Elvesztettem önmagam. Mintha Vesta Garcia megszűnt volna; éppen egy Caedmontól kapott drága ruhában álltam a csillárral kivilágított hatalmas teremben és kezemben úgy szorongattam egy pohár bort – ami mellesleg drágább, min az egész életem – mintha két órával ezelőtt nem Caedmon autójában száguldoztam volna. Amikor Mr. Walker azt mondta, hogy az este nem ért véget, őrült módjára kívántam, hogy mondata jelentse azt, hogy az autóban történt dolgokat valami másik helyen folytassuk, mint például a hálószobája vagy a nappalija. Persze, amikor kijelentette, hogy elmegyünk egy rendezvényre, nem kezdtem el sírni. Teljesen mindegynek tartottam a hollétünket, viszont iszonyatosan vágytam az Ő társaságára.

***

- Mit veszek majd fel? – emlékeztem vissza a másfél órája elhangzott kérdésemre, amikor Caedmon bevezetett a házába és a székre tett vörös ruhát felemelte, majd felém mutatta.

- Ezt! – nem tudtam, hogy honnan szedte, viszont vadonat új volt, így gondoltam biztosan nekem vette.

- Tervben volt mindez? – beljebb mentem és ujjaimmal megsimítottam a ruhát; anyaga selyem volt, és elképesztően gyönyörűnek tartottam minden egyes milliméterét.

- Mindig tervben vannak a dolgaim tálalva, Vesta! – suttogta ajkaimra, majd kezembe nyomta a ruhát – Tíz percet kapsz, vagy itt hagylak!

***

- Egyébként ez milyen esemény? – jobbra fordítottam a fejemet és a társamra néztem, aki lenézett rám. Ajkát megnyalta és egészen biztos voltam abban, hogy annak íze pont olyan kesernyés, mint a poharában lévő vörös folyadék, csak százszor finomabb.

- Egy kedves ismerősömnek sikerrel zárult egy elég fontosnak mondható ügye, amit méltón kell megünnepelni. Dereck jó barátom lassan hat éve, egy időben dolgoztunk is együtt, azonban én feljebbi pozícióba léptem, így utána már csak barátok maradtunk. – megemelte a poharát, amikor egy csinos pár haladt el mellettünk, de aztán visszafordult hozzám. – Bármelyik pillanatban idejöhet, tehát majd bemutatlak neki! – kíváncsian vártam, Caedmon Walker miképp mutat majd be Derecknek. Nem vagyok a barátnője, de az alávetett szócska rettentő furcsán hangzana, ha máshoz intézi, bár az is lehet a haverja tudja jól milyen is Ő valójában, vagy még Dereck is ilyen. Azonban percek múlva sem érkezett meg a titokzatos házigazda. Az én poharamból az alkohol szépen-lassan kifogyott, majd csak azt vettem észre, hogy Walker megragadja az alkarom és arrébb visz. Kissé kótyagos voltam; a két pohár bort ittam és az itteni italok nem az olcsóságról és a bénaságról voltak híresek. Mondjuk amióta Caedmon Walker a legfőbb társaságom, olcsó bort csak Clarával ittam. Így nem volt meglepő, hogy a magas alkohol tartam hamar a fejembe szállt, de nem voltam részeg. – Gyere! – a férfi letette a poharat egy pincér tálcájának közepére, majd megfogta a kezemet. Ujjait enyéim köré kulcsolta, majd lassú tempóban sétálni kezdett, át a házon, a hátsó ajtóig. Nem tudtam merre megyünk, csak követtem Caedmont és némán figyeltem, ahogyan az emberek az enyémhez hasonlóan szép – akár kirívó – ruhákat viselve beszélgetnek illedelmesen másokkal, vagy dicsérik meg a szakács kóstolóit.

- Merre megyünk? – kérdeztem, majd kissé megingott az egyensúlyom, amikor egy középkorú nő elsietett közvetlen mellettem.

- Csak arrébb sétálunk. Túl sok ott a számomra nem kívánatos személy.

- Kire érted? – néztem rá, Ő azonban csak tovább sétált, majd megállt egy másik nappaliban, ami valamennyivel kisebb volt, mint ami elől van.

