Na szóval gyermekeim, ott tartottunk, hogy az én drága nővérem és a fogadott bátyám nagy valószínűséggel összejöttek. Meg valami volt köztem és Charlie között is. Szóval itt folytatom nektek a mesélést.
-A nagyteremben nem szeretnéd ezt kikiabálni magadból Penny?- fogta a fejét vörösen Bill.
-Ha szeretnéd bátyó, akkor megteszi.- nevetett fel Charlie.
-De most komolyan nővérkém. Mikor, hogy, miért?- kezdtem el Nympet kérdésekkel bombázni.
-Hajnalban, mert mindketten lementünk és elkezdtünk beszélgetni. Ja és mert nézz rá, hát nem aranyos?- puszilta meg Bill arcát a nővérkém. Igen, én is marhára meglepődtem ezen.
-De amúgy öcsi, köztetek sem olyan a hangulat, mint eddig.- incselkedett Bill, mire én csak Charlienak döntöttem a fejemet szégyenemben.
-Hát, gyakorlatilag összejöttünk.- kezdte el simogatni a hátamat Charlie.
-Úgy tudtam, hogy el fog jönni ez a nap.- pattant fel Nymp és a nyakamba ugrott.
-Én is mondanám ezt, de nem tudom.- kezdtem el nevetni. Na így történt az, hogy a kis társaságunk egyik tagja sem volt szingli egy ideig.

Az utolsó karácsony előtti Roxforti reggelünk kis nyugisan telt. Mindenki karácsonyi hangulatban fogyasztotta el a reggelijét, majd ment le a vonathoz.
Londonba érve szinte azonnal elköszöntünk egymástól és én a Weasley család többi tagjától is. Egyszerűen imádom az ikreket, Ront és Ginyt. Mindannyian olyan aranyosak voltak kicsinek. Amikor utoljára láttam őket már mind olyan nagyok voltak. Oké, csak pár hónapja volt, de akkor is.

Hazaérve azonnal felmentem a szobámba, majd lerohantam a családhoz.
-Nyakunkon a karácsony szülők!- robbantam be a nappaliba, ahol megöleltem a szüleimet.
-Te is hiányoztál Penelope.- nevetett fel apa.
-De most komolyan. Kellene valami jó és nagy menü.- szált be az éppen belépő Nymp is, majd ő is megölelte a szüleinket.
-Mi történt ami miatt a mi drága Nymphadorank is ennyire érdeklődik a Weasley család iránt?- érdeklődött anya, mi pedig csak összenéztünk, majd egyszerre kijelentettük;
-Van barátunk.- mondtuk egyszerre, majd mindketten elmosolyodtunk.
-Lássuk jól értem e. Most ti mindketten összejöttetek egy-egy Weasley fiúval?- vonta fel apa a szemöldökét.
-Aha.- bólintottam, Nymp pedig csak bólogatott.
-Feladok mindent.- fogta a fejét apa, anya pedig csak mosolygott.

Karácsony napján már az előkészített ebédlőasztal mellett szürcsölgettem a teámat.
-Penelope kisasszony!- hallottam meg a kedvenc kis házimanóm hangját.
-Megyek Lori!- kiáltottam vissza.
Átsietve az előcsarnokba, azonnal egy cuki vörös család látványa fogadott.
-Weasleyek!- örvendeztem.
-Penny!- futott oda hozzám azonnal Ginny.
-Szia Pennykém!- ölelt át Molly is.
-Na mi van, minket már nem is szeretsz?- durcizott be Ron.
-De hogy is nem! Na gyere ide nagyfiú!- húztam magamhoz egy nagy ölelésre, majd az ikrek is kaptak egy szép nagy ölit.
-Mi is igényeljük a szeretetet Tonks.- tette karba a kezét Bill, Charlie pedig csak bólogatott. Én pedig csak picit nagyobb lendülettel a két srác nyakába ugrottam és közben Charlie arcára nyomtam egy puszit.
-Na akkor piciny család, erre tessenek menni.- mutattam a nappalink felé. -Köszi a segítséget Lori.- öleltem meg a kis segítőnket.
-Ugyan kisasszony, mi erre születünk.- indult el mosolyogva az emelet felé. Sosem értettem azokat, akik bántják őket. Pedig kis aranyos teremtések, akik ott segítenek, ahol tudnak.
-Hoztam teát.- toppant be Nymp egy kis kocsival a nappaliba, pont mikor én is.
-Én meg magamat.- pattantam le Charlie mellé.
-Gyerekek, valamivel foglaljátok el magatokat. Még egy óra van vacsoráig.- jelent meg anya.
-A konyhán és a kerten kívűl minden ér! Számolok százig.- kezdett bele Nymp, mire mi mindannyian elkezdtünk menekülni. Ez még a mi kis Percynk kedvét is feldobta, így ő is búvóhelyet keresett.
Én most a pince felé vettem az irányt. Elég eldugott hely ahhoz, hogy megnyerjem a játékot.

Már vagy fél órája ültem egy régi kanapén a sarokban bebugyolálva, mikor behunytam a szememet egy picit pihenni.

