[21]  Remélni a végtelenségig

▄▄▄▄▄

● Coco ●

Reece anyja alig bírt megszólalni. Dús ajkai valahogy nem tűntek élettelinek, szottyadtan simultak sárga fogaihoz, de mégis. A szemeiben megbújó rettegő szeretet valahogy szétszakította a bensőmet. Olyan intim pillanat volt, ahogy a vékony nő elveszetten roskadt a fiú karjaiba.

Alig voltunk együtt pár napja, alig ízleltem meg először azokat az ajkakat, mégis minden érzést elsöpört bennem. Már nem éreztem azt, hogy agyam rejtett zugaiban Taylor Wade mocskos ujjai szorultak volna a testem köré. Amint megcsókolt Reece, biztonságban éreztem magamat. Erre volt szükségem, rá. Hogy kirántson a gödrömből és neki is én kellettem, hogy lassacskán de kihúzzam őt a mély sötétségből és megpillanthassa a napfény forró sugarait.

A Cadillac hátsóülésén figyeltem az összeolvadó tájat. Reece anyja csendben figyelte a fiát, egyikünk sem szólalt meg. Én túlságosan bensőségesnek éreztem ezt a helyzetet és féltem, ha megszólalok tönkre tennék valamit, de akárhányszor akartam eltűnni a helyszínről Reece mély szemei megakadályoztak benne. Szüksége volt rám és nekem ott kellett lennem mellette. Túl sokáig húzta már ezt ahhoz, hogy megbirkózhasson vele egyedül.

Az óceán felé tartottunk. Ugyan már féllábbal a tél mancsába lépdeltünk, az ég mintha utolsó ujjaival markolt volna belénk és gyönyörű kékséget bocsátott ránk. Arany színnel fedte be az utakat, elárasztott minket mély szeretetével.

A kabátom ujjait húzogattam, mikor a fiú halkan súgott valamit az anyjának. A nő könnyes szemekkel pillantott a fiára.

Először engedték ki őt a hospice házból, Reece nyakára varrták, hogy estére térjenek vissza, mert a nő egészsége igencsak ingó lábakon állt.

Talia Snyder.

Aki a képeken még egy gyönyörű életerős nő volt és csupán egy haláleset sodorta őt is a sírjába. Lehetett tán ennyire szeretni valakit? Hogy halála után az elkeseredettség a saját sírunkba vonszoljon minket? Anya is ennyire szerethette Amandát?

A körmeimet piszkálva hunytam le a szemeimet. Sosem ismertem a nővéremet, emléke már-már olyan halvánnyá vált. Nem emlékeztem az illatára, az érintésére, a hangjára. Képek alapján ismertem meg, videók és felvételek segítségével, de az elmém képe róla már-már olyan halvánnyá vált, hogy akarva se tudtam visszaemlékezni rá. Pedig annyira akartam! Tudni milyen is volt ő valójában?

Egy részem mégis féltékeny volt rá, mert akármennyire is szörnyű volt, mégis irigykedtem arra, hogy anya mennyire szerette a lányt. Engem sosem bírt annyira szeretni, talán a szíve nem engedte. Egy védekező funkció, ami megvédte őt attól, hogyha el is veszítene engem ne viselje meg annyira, mint Amanda elvesztése.

Lenyeltem a könnyeimet és az előttünk hullámzó kék óceánra vezettem a szemeimet, de azok ott tündököltek a szemgödreimben. Éreztem, ahogy kitörni készültek és én már nem bírtam megálljt parancsolni nekik. Némán temettem arcomat a kabátujjamba. Szipogva vezettem szemeimet a feltáruló ajtóra.

Észre se vettem, hogy Talia Snyder már az óceán mellett ült a hűs homokba, míg fia ujjai az arcomról törölgették le a könnyeket.

- Minden rendben lesz. – Ezekkel a szavakkal nyugtatta meg a lelkemet Reece. És én hittem neki.

▄▄▄

Lucius csendben füstölt el egy cigarettát az astrid zöld fényei alatt, míg szemeivel hol rám nézett hol pedig elveszett az éjszaka homályos sötétségére. Csupán ketten voltunk itt, ő segített nekem megvalósítani a művészeti tantárgyas beadandómat, addig én a törit próbáltam elmagyarázni neki. Nem sok sikerrel, mivel a fiú folyton csak kifelé bámult azzal a kiismerhetetlen vonásokkal az arcán.