- Volt munkatársak. Akik nem osztozkodtak, hanem próbálták elvenni az örömöm, akkor, amikor minden jól sikerült nekem. – megvonta a vállát, majd elvett egy viszkit, ám amikor én nyúltam egyért, elsöpörte a kezemet – A kisasszony eleget ivott! – a pincér bólintott, majd arrébb sétált és egy újabb társaságot kínált meg. Dacosan Caedmonra néztem, aki csak felvont szemöldökkel figyelte az arcomat. – Eleget ittál már bébi! – Lehúzta az alkoholt, majd felém hajolt – Kóstold meg az én ajkamról! – suttogta. Behunytam a szememet és megcsókoltam a férfit. Nem szerettem a viszkit. Számomra túl erős és ízes alkohol volt, ami mindig marta a gyomromat és az utóíze sem jött be. Tulajdonképpen csak Caedmon miatt akartam inni, hogy lássa; nem egy kislánnyal van dolga, aki csak pezsgőt és bort fogyaszt. De merem fogadni, hogy másodhelyről sokkalta finomabb ízt kaptam, mintha én is levettem volna egy poharat. Caedmon megfogta a derekamat és közelebb vont magához; hideg pohara csupasz hátamhoz ért, a hirtelen jött hidegségtől pedig felsziszentem. Mr. Walker eltolt, majd vigyorra húzta a száját, ugyanakkor komor tekintettel nézett rám le.

- Legközelebb felveszel egy melltartót! – le se kellett néznem, értettem minden szavának jelentését, de ahelyett, hogy igent mondtam volna, ravasz mosolyra húztam a számat.

- Legközelebb ne a legkivágottabb ruhát ad nekem oda, amihez sehogy se tudnék melltartót viselni!

- Megint szemtelen vagy! – lehunyta a szemét és lassan nyitotta ki újra – És említettem valamit a tegezésről, nemde?

- Nem különösebben tartom logikusnak, hogy magázzak egy férfit, aki így is többet vett el tőlem, mint bármelyik másik egész életemben. Nem adom meg azt az örömöt, hogy valóban magázzalak és Uramnak szólítsalak a nap minden második percében, mert annyira azért nem hagyom el magam. Lehet, hogy Nő vagyok, Te pedig elképesztően helyes és ugyanakkor domináns, de mint neked nekem is vannak elveim; és azokat nem viszem le. – Szó nélkül léptem tőle távolabb, majd nem is néztem rá, csak kikerültem. Egy ideje szemezek a mosdóval, de a mostani adrenalin löket vett csak rá igazán arra, hogy használatba is vegyem.

A mosdó egyébként tágas volt, tiszta és modern. A csapnak támaszkodtam, majd felnéztem a tükörbe; kint lévő összes magabiztosságom egy pillanat alatt tűzbe gyulladt, majd hamuvá vált. Arcom bíbor vörös volt, ajkaim kiszáradtak. Gyorsan vizet engedtem a mutató ujjamra és óvatosan tapogatni kezdtem ajkaimat, mert semmi rúzs nem volt nálam. Hátrébb álltam és megnéztem a kinézetemet jobban is; szőke hajam lófarokba kötöttem, a vörös ruhát pedig megigazítottam. Annak literálisan az egész háta ki van vágva, mellem negyede kilógott és a hasam is kilátszódott, azonban a csípőmtől lefelé teljesen takart és szűken tapadt hozzám. Hasonlóan nőies és szenvedélyes színű magas sarkút viseltem, de ehhez a szetthez a mindössze szempillaspirálból álló sminkem nem igazán tetszett. Mobilommal csináltam egy képet a tükörnél és elküdtem Clarának, aki azonnal látta, majd írni kezdett.

,,Csodálatosan nézel ki!!"

,,Remélem Walker tudja, hogy kell levenni egy ilyen ruhát 😉 „

Felnevettem az üzeneten, majd kisétáltam a helyiségből. Mr. Walker nem állt az ajtó előtt, mint amikor ott hagytam, de rögtön észrevettem a nagy üvegajtón túl. Zsebre dugott kézzel beszélgetett egy tőle kicsit alacsonyabb, megborotválokozott, ingbe bújtatott férfival. Kisétáltam, mire mindketten felém néztem. Walker végig vezette rajtam a tekintetét, majd megforgatta a szemét. Nem kell mondanom, hogy hűvös volt és a ruhám anyaga vékony. A mellette álló férfi is végigmért, azonban semmi perverzitás nem volt benne; mosolyogva intett, hogy lépjek oda, én pedig megtettem. Caedmon mellé álltam, aki zsebre dugott kézzel meredt a másik emberre és véletlenül sem nézett rám. Tudtam, hogy haragudott rám.

- Minden bizonyára te vagy Vesta Garcia! Sokat hallottam már rólad! – felém nyújtotta gyűrűvel ékesített kezét, én pedig megráztam azt – Dereck Hilton vagyok, üdvözöllek nálunk! – kedves embernek tűnt Dereck. Nem olyannak, mint aki fiatalabb lányoknak fizet szexért és társaságért cserébe, mint Caedmon. Teljesen más, mégis azonos világban éltek ketten, ez pedig tetszett. Legalább van, aki jó útra térítheti Caedmont, ha én egyszer nem leszek rá képes; vagy sosem.

- Nagyon kellemes itt minden! – elmosolyodtam, Dereck pedig hálásan bólintott.

