- 🖤 -

Harold zokogásának keserves hangja a falak között visszhangzott, mindvégig arra ösztönözve az árva lelkeket, hogy szemeiket könnyek bocsátására engedjék. A zöld szemű szíve darabokra hullott a sós cseppek okozta fájdalomtól, mégis eszeveszetten lüktetett, még az utolsó percek örömére. Borzalmas látvány volt látni a smaragdokat egy ködös, fátyolosan eltorzuló esőfelhő mögé bújva, mintha csak már nem lett volna holnap többé. A Nap sem sütött akkor, sötét volt, éppen annyira fekete, mint a könnyek, melyek a fájdalmat jelképezték.

- Pici Harold, mégis mi lelt téged, hm? Megijesztesz ...

S igaz is volt. A zafírok félelemtől ragyogtak a gyér lámpafényben, a riadt tükröződésben tisztán kivehető volt a kisebbik remegő, görnyedt teste. Sokkhatás érte, egyszerűen csak túl szomorúnak érezte magát hirtelen. A kócos hajú kezei védelmező burkot alkotva pihentek a fiatalabbik hátán, amaz mégis képtelen volt a megnyugvásra, lelkének tombolásra volt szüksége, nem pedig csendre.

A gyümölcsök pedig a háttérbe húzódva, pontos színrendbe téve sorakoztak a pulton, mindvégig arra várva, hogy a játék végre a kezdetét vegye. Fogalmuk sem volt arról, hogy már régen azt nézik; a játékot.

- 🖤 -

A plafon hófehér volt, mindenféle kopás és pókháló nélkül. Egyszerű fehér, az a monoton, unalmas, melyet ha túl sokáig nézett az ember, a végén már a hányinger kerülgette őt. Akkor viszont, talán máshogy történtek a dolgok.

Louis mellkasán göndör tincsek ezrei keresték a búvóhelyet, fürtökre osztódva terültek szét, egy ici-picit csiklandozva az illető bőrét. A loknis halkan szuszogott, már nem sírt. Vékony karja birtoklóan ölelte a másik derekát, hiába, hogy rajtuk kívül más nem is tartózkodott a szobában. Még az ajtót is kulcsra zárta a biztonság kedvéért. Nem akarta, hogy valaki elvegye tőle azt, ami az övé volt. Csak az övé.

- Louis.

A zöld íriszek csodálattól ragyogva lestek fel az idősebbre, kinek arcát a televízió fénye kéken csillogtatta meg, szépen kiemelve annak áldott szemeit.

- Mondd.

- Szeretlek -motyogta elhaló hangon.

- A sohatovábbig -súgta amaz, majd az ajkak ismét egymásra tálaltak.

- 🖤 -

Ilyen rész is kell.
Sajnálom, hogy megint szar lett.
🙃🙃🙃
Ígérem, már nincs sok hátra.
🙃🙃🙃

- 🖤 -