- Héj, minden rendben? - nézett rám aggódóan.
- Persze - mosolyogtam.
- Akkor jó. Most megyek. Pihenj egy kicsit - mosolygott.

Arra gondoltam... itt az idő!
Most megszökök! Kinyitottam ablakát.
De megtorpantam. Nem értem...
Ne már Lisa!
Vissza kell mennem Junkook - hoz! Hiányzik!
Nyeltem egyet, majd bólintottam. Menni fog!

Összezártam a szemhéjaimat és felkészültem a landolásra. Azonban éreztem, hogy egy erős kéz vissza ránt.

- Mégis mit képzelsz, hova mész? Állj fel! - kiáltott rám.
Tekintete komoly volt és határozott. Tudtam, hogy nem viccel. Veszélyben vagyok! - ÁLLJ FEL!! - kiáltott még hangosabban.
Nem tudtam mást tenni... megtettem amit kér. Nem értettem miért ilyen velem. Hova tűnt a mosoly az arcáról?

Henry - re néztem. Egyenesen a szemeibe. Henry ráharapott alsó ajkára, majd a falhoz lökött.

- Nincs menekvés! - súgta a fülembe. - Rossz kislány vagy.
Ezért most meg kell büntesselek. Hidd el tetszeni fog - nevetett - Mindjárt jövök. Te addig nem mozdulsz. VILÁGOS!!? - váltott hirtelen hangnemet.

Aprót bólintottam. A szavak bennem rekedtek. Fogalmam sincs, hogy mit tervez. De nagyon félek.

- Ezt már szeretem! - vigyorodott el.
Egyre közelebb közelebb jött hozzám. Minden lépéssel egyre rosszabbul lettem. A testem minden egyes porcikáját lila, zöld vagy kék foltok fedik. Gyölölöm. Sosem akarnak elmúlni. Ha valaki valaha is hozzám ért, az azért volt, mert meg akart ütni. De Junkook... Az ő érintése olyan gyengéd volt. Ő volt az egyetlen aki segített rajtam. Volt, hogy apám nyilvános helyeken is megütött. Akik elhaladtak mellettünk, mind látták, hogy bajban vagyok. De mégsem segítettek rajtam. De Junkook... Ő volt az egyetlen kivétel. Látta, hogy bántanak és azonnal segített rajtam.

- Hmm... milyen csendes vagy. Ez majd mindjárt megváltozik - nevetett pszichopatán - Azt akarom, hogy a nevemet kiáltsd!