- 🖤 -

A loknis ajkai boldogságtól voltak görbék, míg a puha párnácskák gyümölcstől maszatosan csillogtak. Néha felhőtlenül tiszta kacagás hagyta el azokat, mikor Louis ujjai a fiú meztelen bőrére találtak. Aztán mikor elfáradt, álmosan hajtotta fejét az idősebbik ölébe, hogy amaz a hajával tudjon játszadozni. Jobb elfoglaltság volt, mint a csiklandozás.

- Louis ... -motyogta Harold, és a másik már tudta, hogy valami fontosat akar mondani. Ismerte ezt a hanglejtést.

- Mondd.

Egy halk sóhaj hallatszódott csupán, egy utolsó, a komoly szavakat megelőzvén.

- Fogalmam sincs, mi ütött belém ... Hirtelen sokkhatás ért, azt hiszem. Tudod, arra gondoltam abban az egy másodpercben, hogy mi lenne, ha?

A kék szemű fiúnak kellett pár másodperc, hogy megértse, miről is szeretne beszélni a göndör, csak utána esett le neki; a tegnap esti kiborulásáról. Felült, könyökeire támaszkodva pillantott le az ölében pihenő angyalkára, ki lehunyt pillákkal élvezte, miként a Napocska éppen az ő orcácskáját simogatja. Természetesen kíváncsi volt a sírás okára, hiszen nem akarta figyelmen kívül hagyni a dolgot, érdekelte, miért döntött úgy ez a szép lélek, hogy könnyeket eresszen mosoly helyett.

- Folytasd -bíztatta végül.

Harry hangos nevetésben tört ki, pedig nem is csiklandozta őt senki. Csukott szemei miatt úgy igazán angyalinak tűnt, talán nem egészen eviláginak.

- Most azt kellett volna kérdezned, hogy; , Ha? Mégis hogy érted azt, hogy mi lenne, ha? Magyarázd el nekem, kis loknisom. ' Tudod Lou, ahogy szoktad.

Nevetésben szakadtak ki aztán mindketten, ugyanis a való igazság tényleg ez volt. Louis mindig is ilyen törődő volt szerelmével, néha túlságosan is. Kedves szavakkal illette, ölelte, ahol csak érte, és csókolta is, mert imádott minden puszit, melyet elcsenhetett tőle.

- Akkor kérlek, kis loknis, magyarázd el nekem, mi lett volna, ha?

- Ha azt mondod nekem, ne érjek hozzád. Igen, tudom. Buta vagyok, hogy ilyeneket gondolok, hiszen épp elégszer mondtad már el nekem, mennyire szeretsz te engem. Tudatában vagyok mindennek, egyszerűen csak rám tört a félelem, érted? Bepánikoltam. Aztán eszembe jutott; mi van, ha csak álmodom ezt az egészet? Tartottam a képzelgéstől, igen. Sokszor megtörtént már velem, hogy csak ... elképzeltem a boldogságot, közben mégsem éltem meg rendesen egy percet sem az életemből. Szerettem játszani a rózsaszín, édes cukorfelhőkkel, ahhoz viszont már gyáva voltam, hogy az álmaimat valóra is váltsam. Aztán elköltöztem, mert ...

Csend. Nincs folytatás, a szavak elfogytak, helyettük hangos szuszogás töltötte be a teret. Egy mérföldkőhöz értek, mely egy bizonyos határt jelképezett, már csak Harryn múlott, hogy átlépik-e. Végül a drágakövek könnytől fátyolosan bár, de előbújtak a pillák rejteke alól.

- Mert otthon nem láttak szívesen. Anyáék a nevükre íratták ezt a kis házat, hogy ne legyen gond, hogy még csak tizenhét vagyok. Még a nyomi uncsimat is rám küldték volna, hogy vigyázzon rám, csak ne legyek otthon. Persze küldenek pénzt, meg minden, csak ... nem érdeklem őket. Mindezt azért, mert a faszt szeretem.

Itt fanyar arcot vágott, mintha csak citromba harapott volna. Az utolsó mondat elárulta, mi mindent vághattak még a fejéhez azon kívül odahaza. Louis mindezt némán hallgatta végig, nem akart közbe vágni, türelmesen figyelt minden gondolatmenetet. Erősen ölelte magához a fáradt lelket, támogatva, hogy éreztesse a fiúval; ő törődik vele.

- Aztán jöttél te -ennél a mondatnál Loura emelte gyönyörű szemeit. - Te és a kibaszott óceánod, mely még most is gyilkosan háborog, azzal fenyegetve, hogy megfojt engem.

Halvány mosoly, egy árva, elvándorolt csókocska. Halk suttogás;

- Csak azért fenyeget, mert tart attól, hogy a sötét, zöld indák majd felakasztják a gazdájukat.

Hiába volt kegyetlen a metaforák megfogalmazása, sikerült magukba foglalniuk a szerelmet, melyet egymás iránt éreztek. 

- Itt maradok, és örökre a ruháidat fogom hordani.

- Nem engedem -rázott fejet nem egyet értve a kócos. - A szoknyáidat kell, hogy viseld, mert imádom az összeset.

Aztán Harry elpirult, észre sem véve, hogy Louis egyik keze az említett szoknya alá kúszott, megérintve tűzforró bőrét.

- Mutatni szeretnék valamit. Engeded?

S a zöld szemű bólintása volt a pecsét a borítékon, az engedély arra, hogy az idősebbik bebizonyíthassa, mennyire is szereti ő a kis angyalkáját.

Pontosan. Szeretkezni kívánt vele.

- 🖤 -