De Charlie válasza még ennél is jobban meglepett...
-Milyen gyűrűt találtál pontosan?- lépett mellém kíváncsian, mire én csak megmutattam neki a tenyeremben tartott ékszert. -Ja, hogy az. Nos, az a tiéd, de csak akkor, ha megígéred, hogy nagyon boldog leszel.- én csak álltam ott teljesen lesokkolva előtte. Semmit sem értettem abból amit mond. Egyáltalán nem láttam át a gondolatmenetét. - Penelope. Annyi mindenen mentünk már együtt keresztül, de én azt szeretném, ha az elkövetkező éveinket is együtt töltenénk. Annyira boldog lennék, ha én lehetnék az a szerencsés, aki örökre melletted marad.- fogta meg a kezeimet mosolyogva, mélyen az én kicsit értetlen, de meghatódott szemeimbe nézve.
-Te most azt szeretnéd kérdezni, hogy...- de nem hagyta hogy befelyezzem, folytatta a kis beszédét.
-Mennyire örülnél annak, ha a menyasszonyom lennél?- én erre köpni-nyelni nem tudtam, csak könnyezve megcsókoltam.
-Rohadtul örülnék neki.- öleltem át végül sírva, mire ő csak könnyezve és mosolyogva felhúzta a gyűrűt az újamra, majd olyan szorosan magához ölelt, hogy azt hittem sosem fog elengedni. Bár nem is akartam hogy megtegye.
Most mondanám, hogy meglepett vele, de nem lenne igaz. Sejtettem, hogy ennek a kapcsolatnak két vége lehet, vagy örökre együtt, vagy egy marha nagy veszekedés után külön. Most viszont elgondolkodtam azon, hogy min tudnánk annyira összeveszni? Annyi időt töltöttünk már együtt, hogy úgy is meg tudnánk beszélni és megoldást találni a problémára. Vagyis, remélem.
-Van még valami.- mosolygott rám és megfogta a kezeimet.
-Ugyan micsoda?- töröltem le szipogva az utolsó könnycseppet is az arcomról.
-Ha sikerül hamar összepakolnunk, elérjük az utolsó vonatot.- mosolyodott el még jobban.
-Imádlak Charlie!- ugrottam a nyakába.
-Ha tudom, hogy erre jobban reagálsz, mint arra, hogy megkérlek, akkor csak ezt mondom el.- nevetett fel.
-Egy idióta vagy, remélem tudod Vöröske. De öhm, nem lesz baj abból, ha lelépünk?- értetlenkedtem picit.
-Nyugi, ez egy hosszabb terv volt. Valójában már tegnap felmondtunk.- egy picit meglepett a hír, de nem firtattam a dolgot, inkább adtam neki egy puszit, majd pakolni indultam. Az én imádott Charliem pedig felmondott helyettem is a tudtom nélkül. Olyan édes és figyelmes. Egyszerűen imádom.

Nos, úgy érzem sikerült eljutnunk a jelenig. Most pedig az fog következni, hogy kettesben, helyesbítek, hármasban valahogy hazamegyünk. Viszont nekem elkezdte nyomni a lelkemet, hogy Charlie valójában mit szól ehhez? Olyan mintha csak ráeröltettem volna ezt az egészet.
-Mindent elraktál?- ült le mellém az ágyra, majd a két megbűvölt bőröndöt figyelte.
-Igen. Már csak arra kéne rájönni, hogy hogyan visszük haza Bejglit.- sóhajtottam fel a végén. Szerintem ez az oka annak, hogy most épp átölel és egy puszit nyom az arcomra.
-Mi bánt Penny?- fordította maga felé az arcom.
-Biztos ezt szeretnéd? Annyira boldog vagy itt és nem akarom, hogy csak miattam gyere.- nem bírok a szemébe nézni. Valamiért félek a válaszától.
-Miért ne akarnék hazamenni? Jó volt itt dolgozni, de nem itt kéne megöregedni. Most csak gondolj bele, ha anyának unokái lesznek mi lenne? Többet költene utazásra, mint bármi másra.- nevetett fel.
-Aha, szóval anyukád miatt akarsz visszamenni? És amúgy is, honnan veszed, hogy lesz unokája tőled?- néztem rá kirívóan.
-Dehogy csak anya miatt. De amúgy kislányt szeretnék Sárkányfiókám.- állt fel mellőlem, mire én csak kuncogtam, majd én is felálltam és kimentem a kis furkászunkat is az utazó helyére tenni, vagyis az oldaltáskámba. Már régóta tudom, hogy az én vörösöm kislányt akar. Mióta a kishúga megszületett, akárhányszor megkérdezi tőle valaki ezt, mindig rávágja, hogy neki lánya lesz.