- Ez volt a cél. – körül nézett. Kint már sötét volt, a csillagok nem látszódtak, de a kerti fények világosat adtak. Bentről beszéd és halk csörömpölés hallatszott, mellettünk is akadtak kommunikációval elfoglalt emberek, de senki sem beszélt zavaróan hangosan. – Ittál már valami alkoholt? A pincérek sok fajtát szolgálnak fel, tudod; a sok karót nyelt ügyfél miatt. – felnevettem.

- Az egyik bort megkóstoltam és nagyon finom volt!

- Csak bort? Ugyan, van viszki, pezsgő, malibu és koktél is! – nézett rám hitetlenkedve. – Kérjek neked?

- Nem iszik sokat! – szólt közbe torkát köszörülve Caedmon – Vesta könnyen be tud rúgni. – a férfi átkarolt. Mély levegőt vettem és próbáltam nem azzal foglalkozni, hogy kihűlt testem egy tized másodperc alatt melegebbé vált, amikor Ő hozzám ért.

- Azért, ha szükséged van bármire, nyugodtan kérjél! – nézett rám kedvesen. Bólintottam. Dereck a melleimre nézett, ezt pedig Caedmon is észrevette. Köhintett egyet, barátja pedig zavarában elfordította a fejét. Én mosolyogva néztem előre, majd oldalra fordítottam a fejemet, amikor a párom levette a zakóját. Vállamra terítette, majd úgy igazította, hogy takarjon, végül vállaimra tette a kezét. Mocorogni kezdtem, ami miatt csupán annyit étem el, hogy a férfi letette a kezét a derekamra, majd belemarkolt. Magamba fojtottam egy nyögést.

- Caed, hol is tartottunk? – kérdezte Dereck, majd beszélgetni kezdtek.

Negyed ötöt ütött az óra, amikor fáradtan ültem be Caedmon autójába. Rettentően álmos és nyűgös voltam, az eddig kényelmesnek titulált ruhától megakartam szabadulni, és semmi másra nem vágytam jobban, min egy forró kádra és egy puha ágyra. Caedmonék körülbelül két órán keresztül beszélgettek, néha engem is bevontam, viszont sok dologról még sosem hallottam vagy éppen nem értettem, így párszor percekig néma csendben álltam. Mr. Walker látszólag lehiggadt, miután zakóját rám adta és addig bármennyire is szórakoztatott a helyzet, hogy zavarba hoztam Őt, mindennél jobban eset az a meleg, amit az a ruha árasztott. Az autóba beülve azonnal bekapcsoltuk a fűtést és a rádiót is halkan megszólaltattuk. Óvatosan lehunytam a szememet és bár nem akartam elaludni, picit pihenni szerettem volna. Lehetetlennek tartottam, hogy reggel egyetemre menjek, így inkább úgy döntöttem, hogy majd később elintézek mindent, amit elkéne a héten.

- Elképesztő, hogy mennyire nem vagy tisztában azzal a jelentéssel, hogy viselkedés. – hallottam meg Caedmon hangját, mire kinyitottam a szememet.

- Tessék? – néztem rá fáradtan, Ő pedig egy pillanat erejéig felém fordult.

- Konkrétan figyelték a bimbóid az embereket, holott megmondtam, hogy tested e pontjait csak is én láthatom, nemde?

- Már meg ne haragudj, de te adtad rám ezt a ruhát. – néztem rá és szánalmamban felnevettem – Basztál volna oda hozzá egy blézert!

- Szépen beszélj, Vesta! – szűrte ki a fogai közt idegesen ezt a három szót.

- Basztál. Volna. Oda. Hozzá. Egy. Kibaszott. Blézert. Apuci! – tagoltam a mondatot, ez pedig kellőképen felidegesítette a sofőrt. Jobb kezét a bal combomra helyezte és rászorított egyet. Csupasz lábamon éreztem meleg tenyerét. Erei kirajzolódtak, hosszú ujjai belső combom tetejét érintették.

- Mondd ki még egyszer! – duruzsolta – Mondd ki még egyszer azt a kibekúrt megnevezést! – számba haraptam, de nem szólaltam meg. Walker felém nézett, majd mikor meglátta, hogy mit csináltam, jobban belemarkolt a combomba. Ne harapdáld a szádat, bébi! – fájdalmamban elhúztam a számat, mire Ő elmosolyodott.

- Elég. – nem állt le. Ujjai simogatni kezdtek. Tenyere egyre beljebb vándorolt, majd megállt a bugyim pereméjénél. Nagyot sóhajtottam és hátrahajtottam a fejemet. Caedmon zakója lecsúszott a vállamról, így aszt csupasz maradt. – Kérlek! – bár leállás könyörögtem, a férfi az Istenért sem maradt volna abba. Kínzó lassúsággal kezdett el simogatni, mire nagy nehezen, de megragadtam a kezét és arrébb toltam, vissza le a combomhoz.

- Miért tetted arrébb a kezemet?

- Ma már túl sokat kaptál belőlem. – néztem rá.