A táskája pántjait meghúzva indult el a sötétben, én pedig csendben követtem.

- Megértetted legalább a törtit?

- Kábé. – Pillantott sután rám majd a fellegek felé fújta a szürke füstöt.

- És elmondod akkor? – Lucius kiismerhetetlen tekintettel nézett rám. A csikket eldobva rátaposott, majd előkotort egy mentolos cukorkát.

- Miért hiszed azt, hogy el kellene mondanom neked valamit? A húgom legjobb barátnője vagy, Coco. – Bekapta majd a fejére húzta a kapucnit és hatalmas léptekkel haladt a buszmegálló felé. Túlságosan ismertem már Lucius bántó szavait ahhoz, hogy magamra vegyem. – Nem vagyok az a lelkizős típus.

- Azért mégis egész nap emészted magadat! Azt hiszed nem láttam, hogy feszengetek egymás mellett Talonnal? – Megragadtam a csuklóját és arcát magam felé fordítottam. Szemei hanyagul mérték fel az arcomat, de egy mosoly azért bujkált az ajkai szegletében.

- Ki érti meg azt a faszfejt? – Megrázta a fejét és egy újabb cigiért akart nyúlni, de még idejében a markára csaptam. – Hé! – Szúrósan meredt rám, de nevetve döntötte hátra a fejét és karjait átvetve a vállamon, magához húzott. – Jó lány vagy, Coco. Téged meg kell becsülni.

▄▄▄

Csendben siettem ki a biológia teremből. Jan pedig szokásához híven Oliver szájában turkált, de amint kiszúrt magának, eleresztette a fiút és heves integetésbe kezdett. Tényleg boldogabbnak látszott. Oliver eltűnt a fiúk tömegébe, míg a lány meghúzva rózsaszín kendővel összekötött szőke fürtjeit megindult felém.

- Hogy sikerült a spanyol dogád? – Néztem fel rá, de a lány legyintve tért témára.

- Egész jól, de hallottad mi történt? Hilary Scott és Taylor Wade összejött egymással, a ribanc és a faszfej, nem édes? Mindenki ezen csámcsog, valószínűleg elragadták tőlem és Olivertől az iskola párja címet. – Sóhajtva döntötte hátra a fejét. Felnevettem majd kitárva az ebédlő ajtaját, a megszokott hely felé siettünk. Jan közben valami furcsa történetet mesélt.

Amint megpillantottam a társaságot a szívem egy hatalmasat dobbant. Reece Lucius szavait figyelte, míg Talon úgy tett mintha meg sem hatotta volna a mellette ülő srác dumája. Látszólag még mindig össze voltak veszve. Megforgattam a szemeimet, Janine maga után húzva vezetett a sor végére, ahol a diákok unottan várták az ebédjüket.

- Min vesztek össze? – óvatosan néztem át a diákok válla felett, korgó gyomrom jelezte, hogy már egészen megfájdult a gyomra egy kis ebédre.

- Lucius kevesebbet árul nekem, mint neked, Coco. – Rámosolygott az egyik fiúra, majd megragadva a tálcáját elveszett az aznapi menüben. Követtem a példáját. – De hallottam valamit az erkélyről. Szerintem veszekedtek, mármint Lucius hangja nagyon zaklatott volt. Talon szüleiről volt szó, szerintem Lucius arra akarta ösztönözni Talont, hogy árulja el a szüleinek, vagy nem is tudom. De sosem hallottam ilyennek a bátyámat!

Megköszöntük az ebédet, majd megindultunk az asztalok felé.

- Nekem sem mondott semmit, mindannyian folyamatosan azt mondják, hogy majd megnyílik Talon is! – súgtam oda halkan, majd le is telepedtem az emlegetett fiú mellé. Monoton mozdulatokkal kapta be a csirkefalatokat, míg kifürkészhetetlenül szürke szemei valamerre messze kódorogtak el tőlünk, csupán akkor emelte rám őket, mikor ujjaimmal óvatosan megérintettem a tenyerét.

