[06] Taníts meg játszani
▄▄▄▄▄▄

● Reece ● 

Értetlenül néztem a lány üzenetét, míg Talon a teraszunkon ülve szívott bele a cigijébe. Tiana a szobájában tanulta a fizikát míg mi a matekkal akartunk megküzdeni, de ez az egyetlen egy üzenet kiszakított abból a hangulatból.

- Mit írt? – Pillantott felém a fiú, majd a levegőbe fújta a füstöt, elszállt. A szél azonnal belekapaszkodott és a szürke fellegekkel keverte el azt.

- Ismerős volt neki, aztán elköszönt – sóhajtva zártam le a képernyőt. – Mi baja lehet?

- Nem kérdezted meg?

- Azt mondta, hogy semmi – megropogtattam az ujjaimat és tehetetlenül figyeltem a füstölő fiút. – Ugye tudod, hogy az a szar tönkre teheti a baseballos karrieredet?

Elmélázva meredt a cigaretta csikkre és lazán vállat vonva újból letüdőzte a füstöt, megráztam a fejemet, míg Talon hátradőlt a műanyag székben, míg lábait a ház előtti erkélynek a korlátjára támasztotta.

- Akkor igazán nagy lehet a baj. Kérdezd meg hol van!

Előkotortam a telefonomat és megnyitva a beszélgetést bepötyögtem a rövid kérdést, Coco mintha csak egy üzenetre várt volna azonnal aktívat jelzett és már meg is látta azt a néhány szót.

hol vagy?

egy játszótéren

nem messze otthontól

miért?

- Azt írta egy játszótéren.

Talon elnyomta a csikket és azonnal feltápászkodott a székről, megigazította a fehér pólóját és a rajta feszülő kabátot, majd felém pillantott. Ujjaival a zsebeibe túrt és kiemelve a kulcsot meg is pörgette az ujjai körül.

Sóhajtva siettem be a házba, húgom még mindig a szobájában ücsörögött, szemeit összehúzva az adott házi felett, mikor az ajtó kinyílt kíváncsian pillantott fel a szemeimbe.

- Egy kicsit elmegyek. Grayson valószínűleg nemsokára hazaér a munkájából. – Tiana mosolyogva bólintott. – Minden rendben lesz?

- Persze, menj csak!

Elnyomtam magamban a rossz érzéseket és bezárva magam mögött az ajtót, majd a bejárati ajtót is kulcsra zárva siettem ki az Audihoz, ami valahogy sehogy sem illett ebbe a környezetbe, néhány öregember kíváncsian pillantgatott a dörmögő autó felé.

Bepattantam az autóba és megnyitva a beszélgetést gondolkodás nélkül pötyögtem be a következő sorokat, a lány készségesen válaszolt és én és Talon meg is indultunk a játszótér felé.

Ki gondolta volna azt, hogy pont azok után, hogy jártam a legjobb barátnőjével ő még szóba áll velem? Hirtelen már nem is értettem az életemet. Az edzések hiányát már éreztem a zsigereimben, de minden összekuszálódott. Ha akartam sem tudtam volna egyedül kiigazodni ezen az egészen, belegabalyodtam. Mintha az élet egy hatalmas pók lett volna, aki szándékosan úgy szőtte a hálóját, hogy minden végtagomat megkaparinthassa és végül ott feküdtem kiterülve. Már nem volt erőm küzdeni, csak sodródtam az árral.

Alig tíz perc múlva már parkolt is az Audi és szemeimmel a hinták rengetegében megpillantottam Cocot, aki csendben rugdosta maga alatt a kavicsokat, miközben fejét lehajtva fókuszált az apró homokszemcsékre.

A zajokra felkapta a fejét és kíváncsi szemekkel lesett a háta mögé és megpillantva minket, mintha egy apró mosoly ütött volna otthont az ajkai szegletében, de közelebb érve már nem tudtam, hogy tényleg ott volt, vagy csak a vad homály játszott a szemeimmel.

Talon lehuppant a lány melletti üres hintára, majd lábaival lökve magát a szerkezet hangos nyekergés mellett indult meg. Coco és én csendben figyeltük a fiút, aki mit sem törődve velünk élvezte a félhomályban hozzáérő fiatal szelet, mely lassacskán elvegyült sötét fürtjeiben.

