Lisa szemszöge :

- Jézusom Lisa! Várj megfogom a hajadat! - térdelt le mellém Rose.
- Öhm... kösz Rose.
- Gyere elkísérlek a szobádig - fogta meg a karomat - Jimin segítesz? - kérdezte az ajtó előtt álló Jimin - t.
- Persze - fogta meg a másik karomat.
- Így - takart be Rose.
- Ha bármi van szólj oké? - simogatta meg az arcomat Jimin. A hirtelen jött érintés hatására megborzongtam - Oh... bocsáss meg Lisa.
- Semmi baj Jimin! Nem haragszom.
- Hát jó. Akkor... én most... megyek.
- Oké - tettettem boldogságot.
Azt akartam elhitetni, minden rendben.

Miután Jimin elment egyedül maradtam. Önző lett volna azt kérni tőle, maradjon. Pedig legbelül ezt akartam. Csakis ezt!

Sokat voltam magányos. De már vannak barátaim. Egy életnek nevezhető élet. Persze még mindig nyomasztanak az emlékek, de hiszem, hogy mostmár minden a helyére kerül.

- Héj Lisa - kopogott Junkook.
- Nyugodtan gyere be!
- Rose mesélte mi történt. Mostmár minden rendben?
- Igen. Gondolom megint elkaptam valamit.
- Remélem hamar rendbejösz.
- Igen, én is.
- Na jó, most hagylak pihenni - állt fel.

Utálok egyedül lenni. Pedig már volt alkalmam megismerni a magányt.

A falat kémleltem unalmamban. Tekintetem az ablakra terelődött, ahol megpillantottam egy árnyékot. Egyre tisztábban láttam.

- Apa... - kerekedtek ki a szemeim.
Mikor rámnézett egy vigyor ült ki az arcára.
Hirtelen dörrent egyet az ég, mire felsikoltottam.
- Lisa! - rontott be Junkook a szobámba - Héj, mi a baj? - karolt át.

Képtelen voltam válaszolni. Nem ment. Csak sírni tudtam. Sorban jelent meg a szemem előtt a sok rettenetes emlék. Nem tudtam abbahagyni.