Amikor Caedmon Walker mindössze huszonegy éves volt, amikor az apja segítségével olyan karrier és jövőt indított el saját magának, aminek köszönhetően dollár milliomos, elismert és nem utolsó sorban sikeres férfi lett. Hála annak, hogy édesapja; Hemmings Walker egész élete során segített mind a fiának és mind a feleségének, Caedmon olyan jövőt épített fel melyet más csak kívánni tud. Mire a férfi harmincöt éves lett, pénze már megszámlálhatatlanul sok volt, az emberek minden felvételi előtt minimum hat imát elmondtak, hogy felvegyék őt a Walker irodába, ahol mást sem kell csinálniuk, mint könyveket olvasni és véleményezni azokat, majd egy határidőn belül Caedmonnak, de leginkább a férfi jobb kezének, a titkárnőjének kellett leadni.

Ha jellemezni kéne a tökéletes testbe bújtatott férfit mást sem tudnának róla mondani, minthogy Ő maga a tökéletesség és noha ezt nem éppen csak kinézetére értem, hiszen már csak azért is ájuldoznak nők, de sokkalta inkább a belső tulajdonságai azok, amik elvakítják az embert. Hiszen az ifjú Walker magabiztossága az embert egészen egyszerűen lenyűgözi, talpraesettsége miatt még prominens is, nem kizárólag domináns és ezt nem lehetne a rossz tulajdonságai közé sorolni. Tekintve, hogy pénze van és sosem fogy el, rengeteget adományozz különböző helyekre, alkalmakkor és embereknek, ilyen például a karácsony időszakában a beteg gyermekeknek való ajándékozás a korházakba, a fogyatékosságokkal élő emberek újévi ajándékai, a hálaadási vacsora a szegényebb embereknek. Persze megannyi jó tulajdonsága mögött komplexusok és függőségek is rejtőznek, de miért is lenne jó, ha ezt mind most mondanám el?

De amíg a Walker család kívül-belül gyönyörű éltet él, addig a Garcia família komolya gondokkal küzd. Értem ezalatt a pénzügyet, azt a rengeteg tartozást, de leginkább Thomas Garcia személyisége miatt történő hatalmas viták okozta sérüléseket, mind testileg és lelkileg, és ezekből kialakuló komplexusokat, sebeket és gondokat. Persze Vesta egyetlen egyszer sem hozta senkinek se szóba a családjában történő dolgokat, azt, hogy apja hatéves kora óta csalja az anyját, az mégsem tud elválni tőle, mert annyi hitelük van, hogy az kész katasztrófa, illetve a nő sehová sem tudna költözni. Az sem jegyzi meg, hogy tíz éves kora óta rendszeresen verte meg az apja és mondott olyan szavakat, amiket akkor Ő még nem értett, és csak később esett le neki, ezzel egy kicsit fáziskéséssel de olyan szinten megutálta a saját apját, hogy már tizenöt évesen is munkába állt egy a belvárosban lévő étterembe, hogy kevesebbet legyen otthon – meg természetesen, hogy egy kis pénzhez jusson, hiszen Thomas szokása az volt, hogy a családját megfosztotta a pénztől, hogy a szeretőinek és magának vásároljon és el igya a pénzt. Thomas és Vesta kapcsolata ide vagy oda, Christinnel a fiatal nő nagyon jóban van és támogatják egymást, ezért még, amikor a lány tizenkilenc lett Christine – Vesta anyja -megkérte, hogy költözzön el a saját érdekében, amit persze Vesta teljesített, de bűntudat mardosta mindenért, amiért édesanyját otthon kellett hagynia. De legalább hármójuk kapcsolata kicsit javult, és Vesta még egyetemre is beiratkozott irodalom szakra, emellett továbbra is az étteremben dolgozik.

Ami pedig nyílt titok volt és csak Vesta nem volt képes bevallani magának, hogy a lány apakomplexusban szenvedett az igazi apja szeretetének hiánya és bántalmazása miatt.

Vesta Garcia szemszöge

Csütörtök este tíz órakor jött el az idő, hogy az éttermet, ahol már több, mint öt éve dolgozok bezárjuk éjszakára. A kötényemet levettem és behajtottam a szekrényembe, szőke tincsimet pedig újra kötöttem egy kontyba, majd kifelé indultam a cuccommal a kezemben. Már csak az egyik kolléganőm volt itt, aki egyben a legjobb barátnőm is már évek óta és volt szerencsém végig nézni, ahogyan beleszeret egy férfiba, akivel gyereket vállaltak és összeházasodtak. Mosolyogva, de fáradtan néztem a nőre, aki utoljára törölte le a pultot, majd beállt mellém és száját óvatosan felfelé görbítette.