Felpillantott rám. Arcáról egy pillanat alatt tűntek el az érzelmek, mintha egy jól betanult trükköt hajtott volna végre. Egy mosollyal szólalt meg, még a hangjában se hallhattam azt, ami alig néhány pillanattal ezelőtt az arcán tükröződött vissza.

Hátra túrta a fürtjeit, majd egy salátalevelet elcsenve helyezte a szájába.

- Spanyol?

- Egész jól sikerült. – Mosolyodott el Jan.

Az ajkaimat harapdálva figyeltem Talont, nem árult el nekünk semmit. Mindent eltitkolt, csupán Lucius és Reece ismerte őt igazából, mégis olyan jól bánt velünk. Kedves volt, megértő és vicces. Ha nem tudtam volna róla, hogy ő egészen más elhittem volna azt, amit elénk tárt. Elhittem volna minden egyes színjátékát.

- Minden rendben van? Olyan furcsán nézel. – Talon megbökte a karomat. – Sápadt is vagy, vagy azt már csak képzelem?

- Csak eszembe jutott valami. – Villámat a csirkefalatokba szúrtam, majd a számba helyezve lassú rágásba kezdtem. Csak bár ne kattogott volna annyira az agyam. – Akkor a Téli Bálra, tényleg leszel a párom?

Talon halkan nevetve vonta ránk a többiek figyelmét.

- Ha közben nem cseréltél le.

- Ha közbe te sem cseréltél le engem – fűztem hozzá halkan, majd a csirkefalatot követte is egy paradicsom. Talon félrenyelt, Jan egy mosolyt tüntetett el a teájával, míg Reece kíváncsian könyökölt az asztalra. Mindenki minket figyelt az asztalnál. – Jól vagy?

- Mégis kire cseréltelek volna le? – Egy gyenge nevetés kúszott elő belőle, de az állarc, mintha minden egyes pillanattal lejjebb és lejjebb csúszott volna azon az adoniszi arcon. Orrát megpróbálta felhúzni, szempillái alá rejteni árulkodó szemeit, de amint összeszorította az ujjait, már késő volt. – Tudjátok, mi?

- Hogy meleg vagy?

Talon feszengve sütötte le a szemeit, hullámos, koromfekete tincsek kúsztak a homlokába, míg ő ökölbe szorított kezekkel próbált eltűnni előlünk, pontosan addig, míg Lucius hosszú ujjai körbe nem fonták azokat a hatalmas mancsokat. Talon arcáról pillanatok alatt hullott le az állarc és kiismerhetetlen pillantással jutalmazta a mellette ülő srácot.

A szívem pedig hatalmasat dobbant. Talon ajkaira egy apró mosoly gördült, de ujjait elhúzva mégis a zsebeibe rejtette őket. Előre dőlt, és próbált egyetlen egy pillantást se vetni Luciusra, de a fiú már átkarolta hátulról és nevetve fúrta az arcát a másik nyakhajlatába.

Senki se látta, hogy a fikusz alatt mit műveltünk, egyedül a mosolyuk tündökölt a szemeim előtt. Ahogy a vézna fiú nevetve ölelte át és bújt Talon hosszú karjai közé. Jan az ajkaiba harapva olvadozott. Mert egyikünk sem látta őket ilyennek. Szerelmesnek.

- Hogy meleg vagyok. – Súgta halkan Talon. Lucius nevetve borzolta össze a saját fürtjeit, majd kiegyenesedve egy mit sem sejtő mosolyt varázsolt az ajkaira. – Hogy meleg vagyok!

- Mondtam, hogy jobban fogod magad érezni – szúrta közbe Lucius. – De te nem hiszel nekem! Jobb, ugye?

Talon lehajtott fejjel bólintott egy aprót.

- De azért még a párom vagy, ugye?

- Szerintem azért akad még vállalkozó erre a posztra.

- Lekéste, hamarabb kellett volna lépnie. – Reece-re vezettem a szemeimet.

- Végül is megtettem, amit meg kellett, nem igaz? – Reece mosolyogva fűzte hozzám a szavakat.

- De már van párom! Ugye, Talon? – A fiú nevetve dőlt hátra, míg Reece bosszúsan megrázta a fejét. – Eleve nem akartál elmenni, hát mi változott?