Ő mindig is más volt a szemembe, miután általánosban megismertem a fiút el sem bírtam képzelni az életemet nélküle. Volt benne valami, ami megfogott és nem eresztett, mintha benne megtaláltam volna saját magamat kifordítva.

- Miért jöttetek el ide? – susogta halkan, cipőjével egy kis árkot képzett a homokban.

- Jobb kérdés, hogy miért írtál Reece-re. – vágott közbe a fiú. Sóhajtva dőltem le a homokba, és én is lányra meredtem. – Tudod mennyi macska pisál ebbe a homokba? A helyedbe nem ülnék rá.

Coco felnevetett és eltűrve a haját a szemei elől hitetlenkedve meredt rám, mivel nem bírtak megmozdítani Talon szavai. Majd kimosom. A fiú lemondóan megrázta a fejét, majd lefékezve a lányra emelte azokat a mély szürke szemeket.

- A mi macskánk is ide szokott pisilni! – Hirtelen szólalt meg egy negyedik hang, mire értetlenül meredtem a felénk közelgő alakra, Coco meg sem rezdült csak egy lusta mosollyal a száján megfordult. – Mr. Bean szereti a porhanyós talajt, és a homoknál megfelelőbb nincs is számára!

Az árnyakból pedig előbújt Lucius Northon Blake, az idősebbik Blake. Megforgattam a szemeimet és a tenyereimre hajtottam a fejemet, míg a csikk, amit a szájában tartott hirtelen kezdett parázslani, mire a fiú egy mély slukkot szívott belőle és mellém telepedve megcáfolta az előző szavait.

- Reece Snyder, Talon Dale és Coco Hurley egy helyen? Nem megmondtam, hogy elkezdődött? – újból beleszívott a cigijébe és a füstöt szándékosan a lányra eresztve elmosolyodott. – Jan tud erről, vagy csak titokban randizgatsz egyszerre két sráccal?

- És te Lucius, mit keresel itt? – szólaltam meg végül, Coco rám emelte a szemeit és mosolyogva elkezdte magát lökni a hintán.

- Szívok egy cigit, mondjuk azt, hogy a szüleink nem nagyon díjazzák a cigarettázást.

Hátra döntötte a fejét, mire az a megannyi tincs hátrazúdult, éles álkapcsa kiugrott a helyéről. Óvatosan felnéztem Talonra, viszont azok a szürke szemek már zabolázatlan viharba borultak. Lesütötte a szemeit, mikor kiszúrta, hogy figyelem és követve Coco példáját ő is lökni kezdte magát, kifejezetten ügyelve arra, hogy továbbá egyetlen egyszer se vethessen egy pillantást a fiúra.

Lucius kifújta a füstött és nyers pillantásokkal övezte be a fiút, aki lehajtott fejjel próbált elbújni előlük. Coco ebből mit sem észlelve elmerült a saját kis világában. Ő nem tudott Talonról. Ahogy senki más sem.

- Tudsz adni egy csikket? – szakította meg a monoton csendet egy lágy hang. Lucius kinyújtotta a dobozt, amiből Coco egyetlen egy szálat kihúzva elfogadta a felé nyújtott öngyújtót is és alig egy pillanattal később már ketten füstöltek a levegőbe.

Coco arca elrendeződött, a megannyi apró kis probléma, ami helyet foglalt az arcán hirtelen megszűnt létezni. Sosem gondoltam volna pont róla, hogy cigizik. Lehunyt szemekkel szívtam magamba a levegőben terjengő füstöt és lassacskán már magam sem értettem, hogy miért pattantam fel a kocsira? Miért érdekelt, hogy mi történt vele?

Óvatosan néztem fel a lányra, aki hátrahajtott fejjel emelte a szájához a következő slukkot és ránk se hederítve lökte magát a hintán, ugyan a szél bele-belekapott a csikkbe az csak tovább parázslott.

Sosem gondoltam volna, hogy vannak problémák az ő családjában is. De végül is mind azért voltunk ezen az átkozott játszótéren, mert egyikünk sem bírt szembeszállni azzal, ami otthon fogadott bennünket. Egy rothadó család, ami hamis mosolyok, kedves szavak mögé bújva rohadt apró cafatokra.