- Vesta! Menj csak, majd én bezárok! – tiltakozni szerettem volna, hiszen tényleg semmiség, hogy két perc múlva indulok el vagy sem, de Clara csak megrázta a fejét. – Komolyan mondom!

- Köszönöm. – sóhajtottam és átkaroltam vékonyka testét. – Holnap elmegyünk kávézni! – már szokásunkká vált, hogy a délutánunkat az egyik kávézóban töltjük, hiszen nekem csak délelőtt vannak óráim, Clara pedig péntek estig a gyerekét a szüleihez viszi.

- A-a! – rázta meg a fejét. – Holnap én viszlek el egy irtó menő helyre! Öltözz majd szépen!

- Clara hová akarsz vinni? – nyögtem fel és már a gondolat is idegen volt számomra, hogy esetleg egy partyba menjek, azonban a barátnőm csak megerősítette, hogy csípjem ki magam és egy „holnap este érted megyek" megszólalása után kilökött engem az utcára. Szájtátva néztem be az ablakon, mire a lány lehúzta a redőnyt, így esélyem sem volt belátni.

Így hát elindultam haza a sötét utcában, pont ugyanúgy, mint mindig. A nagy városnak köszönhetően az emberek továbbra is nyüzsgő életmódot folytattak, az utak tele voltak kocsikkal, a járdák pedig gyalogosokkal. A köztéri világítás gyér fényében igyekeztem haza, ahol hamar el is készültem. Néha csak azt érzem, hogy szeretnék egy izgalmas életet élni, telis-tele bulikkal, meg férfiakkal, akik érettek és nem gyerekesek. Szeretném, ha a monoton mindennapjaim felcserélődnének valami izgalmassal és nem ugyanígy kezdődne minden reggelem és nem ugyanúgy végződne minden estém.

Tinédzser korom óta érdeklődök a férfiak iránt, azonban eddig egyetlen egy barátom volt, aki egy nárcisztikus idióta személyiségben élt, azóta pedig nem igazán akadtak emberek a közelemben, akikkel randizhatnék vagy egyéb más dolgokat csinálnék. Ez nem teljesen azért van, mert csúnya lennék, hiszen merem állítani, hogy a koromhoz képest szép nő vagyok, ami nem beképzeltség, csak így gondolom. Persze rengeteget tettem azért, hogy mára így nézzek ki, de a sok szenvedés megfogja hozni a gyümölcsét, akár nagyon hamar. Túl hamar.

Ismerős fekete autó parkolt le a lakásom elé, majd kettő dudaszó szólalt meg. Kezdem érteni miért utál az idős szomszéd nő, hiszen Clara mindig is hangosan jelezte nekem a nap bármely szakaszában, hogy megérkezett, ami engem nem zavar, csak a vén nőt. Utoljára végig néztem magamon a tükörben és magam után bezártam az ajtót és elindultam a kocsi felé. Mosolyogva üdvözöltem a barátnőmet, aki eltátott szájjal figyelte, ahogyan beszállok mellé, cselekedete miatt pedig pír szökött az arcomba.

- Azt a kurva, de szép vagy! – Clara túlzott. Nem igazán szoktam kiöltözni, hiszen egyetemre és munkába járok csak be, de nem néztem ki annyira jól ki, mint ahogy Ő azt állítja. Tulajdonképpen csak megmostam a hajamat, majd kivasaltam és felkötöttem egy kontyba, a babahajamat pedig eligazítottam és megformáztam. Arcomra kevés sminket kentem, hiszen nem igazán használok és nem is nagyon szoktam venni, most viszont szinte az összes termékemből vittem fel és olyan színkombinációt használtam, ami illett a fekete koktélruhámhoz, ami illeszkedett az alakomra. Lábaimra magassarkút húztam, vállamra egy egyszerű, kis méretű táskát tettem és testemre parfümöt fújtam.

- Te is jól nézel ki! – bókoltam vissza.

- Tudom, most szoptattam meg Charliet. – elnevettem magam és lecsekkoltam a telefonomon az időt, ami negyed tizenegyet mutatott.

