Még mindig ugyanolyan mereven ülünk és figyeljük a történéseket, mint húsz perccel ezelőtt. És ekkor végre meghalljuk Fred nevét. Onnantól kezdve az idő csak még lassabban telik. Végül pedig a süveg szinte gondolkozás nélkül rávágta, hogy Griffendél. Mi hárman teljesen kikelve magunkból ujjongtunk. Majd miután a fiú leült, jött a másik jómadarunk, George. Nála is ugyanolyan lassúsággal telt az idő, mint ikrénél, majd ő is kapott tőlünk egy hatalmas éljenzést.
-Most teljes mértékben megnyugodtam.- ittam bele a poharamba amint megjelent előttem.
-Miért, tán másra számítottál?- vonta fel a szemöldökét Bill.
-Tudod milyenek. Amilyen kis ravaszak, a Mardekár is képben volt.- kezdtem el sültkrumplit enni. Erre a kijelentésemre azonban a két barátom majdnem megfulladt. Na igen. Amikor valaki felhozza, hogy valaki lehetett volna zöld-ezüst kígyó is a mi házunkban, akkor ilyen reakciót kell várni. Mit ne mondjak, szép baleset.
-Néha úgy érzem, hogy túlságosan is elfelejted a történteket Tonks. Tudtommal a te családod volt Tudjukki kis hadseregének elején. Kezdve a te drága Sirius bácsikáddal.- mondja flegmán az egyik évfolyamtársunk. Na igen, az ilyeneket kellene elfelejteni velem szemben. A hajam azonnal lángvörös lesz. Düh, gonoszsággal keverve. Kell ennél jobb kombó?
-Pontosan tudod két lábon járó sarki szuka, hogy pontosan tudom, hogy mivel járt az a csata. És azt se felejtsük el, hogy a Black vérem mit is takar. Szóval jól jegyezd meg. Ha velem kezdel ki, akkor abból háború lesz.- fejeztem be szinte felrobbanva, majd miközben felálltam, ráborítottam mindent, ami körülötte volt az asztalon. Ezek után emelt fővel távoztam, nem törődve sem a sugdolózásokkal, sem pedig a tanárok fenyegető szavaival. Csak magányra vágytam, hogy sikerüljön lenyugodnom.

Azonnal a csillagvizsgálóba mentem, mivel tudtam, hogy ott nem egyhamar fognak keresni. Annyira még sosem utáltam azt, hogy anya Black-nek született, mint akkor. Egyszerűen gyűlölöm a mai napig, ha valaki felhozza, hogy Sirius így, meg úgy. Én pontosan tudom, hogy mi az igazság és ezt már akkor is sejtettem. A bácsikám mindig is imádta Potter-éket. Mindig ha nálunk volt, arról beszélt, hogy mennyire jó barátja, sőt, szinte már a testvére James. Pontosan tudtam, hogy az idegesítő patkány az áruló. Sosem volt az a teljes mértékben megbízható jelleme és könnyű befolyásolni. Na igen, ezt már az első és egyetlen találkozásunkból leszűrtem még gyerekként. Már akkoriban is tisztában voltam vele, hogy Sirius ártatlan és ezt az elhatározásomat senki sem tudta volna megtörni.

A csillagokat nézve teljesen kizártam a külvilágot. Nem érdekelt, hogy mit fognak szólni ezért. Nem érdekelt, ha esetleg komoly büntetést kapok, vagy kicsapnak. Csak a bosszúvágy hajtott.
-Ma is csodálatos esténk. Ö nem így látja, Mis. Tonks?- hallottam meg hirtelen az igazgató hangját.
-Igaza van professzor úr. Rettenetesen sajnálom, amit tettem és elviselem a következményét.- néztem rá egy pillanatra a szakállas férfira.
-Mivel Anston kisasszonynak semmi baja nem esett, ezért nem kap nagy büntetést. De készüljön fel, hogy szörnyű egy hete lesz vacsora után a konyhán. És ahogy hallani szoktam a Piton professzoros büntetéseket ön felé, erre is számíthat.- fejezte be a sorsom ecsetelését az igazgató.
-Elfogadom a büntetésemet.- bólintottam.
-Mivel sikerült ennyire felbosszantania önt?- ült le az egyik párkányra Dumbledore, majd oda invitált engem is.
-Csak a családommal. Miért nem tudjuk lemosni magunkról a történteket?- szomorodtam el. Az igazgató mindig is a szívén viselte a sorsunkat, ahogy az összes többi olyan gyerekét is, akik igazoltan halálfaló családdal rendelkeznek.
-A családot sajnos nem mi választjuk. De azt javaslom, hogy mutassa azt az oldalát továbbra is a többi diáknak, amelyet a legtöbben megszerettek. De sose feledkezzen meg az önben rejtőző Bellatrix-ról sem. Ja és a majdnem mardákárhoz vezető ravaszsága nem csak a kviddics mérkőzéseken lehetne hasznosítani.- a jó öreg Dumbledortól átvitt értelemben sokkal egyszerűbb volt elmondani nektek a kis titkomat, az biztos.
-Köszönöm a tanácsot.- mosolyogtam rá.
-Rettentően szívesen.- mosolygott rám.
-És most mit tegyek?- kérdeztem meg az igazgatót, mert éreztem, hogy még szeretne valamit mondani.
-Most, menjen aludni és sose feledje, hogy mindig legyen bátor. És majdnem elfelejtettem, galambbegy és mézeskondér.- küldött el az igazgató. Akkor most találjam ki magamnak, hogy melyig jelszó, mihez tartozik.
De addig is, tessenek felkészülni, mert ez az év durvább lesz, mint gondolnátok.