- Belőled sosincs túl sok Vesta Garcia! – az ő hangja is fáradt volt. Ez pedig még dögösebbé tette előbbi mondatát. – Mellesleg túl sok férfi kapott ma belőled indokolatlanul is. Így tehát még több jogom van hozzád érni! Meg hát amúgy is. Bármikor, bárhol, bármeddig. Tudod jól, kicsilány! –

- Hagyjuk már ezt a mai napi belőlem túl sokat kaptak a férfiak! Nem miattuk vettem fel azt a ruhát. – nyögtem fel fáradtan.

- Ki miatt? – mosolygott. Tudta a világon mindennél egyszerűbb választ, mégis feltette, én pedig beszálltam a játékba.

- Nem tudom. Gazdag. Sikeres. Híres. – kezemet a mellkasára helyeztem és most jött el az az idő, hogy én kínoztam őt. – Magas és borostája van. Ami nagyon, nagyon, nagyon jól áll neki. – kikapcsoltam az övemet és füléhez hajoltam; mélyen beszívta a levegőt és teste feszes lett – Idősebb nálam pár évvel és komoly komplexusa van. Imádja, ha apucinak hívják és fétise, hogy magázzam! – beharaptam a fülcimpáját – Domináns, prominens és individualista is egy kicsit, leginkább a melleimről van szó. – rámarkoltam a lábára. – Szereti érezni, hogy Ő van fölényben, alávetettként tekint rám...

- Ez nem igaz!

- Alávetettként is tekint rám. Ma megkefélt az autójában majd elvitt egy barátja házában megtartott eseményre. Az Ő kedvéért vettem fel ezt a ruhát. – csókot nyomtam az arcára és visszaültem a helyembe.

- Biztos nagyon tetszett ennek az embernek a ruhád ma, Vesta!

- Merem remélni! – elmosolyodtam és bekötöttem magam.

- Az is biztos, hogy legközelebb valami zártabb ruhát ad neked. – rám nézett.

- Majd meglátjuk. – vontam meg a vállam. – Álmos vagyok! – hátra dőltem és újra lehunytam a szemem; sokkal nyugodtabban ültem most, mint pár perce, amikor tapintani lehetett a feszültséget közöttünk.

- Aludj hát, bébi!

Bármennyire is fáradt voltam másnap – avagy aznap reggel – nem feküdhetettem tovább a kényelmes ágyban. Sajnos összejövetelek ide vagy oda, nekem kötelességem bejárni az egyetemre. Szerencsére ma csak délután lesznek óráim, így reggel később tudtam kelni. Tíz órakor a lépcsőn mentem lefelé; Caedmon nem feküdt mellettem, hiszen Ő nem az a sokáig alvós férfi, viszont a konyhában megtaláltam. Kezében egy bögrét szorongatott, amiben minden bizonyára a kávéja foglalt helyet, amit lassú kortyokkal fogyasztott. Rám nézett, ajkán apró mosoly volt, aztán tekintetét végig vezette rajtam. Egy pulcsija volt rajtam, ami pár mérettel nagyobb volt a sajátoménál, de elképesztően kényelmesnek bizonyult, ahogy a testem eltűnt az anyag mögött. Az éjszaka fáztam, Caedmon pedig a kezembe nyomott egy pulcsit, ami őszintén; nem terveztem volna visszaadni. Csupasz lábaimat a melegített padlóra tettem és lassan sétáltam a férfihez, aki most már a pultnál támaszkodott. Egy poharat vettem ki a szekrényből, majd vizet töltöttem bele. Kicsit fájt a fejem, hiszen akármennyire is tíz óra volt már, alig volt időm kipihenni magam. Walker az órára pillantott, majd rám végül megszólalt.

- Mikor kezdődnek ma az óráid? – elgondolkoztam, majd sóhajtva válaszoltam.

- Tizenkettő. – Caedmon bólintott, majd azt mondta, hogy haza dob és be is visz az egyetemre, hiszen neki úgy is dolgoznia kell menni.

Tíz perc múlva a kocsiban ültünk és hozzám tartottunk. Csendben ültünk és egyikünk sem szólalt meg, a rádió halkan szólt én pedig csak a tájat néztem. Eszembe jutott a tegnapi nap, hogy ezen az ülésen mi történt, arcom pedig automatikusan vörösödött el. Te szent tehén. A férfire néztem, aki összpontosítva figyelte az utat. Makulátlan volt a kinézete, valószínűleg reggel megborotválkozhatott, de borostája így is hosszabb maradt. Mielőtt észrevette volna, hogy megint nézem, elfordultam és a fejembe próbáltam egy listát összerakni, hogy mit kell csinálnom ma, de azt még a lakásom előtt sem sikerült összeraknom.

- Gyere be! – néztem rá, ő viszont csak megrázta a fejét.

