[02] Idegen megmentő
▄▄▄▄▄▄

● Reece ● 

Letöröltem az asztalt és visszasétáltam a pulthoz, ahol Nana már a nap utolsó kávéját töltötte a pohárkába. Felmosolygott rám, majd a kávézó eldugott sarkában ücsörgő lány elé helyezte a forró italt és megkönnyebbülve sasszézott vissza hozzám.

- El sem hiszem, hogy vége a műszakomnak! – Sipította mosolyogva, miközben levetette magáról a piros kötényt, és elindult az öltözők felé. – Sok sikert az estéhez! – csilingelte, majd eltűnt a szobában.

A péntek estéim így teltek. Az astrid neonzöld lámpája alatt roskadozó kis kávézóban, megkeresve azt a kevéske pénz, amivel valahogyan hozzá tudtam járulni ahhoz, hogy a családunkat eltarthassuk.

Hirtelen bukkant fel mögöttem valaki. Nelson volt az, felnevetett a reakciómon majd egy gyors csókot hagyva Nana ajkain belépett a pult mögé.

- Nos srácok, sok sikert! Este hívlak! – Egy csókot dobott a srácnak, aki viszonozta a gesztust és már el is tűnt az öltözőbe, míg én hatalmasakt pislogva néztem Nanát, erősen riszálta a csípőjét. Felhúzta a fejére a kapucniját, majd el is tűnt az esti fénycsóvákkal kivilágított utcákon. Leheveredtem az egyik székre és előkapva a telefonomat lecsekkoltam az üzeneteimet és azonnal feltűnt, hogy Tiana hagyott nekem egyet.

Hirtelen kitárult az ajtó, felnéztem. Azonnal egy mosoly szökött az arcomra, mert megláttam húgomat és Talont az ajtóban. Tiana integetve sietett a pulthoz, elraktam a telefonomat és mosolyogva dőltem a pultnak. Talon megforgatta a szemeit és zsebrerakott kézzel nézett körbe, neki is megtorpant a tekintete a sarokban ücsörgő lányon.

Nelson kilépett a szobából és kíváncsian meredt a húgomra, majd bólintva köszöntette Talont.

- Grayson nem volt otthon és gondoltam meglátogatlak, Talonnal meg most futottam össze – megvonta a vállait és máris az itallapra ragadt a tekintete. Felkönyökölt ő is és az ajkait rágcsálva kezdte piszkálgatni a haját.

- Miért nem hívtál?

- Írtam egy SMS-t – zsörtölődve megtámaszkodott és sötét szemeivel mélyen az enyémekbe mélyedt. – Az már nem az én bajom, hogy lusta vagy megnézni.

A csengő újból csilingelni kezdett. Tiana tovább oldalgott, és leheveredett az egyik üres asztalhoz, Talon kék szemeivel majd felnyársalt. Egy fáradt sóhajt megejtve átadtam a terepet Nelsonnak és barátomhoz sietve követve példáját én is a zsebeimbe tűrtem az ujjaimat.

- Ugye tudod, hogy holnap buli? – Csúfondáros hangon ejtette ki a szavakat.

Elnevettem magamat és megfordultam. Pontosan tudtam, hogy miért húzta fel magát a buli hallatán.

- Mi van talán meggondoltad magadat? – cukkolva löktem meg a kezét, de ő csak gúnyosan felhorkantott.

- Persze, ha nem tudná már az egész iskola úgy, hogy holnap este nálam buli, szívesen lemondanám – cinikusan felnézett a lámpákra. Az astrid egy egészen különleges hangulatot hordozott. A régi ipari stílus meglátszott a málló betonfalakon, és a tökéletes réz csöveken, melyeken magányosan lógtak a villanykörték. Az ablakok szépen íveltek, és szívták magukba kinti fényeket. Szörnyen hangulatos volt a sötét, ébenfekete bútorzattal és a néhol feltűnő rozsdabarna kiegészítőkkel. – Nem az én ötletem volt, szóval kérlek azért híreszteld majd, hogy jöhet néhány srác elpakolni, meg szétcuccolni.

- Jó lesz, haver. – Paskoltam meg a vállát, mire Talon arcán egy jól ismert sajnálkozó vigyor ült ki.

- Persze én is így gondolom.

- Végzős évünk első bulija! – Visszasétáltam a pult mögé, Talon viszont nem követett. Tekintetem helyett ő is az itallapot vizslatta. – És gimnáziumos éveink utolsó Halloweeni bulija.