- Egyébként mi ez a hely?

- Oh, igen! – szólalt meg, mintha el is felejtette volna, hogy nekem halvány gőzöm sincs arról mégis hová tartunk. – Nos, elfelejtettem a pali nevét, de a lényeg, hogy lesz egy új kampánya, amit befog mutatni és beszélni fog róla, utána pedig lesz egy rendezvény, de egyébként inkább egy buli.

- Jézusom Clara, és így jó vagyok? Nem nézek ki hülyén? Milyen emberek vannak ott? Kell valami ajándék vagy...

- Nyugodj már le, édes Istenem! Jó vagy így, szép vagy, normális kulturált felnőtt emberek és nem kell semmi ajándék. Hidd el jól fogod magad érezni, ez nem olyan buli ahová szökő évente egyszer beteszed a lábad. – forgatta meg a szemeit és kitette az indexet.

- Mi az Isten Clara, te normális vagy? – akadtam ki miután megláttam a felhőkarcolón díszelgő nevet. A Walkerekkel személyesen még nem találkoztam, de tekintve, hogy az egyetemen azt tanulom, amit ők itt egy részben dolgoznak, sokat hallottam már felőlük. És egyébként is, ez az egész hely nekem túl puccosnak és drágának bizonyult, biztosan fizetni kell a belépésért és nálam szinte semennyi pénz sincsen.

- Nyugodj már le, ingyen jegyeket kaptam. Csak érezd jól magad Vesta, és lazulj el! Ha természetesen viselkedsz és kedves vagy, van lehetőséges megismerni a nagy fejekkel és munkát is kaphatsz!

- De nekem jó az étterem!

- A francokat jó! Megvagy elégedve vele, de itt egy heti fizetésed lenne annyi, mint ott egy havi. – eltátottam a számat és oldalra fordultam. Az épület előtt kettő biztonsági állt és a belépőket vették el és engedték be a gyönyörű ruhába öltözött embereket.

- Egyáltalán beengednek engem ilyen ruhába?

- Miért ne engednének? – röhögött ki a vezető ülésből kiszálló barátnőm.

- Tíz dolcsiért vettem két éve, annak a nőnek minimum három nullával többet ér a ruhája – mutattam egy gyönyörű velünk egykorúnak tűnő hölgy felé, mire Clara a kezemre csapott.

- Istenem, inkább gyere! – fogta meg a kezemet és a bejárati ajtóhoz vezetett. – Jó estét, két jegyem van! – a biztonságiak kezébe nyomta a gyönyörű belépőjegyeket, a férfiak pedig szó nélkül engedtek be. Mondanám, hogy bentről ordított a zene és alkohol meg testszag áramlott az orromba, azonban ez lett volna az életem legnagyobb hazugsága. Hiszen szöges ellentéte volta képzeltemnek.

A hatalmas és tág helyiségben több száz ember volt, mégsem tűnt zsúfoltnak. Kellemes levegő volt, nem volt meleg, de hideg sem, szag pedig itt a létezéséről sem tudott. Finom illat volt és kellemesen passzolt az élő zenekar lágy, de boldog zenéihez, a csillárokhoz és a csillogó padlóhoz. Nem tudtam, hogy mit kerestem itt, hiszen nekem semmi keresnivalóm nem lenne itt, de akkor ott olyan volt, mintha a saját álmaimban járnék.

- Hölgyeim! – egy magas férfi állt meg mellettünk, kezében egy tálcával, ahová sok volt elhelyezve. – Kínálhatok önöknek Dom Perignon Rose pezsgőt? – sajnos ezt több okból kifolyólag is el kellett volna utasítanom. Az első, hogy már a neve is méregdrágának bizonyult, a második, hogy még nem vagyok huszonegy éves, de ezek szerint itt többnek tűnök.

- Köszönjük! – vett le egy pohárral Clara és oldalba bökött. Mosolyogva vettem le a francia pezsgőt és vigyorogva fordultam a barátnőm felé, aki nevetve figyelt engem. – Azért ne rúgj be!

- Egy pohár pezsgőtől? – vontam fel a szemöldököm is belekortyoltam az italba. Íze fenséges volt, akár egy egész üveggel is megtudtam volna inni.

- Lesz ez még ez se. – mondta mosolyogva a nő, és belém karolt. – Két perc múlva megnyitó!