- Egy ilyen lányt ki ne vinne el? – Mosolyodott el halványan, ami apró darabkákra cincálta szét már így is repeső szívemet.

- Undorítóak vagytok – Lucius beletúrt a fürtjeibe és undorodva dőlt hátra.

- Te mondod? – Jan kihasználva az alkalmat közbevágott. – De azért örülök nektek!

Jan csak egy mosollyal nyugtázta, majd tovább falatozva el is eveztünk a téma mellől, de akárhányszor néztem ezúttal Talonra, az arcán csupán a boldogság morzsáit véltem felfedezni. Imádkoztam azért, hogy minden maradhasson ebben a ritmusban. Egy éledező társaságba csöppentem.

▄▄▄

Pénteken alig léptem ki az iskola kapuján egy hirtelen mozdulattal rántottak vissza. Ijedten sikkantottam fel, de amint a szemeim elé került Reece bohókás arca hevesen verdeső szívem valamelyest megnyugodott. Tetetett dühhel csaptam a karjára.

- Szabad vagy estére? – Megigazította a kapucniját, megannyi göndör fürt kandikált ki a sárga anyag mögül, az ajkaimba harapva tüntettem el a mosolyomat az ajkaimról és felvontam a szemöldökömet. – Na, megharagudtál?

- Ne csinálj többször ilyet! – Elmosolyodva követtem, mivel megindult a baseball pályák felé. A fiú háttal lépkedett, és sötét szemeit végig rajtam tartva döntötte oldalra a fejét.

- Visszatérve szabad vagy? Tiana a barátnőjénél alszik, gondoltam elmehetnénk valamerre. Jan elmondása szerint már rég voltál moziban, és már sóvárogsz érte. – Egy zavart mosoly bujkált az arcán. Nevetve ráztam meg a fejemet és megfogva hosszú ujjait magamhoz húztam. Magasabb volt, mint én, arca kifürkészhetetlen szobor volt. Tekintete sötét és homályos, melyet megannyi göndör szempilla ölelt körbe, fürtök zúdultak sötét bőre elé, míg dús ajkait kissé elnyitva, felsimította az ujjait az arcomra.

- Ha elengednek a szüleim, benne vagyok. – Súgtam vissza. Reece ajkai csupán egy pillanatra érintették meg az ajkaimat, a gyomromban megbújó érzelmek mégis hihetetlen erővel robbantak szét, mélyen magamba szívtam a gyantás levegőt, amelybe most egy kis kipufogógáz is elvegyült, majd felnyitva a szemeimet hagytam, hogy gyors léptekkel eltűnjön az egyik épület mögött. Egyszer sem nézett vissza rám, de a szívem mégis végtelen köröket rótt a mellkasomban.

A zsebeimbe tűrtem az ujjaimat, míg a fagyos szél az arcomba kotorta a hajamat. Jan vörös Fordja mellett állt, mellkasa előtt összefont kezekkel hallgatta Margaret szavait. A szemüveges lány a füle mögé tűrte a haját, majd megölelve Jant, el is tűnt az iskola falai között. Barátnőm mintha megérezte volna, hogy közeledek, mert egy hatalmas vigyorral az arcán fordult meg.

- Sosem hittem volna, hogy Reece Snyder arcán felfedezhetek valaha bármilyen érzelmet, és láss csodát, itt vagy te, aki meg tudta lágyítani azt a megkövült szervet! – Kitárta az ajtókat. Unottan behuppantam az anyósülésre. A lány beindította az autót, összeszorította az ajkait és óvatosan megfogta a kezeimet. – Ha nem mondtam volna még, nagyon örülök nektek! És lehet, hogy kicsit furcsa érzés látni az exemet veled, de tudod, talán ő nem is olyan rossz, csak a helyzetem csúfította meg egy kicsit.

- Dehogy! Reece néha tényleg szemét, de csak téged akart megóvni, meg egy kicsit magát is. – Jan összeszorított ajkakkal pillantott ki az ablakon. – Minden rendben?

- Kedvelem Olivert, ne érts félre. – Megtörölte a szemeit, majd azokat a gyönyörű kékségeket rám vezette. – Csak néha fáj látnom titeket! Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne legyetek együtt előttem, dehogy! Istenem, csak annyira egy roncsnak érzem magamat! Tudtam, hogy te mindig jobb voltál nálam, de ez minden egyes alkalommal az arcom elé dörgöli...