Körmeimmel lenyúltam az alattam fodrozódó homok felé és felkapva egy kit hagytam, hogy a szemcsék átgördüljenek az ujjaim között és végül ugyanúgy elvegyüljenek a többiben, mégis valahogyan megnyugtatta a bensőmben tomboló vihart. Lassan estem darabokra. A baseball összetartott egy darabig, a sípoló tüdők, a dübörgő lábak tömkelege kiszakított az otthoni monotonitásból, el tudta feledtetni velem azt az életet, amibe belecsöppentem.

Lehajtott fejjel hallgattam, ahogy az esti madarak áriáztak a görbeágak tetején, mindent el akartak csendesíteni. Ugyan közelgett a tél ők mégis minden erejüket bevetve küzdtek ellene és utolsó dalaikkal próbálták visszakecsegtetni a nyarat.

- Coco? – Egy újabb lágy hang csapott a fülembe, de ezt egyszerűen el szerettem volna kerülni. Sóhajtva hajtottam fejemet a könyökömre és mit sem törődve az elhaló sóhajjal csak csendbe burkolóztam. – Mit keresel itt? Anyukád pont most hívott fel, hogy nálam vagy-e. Azt mondtam igen... és ők?

Nem bírtam tovább, felkaptam a fejemet és azonnal farkasszemet bámultam egy vádló mutatóujjal.

- Erre jártunk, Jan. Ne aggódj, Coco nem akarja elrabolni tőled Reece-t.

- Zavar, hogy itt vagyok? – Szúrtam közbe, Talon szórakozottan rám kapta a szemeit és megvonta a vállát. – Jan?

De a lány lógva hagyott, Lucius rekedtes nevetést hallatott. Csak megforgattam a szemeimet és kíváncsian néztem a lányra, akinek fehér ujjai már Coco karamellás bőrét tapogatták. Coco elnyomta a csikket és megrázta a fejét, de Jan már ismerte annyira, hogy lássa a szemeiben megbújó fájdalmat. Felnyársalták belülről a kételyek, túlságosan jól ismertem ezt a fakó tekintetet. Minden nap ez nézett vissza a tükörből.

- Minden rendben – de ez a hang elhalt és könnyek szöktek a lány szemébe. Jan azonnal utána nyúlt, de Coco mit sem törődve a felé nyúló ujjakkal, makacsan elhajolt és hosszúujjú pulcsijával akarta letörölni a cseppeket, de azok nem álltak meg.

- Amanda igaz? – Jan magához ölelte a reszkető testet.

Hárman néztük végig ezt az intim pillanatot. Éreztem a zsigereimben felhalmozódó rossz érzelmeket, de nem bírtam leszakítani a tekintetemet róluk. Coco Jan karjaiba simult és hagyta, hogy a szőke hosszú ujjai a hátán járjanak körbe-körbe. Én is így feküdtem anyám karjaiban azok után, hogy bejelentették apám halálát. Széttörtem belülről, darabokra szaggatott a kín, tudva azt, hogy Graysonra ugyanilyen jövő vár. Már nem léphetett vissza, már nem tűnhetett el. Mert mélyen beleragadt az alvilág mocskába.

- Ideje menni, nem? – Talon felállt a hintáról és zavartan vezette ujjait a fürtjeibe. Lucius felnézett a másikra, de barátom egyetlen egy pillanatra sem engedett a kísértésnek. – Reece?

- Haza megyek egyedül. – sóhajtottam és az ujjaimra meredtem, de Talon leguggolt elém és hevesen megrázta a fejét.

- A város másik végében laksz, hagyj vigyelek haza!

Kutatott a szemeim között, de nem bírtam rá figyelni, gondolataim kavarogtak. Talon sóhajtva állt fel mellőlem és a zsebeibe túrva azonnal előhalászta a kulcsait.

- Akkor holnap! – Ennyi volt Talon utolsó szava, majd izmos háta el is tűnt az egyre csak sűrűsödő homályban.