Clara úgy sétált a hosszú folyosón, mintha itt élne. Gyengéden fogta a karomat és végig vezetett egészen oda, ahol szinte mindenki izgatottan várta Mr. Walker beszédét, azonban voltak olyanok, akik utánunk érkeztek meg. Kezemben továbbra is a méreg drága Dom Perignon csücsült, mert bármennyire is csábító volt, nem akartam egyszerre meginni; élvezni akartam az ízét. Hogy őszinte legyek fogalmam sem volt arról, hogy melyik Walker fog beszélni, bár így névről sem ismerem őket; csupán annyit tudok, hogy gazdagok és a vezetéknevük is párszor a fülembe kúszott. Meg sem lepődtem, amikor pontban fél tizenegykor a színpadra lépett egy ember, akit akkor még nem láttam, hiszen előttem rengeteg magas ember foglal helyet. Hangos, de szolid taps törte meg a duruzsolást, majd egy mély hang szólalt meg, innentől kezdve pedig mást sem lehetett hallani, csak Őt.

- Üdvözlöm önöket a ma esti bálunkon! Az én nevem Caedmon Walker, Hemmings Walker fia, aki egyébként itt tartózkodik most is. – a férfi kinézete számomra továbbra is kérdéses volt, de lassan megindultam előre, ezzel együtt pár embert kikerültem. – Először is hálásan köszönöm, hogy ma este ennyien eljöttek, remélem remekül érzik magukat és a kiszolgálás is kedvező. – Végre megpillantottam az embert, hiszen már majdnem az első sorban álltam. Meglepődtem, mikor egy középkorú, de annál karakteresebb férfit láttam, akinek teste öltönybe volt bújtatva, haja pedig hullámos fürtökbe, rendezetlenül, de mégsem kócosan meredezett össze-vissza. Caedmon Walker mogyorószínű szemeivel fürkészte a közönséget, nem mosolygott, de kisugárzása pozitív volt, egyben kicsit a hideg is kirázott a pasitól. – A ma este összegyűlt összeget a hátrányos helyzetű emberek számára küldjük, hogy egy kicsit is, de jobb körülmények között éljenek, és felfrissítsék ruha tárjukat, megtöltsék a hűtők üres polcait és egyéb számukra fontos teendőket eltudjanak végezni. Aki már több adománygyűjtésben is részt vett, minden bizonyára tudja, hogy működnek a dolgok, viszont sok ismeretlent vélek felfedezni, őket pedig újfent üdvözlöm és kérem, engedjék meg, hogy elmondjam hogyan is történnek a dolgok! – Mr. Walker egy pohár pezsgőt fogott keze közé, végig szánta a tekintetét a sorokon én nekem pedig pont sikerült egy másodpercre a szemeibe nézni, mielőtt a mögötte lévőket kezdte nézni. – Nívós üzlethálózatunk és sikeres munkáinak köszönhetően évente több millió dollárt foghatunk a kezeink között, azonban renget ember van, aki ezt nem tudja megtenni. Számomra és a családom számára évtizedek óta az egyik fontos dolgunk, hogy ezeknek az embereknek valahogyan, de segítsünk. Így hát! – Mr. Walker közelebb hajolt a mikrofonhoz – Kérem szépen azokat az itt lévő kedves hölgyeket és urakat, akik valamiféle adománnyal, ötlettel vagy pénzzel járulnak hozzá a kampányhoz, tegyék meg, hogy a névjegykártyámon szereplő címekre juttassák el az adományukat! – zavartan nyeltem egyet, hiszen minden ember körülöttem rendelkezett egy bizonyos névjegykártyával és mosolyogva beszélni kezdtek, én pedig csak álltam ott. Nagyot kortyoltam én is a pohárból, amikor észrevettem, hogy a színpadon néma csendben álló férfi a szemét rajtam legelteti és szemtelenül végig nézett rajtam. Zavartan kaptam a testem elé a kezemet, mert nézése annyira nem volt diszkrét, hogy úgy éreztem magam, mint aki anyaszült meztelenül állt mindenki előtt, ez viszont Caedmon Walkert látszólag nem zavarta; vékony, meggyvörös ajkait egy öntelt mosolyra húzta, majd benyálazta ajkait, amiken biztosan érezni lehetett a drága italok egyvelegét. – Nos, tehát ezt szerettem volna mondani! Nagyon szépen köszönöm mindenki részvételét és kellemes időtöltést kívánok itt. További szép estét! – Amilyen gyorsan elmondta a beszédét, olyan gyorsan tűnt el a színpadról, én pedig megfordultam, hogy Clara-t keressem, akit nem igazán véltem megtalálni, hiszen rengeteg ember ácsorgott és beszélgetett körülöttem. Majdhogynem tíz percembe került, mire a folyosó végén megtaláltam.