- Húsz perc elég neked? – bólintottam és kikapcsoltam az övet.

- Inkább legyen fél óra! – tusolni szerettem volna és a hajammal is kéne valamit kezdeni, a többi tíz perc alatt meg van.

- Rendben! – sóhajtott, majd elővette a zsebéből a telefonját. – Addig elintézek egy pár hívást, de ne késs! Itt várlak. – bólintottam és kinyitottam az autó ajtaját, majd kiszálltam.

Ahhoz képest, hogy a lakásom évek óta az enyém, nem érzem magam otthonosan benne. Sosem volt pénzem dekorációkat venni, és Caedmon előtt néha tényleg túl nagy stressz volt egy – egy hónapot teljesíteni. Illetve lassan kényelmesebben érzem magam a Walker házban, abban a luxusban, amit eddig álmodni sem mertem volna. Bár itthon is eleget voltam, a tanulás mellett aligha jutott időm takarítani, így a képzeletbeli listámra azt is felírtam, hogy alapos takarítást végezzek, remélhetőleg még ma. Nagyra nyitottam az ablakomat, hogy valamennyire frissebb levegő jöjjön be az állott szobába, majd a fürdőbe siettem. A zuhanyrózsa lágyan engedte rám a forró vizet, a vízsugár pedig lemosta a tegnapi estét és a ma hajnalt. Szőke hajkoronámat hamar ellepte a víz, így sötétebb tincsekbe tapadt az a testemhez, majd alaposan mosni kezdtem azt is. Mázlistának érzem magam, hogy testemen nem igazán van szőr, így a borotválkozást is hamar letudtam, majd tíz perc múlva egy törölközőben álltam a mosdó előtt. Tükrömmel szemet néztem, a számba tettem a fogkefét és friss leheletet varázsoltam magamnak, majd igyekeztem is át a szobámba. A hajszárítót a legmelegebb fokozatra tettem és próbáltam legalább kilencven százalékosan megszárítani a hajamat. Túlbecsültem magam, amikor azt mondta fél óra alatt lazán kész leszek. Harminckilenc perc múlva ültem vissza a kocsiba.

- Majdnem fél óra. – sandított rám Caedmon, majd elnevette magát. Többet kéne nevetnie. Az út az egyetemig hamar eltelt, fél tizenkettőre már a parkolóban állt az autó. – Mikor végzel ma?

- Hat körül. – megigazítottam a fehér ingemet és elnéztem jobbra. Pár hallgató sétálgatott az egyetem környékén, voltak, akik siettek, de akadtak, akik lassan, amolyan „időm, mint a tenger" stílusban sétálgattak. Azonnal szemet szúrt a barátom, Ovin, aki az apja kocsijából szállt ki.

- Jó. Ma már nem találkozunk! – elmosolyodtam és bólintottam, majd kikapcsoltam az övemet – Ügyes legyél, bébi! – felém hajolt és csókot nyomott a számra. – Oh, Istenem! Miért vizes a hajad? – megfogta az egyik nedves tincsemet és hosszú ujjai közé csavarta. Kicsit húzott rajta, mire felszisszenve vettem ki a hajamat – Vesta!

- Caedmon! – szóltam rá ugyanúgy, mire csak sóhajtva forgatta meg a szemét. – Kösz a fuvart! – éppen szálltam volna ki, amikor Ő megragadta a csuklómat, aprót szorított rá és nem engedte, hogy elhagyjam a járműt.

- Szépen beszélj velem! – ravaszul néztem rá, majd közel hajoltam a füléhez. Nem nyerhet mindig Ő.

- Nem! – suttogtam, de ekkor belemarkolt a hátamba Biztos voltam abban, hogy fehér ingem azon része meggyűrődött, de ez volt a legkevesebb gondom. Nagyot sóhajtottam és a vállára hajtottam a fejemet. Orromba kúszott erős illata és csak reménykedtem abban, hogy az én illatom fele annyira tetszik neki, mint nekem az övé.

- Szemtelen vagy, Vesta! És nem szeretem a szemtelen lányokat! – nem látta, így megforgattam a szememet. Csupán annyit mondtam, hogy nem ebben mi a szemtelenkedés?

- Mennem kell!

- Fél órád van még, hová sietsz? – vont kérdőre. Imádkoztam, hogy Ovin ne vegyen észre.

- Szeretnék kávét venni.

- Tudtál volna nálam is inni. Ott legalább finom és nem olyan szar, mint amit ezekben a kávézókban adnak. – Caedmon megigazította a zakóját és a visszapillantó tükörbe nézett.

- Mi bajod ezekkel a kávékkal? – vontam össze a szemöldököm.

- Mi nem? Annyival jobb kávékat tudsz inni, mint ezeket a túl édesített és ízesített inkább tejeskávékat. – elnevettem magam; Caedmon olyan volt, mint egy kisgyerek, aki okokat keres, hogy ne kelljen megenni a tányéron lévő spenótot.

