Az odúhoz érve azonnal bementem. A kopogás csak formalitás és csak akkor csinálod, ha nincs kulcsod, vagy nem szeretnél rátörni az emberekre. Én annak idején bármikor bemehettem a házba. Nyugi, nem vagyok egy bunkó paraszt, csak már akkor is ilyen kedves voltam. 

Miután a seprűmet lehelyeztem az ajtó mellé továbbindultam. A nappaliban azonnal megláttam az én kis póthugimat. 
-Szia Ginny.- guggoltam le mellé, majd ő azonnal átölelt. 
-Már azt hittem sosem jössz át.- engedett el. 
-Akkor most megnyugodhatsz, itt vagyok.- mosolyogtam rá.
-Penny!- jelentek meg az ikrek. 
-Freddy, Georgie.- öleltem meg a két fiút.
-Szerinted...- kezdett bele megint George,
-Melyikünk...- folytatta Fred,
-Melyik?- és fejezték be egyszerre. Szeretem őket, de néha kicsit idegesítőek. 
-Pontosan tudjátok, hogy meg tudlak titeket különböztetni. Na cseréljétek csak vissza a pulcsitokat.- nevettem el magam.
-Had gondolkodjam.- állt meg mögöttem valaki. -Anya süt, Ginny ott ül. De akkor ki ez a lila hajú lány?- de szerettem már akkor is ezt a vörös szeretetbombát.
-Charlie drágám ma nagyon vicces vagy.- álltam fel, majd felé fordultam. 
-Tudod, hogy szeretlek Penny-kém.- ölelt magához.
-Teljes mértékben tisztában vagyok vele.- engedtem el, majd mikor megfordult, a hátára ugrottam. Ezt a tettemet mindenki nevetve fogadta, Charlie pedig ledobott a kanapéra.
-Nehéz vagy.- vont vállat.
-Ezt megjegyeztem. Nem kapsz sütit.- indultam meg a konyha felé a sütisdobozzal. Vacsi előtt senki nem kaphatott sütit mert különben Molly haragjával kell szembenézni.

-Segíthetek?- álltam meg a pótanyukám mellett. Szerencsésnek érzem magam, hogy átvitt értelemben két szuper anyukám és apukám van. Na meg sok testvérem.
-Elkezdhetsz megteríteni ha szeretnél.- mosolygott rám.
-Rendben. Hoztam sütit.- tettem le az asztalra a dobozt.
-Sütit mondott valaki?- jelent meg Bill is.
-Majd csak vacsi után Billy.- adtam a kezébe egy adag tányért.
-Fárasztó vagy.- kezdett el búslakodni, majd az anyukája szemébe nézett. -A süti vacsi után is süti.- ment el a tányérokkal asztalt pakolni. Na igen, Molly és a "ugye tudod, hogy megöllek, de azért szeretlek" pillantás a mai napig sokszor előkerül.

Amikor teljesen kész lett az étel és az asztal is, mindenki összeült. Már nem is emlékszem mit ettünk, de szokásosan nagyon finom volt.
Vacsi után sütizés közben mindenki megkapta az ajándékait. Már sajnos kiment a fejemből, hogy miket adtam és kaptam, de az biztos, hogy egy bézsszínű, piros P-betüs pulcsit kaptam. Valahol a házban az összes megvan még. Egyszerűen szerelmes vagyok a Molly Weasley féle pulcsikba. Olyan puhák és melegek.

Karácsony után minden ment rend szerint. Az év végi hajtás viszont szörnyen kimerített. A kviddics edzések mellett a vizsgára tanulás már teljesen kimerített. Így nem csodálom, hogy mikor vége lett, hullaként léteztem még vagy három hétig. Pluszban emellett tisztességesen végig játszottuk az évet mindannyian. Egy terelőnket és egy hajtónkat kellett cserejátékosra cserélni, de ezen kívül nagyobb baja nem volt a csapatnak. A mardekárosok is hasonlóan jártak azon a meccsen. El nem felejtem, hogy az egyikük mekkorát zuhant, amikor kicsit nagyobbat löktem rajta, mint szoktam. De azt megérdemelte. Lelúzerezte és elátkozta előző nap Percy-t. Az én öcsémet meg senki nem bánthatja. De azt ne is tudjátok mit kapott volna, ha Nymp-el csinálja ugyan ezt. Na akkor nem csak egy egyhetes beutalót kapott volna a gyengélkedőre, az biztos.
Meg ne kérdezzétek, hogy mit hogyan sikerült elérni, mert még most sem értem. Kitűnő vizsgát tettem, valamint a kviddics kupa és a házkupa a Griffendélnél landolt. És, hogy ebből én mennyire emlékszem? A kimerültségre. De arra nagyon.

