-  🖤 -

Az ég kéken tündökölt, míg a hatalmas félgömb sárgán izzott, és minden annyira forró volt, hogy Harrynek még megmoccanni sem volt kedve abban a fülledt időben. Fejét a félmeztelen Louis mellkasán pihentette, ki magában dúdolva napozott, ujjai közben eljátszadoztak a barna, göndör tincsekkel. Az ősrégi rádió szépen megpihenve a zöld fűben, halkan recsegve játszott szintén valami ősrégi, James Brown számot, mely titkon a kék szemű egyik kedvenc dala volt. Már kiskorában is imádta, mindig jókedvre derítette őt, mikor rossz napjai voltak.

- Louis? -motyogta Harold, kinek mutatóujja aztán elveszett a másik bőrén, kanyargós íveket járt vele annak finom pólusain.

- Mondd.

- Meddig maradhatok? Holnap suli, és nem hiszem, hogy van elegendő ruhád kettőnknek. A tieid nagyok rám -suttogta szégyenlősen a gödröcskékkel megáldott fiú.

Már megint ez a fránya kérdés, pici loknis.

Louis mosolyogva fordult a kisebbik felé, ajkai pedig egy csókot nyomtak az illatos, puha fürtök közé. Harry arca pirosabb lett, fejét ártatlan vigyorral az arcán fúrta a kék szemű nyakhajlatába, hogy elbújhasson.

- Szóval nem tetszik, hogy itt vagy, mi? -kezdte csipkelődve, egy pajzán szájgörbülettel ajkain.

Harold kétségbeesetten tátotta el száját, erősebben kapaszkodott a másikba, hogy bebizonyíthassa; téved. Ölébe ülve ölelgetni kezdte, majd ahol érte, ott csókolta az idősebb fiút, míg azzal győzködte; imád itt lenni.

- Nem megyek sehová sem! Itt maradok örökre, hallod?

Aztán csikizni kezdte a kék szeműt, ki hangosan nevetve vergődött a gyors ujjak alatt, de képtelen volt a menekvésre. Igazából élvezte ezt az egészet. Azt, ahogy Harry hozzáért, az illatát, a közelségét. Nem akart változtatni semmin sem, talán az érzései lógtak ki ezalól egyedül. Bárcsak ne félt volna ennyire a holnaptól, a jövőtől.

- Harold! Hagyd abba!

Hangja végül elcsuklott a kacagástól, de imája meghallgattatott, mert a kis zöld szemű megkegyelmezett neki. Finoman vette karjai közé a lihegő lelket, s úgy ölelte, mint ahogy a porcelánbabákat is szokás volt; óvatosan és törődve.

- Igazából imádom a ruháidat -suttogta Louis ajkaira.

- Ők is téged.

Majd a szavak csókba fulladtak, őrjöngve próbáltak a felszínre úszni, de hiábavaló volt, nyelvük tánca a mélybe lökte őket, csendre intve az összeset. Ott, a cseresznyefa cirógató takarása alatt, ketten voltak csupán, mégis, szinte teljesen egyé váltak végül. Gyönyörűnek vélték a pillanatot, és örökkévalónak.

Fel a Holdig, majd jobbra kanyarodva a sohatovábbig száguldani a legszebb dolog ezen a kicseszett világon.

- 🖤 -