- Én szeretem! – vontam meg a vállamat. Amúgy sem volt lehetőségem sosem arra, hogy olyan kávékat fogyasszak, mint amilyeneket Ő vagy az ismerősei. Biztos vagyok abban, hogy egy csésze kávé, ha szerinte finom, tizennyolc dollártól kezdődik.

- Tessék! – a tárcájából kihúzott egy húsz dollárost, majd a kezembe nyomta. Kérdőn néztem rá, Ő pedig csak elmosolyodott. Istenem, neki ez az összeg tényleg semmit sem jelent; mintha nem is lenne. – Vegyél ebből béna kávékat, vagy amit akarsz! Reggelizned sem ártana! Adjak még? – újra a tárcájához nyúlt, ezúttal kikerekedett szemmel állítottam meg a kezét.

- Hülye vagy? – néztem rá, de aztán azonnal korrigáltam magam – Mármint... nem kell, ez így is sok! – továbbra is szokatlan volt, hogy csak random ad pénzt. Mondhatni megszoktam, hogy drága éttermekbe visz és nem egy híres pezsgőt kóstoltam meg és többet voltam el szórakozni mostanában, mint eddig bármikor, de ezt valamiért képtelen vagyok ezt tradicionálisnak venni.

- Szépen. Beszélj! – mondta tagoltan. Szemében düh csillogott, mégis szórakozott volt. Felém hajolt és ahelyett, hogy megcsókolt volna csak behunyta a szemét, majd eltávolodott. – Menj!

- Megyek... - szálltam ki az autóból.

Az előadó teremben ülve vártam, hogy a professzor megérkezzen. A több száz fős terem majdnem tele volt, mégis üres maradt pár hely. Oviddal előre ültem, mert neki eléggé megromlott a szeme az elmúlt másfél évben és megkért, hogy legalább pár sorral legyünk előrébb, én pedig amúgy is eléggé le vagyok maradva és itt ülve legalább van esély arra, hogy figyelek. Próbáltam minden emléket kiverni a fejemből, amiknek köze van Caedmonnak és összpontosítani az anyagra, meg a barátomra, aki fáradtan, de boldogan nézett rám.

- El vagy tűnve, Vesta! – tudom, hogy Ovin jóindulatból és őszintén örülve az én örömömnek mondta ezt, mégis elgondolkoztam. Az utóbbi időben valósan sokkalta kevesebb időt töltöttem el vele, vagy akár Clarával. Mostanában csak Caedmon Walker körül forog a világom, ami nem túl jó, tekintve, hogy az ember csak egy átmeneti szakasz az életemben, ha akarom, ha nem.

- Tudom, ne haragudj! – néztem rá a lehető leghihetőbb mosolyommal.

- Miért haragudnék? Boldog vagy! Csak ne hagyd magad átcsapni! – nem tudta miről beszél. Nem tudta, hogy van egy férfi egy végtelenül prominens, domináns, erőszakos, dús gazdag férfi az életemben, akivel valóban vigyáznom kéne.

- Nagy lány vagyok! Ha át is csapnak, túl fogom élni. – ha át is csapnak túl fogom élni. Biztos?

Pár perc múlva nyitódott az ajtó és bejött a professzor.

Szeretem az egyetemet. Nyilván rengeteg időt elvesz az ember életéből és sok fejfájást tud okozni a tanulás terén, vagy a tandíj miatt, de hálás vagyok, hogy bejárhatok. Sokak szerint, akik az irodalom szakot választják szimplán nem tudják mik akarnak lenni. Túl egyszerűnek gondolják az emberek ezeket az órákat és haszontalannak. Páran azt hiszik csak az elcsépeltség miatt járunk be ide, de ennél sokkal több van ebben; ha egy jó professzorod van, mint nekem, akkor lehet élvezni az órákat. Olyan történeteket hallasz, amik akkor is izgalmasak, ha amúgy nem gondolnád annak, a szép versek, idézetek és regények, amelyekkel az évek során megismerkedtem, némelyik a mai napig a fejembe mászkál. Persze tanulni kell, figyelni és legfőképpen koncentrálni, mert anélkül nem ér semmit az egész. És élvezni. Mert, ha valami nem élvezünk, az nem ad motivációt, nem tudjuk véghez vinni és időpocsékolás lesz belőle.