Lassan mind elvesztek ebben a homályban. Jan hazakísérte a bátyját és eközben Coco szívére fűzte, hogy minél hamarabb menjen haza, de a lány még mindig ott ült a hintán, előre-hátra lökve magát rajta, míg szemeivel éberen figyelt engem.

Valahonnan felzúgott egy motor, valaki nevetésbe tört ki és egy tucatnyi kutya kezdett heves ugatásba, tipikus utcai zajok, de az elmém lassan kizárta őket és próbáltam teljesen elveszni azokban az aranyos színű szemekben.

- Valamit meséltél múltkor. Androméda igaz? – A lány leszállt a hintáról és mellém telepedve foglalt helyet a hűs homokon, míg szemeivel hevesen falta a még világos színekben pompázó eget, melyet vasmarokkal húzott magához a horizont, megmérgezve vörös színeivel.

- Igen. Az Androméda volt az – felnevettem, mire Coco játékosan megbökte a kezemet. – Öhm, hol is tartottam akkor?

- Hogy ő volt a leggyönyörűbb halandó azt hiszem, valami nimfákról is beszéltél – kibuggyant belőle a nevetés és azoknak a fakó érzelmeknek hirtelen kelt szárnya, belőlem is kitört a nevetés.

- Megvan! – Felcsillantak a szemei és oldalra döntött fejjel nézett rám. – Androméda azzal dicsekedett, hogy ő még a nimfáknál is szebb volt, amit meghallva az istenek azonnal haragra gerjedtek. Főleg Poszeidón, aki összeszedve hatalmas erejét egy tengeri szörnyet küldött a városra. A királyipár egy jóshoz siettek segítséget kérni, akik annyit feleltek kérdésükre, hogy fel kell áldozniuk Andromédát ahhoz, hogy a városról eltűnjön az átok.

- És komolyan vállalták? – Nézett rám Coco és összeráncolt homlokára vezette az ujját. – Csak úgy eldobták a lányuk életét?

- Több ezerért cserébe – suttogtam halkan. Coco hevesen megrázta a fejét.

- A szülőknek több ezer emberért se kellene feláldozni a gyermeküket! – nézett rám szomorúan.

- A szülők sajnos nem mindig olyanok, mint amilyennek kellene lenniük. – mondtam a szemeibe nézve és tudtam, valamiért éreztem, hogy tudja miről beszélek. Apró mosolyra kunkorította az ajkait és arra kért, hogy meséljem tovább.

  ▄▄▄  

A telefonommal babráltam. Grayson alig pár perccel ezelőtt hívott. Tiana az ebédlőben ült és éppen a sült húst tömte a szájába, mikor az ajtó kitárult és belépett rajta a bátyám. Vállaim azonnal engedtek a merevségükből és egy apró mosolyt préseltem ki magamból, mikor a kezeiben tartogatott szatyorra esett a tekintetem.

- Bevásároltál?

- Tudod azt is kell valakinek! – Nevetett fel és megölelte Tianat. A lány kikapta a fiú kezéből és a konyhába sietve azonnal a pultra pakolgatta az élelmiszereket. Becsuktam az előttem heverő történelemkönyvet és bátyám mellé sietve figyeltem, ahogy sziszegve leszedte a fogaira tűzött aranyozott fogvédőt. Alatta patakokban csordogált a vér.

- Mibe keveredtél? – sziszegtem, de a férfi kikerült és válaszra sem méltatva zárta magára a fürdő ajtót. Tiana ezúttal már nem fecsegett tovább, miután kipakolta a cuccokat visszaült a tányérja mellé és némán tömte magába a maradékot.

Gyűlöltem ebben a feszültségben élni.

  ▄▄▄  

Másnap reggel Tiana mellettem battyogott a sulijukhoz. Megannyi egyenruhába öltözött diák sietett a fotocellás ajtók felé, míg a szülők büszke szemekkel lestek a gyermekeikre. Húgom csendben szedegette a lábait és lejjebb húzva a térdét verdeső szoknyáját óvatosan fonatokba rendezett hajára simította az ujjait.