Az idő ezután már szinte repült és arra lettem figyelmes, hogy Franciaország szélénél vagyunk a hajónkra várva.
-Bejgli hogy viseli az utat?- hajtotta a fejét a vállamra Charlie, miközben egy a kikötőre néző padon ültünk.
-Épp alszik.- nyitottam ki a táskát rápillantva, majd azonnal vissza is csuktam. Nem hiányzik nekünk, hogy őt hajkurásszuk mindenhol.
-Akkor jó. Ha a gyerek jól van minden jól van.- ölelt át fél karral.
-Mi ez a nagy gyerek téma nálad?- nevettem fel.
-Tudod, ez a felnőtt lét elvileg Penelope. Megkeresed szíved választotját majd családot alapítasz vele. -magyarázta színpadiasan, mire én csak egy "most komolyan mi lelt téged" fejet vágtam rá.-Komolyra fordítva a szót, csak azon gondolkodom, hogy mennyire jó lenne apának lenni. De most komolyan Penny csak képzeld el ahogy egy pici te vagy én körül forogna az életünk és nem a körül, hogy valaki hogy akar hatalomra jutni.- ehhez nem tudok mit hozzáfűzni, inkább csak megkérdezem azt, ami épp az eszembe jut.
-Hogy neveznéd el őt ha csak rajtad múlna a neve?- néztem rá érdeklődve, ő pedig először köpni-nyelni nem tudott.-Most mit nézel így? Biztos kitaláltál valamit Weasley ha már ennyire apa akarsz lenni.- tettem karba a kezem majd incselkedve ránéztem.
-A Daisy nagyon tetszik. Fiúban ötletem sincs.- nézett rám mosolyogva. Én pedig szintén csak mosolyogni tudtam jelezve, hogy tetszik az ötlet.
-Kael.- nyögtem ki körülbelül húsz perc elteltével egy fiú nevet.
-Ez honnan jött?- nézett rám szinte nevetve Charlie.
-Drága Charles. A jó ötletek mindig a semmiből jönnek.- álltam fel jelezve neki is, hogy ideje a hajóhoz menni.

Szinte görcsbe állt a gyomrom amikor megláttam Anglia körvonalait. Leszállva a hajóról pedig csak mosolyogni tudtam Charlie kezét szorítva.
-Menjünk hozzánk. Ők biztos tudják hol van pontosan a családod.- néztem rá a vörösre.
-Ez jó ötlet Penny. Sikátor?- nézett rám mosolyogva.
-Sikátor.- mentünk be az egyik sikátorba és amint megbizonyosodtunk róla, hogy senki sincs a közelben, hazahopponáltam.

-Ez a hely semmit sem változott.- néztem ámulva a gyerekkori otthonomra, ahova innentől kezdve mindig visszatérek majd.
-Bejgli?- engedte el Charlie a kezem.
-Óh, tényleg basszus! Jól vagy picikém?- vettem ki a táskámból a picit még kába jószágot, aki rögtön ügyetlenkedve visszamászott a pihe-puha táskába.-Vegyük úgy, hogy jól van.- nevettem fel.
-Ha te mondod.- nevetett Charlie is.

Miután abbahagytuk a nevetést, a villa bejáratához mentünk és kopogás nélkül bementünk. Csak nem ölnek meg minket a saját szüleim és ikrem.
-Van itthon valaki!?- kiáltottam el magam a nappaliba érve.
-Alkar.- hallottam meg Nymp hangját magam mögül. És azonnal felhúztam a pulóverem ujját Charlival együtt.
-Két sárkány.- kezdtem el a kis szöveget.
-Ahogy illik.- nézett Charlie mosolyogva az ikremre, aki boldogan engedte le a pálcáját. Na igen a tetoválásainkról rajta kívül csak Bill tud. A szülők még most se tudnak róluk, bár, addig jó nekünk. Ők még a sárkányoknál is veszélyesebbek.
-Penny!- ugrott nevetve a nyakamba az én drága nővérkém.
-Te is hiányoztál Nymp!- öleltem olyan szorosan, amennyire csak tudtam.
-Anyáék nagyon fognak nektek örülni. És Weasleyék is. Csak hát, nem a legjobb időszakot választottátok a visszatérésre.- húzta el a száját.
-Pont emiatt jöttünk vissza.- ölelte át Charlie is a testvéremet.
-Nymphadora, kivel beszélgetsz?- hallottam meg anya hangját.
-Lila haja van és imádod.- szólaltam meg.
-Penelope! Merlinre de hiányoztál kicsikém.- rontott be anya a szobába és azonnal magához ölelt. -Ted, gyere ide rögvest!- kiáltotta el magát amint elengedett, majd kaptam egy puszit a homlokodra.
-Andromeda. Ha felállítottál a semmiért én; Penelope.- tárta ölelésre a karjait Apa, amibe rögvest bele is bújtam.
-Hogy-hogy itthon, tán elfogytak a sárkányok?- kérdezett rá Nymp szerintem teljesen jogosan. Charlieval ellentétben én tényleg egyszer sem jöttem haza az évek alatt.
-Felmondtunk.- mondtuk kórusban.
-Nyugalom, teljesen jól vagyunk, csak vannak olyanok, akik fontosabbak a munkánál.- mosolyodott el Charlie.
-Pontosan. Épp ezért, most megetetem a furkászt.- indultam meg a konyha felé.
-Penelope Tonks. Te meg mégis mit hoztál haza!?- akadt ki teljesen anya, mire én csak felnevettem.
-Üdvözöljétek a lányunkat, Bejglit.- emeltem fel kifele menet a furkászt.
-És még azt hittem az auror lesz nehéz eset.- hallottam meg anya szavait, majd bezáródott az ajtó én pedig nekiláttam a kis pöttöm ellátásának.