- Ha te mondod – fáradtan nyögte ki a szavakat, majd a zsebeibe tűrte az ujjait. – Én léptem, ne feledd holnap hétre gyere néhány sráccal.

Bólintva figyeltem, ahogy komótos léptekkel kisétált a kávézóból. Tiana utána pillantott, majd felpattanva a helyéről elénk szédelegve felkönyökölt a pultra. Bambi szemekkel meredt Nelsonra.

A srác már kiszolgálta az érkező párost, ezért elégedetten foglalt helyet az üres széken és ajkait rágcsálva görgette az Instagram oldalát.

- Kaphatok ingyen valami jegeskávét? – Húgom hatalmas szemekkel méregett.

- Nincs késő már a kávéhoz?

Tiana mérgesen összehúzta a szemöldökét. Nelson felröhögött.

- Akkor legalább valami jegesteát?

Sóhajtva főztem le neki egy teát és néhány jégkockával ellátva elé is helyeztem. Vigyorogva köszönte meg és elfoglalva a helyét ő is kíváncsi pillantásokkal figyelte a sarokban olvasgató lányt. Nelson eközben elrakta a telefonját és kíváncsian meredt a csilingelő ajtóra, ahonnan azonnal felhangzott egy túlontúl ismerős nevetés.

Amint megcsillantak a halvány fényben azok az átkozottul szőke tincsek, azonnal hátat fordítottam nekik és göndör hajamba túrva meredtem Nelsonra, aki mintha szavak nélkül értette volna a célzásomat.

- Hello! – A lány hangja még mindig ugyanolyan volt, végül megembereltem magamat. Unottan megfordultam és belenéztem azokba az ismerős kék szemekbe. Janine arca azonnal eltorzult és megragadta a mellette állónak a kezét, aki persze értette a célzást és feltekintett rám. Hatalmas szemeivel felmért magának, majd egy gyenge mosolyra húzta dús ajkait és a pultnak dőlt.

- Szia egy jegeskávét szeretnénk és egy epres turmixot.

- Persze, foglaljatok helyet, mindjárt felszolgáljuk. – Monoton hangon daráltam le a szöveget és már fordultam is meg, hogy elővarázsoljam valahogyan azt a jeges teát. Még hallottam magam mögött Janine elfojtott hangját.

- Tudtad, hogy itt dolgozik? – Sipította a szőke, de a hangjuk elhalt, ahogy a sarokban ülő lány elé heveredtek. Megbújtak a pirosháttámlák mögött.

- Ex? – Nelson éppen a turmixszal bajlódott, de egy gyors pillantásra még volt ideje.

- Igen, de nem volt komoly. – Megvontam a vállamat és egy kanalat helyeztem a tálcára, majd megtöltöttem egy kispoharat vízzel.

- A barna bige volt az? – A tálcámra helyezte a turmixot.

- A szőke.

Nelson felnevetett, de a hangja el is halt, ahogy megközelítettem az asztalukat. Janine azonnal elpirult és az ujjait kezdte el fixírozni.

- Epres turmix? – Hangom még számomra is szörnyen nyersnek hangzott, ami azonnal feltűnt a másik lánynak is. Egyszerűen még sose láttam őt, pedig szemlátomást igencsak jóban voltak a szőkével.

- Enyém. – Janre pillantottam. – Amúgy mizu van, Reece?

Oh szent egek, miért?

Pontosan ezt akartam elkerülni. Egy gyér vicsort sikerült az arcomra ültetni és megvonva a vállamat, a másik lány elé helyeztem a jeges kávét és a vizes poharat.

- Minden okés.

- Gondolom ott leszel a holnapi bulin, nem? – Szempilláit rebesgetve meredt fel rám, mikor hirtelen felszisszent. Elfojtottam a nevetésemet és a másik lányra néztem, aki ártatlanul kevergette a kávéját.

- Persze, ott leszek. – Elhátráltam. Jan lesütötte a szemeit, majd mély lélegzetet vett.

- Találkozunk ott, azt hiszem.