Kabátom alatt egy oversize sárgapulcsi volt, ami azonnal felkeltette néhány kíváncsi tekintet figyelmét. Néhányan gyermekeik elé nyúltak, hogy arrébb rántsák tőlünk, csupán azért, mert más színünk volt. Tiana lehajtott fejjel bújtatta arcát a sáljának az anyagába, míg hátát összegörnyesztve akart elbújni a vádló tekintetek elől. Mikor az egyik autóból kipattanó hófehér, vöröshajú lány fogszabályzós mosolyt villantott felénk. Tiana felnézett és észrevettem az ő ajkaiban megbújó kis mosoly féleséget. Azonnal feleresztettem és a kocsiban ülő szülők felé néztem, a lány anyja felém vette az irányt, míg Tiana még mindig mellettem toporgott, próbálva egyetlen pillantással sem méltatni a felénk közelgőket.

- Reece Snyder? Igaz? – Mosolyogva nyújtotta felém a tenyerét. – Örülök, hogy végre megismerhetem, eddig csak a másik bátyjával találkoztam Tiananak. Csak az iránt érdeklődnék, hogy a szüleitek nem bánnák, ha valamelyik hétvégén Tiana Mollynál aludna?

Kosztümjébe dugta az ujjait és mosolyogva pillantott a lányra, aki sóhajtva bújt sálja mögé.

- Anya, egyedül is eltudnám intézni! – Sziszegte, mire Tiana halkan felkuncogott. – Molly vagyok. – Nyújtotta felém a kezét.

- Istenem be se mutatkoztam! Olivia May, Molly anyukája vagyok.

Kezet ráztam mindkettőjükkel. – És persze, nyugodtan! Örülök, hogy végre barátokra lel Tiana.

A lány szégyenlősen pillantott az aszfaltra, míg én az órámra lesve kezdtem el egyik lábamról a másikra állni.

- De ha nem baj, most sietnem kell suliba! Tiana, Grayson ma jön érted! – Néztem a lány szemeibe, aki Mollyval együtt vegyült el a diákseregben. Olivia egy ideig még mellettem álldogált, majd hirtelen szólásra nyitotta a száját és mosolyogva intett a kocsiban ülő férfi és az ezüstös Suzuki felé.

- Elviszünk suliba, rendben? Hideg van már ilyenkor, nem kell egyedül fagyoskodnod az utcákon. Vagy jön valaki érted? – Olivia blézerét igazgatva tűrt el egy tincset a szemei elől. Egy mosolyt villantva ráztam meg a fejemet. – Gyere Reece, ne félj, tényleg nem gond, szívesen elviszünk a sulidba!

Így történt, hogy az ezüstös Suzuki ablakán pillantottam az alattunk hullámzó Washington Lake-re. Az óceán szörnyen közel volt hozzánk, ha nem volt túlságosan ködös az idő ellehetett látni a hullámzó végtelenségig. Nyáron egészen kellemes volt a vize, fürödni is lehet benne.

Olivia és Michael csendben vezettek, mikor a nő hátrakapta a fejét és mosolyogva beletúrt vörös hajzuhatagába, ugyan Molly még valós hajszínnel rendelkezett a nőn már látszott, hogy réges-régóta festette a fürtjeit.

- Tudod, Molly mesélt egy s mást a suliról. Tianaról. Reece tudom, hogy az anyukád a rehabilitáción van, mert én is ott dolgozok, és tudom, hogy az apukád meghalt egy bandaháborúban. Nem akarok mindent hirtelen így az orrodra kötni, de azt akarom, hogy megbízz bennünk, mi nem akarunk nektek ártani, sőt segíteni szeretnék, amiben csak tudok! Mondd meg őszintén, minden rendben van veletek?

Hatalmasat nyelve néztem le a kezeimre, ujjaim alig észrevehetően izzadtak és reszkettek egyaránt, úgy éreztem mintha vallatáson lettem volna. Ugyanígy reszkettek az ujjaim apám temetésén. Bólintottam. Nem tudtam ki volt ez az Olivia May, hogy honnan tudott ennyi mindent, de nem akartam még valakit belerántani ebbe a már így is rothadó világomban.

Minden rendben volt. Mindennek rendben kellett, hogy legyen.

- Minden rendben van, Mrs. May!