A nyár gyorsan elment. A felét a Weasley házban töltöttem, amit nagyon élveztem. Mivel Molly megengedte, hogy Ron és Ginny is felülhet egy picit a seprűinkre, így én, Bill és Charlie ki sem látszottunk a gyerekfelügyelésből. Eskü sosem örültem annyira, mint akkor, hogy Percy nem rajong a seprűkért.
Ezeken a napokon kívül otthon voltam és Nymp agyát szívtam. Egyszerűen imádott olyankor.
Azon a nyáron olvastam el újra, szerintem vagy századszor a Legendás Állatok és Megfigyelésüket, ami rádöbbentett, hogy egy furkászt szeretnék tartani. Erről a tervről a mai napig nem mondtam le.
De ezt az ötletemet azonnal felvetettem az én egyetlen Charlie-mnak.
-Szia Penn, na mi van?- ölelt át azonnal mikor ismételten felbukkantam a kertben egy szép, szellős reggelen.
-Szerinted tarthatok majd furkászt?- tettem fel azonnal a kérdést.
-Szerintem igen. De tudod, hogy pontosan mivel jár az az állatka?- vonta fel a szemöldökét.
-Évfolyamelső vagyok a varázslény témában, valamint több róluk szóló könyvem van, mint gondolnád. Hidd el, mindennel tisztában vagyok.- ültem fel a kerítésre.
-Pontosan tudom. Mondok egy ajánlatot.- nézett rám mosolyogva félszemmel.
-Micsodát?- értetlenkedtem.
-Ha még jóban leszünk a suli után, amit nem kétlek, amint lehet kapsz tőlem egyet.- nézett mosolyogva a szemembe.
-Komolyan?- lepődtem meg teljesen.
-Komolyan bizony.- karolta át a vállamat, majd egy puszit nyomott a hajamba. Megjegyzem, azóta is várok arra az állatkára.

Egy újabb szeptember jött el és én már Nymp-el ültem egy fülkében a vonaton.
-Szerinted mikor érnek ide?- nézett rám kicsit türelmetlenül.
-Nemsokára. Te is tudod, hogy mindig kicentizik az indulást.- mosolyogtam rá nyugodtan. Vele ellentétben én már hatodévre teljesen hozzá tudtam szokni a Weasley féle érkezésekhez. Leegyszerűsítem a tudatlanoknak. A Weasley família mindig az utolsó előtti pillanatban keveredik fel a vonatra és ez ha jól tudom, a mai napig így van. De ez persze elnézhető, tekintve, hogy mennyien vannak és így mennyi fele kell figyelni.
-Tavaly időben itt voltak.- dőlt hátra türelmetlenül a testvérem.
-De akkor nem jött a két ugyan úgy kinéző kisfiú tanulni.- kacsintottam rá.
-Jaj ne! Fred és George már ennyire nagyok?- akadt ki Nymp. Neki csak mesélni kellett a két kis csínytevőről, azonnal sajnálni kezdte Molly-t és a többieket.
-Egyszer mindenki megnő.- nevettem fel.

Körülbelül tíz perc múlva a vonat elindult, de én leskelődés árán észleltem, hogy már az összes vörös a vonaton van, csak egy másik fülkében.
Én és Nymp úgy döntöttünk, hogy nem várunk tovább rájuk és elkezdünk mindent kibeszélni.
-Oké Penelope , most őszinte választ várok. -én csak bólintani tudtam, de azért ez meglepett. -Ki jön be a legjobban a suliból?- kérdezte meg hirtelen, mire én köpni-nyelni nem tudtam.
-Miért kérded?- jött meg hirtelen a hangom.
-Csak úgy. De úgy tűnik, erre nem most fogok választ kapni.- szontyolodott el egy kicsit, mire kinyílt az ajtó.
-Bocsi, hogy késtünk.- ült le mellém Charlie, majd átölelt.
-Semmi baj. Fred, George, ölelést!- húztam magamhoz a két kisfiút, majd végül Bill is kapott egy ölelést.
-Na akkor mi megyünk.- mentek el a kis ikrek miután Nymp is kapott egy ölelést.
Értetlen nézésemre Bill azonnal reagált.
-Találtak maguknak egy barátot.- mosolyodott el. Nekem pedig azonnal eszembe jutott a mi első utunk.
-Ha jól tudom, a vonaton szerzett barátok megmaradnak.- döntöttem a fejemet Charlie vállának. Jó, mostmár belátom, teljes mértékben lehettünk volna egy pár, sőt, szinte teljesen úgy is viselkedtünk. Igen, erre kb. öt év kellett, hogy rájöjjek. Rettentően jó vagyok, nem?
-Ebben lehet van valami.- gondolkodott el egy pillanatra Bill, majd sejtelmesen a testvérére nézett.
-Ez mi volt?- néztem a legidősebb szemébe felvont szemöldökkel.
-Mi mi volt?- értetlenkedett mosolyát elrejtve.
-Tudod mit, inkább nem érdekel.- sóhajtottam fel lemondóan. Azóta már tudom, hogy az a nézés mit jelentett, de nem lövöm le ezt a poént.

A nagyteremben ülve kis hármasunk már tűkön ült. Bár a két kisfiú bátorsága határtalan, de ez ugyanolyan mértékű ravaszsággal fűszerezve tálalják. Ilyenkor nem örülök, hogy a "W" hátul van, mert még csak a "D"-nél jár a sor. Mikor tudjuk már meg az ikrek hovatartozását!?