Nezumi, miután Kenma kilépett - még napközben -, egyedül folytatta a játékot. Így viszont hamar ráunt, így dobott egy üzenetet a fiúnak. A válasz az volt, hogy mindjárt jön, de a lány hiába várt. Végül ő is kikapcsolta a szerkezetét és hátradőlt az ágyában. Egy hirtelen ötlettől vezérelve odalépett az ablakhoz, elhúzta a kék függönyt, és a délutáni naplementét kezdte nézni. Szürke szemeivel árnyalatonként elemezte a látványt, a fejében jelenetet képzelt el, és párbeszédet. Végül elővette telefonját, és a gondosan elrejtett alkalmazását megnyitva egy új novellába kezdett. Hosszú ideig írt az ablak előtt, még akkor is, amikor már bőven sötétkék volt az ég, az utcákat pedig a közvilágítás fénye uralta. Felnézett és gyorsan lezárta ezt a művet is. Igazán rövid volt, de neki jót tett. Nezuminak szokása volt az írás. Bármilyen helyzetben volt, próbált elképzelni hozzá egy jó jelenetet, az emberek viselkedését elemezte, hogy azokat személyiséggel és egyéniséggel rendelkező karakterekként tudja átadni a könyveinek. Ezeket nem mutatta meg senkinek, mondhatni a titka volt, hiszen egy barátja se tudott róla, ahogy a szülei sem.
Nezumi hosszan sóhajtott és fel-alá kezdett járkálni a szobájában. Feszült volt és ideges, de aztán elhatározta magát. Muszáj elmondania. Kiment a szobájából, egyenesen a konyhába, ahol apukája és anyukája nevetgélt a legnagyobb békében. Nem tudta, hogy a mondanivalója mennyire fogja felkavarni az állóvizet, de végül belekezdett.
- Apa, anya. Mondani szeretnék valamit. - szólalt meg, mire a két szülő érdeklődve felé fordult. Nezumi fejben gyorsan átismételte a szövegét, majd folytatta, nehogy feltűnjön a nagy hallgatás. - Mindig azt mondtátok hogy még fiatal vagyok a kapcsolatokhoz. Viszont nekem van egy fiúbarátom. Akivel már egy hónapja együtt vagyok. - hosszú csend követte a szavait. Apukája teljesen kiakadt, míg az anyuka csak csendben nézett a lányra.
- Ezt nem hiszem el! - kiáltott fel először a férfi, rövid, barna hajába túrt, kék szemei villámokat szórtak Nezumira. - Megmondtam, hogy értelmetlen kapcsolatot kezdeni ilyen fiatalon! Csak a csalódás jár utána! Én megtanultam! És jól tettem! Mert már meg tudom mondani, hogy kivel lesz jó kapcsolatod, és kivel nem! Én tapasztaltabb vagyok!
- És ha nem most, akkor mikor tanuljam meg? Jobb lesz nekem, ha valaki felnőttként ver át? Valóban, sokkal jobb! - mosolygott gúnyosan Nezumi, mire az apja hangosan felhorkantott.
- Ne legyél ilyen cinikus, megértetted?! Én csak aggódok érted, hát már azt sem szabad?
- Szabad, de van olyan dolog amit nekem kell megtapasztalnom! És ez is egy olyan dolog! Különben is, ne akard megmondani kivel lehetek, vagy kivel nem, és hány évesen! Ha jónak látom, megteszem! És hülye nem vagyok, ha látom hogy valami nem stimmel, lelépek és ennyi.
- Nem, te nem érted a lényeget! - kiabált az apukája eltorzult arccal. Rendkívül rosszul érintette a lánya kifakadása, és keményen vétte az igazát, hogy végül valaki neki adjon igazat. Ellenben, Nezumi is dühös volt az apjára, hiszen neki kellett elmondania a kapcsolatát, holott elég feltűnő volt, hogy van valakije. A barátja majdnem minden nap hazakísérte, órákig beszéltek telefonon, és az sem volt ritka, hogy délután elmentek együtt ide-oda. Ezek tehát szinte egyértelmű jelek voltak, de Nezumi szerint az apját ez nem is érdekelhette. Így hát a kelleténél jóval idegesebb volt, és sok olyan dolog is felrémlett benne, amik őt nagyon megbántották, mégis, az apja természetesnek vette.
Az anyukája csak csendben nézte a két vitatkozó félt. Nem akart beleszólni, mégis, Nezumit borzasztó szemtelennek találta. Nem is értette, hogy jöhet ez a lány ahhoz, hogy kioktassa a saját édesapját. Egyik szőke hajtincsét hátrasöpörte válláról, szemeiben tettvágy égett, majd mikor már nem bírta türtőztetni magát, felállt és hangosan közbeszólt:
- Elég legyen! Nezumi, vedd tudomásul, hogy az apukád csak jót akar neked!
- Én ezt értem, de könyörgöm, hogy a fészkes fenébe jöjjek rá, hogy rossz irányba halad a kapcsolatom, ha nem is lehetek egyben sem?! Komolyan mondom, mire ti engednétek ezt az egészet, már egyetemet is végezhetnék, és egyébként, azon kívül, hogy egy hónapja együtt vagyunk, nincs semmi más! Ennyi!
- Mi csak védjük a gyerekkorod! Hát ezen mit nem lehet megérteni?! - ütött az asztalra a férfi, de Nezuminak szeme se rebbent.
- Középiskolás vagyok, az ég szerelmére, ne kezeljetek kisgyerekként!
- Te is ugyanúgy lázadsz, mint azt az anyukád tette! Semmi se volt jó neki! Bármi történt, csak hisztizett miatta! - ordibált kivörösödött arccal az apja, mire Nezumi arca elsötétült.
- Anya soha nem hisztizett semmi miatt! Sőt, te voltál aki miatt mindez megtörtént! És hogy is tudnád hogy mi a jó és a rossz kapcsolat, amikor pont miattad hagyott el minket Anya! - Nezumi idegesen kiabált, kezei remegtek, pupillái összeszűkültek. Ezután borzasztó hosszú csend következett. Az anyuka elképedve nézett Nezumira:
- Most azonnal menj a szobádba! És reggelig ne is lássalak! - hangzott az ítélet, Nezumi pedig bosszúsan indult el, miközben orra alatt motyogott:
- Ha rajtam múlik, reggel se fogsz látni. - mikor felért a helységbe, erősen becsapta maga után az ajtót olyan erővel, a falak megremegtek. Mérhetetlenül dühös volt. Legszívesebben mindent felborított volna a dühétől, úgy tombolt volna ahogy csak bírt. De nem volt szabad. De azért egyet csak rúgott a szekrényébe. Habár utána borzasztóan fájt a lába, nem foglalkozott vele. Csak leült az asztalához - ami az ágya mellett volt - és pár papírt meg egy ceruzát előkotorva írni kezdett. Egy lányról, aki csalódott és dühös volt, ennek következtében rombolni kezdett és senki nem tudta megállítani. Valahol ezt akarta ő is, de neki csak ez jutott: hogy mindezt csak említse.
Mikor minden dühét kiírta magából, felállt, nyújtózkodott és a papírokat egy mappába elrakva, az ágya felé vette az irányt, ahol telefonját is hagyta. Felépett pár online játékba, de egy se tudta lekötni. Már fáradt volt, ez a veszekedés nagyon sokat kivett belőle. És pár nap után már iskola. Nyűgösen morgott egyet a gondolatra, majd magára húzta a takarót és elmerült története képeiben. Épp egy párbeszédet alkotott, mikor is elnyomta az álom. Anyukája még felment hozzá ellenőrizni, hogy minden rendben van-e, aztán ő is elment aludni a férje mellé.