Kiszálltam az autóból mikor az iskola elé értünk és egy gyors intés mellett siettem be a diákoktól súlyos folyosókba.

Talon a szekrényem mellett görgette a telefonját, mikor megtorpantam mellette. Lustán emelte fel rám a szemeit és meg sem nézve az üzeneteit meghúzta a táskájának a pántját és el is indultunk a folyosón.

- Nincs történelem tanár, most mondta Richard, szóval feleslegesen készültünk a témazáróra.

Fáradtan megráztam a fejemet, már nem is tudtam eldönteni, hogy örüljek-e ennek vagy sem. A matek terem már zsongott az osztálytól, néhányan hangosan csámcsogtak valami pletykán, míg a fiúk nagy része a közelgő sport szezonról és az ösztöndíjakról beszéltek. Persze nekem még hátra volt ez az egyhetem, hogy rendbe szedjem magamat és felkészülhessek az elkövetkező szezonra. Gyűlöltem és egyben meg is értettem Lane edző döntését.

Lehuppantam a padomba és unottan felnéztem a felém nyúló karokra. Lepacsiztam velük, majd előhalászva a bordó füzetemet és egy tollat. Oliver Olsen ezt a pillanatot választotta, hogy belépjen. Néhány lány sután a fiúra emelte ábrándos tekintetét, míg én egy mosolyra húzva az ajkaimat nyúltam felé. Oliver a karjaiba kapva paskolta meg a hátamat.

- Oliver Olsen és Janine Blake? – kiáltotta hátulról Taylor, mire nevetve eresztettem el a tollamat és hátra fordulva a fiúk felé kíváncsian szemléltem a beszélgetést. – Meghúztad a kiscsajt?

- Hagyjál már Wade! – sziszegte a fiú és lehuppant mögém. – Szakadjatok le a témáról, Jan nem egy hülye ribanc.

- Pedig nekem nagyon úgy tűnt! – veregette vállon Taylor Wade Oliver vállát, mire a másik csak megforgatta a szemeit. – Kérdezd Reece-t, neki vannak élményei a csajjal kapcsolatban!

- Kopj le Wade! – forgattam meg a szemeimet. Talon csak a rágóját csattogtatva terült el az asztalon, tudtam, hogy mi jár a fejében.

- És te Dale? Mit rebesgetnek a madarak rólad és Coco Hurley-ről? – Wade híres volt arról, hogy ő mindenről tudott és mindent látott. Összevont szemöldökkel figyeltem csapattársam nevető ráncait, ahogy óvatosan a pihenő fiú felé bökött a ceruzájával. – Csak nem ráharaptál a másik cicára?

- Értem én, hogy nincs életed, Wade, de azért ennyire ne unatkozz! – Pillantott Talon a másikra, aki csak megvonta a vállát és tovább szekálta valamelyik csapattársunkat.

Ennek a beszélgetésnek a matektanár vetett véget, mind csendben és egyben szörnyen unottan meredtünk a táblára kerekedő betűket. Senki sem értette és nem is szerette ezt a tantárgyat, bambán figyeltük a tanár húsos vállait és libegő tokáját, ami minden egyes hangosabb szó után rázkódni kezdett.

Az óravégeztével a fiúk egyszerre nyögtek fel, mert mind tudtuk, hogy testnevelés óra következett. Sietősen pattantam fel és a szekrényem felé siettem, viszont hirtelen csapódott a mellkasomnak egy alak. Először értetlenül meredtem a kócos fürtökre, melyek ezúttal egy lófarokba voltak fogva, majd amint felemelte a fejét ki is szúrtam azokat a félretéveszthetetlen zöldesbarna szemeket. Arca nyúzott volt és unottan kémlelt, majd, amint felfedezte, hogy kit taposott meg egy halvány mosoly ült az ajkaira és megdörzsölve karikás szemeit arrébb lépett.

- Bocsi, nem állt szándékomban megtaposni, csak siettem, mert tesi óránk lesz. De gondolom ezt tudod, mert nektek is az lesz. – Értetlenül figyeltem őt, mire sóhajtva megrázta a fejét. – Persze, hogy nem tudsz róla. Általában mi a köröket rójuk a futópályán, míg ti mindenféle szuper játékot játszotok.