Próbáltam magamat annyira összeszedni, hogy a végén már nem is gondoltam Walkerre. Az egyik szünetben Oviddal elmentem egy kínai étteremben. Imádom a finom ételeket, amiket mostanában eszek, de hiányzott már ez az íz. Közben a barátommal, akivel amúgy picit el is távolodtunk, hosszan beszélgettünk, emiatt futva kellett visszamenni az utolsó órára. Azután Ő elment az egyik haverjához én pedig buszra szálltam és haza mentem. Nem mondom, hogy a forgalom velem volt, mert majdnem egy órába telt, mire kinyitottam a kulcsra zárt bejárati ajtót. Elindítottam egy mosást és zenéket hallgatva kezdtem kitakarítani a házamat. Ez hamar be is fejeződött, utána hívott anya azt megérdeklődve, hogy hogy megy az egyetem, milyen a munka és én, hogy vagyok. Anya hangja boldogabbnak tűnt. Szomorú, hogy ezen meglepődök, de ha egyszer egy rossz házasságban él, akkor megesik az ilyen. Örültem neki, mert, ha nem is ezer százalékosan tűnt felhőtlennek, jobb volt így hallani a hangját. Sokkal. Sajnos anyának mennie kellett, nekem pedig nem volt más okom arra, hogy húzzam a tanulást, így fáradtan, de nekiálltam a könyvek átolvasásának és a jegyzetek megírásának. Viszonylag sok motivációval álltam neki tanulásnak, a telefonomat ki is kapcsoltam, hogy véletlenül se terelődjön el a figyelmem. Egy bögre teával, meg néhány vanília illatú gyertyával az asztalom – na meg a rengeteg mappával és a laptopommal – igencsak kaotikus állapot uralkodott. Baromi büszke voltam magamra, amiért arra összpontosítottam, hogy éppen mit olvasok és nem arra, hogy mi folyik körülöttem.

Még mindig nevetségesnek tartottam magam, amiért egy ilyen állapotot kötöttem. Mintha a Pokollal esküdtem volna meg és egyáltalán nem az sugar daddy-s részét értettem ez alatt – ez csak hab a kibaszott tortán -, hanem amiért elválaltam ezt. Pénz. Istenem minden a kibaszott pénz miatt van, de ez csak kifogás!

Amikor először megláttam Mr. Walkert még talán a szó is belém fagyott. Nyilván, mint mindennek ennek is több indok van rá, minthogy megszólalni sem mertem a megjelenése miatt, a másik pedig az a kibaszott vonzó, de haragos tekintete miatt sem. Azt gondoltam róla, hogy biztosan egy beképzelt ember, akinek az élet jól jött és másokat megszégyenítő módon él. Mind pénzügyileg, mind sikerileg. „És igen, tisztességesen megdolgozom a pénzemért, de én tíz percenként keresek 100 dollárt, maga ennyit szerintem ez hónap alatt gyűjt össze túl órázva." Oh, a francba! A férfinak tehetsége van mindenhez; egy mondattal letudott alacsonyítani, magabiztossága az egekbe van és talán Ő az, akinek megbocsájtható az egoja is szárnyal. Ha nem lenne benne ennyi önbecsülés és lojalitás, akkor nem lenne most ott, ahol van. Hiába az örökség ide vagy oda, a tehetség az az embertől önmagától származik. Realizálnom kellett, hogy istenesítem Caedmont. Vágytam arra, hogy olyan legyek, mint Ő. Nem, nem az erőszakos énére értek, aki akár kezet merne emelni bárkire. Arra, hogy álmai voltak és elérte azt. Szeretnék egy nap nem arra gondolni honnan jöttem; abból a kicsi házból, csupán az anyámtól kapott szeretete melegéből, amíg apám csak stresszt és gondot akasztott ránk. Arra akarok fókuszálni, hogy merre tartok; egy nap szívesen leülnék a saját irodámba, könyveket írnék vagy olvasnék, és elmondanám szerintem megéri-e piacra dobni. Minden reggel kivasalt ingben lennék, mert az olyan nőies, és kecses és a legdrágbb bor feküdne a hűtőm ajtajában. Amikor Caedmon annyi idős volt, mint én most vagyok, Ő ezt már átélhette és nem csak megálmodhatta. Rossz dolog, ha sosem vagy magaddal megelégedve, vagy mindig csak a jobbra és a többre törekszel mindegy milyen áron. Szeretném megtanulni, hogyan kell elfogadni a dolgokat, ha valami nem megy ne add fel, de ne küzdj érte az egészséges határokon túlig! Istenem Vesta, ha ilyen bölcs vagy, akkor tartsd is be a butaságaidat! – vertem magam fejbe.

Az órára néztem; öt perce megint a férfin jár az eszem, de legalább reggel óta most először. Haladás. Ha így folytatom csak tíz év múlva érem el, hogy egy teljes napig ignorálni tudjam a gondolataimból. Sóhajtva támasztottam a fejemet az asztalra könyökölt kezemnek és nagyot sóhajtottam. Szőke tincseim közé rejtettem ujjaimat és próbáltam erőt venni magamon, és kimenni a konyhába. Enni is kéne valamit, nem igaz?