-Penny, nyertél! De kész a kaja.- kezdett el nevetve rázogatni Nymp, mögötte pedig Charlie és Bill álltak mosolyogva.
-Jó itt nekem.- fordultam be a fal felé.
-Hiszed azt te Penny.- kapott fel Charlie nevetve, én pedig csak sikítottam egyet nevetve.
-Csalók.- nevettem amikor már a saját lábamon álltam. -Az utolsó nem kap sütit!- kezdtem el felfele futni.

A vacsora teljes mértékben jó hangulatban telt. Apáék a minisztériumi munkájukról beszélgettek, anyáék recepteket osztottak meg egymással. Meg azt is megbeszélték, de azt már a kis segítőinkkel, hogy majd néha egy-egy napra átmennek Weasleyékhez segíteni. A manók nagyon örültek neki, hogy többet tudnak majd dolgozni. Oké, hogy mi nem bántjuk őket és nem parancsolunk nekik, sőt, mindegyikük új ruhával rendelkezik szabadon, de szeretnek minket. A házhoz "jártak", amikor anya elfoglalta azt. Hiába hagyta el a Black világot, attól mégis csak ő Andromeda Black, aki jogosult a javakra. Mily jó, hogy ő nem lett kitagadva?
Visszatérve a vacsorára, mi gyerekek pedig végig az iskoláról beszélgettünk. Charlie és én új taktikákat fejlesztgettünk, az ikrek azt beszélték ki, hogy jövőre majd ők lesznek a terelőink, Bill Percyvel és Nympel kibeszélte, hogy mi lesz a jövőjükben, Ginny és Ron pedig csak csendben hallgatták a beszélgetéseket és csak néha néha szólaltak meg.

Vacsi után visszatértünk a nappaliba és sütizéssel és teázással ütöttük el az időt. Nem dicsekvés, de olyan jó lett az az évi sütim, hogy még Molly is elkérte a receptet. Pedig nála aztán kevesen vannak, akik jobbak a konyhában.
A nagy beszélgetések közepette úgy döntöttem, hogy az ideje odaadni mindenki ajándékát.
-Ha már karácsony van, itt az ideje ajándékozni család.- indultam meg a fa felé. Már nem is emlékszem ki mit kapott, de annyira jól még sosem telt el ünnep. Lehet, hogy ez azért van, mert már évek óta nem karácsonyoztam otthon, de akkor is. Az a nap örökké a szívembe lesz zárva.
Akkor a Charlietól kapott ajándék volt a legjobb és legemlékezetesebb számomra. Kevesen adnak varázslények gondozásáról és tartásáról szóló könyvet valakinek, akinek csak baglya van. Épp ezért volt különleges. Akkor döntöttem el a könyv lapozgatása közben, hogy majd egyszer furkászokat fogok tartani. Mára pedig eljutottam odáig, hogy egy nagyon aranyos példány alszik velem szemben egy kis bélelt ketrecben. A pici zserbó még rettentő pici és a szemem fénye lett. Nem, nem ő a kis gyerekpótlékom, miből gondoltátok volna ezt?

A karácsonyi szünet hamar eltelt, mi pedig enyhén másnaposan mehettünk ki január elsején az állomásra. Nem, nem ittuk le magunkat szilveszterkor, csak épp addig ittunk, hogy Bill lefordult az ágyról, engem is magával húzva, így ketten fetrengtünk a földön full részegen. Legyetek kedvesek velem és ne ezekről a dolgokról vegyetek példát. Inkább arról, hogy mindig tanultam és jó jegyeim meg sportteljesítményim voltak, oké? Az igyuk le magunkat a sérga földig hadműveletek meg maradjanak csak meg a mi kis négyesünknek.
-Én mindjárt idehányok.- fogta a fejét hátradőlve Nymp.
-Ne is mondd. Eskü nem értem magunkat.- döntötte Charlie az ölembe a fejét, én pedig elkezdtem a haját piszkálni.
-Engem még mindig az zavar, hogy csak idén jöttetek össze.- nézett ránk félszemmel a testvéremet átölelő Bill.
-William, még egy ilyen és lecsaplak a mágiatöri könyvvel.- fenyegettem meg. Az volt a legnagyobb és legvastagabb tankönyvünk, ráadásul még a borítója is vastag volt és fa alapú.
-Ne fenyegess Penny, mert...- és Bill eddig jutott el játékosan.
-Nem bántod, mert kirakatlak otthonról.- nézett a bátyjára Charlie enyhén szúrós szemekkel.
-Penny, ők mindig ilyenek?- kuncogott Nymp.
-Igen, mindig.- mosolyogtam rá, miközben még mindig Charlie haját cirógattam. Az a rohadt patkány meg felmászott a hasára. -Na addig mész vissza a ketrecedbe te rohadt dög amíg nem baszlak ki a vonatból a hídon!- ordítottam le a patkányt. Eskü nem utáltam, csak gyűlöltem. Sosem volt szimpatikus, pedig akkor még nem is tudtam a teljes igazságot.