- 🖤 -

Mikor kezük a másik derekára siklott, a világ elfelejtett továbbhaladni a percek múlásával. Csak álltak ott ketten, kéz a kézben, mint két árva. Arcukat beragyogta a Hold tiszta, ezüstös fénye, míg ők felhőtlenül mosolyogtak, ahogy az az angyalok szokása is volt. A kapualj egy határt szabott, tudták, ha elengedik egymást, akkor ennek a gyönyörű pillanatnak is vége szakad hamarosan. A fejük fölött lógó cseresznyefa ága virágozva várta, hogy végre történjen valami. Csókra áhítozott, pont úgy, ahogyan a fiúk lelke is, hiába, hogy képtelenek voltak bevallani maguknak ezt.

Harry csodálatát nyerte a kék szemű arcában, legszívesebben végig puszilta volna a fiú összes vonalát, arcélénél egy kicsit elidőzve, aztán lejebb haladva nyakát is kényeztetve addig szívta volna a finom bőrt, hogy végül az oly selymesnek ható hangot díjként hallhassa. Louisnak sem voltak másféle gondolatai a göndörről, éppen csak annyi különbséggel, hogy ő élénkebb színekkel gondolkodott, pajzánabb volt.

- Ígéred, hogy eljössz, kedvesem?

Közben ujja egy loknis tincsbe kapaszkodván arrébb rakta azt, hogy ne zavarja őt Harold arcának tanulmányozásában.

- Természetes -kezdte bólintva, mint egy jó kisfiú. - Az ígéret szép szó, illik betartani.

Ismét mosolygásra késztette ezzel az idősebbet, ki ennek hatására erősebben szorította magához szerelmét. Mert így fogalmazni, hiába, hogy ez még csak az első, közös napjuk volt együtt. Abban biztos volt, hogy a többit nem is fogják már külön tölteni, soha.

- Hogy lehetsz ilyen angyali, hm?

Hangosan gondolkodott, mire a zöld szemű egy szerénykedő pírban részesült. Louis sokat kedveskedett neki, megdícsérte őt, simogatta, arra ösztönözte, hogy mosolyogjon többet, nem győzte mondogatni, mennyire gyönyörű, mikor megmutatja az elrejtett gödröcskéket. Szíve már régen elolvadt a tömérdeknyi szeretettől, de nem bánta, mert boldog volt.

- Ne mondd ezt, kérlek -suttogta.

- De ha egyszer ez az igazság! -kontrázott vissza rosszallóan Louis.

Nem tetszett neki, hogy a loknisnak nem volt önbizalma. Sokat bántották a stílusa miatt, ez tény. De azt nem érdemelte meg, hogy az irigység miatt csúnyának nevezzék. Igazságtalannak gondolta a dolgot. Harry szép, ráadásul álomszép fiú. Herceghez méltó bánásmódot érdemel, s a kócos már az első nap gondoskodott arról, hogy ez ne legyen másképp.

- Rendben -motyogta aztán beleegyezően a zöld szemű.

Még mindig képtelen volt elhinni, hogy ez a valóság. Egyszerűen csak nem akart felébredni, mert azt hitte, álmodik. De a másik merte bebizonyítani, hogy mindez a valóság, mindenféle hazugság nélkül.

- Holnap megmutatom, mennyire is gyönyörű vagy te, kis Harold. Bebizonyítom, hogy nálad szebb fiú nincs a földkerekségen, nincs senki, aki a nyomodba érhetne. S aki ezt másképp hiszi, az irigy. Te vagy a legszebb, elhiszed ezt nekem, hm?

Harry tátott szájjal bámult fel Louisra, kinek íriszei elszántságtól csillogtak, és karjai erősen ölelték őt, hogy szavait aztán alátámaszthassa velük.

- Azt hiszem -motyogta kábultan a loknis.

Louis még utoljára, jó erősen magához szorította a kisebbiket, majd egy cuppanós puszit nyomott annak pirosló, forró orcájára. Nevetve engedte el, aztán megpörgette őt a karjai között. Kettejük mámoros kacaja visszhangzott az éjszakában, megnevettetve még a csillagokat is tiszta hangjukkal. Aztán a kék szemű szaladni kezdett, hogy ne fájjon neki annyira, miképp a göndört muszáj volt elengednie.

- Viszlát, gyönyörű Harold! Álmodj a csillagokkal, mert én is azt teszem. Találkozunk a felhők felett!

Kiáltása elveszett a következő sarkon, ahol befordult, mégis hatalmas nyomot hagyott maga után. Harry az arcához kapott, oda, ahová a puszit is kapta. Bőre bizsergett, míg minden porcikája beleremegett a földöntúli érzésbe.

Azon az éjjelen mindketten a csillagokkal álmodtak, egy habos felhőn szeretkezve.

- 🖤 -