- Beszéljek az edzővel? – Meghúztam a pántot. Coco hitetlenül pillantott fel rám, de amint értelmezte a szavaimat egy hatalmas mosolyra görbültek az ajkai és hevesen bólogatni kezdett. Elnevettem magamat és megindulva utána meg is vártam, míg kiszenvedte a szekrényéből a tesicuccát és lelkesen megindult utánam.

- Talon merre van? Nem vele szoktál tesire menni? – Nézett fel rám, miközben óvatosan körbe pillantott. Talán tényleg tetszett neki a fiú?

- Valamit mondott a tanárnak és nem volt kedvem bevárni...

- Rólam van szó, igaz? – Egy test csapódott a hátamnak. Nevetve görnyedtem össze, de ő megtartva egyensúlyát kétlábra érkezve beletúrt a hajába és mosolyogva nézett a lányra. Coco oldalra döntött fejjel mosolyodott el.

- Meglepő?

- Dehogy, már megszoktam.

Megráztam a fejemet és kitárva az ajtót megvártam míg Coco átlépett a karom alatt. Azonnal összehúzta magán vékonyka kardigánját és sietősen elindult a pályák mellett elhelyezkedő öltözők felé.

- Akkor egy baseball meccs? Fiúk a lányok ellen? – Kiáltottam Coco után, de ő csak felmutatta a középső ujját és el is tűnt a barna ajtók mögött. Elnevettem magamat, de úgy éreztem bár ne tettem volna, mert Talon felvont szemöldökkel meredt rám. – Nem, nem jön be. Nem lehet egyszerűen a barátom egy lány?

- Nem mondtam semmit, haver.

Tíz kör után megtorpantunk Lane edző előtt, aki gyorsan végigfutatta rajtunk a szemeit, egy pillanatra megtorpant rajtam, de egy halk sóhaj mellett menetelt tovább. A lányok zihálva terültek el a salakos földön, amire tesitanárjuk harsogva reagált, majd amint megszólalt Lane edző hirtelen mindenki elcsendesült.

- Jól hallottam, hogy a lányok benne lennének egy baseball meccsben?

A földön fetrengők szemei azonnal felcsillantak és felpattanva a narancsos salakról azonnal az edző köré gyűlve várták a szavakat.

- Ketté osztom a csapatokat, vegyesen lesztek.

Így kerültem össze Cocoval, aki vigyorogva torpant meg mellettem és megbökve a vállamat kihúzta magát.

- Tudsz baseballozni? – húztam fel a szemöldökömet. A lány egy pillanatra elrévedve meredt az előttünk húzódó fenyvesek rengetegére, de egy pillanat múlva rám emelte homályosan derengő pilláit és egy halovány mosoly mellett megszólalt. Mintha az emlékei közt kutatott volna, arca elvesztette azt a fényt, amivel az előbb még rám nézett.

- Régebben apa tanított valamit, mert ő imádja, de azt hiszem a dobáson kívül nem vagyok valami nagy játékos. – Vállat vonva emelte rám pilláit. – És neked melyik a legerősebb posztod?

- Dobó és harmadik bázisvédő – Coco mindent tudóan bólintott, felnevettem és kissé lehajolva, hogy egy szintbe legyek vele elindultunk a pályák felé. – Gondolom tudod mi a dobó feladata nem? Nos mivel nekem van a legerősebb dobókezem a csapatban a dobó poszt mellett néha átszoktam venni a harmadik bázisvédő szerepét is. A bázisvédők a belső védők közé tartoznak, akik a belső mezőn védekeznek az akkor támadó csapat ellen.

Mikor megérkeztünk a gyémánt alakú pályához Lane kiosztotta, hogy kik kezdik a támadást. A másik csapat volt. Talon azonnal elfogadta a felé nyújtott kesztyűt és elindult az elkapó területéhez, míg Olsen az ütő pozíciójába helyezkedett el.

Néhányan beálltak egy-egy pozícióba, míg Coco ügyetlenül felállt a dobó dombra és rám emelte elkeseredett pillantását. Oliver könnyen elütötte a felé közelgő labdát. Coco csak figyelte a szálló labdát, ami végül puffanva esett a pályára. Ebben a hangulatban telt az óra további része.