- Elég! – Jan ijedten kapta rám a szemeit. Remegő ujjakkal kereste elő a zsebkendőjét, elkenődött sminkfoltokat szedegette fel vele az arcáról. Hevesen tiltakozni akart, de még idejében vágtam a szavába. – Miért lennék jobb nálad? Olyan hülye vagy, Jan! Nem hasonlíthatsz minket össze, mindketten különbözünk, mindkettőnknek megvannak a maga szép és idegesítő dolgai! Ugyanannyit érünk – hevesen gesztikulálva túrtam a hajamba. – Hiszen Oliver Olsen totálisan beléd van esve! Tudod mennyi lány lenne a helyedben és közben irigyel téged? Elcsavartad a suli szépfiújának az eszét!

- És te? Az elérhetetlen Reece Snyder barátnője lettél. – Nevetve döntötte hátra a fejét. – Én tényleg örülök nektek, és bocsáss meg, hogy most mindent az orrodra varrtam! Nem tudom miért fárasztalak folyamatosan a hülyeségeimmel.

- A barátnőm vagy, Jan. Alap, hogy fárasszuk egymást a hülyeségeinkkel.

Jan kihajtott az útra, miközben félkézzel a rádió felé nyúlt. Valami ismeretlen pop előadó hangja töltötte meg az ülésteret. A lány lefékezett a piros lámpa előtt, majd kinézve az ablakon meg is pillantottuk Talon és Lucius párosát, ahogy csendben a fák árnya alatt barangoltak. Elmélyülten beszélgettek, észre se vették, hogy őket figyeltük a vörös Ford üléseiről.

- Sosem láttam Luciust ilyennek. – Sóhajtotta, majd elindult mikor a fények zöldre váltottak. – Olyan boldog. Anya is megemlítette neki, hogy az utóbbi időben mintha más lett volna, de csak legyintett. Tudod a testvére vagyok, valahogy mégsem jutott soha az eszembe, hogy Lucius talán meleg lehetett. Egyik napról a másikra nyomták az arcomba azt az átkozott telefont, ahol együtt csókolóztak Ethannel! – Bosszúsan kanyarodott fel a hídra. Szemeimmel hűen követtem a hullámzó tavat. – Sosem beszélt nekem róla.

- Lehet ő sem volt vele tisztában – mondtam halkan. Jan megrázta a fejét. – Mondta mikor jött rá?

- Nem, sosem beszél róla, még úgy se, hogy már mindenki tudja. Magának való, de ma... amikor megölelte Talont! Sosem láttam az arcán olyat, Coco. – Lassan parkolt le a házunk előtt. – Aggódóm miatta, félek, hogy Talon csak úgy elveszi tőle ezt a boldogságot. Talon más, ő egyik pillanatról a másikra változik, mi van, ha ez az egész csak egy fellángolás? Lucius szereti, mégha maga se tudja! Higgy nekem az ő arcán ritka dolog a mosoly, gyerekként olyan önfeledt volt. Aztán lehet valaki bántotta, nem tudom, de ő megváltozott. Bezárkózott, de ma olyan volt, mint anno. Szerinted most tényleg minden meg fog változni? Itt vagy te és Reece, Lucius és Talon, én és Oliver. Ugye nem lesz több fájdalom?

A hangja a végére egészen megtört. Könnyek csorogtak le hófehér bőrén, szőke haját a füle mögé tűrve pillantott ki az ablakon. Nem csak engem viselt meg mindez. A lány olyan sok ideje lappangott az árnyékomban, viselte az én családom súlyát a vállain, a szíve megtört volt. Talán tényleg minden jobbra fordulhat?

- Nem tudom. Remélem, Jan. Remélem. 

▄▄▄▄▄▄

Kedveseim!

Tudom rengeteget késtem, de ezek az utolsó hetek szörnyűek voltak, de gondolom ez veletek is így volt :D

Nos de el sem hiszem, hogy végre-valahára itt is lenne a nyár!

Remélem mindenkinek nagyon kellemes nyara lesz, élvezzétek ki a lehető legjobban! 

Puszi Kyra!