* * *

Kora reggel volt, a késő nyári napsütés kedvesen simogatta a fák zöld leveleit. Az ablakokon átszűrödő világos fény az ébredésre ösztönözte Kenmát, aki persze ennek ellentmondva fordult hasra, magában pedig erősen próbálta gondolattal elhúzni azt a fránya függönyt. Nem sikerült.
Hirtelen eszébe jutottak a tegnapiak, és nem utolsó sorban az is, hogy végül nem ment játszani. Így előkaparva a telefonját - ami az ágy alól került elő, de hogy oda hogyan eshetett, arról halvány lila fogalma nem volt - és nekiállt egy Nezuminak címzett üzenetet írni.

7:43

《Kenma》: Szia
Tegnap végül elaludtam
Bocsi

Mikor a lánytól nem kapott választ, felépett az egyik játékára. Ott fogadta egy üzenet: meghívták egy klánba. Megnézte a tagokat, azaz, csak azt az egyet. Meglepődött, Nezumi volt az. Kenmának hirtelen felötlött valami, és gyorsan megnézte, mennyibe kerülne egy klánt csinálni, és meglepődött. Kétmillió coin - a játék pénzneme - volt az ára. Neki közel a fele volt csak meg. És szintenként csak maximum ötezret lehetett kapni. Nem tudta Nezumi mióta játszik ezzel, de ez a szám elképesztő volt. Visszalépett az üzenetekhez és elfogadta a meghívást. Nemsokára érkezett egy üzenet tőle.

GenshoChan
Sziaa ^^
Köszi hogy elfogadtad a meghívást
Bocsi hogy csak most válaszolok (itt), de ebben a pillanatban keltem fel

Kozma
Semmi baj
Lehet egy kérdésem?

GenshoChan
Persze

Kozma
Mennyi coinod van most?

GenshoChan
Hát..
10 243
Miért?

Kozma
Csak azon gondolkodtam, hogy csinálhattál egy klánt
Az nagyon sokba kerül

GenshoChan
Jaaj, persze
Igazából annyi volt, hogy anno egy éve volt egy event, ahol lehetett szerezni olyan kuponokat, hogyha beváltod, a legközelebbi játékon belüli vásárlás fele olyan olcsó lesz
Úgyhogy az egyiket elhasználtam, és megcsináltam

Kozma
Emlékszem arra az eventre
De azok szinte lehetetlen pályák voltak
Hogy csináltad meg?

