*= +18-as jelenetet tartalmazó fejezet 😏

- 🖤 -

A loknis szerette volna azt képzelni, hogy ez a valóság, pedig jól tudta; csak álmodik éppen. Már régóta nem vett magához az éltető oxigénből, mégis kibírta levegő nélkül, ami valljuk be, igazából lehetetlen lenne. Csak hápogott ott, a selymes takarók takarásában, akár egy partra sodort hal, kit megfosztottak a számára fontos lételemtől. A hal és Harold között annyi volt a különbség csupán, hogy a kis göndör nem szenvedett hiányt a lételemét illetően, mert aki ezt jelképezte számára, az épp őt kényeztette finom csókjaival.

A fellegekben járt, a hal helyett hirtelen egy madarat szimbolizált teste, kinek pelyhes szárnyai minden csapás után egyre több örömmel ajándékozták meg őt, már képes volt lélegezni.

Kuncogás hagyta el duzzadt ajkait, mikor Louis csókja a combja belső felénél ért célt, éppen ott, ahol mindig is csiklandós volt. A kék szemek barátságosan néztek fel rá, lágyságot tükröztek és imádatot a fiú iránt. Mert Haroldka szép volt, gyönyörűen álomszép.

- Csak nem csikis vagy, angyalka?

Becenevét hallva a fiatalabbik arcára enyhe pír táncolta fel magát vörös színével, s nem igen kívánta elhagyni egyhamar annak édes bőrét, játszani akart a pólusokkal. Harry bólintva adta a másik tudtára gondját, miszerint igen, csiklandós.

A következő pillanatban karok ölelték körbe őt, védelmező tenyerek tapadtak hátára és derekára egyaránt, míg az otthon illata egyenesen az orrába csalta be magát. Esetlenül viszonozta a lágy gesztust, mely túlságosan is hirtelen érte, de nem zavarta, mert tetszett neki, hogy Louis ilyen közel volt hozzá akkor. Fogalma sem volt róla, hogy mégis mivel érdemelt ki ennyi szeretetet csupán egy éjszaka leforgása alatt, úgy érezte, nem érdemelte meg. Méltatlannak találta magát, mihasznának ...

- Olyan szép vagy, hogy képtelen vagyok még a megrontásodra is, kedves.

A halk suttogás eltörpült a szívük kapcsából termett, vad kalapálások mellett, minden más annyira szükségtelennek tűnt abban az egy percben, amíg megtárgyalták a helyzet fennállását. Mert ketten voltak; két, külön elme, eltérő gondolatokkal és látképekkel a fejükben.

- Szeretném, hogy megronts engem, Louis.

Zafírok csillanása tűnt fel Harry mellkasán, az íriszek kíváncsian, mégis vággyal telve pislogtak fel rá.

- Igazán?

- Elhiheted nekem, hogy még soha másban nem voltam ennyire biztos éltemben.

Mosolyt kapott válaszul, egy édesen halovány szájgörbületet. Aztán a kezek elengedték őt, majd a szoknyája alá csúsztak, be, egészen bugyijának takarása alá. Elkerekedett szemekkel pillantott fel az idősebbre, kinek ajkain még mindig ugyanaz a szelíd és kedves mosoly pihent, mint az előbb.

- Megengeded, hogy a számba vegyelek, hm?

Kérdését követően ujjai szinte észrevétlenül Harry tűzforró ágyéka köré kulcsolódtak. Az érintett szemei lecsukódtak az érzés hatására, csontjait bűnöző borzongás vette uralma alá. Impulzusok ezrei szabadultak fel erei között, melyek adrenalinnal megáldva száguldoztak testében, egy perc nyugtot sem hagyva a kis loknisnak.

- Kérlek! -sóhajtotta aztán, mikor az ujjak egyet pumpáltak is rajta közben.

Engedte, hogy az érzés szétcincálja őt, darabokra tépje nem csak testét, de magát a tudatát is annak, hogy ő valaha létezni mert. Sóhajai nyögésekké nőtték ki magukat, néha egy-egy, halkabb sikoly is közéjük került. Pedig jóformán még el sem kezdték.

A szoknya lekerült róla, bizalmas társként követte azt aztán a csipke fehérnemű is, mint legjobb barát. Már régen elázott odalent, talán ezért is volt, hogy a kék szemű ujjai oly ügyesen játszadoztak rajta, hogy közben hallani lehetett minden dallamot, melyet profi, zongorista mozdulataival elkövetett.

Az idősebbik imádva itta az angyali fiú látványát, magába szívta annak minden vonalát, csodálva simogatta őt addig, hogy közben teste kicsit megnyugodjon, mert úgy vergődött kezei alatt, mintha csak kínozta volna.

- Gyönyörű vagy. Nem megmondtam én neked, hogy igazam lesz? Nem hittél nekem. S én mégis bebizonyítottam látod, hogy nálad szebb teremtés nincs a földkerekségen. Élvezz nekem, te kis angyal.

Igaz, Louis mégsem vette őt a szájába aztán, hiába azt ígérte neki először. Helyette szerelemmel áldotta Haroldkát, gyönyörrel rombolta le testét, míg az orgazmusát egészen a mennyekig érezni lehetett a szavak hatására, melyek elérték gyenge testét.

Zokogva tért vissza a halandók közé, míg édes kacaja lelkeket ösztönzött boldogságra, s ott voltak még a bronztól ragyogó cseppek is, melyek orcáját keretezték.

Még a könnyei is kincset értek.

Álomszép.

- 🖤 -