Hajnalban egy hatalmas üvöltésre riadtunk fel.
-Ez meg mi a fene volt!?- kiáltott fel Charlie nyöszörögve.
-Szerintem sárkány.- nyújtóztam egyet felülve.
-Hirtelen eszembe sem jutott hol vagyunk.- dőlt el az ágyon ásítva.
-Van ez így. Na de gyere álomszuszék, ideje elkezdeni a napot.- paskoltam meg a karját.
-Hogy lehetsz már megint ilyen eleven? Inkább hagyj pihenni.- húzta volna magára a takarót, de én azzal a lendülettel rántottam le róla, majd a sajátommal együtt egy székre raktam. Erre az a normálatlan nem magárarakta a párnámat takarónak?
-Kelj már fel te lustaság. Értem én, hogy hosszú volt az út, de akkor is ébresztő van!- semmi válasz. -Ha nálad csak ez használ.- vontam vállat, majd úgy ahogy volt lelöktem az ágyról. -Mint mondtam, ébresztő van.- kezdtem a bőröndömben kutakodni, majd miután rájöttek, hogy nem nagyon van értelme annak a módszernek, varázslattal szereztem meg a ruháimat és a többi szükséges kelléket.

Miután elkészültem mindennel, nekiálltam reggelit csinálni. Egy-egy adag szalonnás hagymás rántotta lett a menü kenyérrel. Mily jó, hogy a sütésen kívül semmi sem megy mai napig a konyhában. Amúgy ne tudjátok meg mennyire finom kajákat készítenek errefele. Például ott vannak a pörköltek és a gulyás. Na azok, óh, meg a hortobágyi palacsinta. Pluszba olyan töri órákon vagyunk túl, hogy csak a fejünket fogtuk a történetek hallatán. Nem véletlenül csináltak nekünk egy csomó magyar ételt, a dolgozók negyede az és erre talán még büszkébbek, mint a családom az aranyvérűségre. Egy kicsit fárasztóak és elmeroggyantak e téren, de nem annyira, mint amennyire a famíliám.

Reggeli után azonnal a főépület felé vettük az irányt.
-Áh, jó reggelt angolkák. Látom kipihentek vagytok. Most pedig gyertek, erre lesz munkátok.- kezdett el minket egy épület felé vezetni John.
-Neked is jó reggelt.- forgattam meg a szemem mosolyogva.
Ami az épületbe belépve fogadott minket, arra egyáltalán nem számítottunk.
-Ez itt a keltető. Hogy tetszik?- fogta meg a vállunkat az idegenvezetőnk.
-Egyszerűen lenyűgöző.- hallottam meg Charlie csodálkozó hangját.
-Mit kéne itt csinálnunk ezekkel a kis tüneményekkel?- kezdtem el egy nem olyan règen kikelt sárkányt szeretgetni. Csak reménykedni tudtam abban, hogy nem ölnek meg miatta, de láthatóan az idegenvezetőnk örült neki, hogy foglalkozom vele.
-Látom már most jól elvagy.- nevetett fel John amikor is a pici a nyakamba mászott és az arcomhoz dörgölte piciny pikkejes fejecskéjét.
-Mindig is állatbarát voltál.- mosolygott rám Charlie, majd megsimogatta a piciny sárkányt. Már nem is emlékszem milyen fajhoz tartozott, olyanrég volt már és olyansoksárkánnyal volt már dolgunk azóta is. Viszont az a csöppség a simogatás hatására át is mászott Charliera, aki még nálam is jobban elkezdte cirógatni.
-A nagydumás.- nevettem fel.

Tudjátok mi a jó abban, ha rettenetesen rossz a memóriád? Az hogy egy csomó mindent kihagysz az élettörténetedből na mind egy. Mit is akartam most mesélni? Ja, rájöttem. Egy eltévedt sárkány befogását egy évvel az után, hogy elkezdtük a piciny Norbert, Hagrid sárkányának gondozását.
Na szóval, milyen jó, hogy itt van a közelben Magyarország, mert így át lehet menni eltévedt mennydörgőket befogdosni, mint azon a napon.
-Charlie, feléd terelem!- ordítottam át neki a sárkány elől. Már kezdett nagyon elegem lenni a csali szerepéből.- Szédjétek már le rólam ezt a sárkányt végre!- váltottam ismét irányt.
-Fordulj meg teljesen és meglesz!- hallottam meg Charliet. Mire tettem amit mond. Egy hirtelen mozdulattal elindultam felfele, majd vissza fordultam volna, ha belekalkuláltam volna azt, hogy a sárkány tüzet is tud okádni, ami eltalálhat. Na ki találja ki hogy jártam? Aki arra tippelt, hogy egy nagy égésfolttal a felkaromon kezdek el a föld fele zuhanni, na az nyert.
Miután feltápászkodtam a földről, azonnal elkezdtem a sárkányt keresni. Amit nem sokkal messzebb meg is láttam a földön a kollégáimmal körülvéve.
-Jól vagy Pennym?- szállt le mellém Charlie, majd félve rámnézett.
-Jobban, mint amikor te lettél arcon karmolva.- vettem fel a seprűmet a földről. -Menjünk vissza.- karoltam bele Charlieba.
-Egyben vagy pöttöm?- mosolygott rám John.
-Mondhatjuk.- simítottam végig az elfogott sárkány oldalán. -Rég nem zuhantam már le. Kösz az élményt.- suttogtam neki oda.
-És még azt hittem én nem vagyok normális.- hallottam meg az egyik munkatársam hangját, mire elmosolyodtam.
-Mi legyen vele?- fordultam a többiek felé.
-Felvisszük a hegyekbe és elengedjük. Veled ellentétben ő teljesen jól van.- bökött a karomra az egyik kollégám, Jonas.
-Meddig fogom ezt én hallgatni.- sóhajtottam fel, majd beültem a kocsiba, ahol John ellátta a sebet. Legalább lesz miről mesélni otthon, mivel erről a család még mindig nem tud és én sem lehetek mindig hosszú ujjúba.

