- 🖤 -

Elnyílt ajkakkal bámulta a habokat, a feltörő, dühöngő hullámokat, s csak azt várta igazán, hogy mikor nyeli már el őt végre az óceán legmélye, hogy aztán megfojthassa. Forró tenyerek égették derekát, az ujjak lágy játéka teljesen az eszét vette, képtelen volt gondolkodni, ténylegesen a fulladás szélén állt, csinos térdét csapkodták a sós hullámok. Nem kapott levegőt, orcája pirosan izzott, míg teste zavartan bizsergett, csontjai pedig kocsonyássá váltak, attól tartott, hogy a végén még összeesik. Sajnálta volna, túl szép volt a szőnyeg ahhoz, hogy ő elernyedt kis testével elrontsa annak szimmetrikus szépségét. Mindig is tartott a haláltól, de akkor, abban a pillanatban azt kívánta, bárcsak az ajtaján kopogna már.

Forgás következett, de szinte észre sem vette, mert Louis ügyes volt, jól vezetett. Meg akarta tőle kérdezni, hogy mégis honnan tud ilyen jól táncolni, de nem érezte az idejét pontosnak, hogy meg is tegye. Nem akart elrontani semmit, azt akarta, hogy minden tökéletes emlékként éljen majd benne a jövőben.

A lejátszó halkan recsegett minden magasabb hangnál, míg a bakelit lemez őrülten forgott, épp egy Elvis féle muzsikát játszva. Harold választotta, egyszerűen imádta az énekest, mindig is a rajongójának tartotta magát. Meglepte, hogy a kék szeműnek még lemeze is volt tőle, de tetszett neki a tudat.

Szerény mosoly kúszott ajkaira, mikor Louis arrébb rakott egy rakoncátlan, göndörded fürtöt, mely az arcába lógott. Az idősebbik kihasználva a másodpercet, szinte észrevétlenül közelebb húzta magához partnerét, így mellkasuk egymáshoz tapadt, volt szerencséjük a másik vad, táncot járó szívverését is hallani.

- Ügyesen táncolsz, kis Harold.

Sikerült ismét zavarba hoznia a fiút, ki lehajtva fejét lábuk mozgását kezdte el tanulmányozni. Zavarta, hogy Louis ilyen kedvesen foglalkozott vele, nem értette, mivel érdemelte ki a bánásmódot.

- Csak lépkedem -motyogta alig hallhatóan. - Te viszont nagyon jól csinálod, tényleg.

Louis felnevetett, édes hangja a legszebb dallamként csengett Harry fülében, még a zenénél is tisztábbnak találta, pedig csak kacaj volt az, semmi több. Önkéntelenül fúrta arcát a másik nyakhajlatába, egyszerűen képtelen volt visszafogni magát, muszájnak érezte, hogy csodálatát valahogy megmutassa a kék szeműnek. A tudtára akarta adni, hogy csodaszép, szeretni kívánta akkor.

Cirógató tenyér csúszott hátára, nyugtató simogatásként próbálta meg csitításra bírni az örömtől síró lelket. A kócos hajú dúdolni kezdett, míg a másik keze, mely addig a fiú derekán pihent, most lejebb siklott, egyenesen a formás, kerek félgömb köré fonódva. A kisebbik egy szót sem szólt, csupán levegőt felejtett el venni, de ezt teljesen normális dolognak vette, hiszen Louis már csak ilyen; elfeledteti vele, hogyan is kell, hogy az éltető oxigént szabályosan jutassa a tüdejébe.

Imádott minden érintést, melyek perzselően hatottak rá, feltüzelték még a legmélyebben elrejtett vágyait is, legszívesebben elfeküdt volna a gyönyörű szőnyegen, hogy aztán ernyedt kis testét felkínálhassa Louisnak. Dorombolva zárta magát jobban az ölelő karok közé, ahol igazán otthon érezte magát.

Lehunyt pillákkal táncoltak, kezükkel térképet írtak a másik testére, s tudták, hogy az éjszakának még közel sincs vége, muszáj, hogy a vágyaknak eleget tehessenek.

- For I can't help falling in love with you -suttogta az idősebbik azelőtt, hogy babája ajkára nem tapadt volna.

Harry majdnem elájult, csak nyögésnek tűnő sikolya hangzott csupán, mielőtt végleg át nem adta volna magát az érzésnek, melyet mások csak szerelemnek hívtak.

Óceánnak tűnő, habosan őrjöngő szerelemnek.

- 🖤 -