- Oh Istenem Vesta, azt hittem sosem talállak meg. – sóhajtott fel drámaian. – Na milyen volt? Megmondtam, hogy a pasi egy álom.

- Egészen biztos vagyok abban, hogy szó sem volt erről, hiszen Caedmon Walker saját nevét sem tudtad és az úton leginkább Kyre-t istenítetted. – utaltam kuncogva a férjére, majd letettem a tálcára az üres poharat.

- Jajj, Vesta... - Clara nem tudta befejezni a mondatát, amiben biztosan valami olyasmi szerepelt volna, hogy egyszer nem javítanám ki és forgatnám ki a szavait, hiszen Caedmon Walker jelent meg a jobbomon. Orromba kúszott fűszeres parfümjének és a dohány keserű szagának egyvelege, és csak az utóbbi volt kissé kellemetlen.

- Jó estét Hölgyeim! – alsó ajkamat beharapva néztem fel a férfire, aki jóval magasabb volt nálam úgy is, hogy én sem vagyok egy alacsony alkat.

- Jó estét! – szólaltunk meg egyszerre a barátnőmmel. – Csodálatos beszédet mondott és minden tökéletes itt! – dicsérte tovább a férfit, aki ezen elmosolyodott. Összeráncolt szemöldökkel figyeltem, ahogy arca büszkeségbe, és túl nagy büszkeségbe vált át, majd lenézett ám, mintha tőlem is e féle szavakat szeretne hallani.

- Önnek tetszik? – nézett mélyen a szemembe. Eszembe jutott, hogy alig negyedórája kíméletlenül végig nézett rövidke ruhámon. Megnyaltam az ajkamat és lassan bólintottam.

- Minden kellemes!

- Kellemes. – ízlelgette a szót, mintha nem lenne neki ez épp elég. – És önök jótékonykodnak ma? – meglepetten néztem az engem bámuló nőre, aki bólintott egyet.

Ez természetesen nem baj, csak számomra tényleg roppant kellemetlen, hogy nem tudok semmit sem adományozni, hiszen, ha úgy nézzük részben az én családom is érdemel egy kis segítséget. Sajnos az én fizetésem a lakásomra meg az egyetemi költségekre elég, így nem tudtam volna tíz feleseges dolláron kívül bármit is adni.

- És ön? – nézett rám Mr. Walker. Mérgesen néztem Clarara, aki hadarva elköszönt és elsétált telefonálva.

- Én? Nos, én...

- Tud beszélni is, vagy csak dadogni? – eltátottam a számat a bunkó megjegyzésén és dacosan néztem a férfi szemébe.

- Nézze Mr. Walker! – kezemet összefontam a mellkasom előtt, Neki pedig tekintete abban a szent minutumban lesiklott oda. – A beszéde csodás volt és a vendég fogadtatás egyszerűen lenyűgöző! Azonban számomra kicsit tiszteletlennek tűnik, hiszen harmadjára mér végig és cseppet sem kedvesen szól hozzám! Sajnos adományozni és nem tudok, se semmi költséggel járó dologgal nem tudok hozzá járulni, pedig szívesen megtenném... - Mr. Walker elnevette magát. – Pardon? – néztem rá, mert nem értettem, hogy mi vicceset mondtam.

- Maga beszél nekem a tiszteletlenségről? Kérem, még a huszonegyet sem töltötte be, hamis belépőkártyával van itt és épp a második pohár Dom Perignomot issza, ami egyenesen Franciaországból érkezett. Ha valamelyikünk tiszteletlenül viselkedik, akkor az maga, Miss...

- Vesta Garcia.

- Miss Garcia.

- Kérem ne hívjon Garciának! – meggondolatlanul ejtettem ki a mondatot, Mr. Walker minden bizonyára épp annyira lepődött meg, mint én jómagam.

- Parancsol?

- Én... Elnézést, valóban tiszteletlen voltam és felejtsük el a Garciás dolgot!

