- Lisa! - kopogott az ajtómon JUNKOOK.
- Gyere!
- Szeretnék bemutatni neked valakit. Ő itt Rose - mutatott a mellette álló lányra.
- Szia! - intett bátortalanul.
- Most magatokra hagylak titeket. Beszélgessetek! - hajtotta be az ajtót.
Rose leült az egyik székre.
Szőke tincsei ki voltak engedve. Ez a hajszín kellő képen kiemelte, gyönyörű azúrkék szemeit. Egy
piros - fekete  kockás ing volt rajta.
Ez a lány tökéletes. Ő lenne JUNKOOK barátnője?
- Szia Lisa! - törte meg a csendet Jimin.
- Szia Mochi! - ölelte meg a fiút, aki meglepetten meredt maga elé.
- Rose? Hogy kerülsz ide?
- Egy ideig Kook - nál fogok lakni - magyarázta.
Mochi? Kook? Mivan?
Mire észbe kaptam azt láttam, hogy Jimin húz maga után.
- Most hova megyünk?
- Majd meglátod! - vigyorgott.
Beültünk Jimin kocsijába. Nem tudtam, hogy Jimin tud vezetni.
Jimin az utat figyelte. Nem akartam zavarni.
De láttam rajta, hogy zavarja a csend.
- Mit szólsz ahhoz, hogy mostmár Rose is veletek lakik?
- Nem is tudom...
- Nem tűnsz boldognak.
- Hogy lennék az? Persze itt vagy te és Junkook, meg a többiek, de a múltam...
- Lisa! Meg kell tanulnod a jelenben élni.
- Ahh... igazad van. De nem tudom elfelejteni.
- Ez nem azt jelenti, hogy el kell felejtened. Csak próbálj meg a jelenre koncentrálni.
- Oké - mosolyogtam.

Mire újra feleszméltem, már nem mosolyogtam. Minden vérben úszott. Az autó ablakai és a szélvédő betört. Jimin eszméletlen volt,de még lélegzett. Kihúztam az autóból.
- Szia lányom - mosolygott.
- Te... te voltál igaz? - néztem rá.
- Nem is örülsz, hogy látod apucit?
- Válaszolj a kérdésemre!
- Itt nem te parancsolsz! - emelte a magasba az öklét.
Összeszorítottam a szemhéjaimat és vártam az újabb ütéseket. De nem történt semmi.
- Jimin - néztem a fiúra.
- Ne merészelje megütni Lisa - t! Megértette?! - kiabált rá az apámra.
- Ki vagy te, hogy megmondd nekem mit csináljak? Ha? Ki vagy te? - ütötte.
- Ne! Ne! Hagyd békén! Kérlek! - könyörögtem. De semmi sem hatott. Apa könyörtelen volt. - Apa... - sírtam el magam.
Apa felnevetett, majd elővett egy kést.
- Ne!! - próbáltam lerángatni Jimin - ről, de nem ment.
Esélyem sincs ellene. Sokkal erősebb, mint én.
Az autóban megláttam Jimin telefonját. Ez az egyetlen remény! Nem volt rajta kód.
A névjegyeket görgettem,majd megláttam egy ismerős nevet. SUGA.
Rányomtam. Kicseng. Ezt nem hiszem el!
- Mivan Jimin?
- SUGA! Kérlek siess! Lisa vagyok! Jimin megsérült - magyaráztam.  A könnyek elárasztották az arcomat.
Elmondtam a helyszínt.
Mire visszaértem, apa már nem volt ott. Jimin csak ott feküdt az úton és nem mozdult. Fájt, hogy így kell látnom. Ez az egész miattam van.
- Lisa! - kiáltott SUGA.
Beszálltam az autóba.
- Köszönöm, hogy siettél - kötöttem be magam.
SUGA nem szólt egy szót sem. Egész úton Jimin megtört arcát néztem.
- Sajnálom - suttogtam.
De ez semmit sem segített.