Miután az adrenalin teljesen kiszállt belőlem, elkezdtem rájönni, hogy nem véletlenül mondják azt, hogy az égési sérülés fáj a legjobban. Marhára fájt a karom egy jó ideig a miatt a sárkány miatt. A sárkány szabadon engedése után hazaindultunk.

-Majd lesz egy meglepetésem nektek.- mosolygott ránk John miután mind kiszálltunk akocsiból.
-Ugye most nem az, hogy mi pucoljuk ki a nagyok helyét?- kérdeztem reménykedve.
-Vagy nem mi hozzuk ki a tojásokat a mamiktól.- tette karba a kezét Charlie.
-Nem, nyugalom. Csak egy kis ajándékot kap az én kedvenc párocskám.- indult meg a főépúlet felé, majd egy kis letakart ketreccel tért vissza. -Ő itt Bejgli. Akinek szüksége van a mi két kis britünk szeretetére. De csak otthon nézzétek meg, mert Penelope sikítozni fog.- adta át Charlienak a kis csomagot.

A házba érve azonnal csillogó szemekkel néztem a vörösre, hogy legyen szíves megmutatni ki is Bejgli valójában.
-Vedd már le róla a rongyot mert megütlek.- kezdtem el fenyegetni, mire nevetve levette a ketrecről az azt borító rongyot. Ami pedig a ketrecben volt, annak a látványától rögtön felsikítottam örömömben.
-Penny, nyugi, ő csak egy pici furkász, teljesen megilyeszted.- nevetett fel Charlie, miközben kivette a pöttöm, fekete-barna állatkát a ketrecből.
-Egyelek meg de aranyos vagy Bejgli.- kezdtem el gügyögni a Charlie vállán ülö pinduri élőlénynek, aki miután meglátta a nyakláncomat egyből ármászott az én nyakamba.
-Vérbeli lány a gyerek.- nevetett fel Charlie, mire adtam egy puszit az arcára, majd Bejglivel együtt bementem a hálóba, ahol már bent volt egy nagy ketrec teljesen berendezve.
-Nézd kicsikém, ha nem tudunk veled foglalkozni, milyen szép helyen leszel. Nyugi babám, majd kapsz ékszereket. De addig is, vigyázol erre?- raktam be a helyére a kicsiny állatot, majd odaadtam neki az épp rajtam lévő nyakláncot, majd elkezdtem kutakodni a komódomban egy két alig hordott ékszer után, amit oda tudnék adni a picurkának. Jaj de régen volt már ez is. Egyszerűen utálom, hogy így rohan az idő. Már ez a csodálatos kishölgy is felnőtt, de mindig is a mi kisbabánk marad. -Éhes vagyok!- kiáltottam fel átöltözés közben. -És a picur is éhes!- tettem hozzá, majd vissza kivettem a kis gombócot a helyéről és vele együtt kimentem a konyhába, ahol Charlie tevékenykedett. -Legközelett meg sem szólalok szívem.- tettem a vállára a fejemet, majd megkóstoltattam magammal a kajcsit.
-Vélemény?- döntötte kicsit oldalra a fejét, hogy összeérjen az enyémmel.
-Tökéletes.- adtam neki egy gyors puszit neki, majd elkezdtem megteríteni az asztalt a gyerekkel a vállamon.
-Nos lányok, kész a kajcsi.- kezdte el átvinni a konyha részből az étkező részbe a kajcsit Charlie. -Ha már hagytak itt neked étkezési útmutatót, apád csinált neked fejedelmi lakomát.- vette le a vállamról Bejglit Charlie, majd lerakra az asztalra a tálja mellé.
-Mostmár mondhatjuk azt, hogy van gyerekünk.- kezdtem el kuncogni.
-Biztosra veszem, hogy majd lesz ember babánk is.- kaptam egy csókot.
-Biztos vagy te ebben?- kezdtem el Charlieval incselkedni miközben elkezdtem enni.
-Ha eddig együtt maradtunk, már nem válunk el.- kacsintott rám, mire nevetni kezdtem.