- Nem! – épp indulni készültem, mikor Caedmon megszólalt. Meglepetten torpantam meg és lassan emeltem fel a fejemet. – Érdekel miért nem szeretné, ha a nevén szólítanám. – végigvezetettem a tekintetemet Rajta. Butaság volna azt állítani, hogy a fiatalabb Walker nem egy nő álma; sármos megjelenése volt, tökéletes testtartása és az öltönye alatt dagadó izma. Hosszú ujjaival beletűrt fürtjei köré és szemeit az enyéimbe fúrta.

Egyszerre volt túl kellemes – amolyan túlságosan is – és furcsa, ahogyan a gyomrom összerándult. Szó sincs semmiről, a férfi minimum tizenöt évvel idősebb nálam és ez már önmagában elég indok arra, hogy otthon majd fejbe vágjam magam. Azonban Caedmon Walker, ahogyan előttem állt, olyan fantázia dús képzeleteket teremtett bennem, mint még soha senki más. Ahogy a hosszú ujjaival végig szánt fürtjei között, ezzel egyetemben a karján megdagad az izom több volt, mint túl vonzó. Hozzám nem illő dolgot cikáztak a fejemben, mire megráztam azt, hátha ezzel kitörlődnek, azonban nem így lett.

- Itt a névjegykártyám!

- Mit kezdjek vele? – fogtam ujjaim köré a hófehér kemény lapot. Minden elérhetősége rajta volt.

- Tudtommal kiváló hallgató kiemelkedő eredményekkel az egyetem irodalom szakján. Természetesen vannak ismerőseim, akiknél betudnám önt ajánlani, ehhez viszont szükségem van egy kis elbeszélgetésre, hogy megismerjem. – tátott szájjal hallgattam, Ő pedig elmosolyodott. – Holnap fél hétkor találkozzunk a Daria' étteremben!

- Dolgozni fogok.

- Az a maga gondja. Tíz percet várok önre. – került ki és pár másik vendéghez sietett.

Szombaton inkább megkértem a főnökömet, hogy délelőtt dolgozhassak és bár vonaglóan, de bele ment. Sosem szoktam ilyet kérni, maximum hogyha orvoshoz kell mennem, így kis könyörgés után, de áldását adta a dologra. Így történt, hogy szombat reggel minden szükséges háztartásbeli dolgot elvégeztem, kimostam a ruháimat és a szárítóra tettem. Hála a melegnek, talán estére meg is fog száradni az egyik ruha, amit Clara adott kölcsön direkt erre az estére. Természetesen a fiatal anyuka totálisan bepörgött és amíg én csak kicsit izgultam a Mr. Walkerrel való találkozásom miatt, addig Ő úgy beszélt, mintha Ő maga személyesítene meg engem.

És én sem igazából azért izgultam, mert ezzel a személlyel van egy megbeszélt időpontom a város egyik legdrágább és puccosabb éttermébe helyem, hanem mert Caedmon mellett több voltam, mint egy szegén és szerencsétlen lány.

A nap folyamán többször is fontólóra vettem, hogy el nem megyek, de tényleg csak a munka miatt nem tettem, hiszen, ha a férfi igazat mond, arany utat adna, ha olyan embereknek mutatna be, akik felvennének normális munkába. Akkor talán nem kéne a számlák miatt izgulnom.

- Clara, majd hívlak! – sóhajtottam sokadjára.

- Amint haza értél! – nyomott ki a telefonon én pedig immáron anélkül kezdtem el készülődni. Az utóbbi két napban szépen jelentem meg. Ez igazából a Walkernek köszönhető, de ez részletkérdés.

Voltam már pár randin, de egyik előtt sem izgultam ennyire, holott ez nem is randevú. Mégis kicsíptem magamat. Így amikor időben kész lettem, inkább elindultam hamarabb, hiszen a Clarától kapott cipőben épphogy járni tudok. Így értem pontban fél hétre a Daria' elé.

Mély levegőt vettem és az utcán álló ismerős ember felé igyekeztem, aki ma sem nézett ki másképp, mint tegnap. Lassú léptekkel közeledtem felé, majd ránéztem, Ő pedig újfent végignézett rajtam.

- Vesta. – biccentett köszönésképpen, mégis megmosolyogtatott ez a kis cselekedet; kihagyta a vezetéknevemet.

