Minho egy óra elteltével kopog óvatosan az ajtón.

- Newt. Én vagyok az Minho. Bemehetek? – hangja szelíd. Az labdává gyűrt levelet behajítom az ágyam alá. Az ágyszélén ülve igyekszek nyugodt pozíciót magamra ölteni. Időközben felvettem egy kapucnis pulcsit, mert irgalmatlanul rázott a hideg és most bal kézfejemet a zsebébe bújtatom.

- Gyere. – torkom kissé rekedt, így megköszörülöm. Minho finoman sétál be, miközben arcom fürkészi. Az ajtót gyengéden csukja maga mögött, nem mint ahogy korábban én tettem.

- Jól érzed magad? – saját ágyának szélére leül, pont velem szembe. Az ajtóra szegezem tekintettem. Tudod, drága barátom köztönk szólva, képtelen lennék Minho szemébe hazudni. Nem érdemelné meg, de az igazat se árulhatom el neki. Egyszerű kérdést tett fel, de a válasz már korántsem egyszerű rá. Nem fogok neki hazudni, de az igazat is magamba zárom, így nem marad más lehetőségem válaszolni, kizárólag a hallgatásommal. A mindennél többet mondó hallgatásommal.

Minhora pillantok, aki ráncolt homlokkal a tenyeremet nézi. Követem példáját és markomra lesek. Ijedten szembesülök remegő ujjaim látványával. Minho aggódva pislog, mire kapásból jobb öklömet is a zsebre dugom.

-Newt, ...- rossz meghallanom a hangjában csilingelő aggodalmat, mintha angyalkák apró üvegszárnyai törnének darabokra. Semmi esetben nem akarok Minhonak egy árva szót is elárulni. Nyugtalanságom, hangja hallatán csak jobban dühít.

- MONDTAM, HOGY JÓL VAGYOK! – magamat is meglepem, miközben felemelem a hangom. Tényleg nincs szándékomban megbántani őt, csupán feldúlt perceimben képtelen vagyok kontrollálni magam. Az üvöltésemet hosszú csend követi.

- Sajnálom. - préselem ajkaim közt nehézkesen a szót. A feszültség vágható. Gyors elhatározással fűtve a törülközőmért felállok. – Elmegyek tusolni. – hangom túlontúl gyenge. várok egy másodperc erejéig, de Minho meg se mukkan. Végül nyelek egy nagyot és kisétálók a szobából, hátra hagyva Minhot és a belé fojtott szavakat.

A zuhany kong az ürességtől. Levetkőzők és beállok az egyik zuhanykabinba. Megnyitom a zuhanyrózsa fejet, amiből hideg víz zuhataga ömlik testemre. Jó húsz percig folyatom magamra a jégre emlékeztető vizet, amikor testem nem bírja tovább és hozzá fog fogaimat kocogtatni. A hideg vizet állítom éppen el, amikor megüti fülem a cuppogó lépések közeledése. Várok egy pillanatig, mert általában illedelmességből, köszöni szoktunk egymásnak. Ám ezúttal senki nem üdvözöl, sőt a cuppogás is abbamarad. Fülellek még egy kicsit, majd megnyitom a meleg vizet. Hallom, hogy a mellettem levő kabinban megnyílik a víz. Ezek szerint mégis van bent valaki. A hajamat megmosom és testemet is patyolat tisztává sikálom. A vizet elzárom és a törülköző után nyúlok. Derekam köré tekerem és kilépek a kabinból. A mellettem lévő kabinnak, ahol a víz csobog, nincs elhúzva a függönye, sőt nem áll alatta senki. Óvatosan benyúlok, hogy ne legyek vizes és elcsavarom a csapot, mire a víz eláll. A következő szempillantásban robbanásként kezd zúdulni a víz az összesben. Meghátrálok és az üres kabinokat nézem felváltva. Minden olyan gyorsan történik, hogy megijedni se tudok. Egyszerűen nem fogom fel a történéseket. Ahogyan kezdődött úgyis ér véget. Egyik percről a másikra abbamarad a téboly. Egy-kettőből még csepeg a víz, de ettől eltekintve, mintha mi se történt volna. Kihátrálok a fürdőből és a szobánkba sietek. A folyosónkra kanyarodok, amikor közvetlenül a hátam mögül hallom meg az hangot. A cuppogást. Megszaporázom lépteim, mire a cuppogás is felgyorsul. Tisztában vagyok vele, hogy valaki a nyomomban jár. Az ajtóhoz érve már végig merek nézni a folyóson, de sehol egy árva lélek.