  ▄▄▄  

Unottan ácsorogtam az iskola kapujában és a telefonomat figyelve néztem Talon Audiját, ami elhajtva a parkolóból el is hagyta az iskola területét. Tiana azt írta, hogy Grayson felvette őt.

Elraktam a készüléket és felpillantva a néhol felhős égre hagytam, hogy a fagyos északi szellő belekapjon göndör fürtjeimbe és szórakozottan tépkedje őket. A levegőben elvegyült a kipufogógáz és a fenyvesek gyantás illata, egészen kellemes duót alkottak. A napsugarak ugyan már gyengédebben csöppentek az aszfaltra a kellemes meleg érintés ígyis ott égett az arcomon.

Mikor apró ujjak kaptak a fürtjeimbe. Kíváncsian néztem fel a lányra, aki szokásos kitűzőkkel teletűzdelt táskájának a pántjait szorongatva pillantott szét a már-már üres parkolón. Lehuppant mellém a hűs lépcsőre és a fejére húzva a kapucniját felnézett rám.

Ajkait rágcsálta, míg szemeivel feltérképezte az arcomat, pillái megrebbentek, míg íriszei az ajkaimra simultak, majd újból a szemeimbe. Sose vettem őt észre. Elvegyült a tömegben, mindig ott volt Jan mellett és általában semmi káoszt nem generált maga köré, nem akarta, hogy felfigyeljenek rá, de én már nem tudtam nem tudomást venni róla.

Olyan más volt.

Voltak titkai, őrizte őket, talán az a mosoly, ami nap mint nap az ajkain csüngött hamis lehetett, de nekem mégis olyan valódinak tűnt, mintha lettek volna olyan pillanatok az életében, mikor csak megfeledkezett a múltról, ami vasmarokkal tépte fel a lassan gyógyuló sebeket. Olykor elszomorodott, ajkai lekonyultak, de ez is csak pár percig tartott. Mintha két énje vívott volna végtelen háborút egymással.

Voltak benne ázsiai vonások, volt benne valami különleges. Kerekded arca, melyet dús ajkak hímeztek kellemessé, hatalmas szemeit íves pillák ölelték körbe. Szép volt a maga módján.

- Anyukám Fülöp-szigetekről származik, de a szülei még kiskorában átköltöztek Amerikába, mert az apja amerikai volt és inkább itt folytatták az életüket, ezért tűnhetek kicsit, tudod, ázsiainak. – Eltűrt egy hullámos tincset és nevetve figyelte az arcomat. – Csak mert olyan sokáig néztél, lehet ezen gondolkoztál.

- Sajnos nekem nincsen ilyen érdekes hátterem. – Szárazon felnevettem és apára gondoltam. Lesütött szemekkel túrtam a hajamba. Én nem tudtam elereszteni a múltamat, mert még mindig körülöttem volt, a hatása még derengett az anyámban, ott volt a fivéremben. A megcsonkult család képe minden egyes nap eszembe juttatta, hogy kik lehettünk volna akkor, ha apa nem került volna bele az alvilág rothadó kerekébe. Belerántotta Graysont.

- Nem akarsz valamikor megtanítani játszani? – A hangja halk volt. – Olyan pocsékul dobtam el azt a labdát, Oliver könnyedén eltudta ütni. És most amúgy is el vagy tiltva a játéktól.

Kérdőn meredtem a szemeibe.

- Tanítsalak dobni?

- Taníts meg játszani, Reece! – Felpattant az ülőhelyéről és a bentről jövő párosra emelte a szemeit. Jan és Oliver kézen fogva siettek ki az ajtókon, míg a szőke lány tekintete megakadt rajtam és Cocon. Grimaszba borult az arca. – Akkor szia!

  ▄▄▄  

Kedveseim!

Őszi szünet tehát meg is érkeztem az új fejezettel!

Nagyon szépen köszönöm a rengeteg támogatást, nagyon jól esett! :) Remélem ez a fejezet is elnyeri a tetszéseteket! Ha igen, vagy ha nem örömmel fogadom a  véleményeket!😅❤

Puszi: Kyra!