- Mr. Walker! – a férfi a hatalmas tenyereit csupasz derekamra csúsztatta, majd lassan az ajtó felé kezdett tolni.

- Üdvözlöm! Fél hétre van foglalásom Caedmon Walker névre. – az ajtó mellett álló nő bólintott és megkereste Mr. Walker foglalását majd udvariasan oda vezetett az asztalhoz. A háttérbeli csendet az élő zenekar és a tányérok csörömpölése törte meg. Az asztalok tisztes távolságban voltak egymástól, gyönyörűen megterítve és minden hangulatos volt, de nekem túl idegen. Az egyetlen étterem ahová évek óta járok, a munkahelyem. Mr. Walker velem szemben foglalt helyet és elvette a felé nyújtott étlapot, akárcsak én. Megköszöntem és ahelyett, hogy az ételeket kezdtem volna átolvasni, azon tanakodva mit vacsorázzak, a férfit néztem, aki viszont ezt csinálta, egészen addig amíg észre nem vette, hogy figyelem.

- Vesta, az étel az étlapon van! – emelte fel a fejét, mire zavartan nyeltem egyet.

- Tudom. Én nem kívánok enni.

- Ugyan! Én állom a vacsorát, ez nem kérdés.

- Én nem azért nem szeretnék enni itt. – hazudtam.

- Tudom, hogy nem engedheti meg magának ezt az éttermet, ezért is kérdtem, hogy jöjjön ide! Így legalább kipróbálhatja az itteni csodás ízeket!

- Honnan tudja?

- Mindent tudok! – megakartam kérdezni ezt mégis, hogy érti, de ekkor jelent meg a pincér. – Közepesen átsült marhasút szeretnék, főtt burgonyával és salátával. – Caedmon rám nézett, ám én csak a fejemet ráztam. Nem tudtam mit egyek. – És a hölgynek is ugyanezt!

- Türelmüket kérem! Italt hozhatok?

- Chateau Lafite-ből kérnénk két pohárral! – Caedmon végig a szemembe nézve mondta, a pincér pedig zavartan nézett fel a jegyzettömbből.

- Uram, azt egy egész üveggel adjuk!

- Hát, tegye azt! – a pincér bólintott, majd elsietett így egyedül maradtam a híres Mr. Walkerrel.

- Hogy értette az előbb azt, hogy minden tud? - tettem fel a kérdést.

- Ahogy mondtam. Utána jártam egy-két dolognak önnel kapcsolatban. Tisztában vagyok azzal, hogy tizenkilenc éves kora óta egyedül él, a miértjét azonban nem. A Helen étteremben kiszolgáló, és irodalom szakos hallgató, ebből szeretne megérni. Szinte mindig kitűnő tanulmányi eredményei voltak, határozottan talpraesett lány, csak valami gátolja önt, úgy kábé mindenben. – karcos hangjától a hideg is kirázott.

- Hogyan?

- Érdekes nőnek tűnik, Vesta! – hátradőlt a székben és engedte, hogy a férfi kitöltsön egy-egy pohár bort. – És szeretek érdekes dolgokkal foglalkozni.

- Érdekes dolgokkal foglalkozni? – ráztam a fejemet. Nem értettem.

- Kössünk egy alkut, Miss Garcia! Tekintve, hogy anyagi helyzete határozottan rossz én szívesen eltartom Önt. Adok pénzt, kifizetem az egyetemet, a lakását és azt veszek Önnek, amit csak akar. Munkát ajánlok a Walkerben, ahol könyvekről kel véleményt alkotnia, itt is kap fizetést.

- És nekem mit kell tennem ezért?

- Régen voltam már nővel. Elégítsen ki, járjon el velem randikra, ismerjük meg egymást.

- Csináljak úgy, mintha egy párt alkotnánk és ezért kapok pénzt?

- Nem. Ez inkább... Szerep játék. Gondoskodok önnel, mint egy apuka a lányával és kiéljük minden piszkos vágyunkat. – lesokkolódva ültem a székben. Caedmon Walker kíváncsi, de komor fejjel nézett rám, lazán engedte, hogy a sötét folyadék a pohár széléhez érjen. – Nem muszáj most azonnal választ adnia! – látta a gondolkozó arcomat. – Legkésőbb vasárnap éjfélig kérem a válaszát! Vagy tán' benne van?

- Átgondolom. – hazudtam. Tudtam a választ.