Bólintva léptem le és kifújva a levegőt hálát mondtam az idegennek, hogy megkímélt egy kínos beszélgetéstől. Intettem Tiananak, aki vigyorogva tartotta fel az ujját. Azonnal elmosolyodtam és végre nem egy fájdalmas grimasz ült az ajkaimon, hanem egy szívből jövő mosoly. Tiana a lábait lóbálta és szívószállal babrált. Egyértelműen fáradtan pislogott, de nem akarta előttem mutatni. Nelson intett, hogy elintézi a következő vendégeket ezért még sebtében a húgomhoz siettem, aki azonnal kijózanodott a pillanatnyi kábulatából.

- Ha akarod felhívhatom Talont, hogy dobjon haza. – Leültem elé, mire a lány azonnal lesütötte a szemét.

- Dehogy! Talon mondta, amúgy is, hogy valami haverjához megy. Miattam ne aggódj, jól megvagyok. – Egy szedett-vedett mosoly díszelgett az ajkain, de véreres szemeit sehogy sem tudta volna elrejteni. Átkoztam bátyámat, hogy miért nem volt otthon. Húgom egyértelműen félt egyedül a lakásban tartózkodni azóta, hogy múltkor betörtek hozzánk.

Akkor anya még velünk volt.

Tiana ujjai megragadták a tenyeremet és óvatosan megszorította azt.

- Ha akarod, holnap reggel meglátogathatjuk anyát!

- Az jó lenne.

Ennyit mondott. Összeborzoltam dús, göndör haját és nevetve siettem az asztalhoz. A páros már elhagyta a kávézót.

  ▄▄▄  

Egy söröshordót cipeltem be néhány sráccal a konyhába, ahol a pultot már elfedték az italok. Elégedetten dőltem a konyhaasztalnak. Talonék konyhája hatalmas volt, rengeteg felszereléssel. Látszott, hogy nem nagyon volt használatos, csak az a zsírfoltoktól piszkos mikró tűnt elavultnak, ami most is olvasztotta a beletömött mirelit pizzát.

Oliver a nassolni valót hordta az asztalra, míg egy másikkal kacagtak valamin.

A fények váltakoztak, néhol sárgás vagy éppen kék fények villantak fel, beborítva a konyha amúgy napsárgás meleg színeit. Elhagyva a szobát megindultam a kert felé, valahonnan már szólt a zene, de a ház még összeségben üres volt. Senki sem öltözött még a jelmezébe, egyszerűen otthoni cuccokban csöveltünk a kanapén, míg néhányan elszívtak egy cigit a medence mellett.

Kiültem a medence mellé és szemeimmel a megannyi csillagot figyeltem. Tele volt az ég velük, a különböző képek fel-felvillantak a tükörsima felszínen. Elmosolyodtam. Valahogy a csillagokban mindig menedéket tudtam találni, ők mindig mellettem voltak, bármi problémával küzdöttem ők folytonosan ott táncoltak az égen. Mindig máshogy festettek. Volt, amikor inkább a kék szín dominált, de előfordult, hogy arany fénnyel árasztották el az alattuk lévő világot.

- Haver öltözz, fél óra és szerintem elkezdenek özönleni az emberek.

Felnéztem Oliverre, aki csak egy halvány mosoly mellett ott hagyott a medence mellett, ami még nem volt lefedve. Az időjárás, mintha minden erejét bevetve még megpróbált volna valami kellemesebb időjárást varázsolni, de még így is csípős volt a levegő.

Beletúrtam göndörhajamba és sóhajtva felálltam a földről és megindultam Talon szobája felé, ami a második emeleten helyezkedett el. Sóhajtva egy vigyort varázsoltam az arcomra és berúgtam az ajtót.

Talon az ágyon hevert és szemeivel mereven a plafont bámulta, mintha lelkileg felkészült volna arra a traumára, ami ma a házában fog történni.

- És minek öltözöl be? – Próbáltam megütni valami lelkes hangsúlyt, de látva szenvedő arcát egészen megsajnáltam.

- Fekete lyuk. Találó mi? A lelkemet tükrözi! – Felült és értetlenül meredt a kezeimben tartogatott jelmezemre. Az övé egyszerű fekete pólóból és nadrágból állt.

Vigyorogva lóbáltam meg előtte, el sem hiszi mennyire nehéz volt elkérnem a szomszédnőtől, aki még tíz évvel ezelőtt varrta ezt a fiának, aki valamilyen csillagászati beöltözős bulin csillagnak öltözött be.