A klubhelyiséghez érve elmondtam a dámának a galambbegy-et és kiderült, hogy az tartozik a klubhelyiséghez. Bent viszont azonnal a két Weasley és Nymp aggódó, dühös és egyben megkönnyebbült alakjával találtam szembe magam.
-Senki se mondjon semmit.- indultam el a hálóm felé, de valaki az utamat állta.
-Nem azért lopóztam ide Penelope, hogy csak így itt hagyj.- nézett rám dühösen a testvérem.
-Mit mondhatnék? Felhúztam magam és most egy hétig élvezhetem a büntetést. De ha a tervem valóság lesz, akkor bocsi fiúk, de a házkupának és a kviddicskupának annyi.- mosolyodtam el sejtelmesen.
-Mi a francot tervezel?- lett kissé ideges Charlie.
-Közöd?- mondtam flegmán. Túl sok volt már az addigi beszólólogatás és utalgatás a családomra nézve. A megkülönböztetésről nem is beszélve. Elegem volt, amit mostmár ki is mutattam.
-Peny, mi a franc történt veled tíz perc alatt!? Miért fordulsz ellenünk?- lett egyre idegesebb.
-Belefáradtam mindenbe! Elegem van a jókislány szerepből, aki mindent elvisel! Itt az ideje, hogy Penelope Tonks a sarkára álljon és ne tartson magában mindent. Ha ez nem tetszik nektek, akkor úgy érzem magányos leszek egy ideig.- törtem ki közülük.
-Tudod mit!? Ha majd vissza jön az eszed akkor beszélünk!- viharzott el mellettem Charlie, majd én is felvonultam aludni.

Aznap éjjel szinte semmit sem aludtam és áldottam azt a bizonyos napszemüveg nevezetű csodát.
Hajnalban, úgy négy körül úgy döntöttem, hogy itt az ideje felkészülni a csatámra. De volt valami, ami elriasztott ettől. Mégpedig az, hogy lényegében egyedül voltam. Bill hiába nem szólalt meg, láttam rajta a mérhetetlen csalódottságot. Éreztem, hogy Nymp sem bízik bennem. Akkor még nem sejtettem, hogy ezeknek milyen következménye lesz. De ami a legjobban bántott, az az volt, hogy Charlie és köztem akkor mindennek vége lett. Nem kell félreérteni. Nymp-el egyszerűbb mindent helyrehozni, mivel ő a testvérem. Egy egyszerű tesós nappal mindent meg tudjuk oldani. De Charlie problémásabb. Ő csalódott bennem a legnagyobbat. Ő a szinte mindig vidám, energikus, kedves Peny-t ismerte meg, míg Nymp tudutt róla és ismerte a legsötétebb énemet is. Nem véletlenül mondta azt egyszer anya, hogy olyan vagyok, mint hármójuk keveréke. Anya és Narcissa néném nyugodt természete és odaadása és Bellatrix szenvedélyes életvitele. Végülis nem mindenki megy nevetve az Azkabanba mert tudja, hogy egyszer majd kiszabadítja valaki.

Miután elkészültem, vagyis letusoltam és felöltöztem, a bájitaltan könyvemet felkapva lementem a klubhelyiségbe. Apró megérzésem támadt akkor, hogy hamar lesz szerencsém a kedvenc bájitaltan tanáromhoz. Bármennyire is furcsán hangzik, én kedveltem és még mindig kedvelem Piton-t.
Visszatérve a felöltözéshez, akkor a szokásos fekete nadrág/szoknya, fehér ing párost megtartva, egy teljesen új kombinációt hoztam létre magamnak. Egy rövid ujjú, feszülős ing és egy hozzám simuló fekete szoknyát viseltem, fekete harisnyával és balerinacipővel. Mostani szemmel nézve nem csodálom, hogy amikor levettem a talárt több fiú szem tapadt rám, mint alapból.
A bájitalok és elkészítésük során, az akkor még Makesz névre hallgató igazi patkány suttyó állat jött oda hozzám. Már akkor is fura volt, hogy nem halt még meg, de sosem érdekelt igazán. Pedig mennyi jelem volt;
-Na mi van kisöreg, idefekszel?- hagytam, hogy az ölembe másszon és ott pihenjen tovább. Jaj, hogy megfolytanám most azt a rohadt szemétládát! Lehet, hogy még egy késsel is néhányszor jól végig szántanék azon a rohadt, áruló mellkasán, de most Peny-kém tessék megnyugodni és a történetedre koncentrálni...