Gondoltam, amíg a hűtőben talált kajából csinálok valami ehetőt, bekapcsolom a mobilom. Nem számítottam semmire. Tényleg csak az időt akartam nézni, hogy a szekrényből kivett tésztát meddig főzzem, amikor tizenhárom nem fogadott hívás nézett vissza rám a kijelzőmön. Tágra nyílt szemmel néztem azt és gyorsan a markomba emeltem a készüléket, majd megcsörgettem azt a számot, ami eddig hívogatott.

- Vesta? – nem volt nyugodt a hangja. Jó, mikor az teljesen? De most mégis miért ideges? Csak tanultam és kikacsoltam a telefonomat, hogy az ne vonja el a figyelmem. Szent tehén, ez a férfi megfojt! Bár őszintén szólva nem bánom. Végre valaki, aki törődik velem, mindegy milyen áron.

- Öhm... szia! – kínosan elmosolyodtam, bár Ő nem látta. Én mégis kristály tisztán láttam magam előtt a megfeszült testét, amin mindig szoros az a fránya ing, és tökéletesen eltudtam képzelni, ahogy borostával körbevett száját benedvesíti, miközben dühösen csillogó szemekkel néz le rám.

- Mi a francért nem vetted fel a telefont? – elhúztam a számat.

- Tanultam. Tudod, egyetemre járok! – megforgattam a szememet. Tetszik, hogy aggódik értem, de ne csesszen le jogtalanul.

- Tanultál? És miért van kikapcsolva a telefonod? Azt hittem baj van! – hangja egy fokkal nyugodtabb volt, de még most is az a „szégyelld magad kislány" stílusú volt.

- Caedmon! Azért, hogy ne vonja el a figyelmem semmi. Tanulnom kell mert attól függetlenül, hogy itt vagy te nekem megmaradt a másik életem is. Tudod, az az egyetemre bejárós, tanulós életem. – gyunyoros voltam mi tagadás. Élveztem csinálni, az utolsó szőke hajszálamig büszke voltam magamra.

- Nagyon, nagyon, nagyon szemtelen vagy ma, bébi! Tisztában vagyok azzal, hogy neked megmaradt a másik életed. – a „másik" szót epésen ejtette ki. Egy-egy. – Ettől függetlenül lett egy ember a másik életedben, akinek meglepő vagy sem, de veszettül fontos vagy.

- A testem miatt. – suttogtam és reméltem, hogy a telefon épp elég távol volt a számtól és nem hallotta meg mit mondtam.

- És szeretnélek néha elérni telefonon, hogy tudjam minden rendben van-e veled. – nem hallotta meg – És már tényleg túl sokat engedünk meg magunknak! Vesta, a szerződést már egyszer átvettük, aztán kidobtuk és enyhítetten visszahoztuk! Ne kelljen elolvasnom neked újra mi a kötelességed.

- Most mit tettem, ami ennyire dühít? – mérgesen szólaltam meg én is – Most mondtam. Tanultam a vizsgáimra, nem pedig valami másik pasival táncoltam öltáncot.

- Még jó is, különben halál fia lenne az az ember! – lehunytam a szememet. Egyik pillanatban vágyok utána, utána veszettül feldühít és legszívesebben ráraknám a telefont, majd a következő pillanatban újra akarom őt. Miért csinálod ezt velem?

- Jó. Bocsánat! – mondtam, hogy lenyugodjon, pedig nem gondoltam őszintén. Miért kérjek bocsánatot? Mert tanultam? Ne már!

- Tudom, hogy nem sajnálod őszintén, bébi! De nem is kértem, hogy kérj bocsánatot. Azt szeretném, hogy tisztában legyél azzal, hogy az idő múlásával is én leszek a magasabb rangon és te nem beszélhetsz velem így, nem ignorálhatsz és végképp nem provokálhatsz!

- Mintha várnád, hogy provokáljalak!

- Várom, de nem elvárom! És nem lenne baj, ha abba hagynád! Egy magad fajta nő provokálását minden korombeli vagy más korosztályú férfi is szívesen várná, ezt ne felejtsd el!

- Ezt, hogy érted?

- Ne légy buta kicsilány! Tanulj meg, és ne legyél rossz az egyetemen. Máshol lehetsz, csak vállald a következményeit majd!

- Összezavarsz! – értem minden szavát!

- Nem. Szükséged van valamire? Számlák? Ruhák? Étel? Új holmik?

- Nincs? – inkább kérdésnek hangzott, de a válaszom ez volt. Nem volt semmire szükségem.

- Vesta! Tudod mi az alapja a kapcsolatunknak?

- Szex és pénz? – jézusom, ez kimondva is abszurd!

- Pontosan. Szex, Te, pénz, Én!

- Nincs szükségem semmire!

- Akkor ezesetben tedd le a telefont és állj neki tanulni! Nem szeretnék rosszat hallani rólad! – komolyan olyan, mint egy apuka. Egy kibaszott dögöt apuka gyerek nélkül, dependenciákkal.

- Oké. Szia, Caedmon!