- 🖤 -

Cipőjének talpa minden lépés után úgy tűnt, mintha megfulladni készült volna, öngyilkosként vetette magát újra és újra a pocsolyák mocskos mélységébe. Futásra volt száműzve, rohant, talán kergették. A hideg esőcseppek könnyekként hullottak arcára, ahhoz mégsem voltak eléggé kegyetlenek, hogy arra ösztönözzék őt; engedje el azt, aki a legfontosabbat jelképezte számára. Erősen tartotta Harry kezét, aki nevetve szaladt utána, egy játéknak fogta fel ezt az egészet, ő nem félt a mihaszna cseppektől. Már nem voltak messze, mégis elég volt az az öt perc séta arra, hogy bőrig ázzanak. Mások okosabbak voltak; ki sem tették lábukat a melegből, inkább otthon maradtak, hogy megúszhassák a vészjósló záport. Jól tették.

Lihegve értek a kapualj alá, ahol a kék szemű még egy keveset bajlódott a zárral, aztán a bejárati ajtóéval is, végül csak sikerült belépniük a lakásba. Ott megpihentek egy keveset, fáradtan küzdötték le magukról a rájuk tapadó, csurom vizes cipőjüket. Harry hatalmas kacagásban tört ki, miként észrevette, hogy talpának nedves nyoma a járólapon olyan, akár egy állatkának a mancsa. Louis fejét rázva nézte a göndör angyalkáját, kire még a megszokottnál is jobban ráfeszült a pólója, mindent pontosan megmutatva a fiú bőréből.

- Legalább a banánok nem áztak el -mondta a zöld szemű, míg mosolyogva kiemelte az említett gyümölcsöket a zacskóból.

- Hihetetlen vagy -nevette Louis.

A loknis tisztában volt vele, imádta, miként a kócos mindig úgy gondolta róla, hogy tökéletes. Nem hitt neki, ellenben szerette hallgatni, ahogy őt dicsérte a szép szavakkal. Harold még arra is képtelennek tartotta magát, hogy csókot kezdeményezzen. Pedig mindennél jobban vágyott rá.

- 🖤 -

Megbabonázva fésülte a göndör fürtöket, melyek az alapos hajmosás után finom, epres illatot árasztottak magukból. A hajszárító hangosan búgott, míg mindketten kényelmesen elhelyezkedtek a kanapén. Tetszett neki a tudat, miképp Harold a lábai között üldögélt, ezért el is határozta magában, hogy ezentúl mindig ő fogja kimosni babájának haját. Imádta a tincseit piszkálgatni, ahogy a szárítást követően gyűrűzve tekeredtek fel ujjaira. Mikor végzett, egy plüssmaciként szorította magához a zöld szeműt, ki értetlenül pislogva engedte, hogy a mögötte ülő egy hatalmasat szippantson hajának illatából.

- Olyan puha vagy és jó illatú, akár egy aranyos macika. A legszebb maci -motyogta az idősebb, mire Harry elpirult.

- Ne mondj ilyet -suttogta vissza.

- Te pedig kérlek ne kérd tőlem, hogy hazudjak.

A fiatalabb fiú csak bólintani volt képes válaszadás gyanánt, mert elszégyellte magát. Sosem akarta megbántani Louist, mégis úgy érezte, hogy minden ilyen megszólalásával azt tette. Pedig ő csak jót akart.

- Louis?

- Tessék? -cirógatta végig nyakát mutatóujjával, a másik testét borzongásra késztetve.

A kis göndör gyorsan megfordult a lábai között, fejecskéjét pedig a kék szemű combjára fektette, míg kezével apró köröket rajzolt annak nadrágjára. Nem tudta, hogy Louis pólusai éppen a halálukon voltak már csak attól, hogy tudták; a loknis érinti őket az anyagon keresztül. Smaragdjai izzó drágakövekként találtak rá a habos óceánra, ismét egy kapoccsá alakulva váltak egyé.

- Meddig maradhatok? Csak két napra pakoltam és ... -hatásszünet. - Holnap már nem lesz mit felvennem.

Olyan halkan motyogott, hogy a kék szeműnek muszáj volt felnevetnie, fogalma sincs, hogy valójában miért. Harold túlságosan aranyos volt akkor. Aranyos, mint egy kismacska, édes, akár az akácméz.

- Megoldjuk, ne aggódj -kacsintott rá, mire Haroldkának sikerült ismét elpirulnia.

Már sokadjára azon az estén, mely még közel sem ért véget.

- 🖤 -