Alig ettem pár falatnál többet és telítettséget éreztem. A villára folyamatosan feltekertem a tésztát, de utána le is csavartam róla. Minho velem ellentétben megevett mindent. Egy aprócska morzsát sem hagyott a hangyáknak. Így amíg Minho boldogan falatozott addig nem tudtam mást tenni, mint türelmesen ülni az asztalnál és rá várni. Tudom, hogy a tanulás miatt jöttem, de egy teljes hónapig egyedül maradni sem akarok és amúgy is Minho a szobatársam vele jobb, ha jóba vagyok. Te is tudod, hogy nem vagyok kényes kis mitugrász, de esküszöm neked, hogy Minho evési stílusa gyomorforgató... amit művel nem is az étkezést juttatja az ember eszébe,nem.. az étkezés az kulturált evőeszközökkel történő vagy olykor a nélkül történő cselekvő táplálkozás, de Minhora inkább a zabálás lenne megfelelőbb kifejezés; az állatokat megszégyenítő zabálása, már-már ijesztő. Mondhatod rám, hogy gyenge vagyok, de te elérted, hogy most akár ettől is felkavarodjon elégé a gyomrom. Lehet máskor beszólnék Minhonak, de miattad csak a rosszullét kerülget. Elterelődjön, mint Minho látványáról, s mint rólad a figyelmem az étkezőben kezdem az embereket szemügyre venni. Ahhoz képes sokan voltunk. Sok asztalnál ettek, de sokkal kulturáltabban, mint a velem szemben ücsörgő ázsia srác. Egyben voltak hozzám hasonlóak, akik az újonnan megismert barátjukat várták vagy éppen szimplán csacsogtak az ételeik felett. Mindenki más és más stílust képviseltet a maga módján s ezen jó volt szétnézni, valahogyan a sokszínűség megnyugtatott. Talán, mert itt senki sem tudja a titkunkat vagy, mert otthon mindenki ujjal mutogat rám, de itt eltudok tűnni a szemek előtt. Mindenki más milyen volt, de egyben megegyezünk mindnyájan .....valamennyien feszengünk, de ez érthető a többiek esetében. Az én esetemben pedig a félelemmel lehetne megmagyarázni talán...

- Azért vannak fura alakok. – szólal meg ismételten teli szájjal, amin már nem lepődök meg. Ránézzek és látom, ahogyan az étkező egyik távoli sarkát figyeli. Pontosan tudom, hogy hippi stílusba öltözött kisebb csoportosulást fürkészi. Tele vannak élénkebbnél - élénkebb színékkel és formákkal. A sálak és textilek, amiket magukra hánytak nagyon szembántóak elismerem, de az ilyen engem különösebben sose izgatott. Szimplán elsiklok felette. Gondolkodás nélkül meg tudja az emberfia mondani, hogy ők a művészetire jöttek. Elvont lelkek és ennyi. Legalább ők boldogok....legalább ők nem menekülnek úgy a múlt elől mit én..

- Ez finom volt. – fejezi be a kajálást Minho. Visszafordulok és csodálkozásomra, már fel is pattant az asztaltól.

- Hé! –ugrok utána. – Legközelebb szólj. – dörmögöm. Felém küldi szélesen fehéren ragyogó fogsorát és bólint.

- Nah akkor nézzünk szét. – mondja és végszóra kilépünk az udvarra.

Mivel a folyosókon jártunk gondoltuk maradunk a udvar feltérképezésénél. A parkszerű elrendezésében volt egy pados rész is, sokan vannak ott. Az étkezőnél kezdődött egy sövényfal, ami mellett elkezdtünk sétálni. A sövény egészen, egy következő épület ajtajáig húzódik.

Az ajtók zárva vannak. Minho persze a zárt ajtót kapásból rángatni kezdi.

- Hagyd rá. Zárva van. – szólok rá, de ügyet sem vetve, tovább cibálja. Elég hangos, ahhoz, hogy a közelünkben mindenki felfigyeljen ránk. – Minho!- szóltam rá ingerülten.

- Oda csak holnap tudunk bemenni barátocskáim. – pár fiú sétált oda mellénk. Feszengeni kezdtem..tudod féltem, hogy kicsapnak, és megint szembe kell majd veled néznem.

- Tessék? - fordult feléjük teljes testtel Minho és még a mellkasát is ki düllesztette. Az a néhány srác láthatóan nem hatodod meg Minho erőfitogtatásától.

- Nem szeretek ismételni, de azt mondta Aris az imént, hogy oda- és ekkor a bezárt ajtókra mutatott.- csak holnap tudunk bemenni, addig kár is próbálkozni. – a fiú, aki beszél, velem egy magas lehet. A szemöldöke elég érdekesé teszi az arcát. Aki pedig elsőnek szólt hozzánk, az Aris vagy kicsoda sokkal alacsonyabb és valahogyan kedvesebbnek tűnik. Nem tudom miért, de rád emlékeztet. Aris nevezetű fiú bólint.

- Jó. Kösz.- cseppet sem barátságos hanglejtésével Minho mindenki tudtára adta, menyire könnyen megtud sértődni. 

- Milyen épület van itt mellesleg? – felnéztem az épület homlokzatára.

- Semmi érdekfeszítő. – vont vállat az érdekes szemöldökű.

- Itt tartják az óráink nagy részét. – egészítette ki Aris. Egyet biccentek válaszként. Minhora pillantok, aki szúrós szemeket mereszt az ismeretlenekre. Meg kell hagyni elég forrófejű alakkal sikerült összeakadnom.

- Amúgy Arisnek hívnak. – kezd bele. Majd a mellette levő fiúra mutat, aki eddig csendesen kísérte az eseményeket. – Ő Winston. Ő pedig – most az érdekes szemöldökűre mutat. – Gally. - aki mit ne mondjak idegesítően méreget bennünket. 

Mivel Minho továbbra sem adta semmi kedvességre utaló jelet, gondoltam, majd akkor én.

- Én Newt vagyok. Ő meg Minho. – pár fejbólintás és lassan mindenki arrébb lépet.

A hátam mögül azért még visszanéztem a fiúkra, akik egyre jobban távolodtak.

- Mi bajod lett ember? – fordultam Minhohoz.

- Nem tudom. Nem bírom a tuskókat. – nem teljesen értettem, hogy mire gondol, de annyiban hagytam. Ide a nyugtomért jöttem.

Tudod ezután jobbnak láttuk, ha felmegyünk és kipakolunk a táskáinkból. Az épületben alig járkált valaki. A regisztrációs asztalnál, ahol már egyszer egyedül és egyszer teljesen bolondot csinálva a nevetés miatt Minho társaságával is álltam, egy alak álldogált. Tudod... ekkor nem igazán törődtem vele... felfigyeltem rá, de ki nem? Végül is egyedül volt, még az asztal is kivételesen üresen állt. Valami mégis olyan ismerős lett rajta, de ezt feltehetően csak beleképzeltem, mivel valójában az arcát sem láttam. Pedig jobban tettem volna, ha igen is több figyelmemet szánok rá ha csak kicsit jobban megnéztem volna... Hiszen akkor még időben elmenekülhettem volna.