A nő egyértelműen idiótának nézett, de végül a kezembe nyomta a jelmezt és elhessegetett a házuk elől. A kosztüm egészen kényelmes volt. Buggyos fekete kezeslábas, amire ezüsttel fel voltak festve a csillag ágai, ha széttártam a lábaimat és a kezeimet a csillag öt szára tökéletesen kirajzolódott a fekete anyagon. A fejemre húztam a kapucnimat és röhögve pillantottam Talonra, aki letaglózva zuhant vissza a paplan fodrai közé, szórakozottan felnevetett.

- Mit is gondoltam? Komolyan mit gondoltam szerinted akkor, mikor beleegyeztem ebbe a hülye ötletbe? – Sóhajtva lefolyt a matracról, majd pár pillanat múlva már előttem is szobrozott és kék szemeit mélyen az enyémekbe fúrta.

- Hogy ez lesz végzős éved legjobb bulija? – Átkaroltam a vállát és kitártam magunk előtt az ajtót.

Talon megforgatta a szemeit, de azért elfordított a kulcsot, mint a szülei mint a saját szobájának ajtajában. Leszaladtunk a lépcsőn és figyeltük, ahogyan az ajtón keresztül már nem csak a csípős késő őszi levegő szökkent be, hanem valami egészen izgató embertömeg. Sok diák tétlenkedett már a nappaliban, a hangszórókból hangosan szólt zene, néhányan már elfoglalták a kanapét, míg mások már a konyhában tevékenykedtek.

A vörös műanyag poharak megjelentek lassacskán a diákok kezében, a hangulat azzal nőtt minél több fiatal bóklászott a szobák között.

A zene dörömbölt, a falak beleremegtek. Nem ismertem a zenét, azt sem tudtam kinek a feladatkörébe tartozott a zene biztosítása, de hirtelen nem bírt érdekelni, mivel szemeimmel Talont kerestem, aki valószínűleg már valamelyik csapattársunkkal beszélgetett. Nem is tévedtem.

A fiú a falnak dőlve iszogatott valamit, míg szemeivel a csocsó körül kialakult tömeget vizslatta és valamilyen kopasz csávóval beszélgetett. Intettem neki egyet, mire elmosolyodott és kinyújtott kezét megragadva megpaskoltam a hátát.

- Mit látnak szemeim, csak nem a parti csillagát? – Ordította valaki a tömegből.

Talon a poharába temetkezve nevette el magát, míg én vigyorral az arcomon figyeltem a hullámzó tömeget, ami még mindig visszhangzott a mérhetetlen kacagástól.

Ott hagyva a csocsós asztalt megindultam a konyhába. Elkoboztam egy piros poharat, unottan iszogattam a bodzásfantával elkevert vodkámat, míg meg nem jelent előttem egy nem várt személy.

Janine a tegnapi lánnyal sietett a konyhába, arca ragyogott és úgy tűnt észre se vette, hogy pont arccal a mellkasomba ütközött. Először felkacagott, de ez az éles hang el is halt, amint kék szemei megtalálták a tekintetemet.

- Oh Reece! Ki gondolta volna, hogy itt leszel az italoknál? – Hangja kába volt, biztos voltam abban, hogy már volt benne néhány feles. Vigyorogva átölelte a derekamat. – És mit iszogatsz, csak nem egy kis fantás vodkát? – Köhögve néztem le a csajra, aki nevetve figyelte a reakciómat. – Meglepődtél, hogy tudom? Jó sok mindent...

- Oké Jan, azt hiszem nekünk mennünk kell. – A tegnapi lány megragadta a másik karját és sóhajtva kezdte el kiráncigálni az egyre csak tömöttebb konyhából. – És Reece ha lehet, kérlek próbálj meg minket elkerülni a következőkben!

Meghökkenten néztem a mezítlábas lány után és hitetlenül elnevettem magamat, majd lehúzva az italomat újból megtöltöttem a poharamat.

Ha rajtam múlik, soha az életbe nem találkoznék többet velük. 

  ▄▄▄

Kedveseim!

Meg is érkeztem az új fejezettel. Megint csak egy kissé silányabb bevezető rész, de megígérem lesz ebben még spiritusz :D rengeteg ötletem van hozzá és lassan kezdem már kapiskálni, hogy milyen is lesz majd a sztori hangulata! 

Nagyon szépen köszönöm a megjegyzéseket és a csillagokat, remélem ez a fejezet is tetszeni fog nektek!

Puszi Kyra!