- 🖤 -

Louis ujjai ritmust ütöttek a kormányon, míg fejével ütemesen bólogatott minden dallamra, mely felhangzott a rádióban. Szemei a sarkon pihenő, picinyke kertes házat lesték, ahová Harold nem kevesebb, mint húsz perce már, hogy bement. Távozása előtt biztosította a fiút arról, hogy ne csak két napra pakoljon, ez most több lesz, mint egy vacak ottalvós buli. Még pontosan ő sem tudta, miért, de valamiért nagyon vágyott arra, hogy a loknis még egy hetet nála töltsön, természetesen, a másik beleegyezéséével együtt. S a göndör már miért lett volna oly buta, hogy egy ilyen lehetőséget, mint ez, csak úgy veszni hagyjon?

Harry alakja tűnt fel a tornácon, miként egy széles vigyorral ajkain, és egy hatalmas sporttáska kíséretében átlépte a küszöböt, titkon már alig várva, hogy újra Louissal tölthesse a napot.

- Indulhatunk? -érdeklődött kedvesen a kék szemű, mikor a kisebbik levágta magát az anyósülésre.

- Együtt?

- Együtt.

- 🖤 -

Gyümölcsök édes zamatának illata terjengett a levegőben, rendre arra intve Louist, hogy minden lélegzetvételt követően az ízek összefussanak a szájában. Ismét az asztalhoz lett száműzve, parancsba lett adva, hogy addig fel nem állhat onnan, míg a kis göndör be nem fejezi a vacsora elkészítését. A helyzet túlságosan is ismerős volt, egy jóbarátként üdvözölte a kócost, mint emlék.

Miképp elnézte az angyalkát, ahogy a tűzhely előtt sürgött-forgott, és mellé hallgatta, miként az imádott tónus felcsengett minden dúdolás után, már nem hitte, hogy ennél szebb lehetne az a pillanat. Boldog volt, és egy percig sem bánta, amiért akkor merészkedett arra, hogy Haroldot még egy hétre magához hívja vendégségbe. Mégis mit kezdett volna ott magával egyedül, a csendes, unalmas házban?

Hirtelen puha ujjacskák takarták el előle a világot, sötétség ölelte őt körbe, melytől megijedt. Az érzés váratlanul érte őt, akár egy kiszámíthatatlan villámcsapás.

- Ne félj, Lou maci, csak játszom -búgta a mély hang nem messze a füle mellett, és már képtelen volt, hogy a libabőrt száműzni tudja pólusairól.

- Miféle játék ez, mondd?

- Ha elmondom, már nem lesz izgalmas.

Aztán kuncogás hallatszódott, majd érezte, miképp Harold feneke az ölébe pottyant. Ösztönösen kulcsolta karjait a fiatal fiú karcsú dereka köré, de mindez olyan természetesnek hatott, mintha csak minden egyes nap ezt játszották volna.

- Viszont vannak szabályok, amiket köteles vagy betartani, vagy különben el sem kezdem, rendben?

Louis szíve kiugrani készült bordái rejteke alól, míg lélegzetvételei felgyorsultak, egyszerűen csak nem akarta elhinni, hogy a loknisnak csupán egy csettintésébe került, és ő máris úgy lihegett, akár egy kiéhezett fenevad.

- Szerepet akarsz cserélni, hm?

- Meglehet -bólogatott Harry, míg orrát az idősebbik nyakának dörzsölte.

Egy hatalmasat szippantva szívta magába annak mámorító illatát, míg azt kérte közben az égiektől, hogy adjanak neki elegendő erőt ahhoz, hogy ebből a csalfa játékból végül győzve, diadalittas mosollyal az ajkain kerülhessen ki.

Más nem számított.

- 🖤 -

Ha valaki meggyőz azzal, hogy ez a rész olvasható és jó lett ... Annak veszek egy fagyit 🙃
Mert amúgy nem hiszem el, lol

- 🖤 -