GenshoChan
Akkor még egy klánba voltam, és ők vittek engem is

Kozma
Mi a nevük?

GenshoChan
Dehruu

Kozma
Most ők vannak a toplista legtetején

GenshoChan
Jéé
Nemhittem hogy ilyen erősek lesznek

Kozma
Kiléptél?

GenshoChan
Még régebben, de igen
Aki engem meghívott, mint klánmester, nagyon rendes volt
Nem zavarta hogy sokkal kisebb szintű vagyok mint ők, és az emberek is nagyon jófejek voltak
Viszont egyszer valamiért leváltották őt
Az okát nemtudom
És a vezető egy idegesítő, csak az erős embereket hajhászó játékos volt
Így lényegében gyorsan kivágott a klánból

Kozma
Nem szeretem az ilyen embereket

GenshoChan
Szintén
Viszont, mi legyen ezzel a klánnal?

Kozma
Hogy érted?

GenshoChan
Igazából csak azért csináltam, hogy a játékon belül is legyünk egy "csapatban", de nem terveztem vele semmi többet

Kozma
Klánversenyeket sem?

GenshoChan
Nem
Azt se nagyon
Ahhoz szerintem még gyengék vagyunk

Kozma
Nemhiszem
Ketten közel olyan erősek vagyunk, mint az alacsonyabb szintű klánok.

GenshoChan
Ez inkább a te érdemed..
Viszont, valamit nem értek

Kozma
Mi az?

GenshoChan
A havi verseny. Ugye azt írja hogy csak klánok jelentkezhetnek, ennek ellenére az összes versenyzőt egyéniben rangsorolja

Kozma
Ezt én se teljesen értem
Valószínű, hogy ki akarják szűrni a legalacsonyabb szintű játékosokat

GenshoChan
De az számukra nem hátráltatás?
Hogy egy teljes eventről lemaradnak?

Kozma
Nem gondolom
Vannak olyan eventek is, amikre mi már nem mehetünk, mert túl magas a szintünk
Az már az ő versenyük
De ugye vannak köztesek is

GenshoChan
Igen-igen
Mindenesetre, átadom a klánmester címet, aztán ha van valami elképzelésed, akkor hajrá

GenshoChan kinevezte Kozma-t új klánmesternek.

A klánt elnevezték - Zugbah.
A klán új neve: Zugbah.

GenshoChan
Zugbah?
Ez honnan jött?

Kozma
Régebben még játszottam egy nagyon jó játékkal
Abban a kedvenc pályámat Zugbahnak hívták
Ha nem tetszik megváltoztatom

GenshoChan
Nem!
Ne változtasd meg!
Csak furcsa volt ^^

Kozma
Rendben
Eszembe jutott valami

GenshoChan
Hallgatlak

Kozma
Ugye vannak az automata versenyek, és a nevezős versenyek
Ha ezekben klánnal indulsz, +20%-os bónuszokat kapsz. Mindenre.
A jutalmak pedig igen erősek, lényegében sehol máshol nem tudod beszerezni őket
Talán csak egy-két pályán, de azok meg nagyon ritkák

GenshoChan
Értem.. és mit szeretnél ebből kihozni?

Kozma
Tudom hogy nehéz lenne, főleg ketten, de...
Be kéne állítanunk a "Target" módot..

GenshoChan
Tessék?
Komolyan mondod?

Kozma
A legkomolyabban
Gondolj bele: Nem tudunk egész nap játszani, a jutalmak két hetenként lecserélődnek és inkább valami felesleges cuccot akarnak odaadni, mintsem valami jobbat
Ha Targetek leszünk és a többi csapat támad minket, de mi kivédjük, több pontot is szerezhetünk mintha legyőznénk valakit. Az automata és a nevezős versenyben is.

GenshoChan
Na igen, de a nevezősben baromi erősek is vannak

Kozma
Az nem probléma

GenshoChan
Hogyhogy?

Kozma
Túl magas szintűek nem támadhatnak meg minket

GenshoChan
Dehát.. ilyen szabály nincs is

Kozma
Mostmár van
Kb. 3 hete hozták be
Nagyon sok játékos sírt amiatt, hogy egy jó helyezést értek el, aztán az utolsó napokon jött egy istencsászár és szétverte őket aztán elvitte a nyereményt.

GenshoChan
De akkor mi sem támadhatjuk meg őket?

Kozma
Nos, nem annyira, de mivel folyamatosan fejlődünk, a szintünkkel együtt már legyőzhetőbbekké válnak

GenshoChan
Érthető..

Kozma
Tetszik az ötlet?

GenshoChan
Szerintem nagyon jó
És így gondolom az a végcél hogy gyorsabban jussunk fel a ranglétrán az elsők közé

Kozma
Igen
Akkor viszont belépek már nevezős versenybe
A klánt pedig beállítom Targetre

GenshoChan
Rendben :D

Nezumi gyorsan folytatni akarta a beszélgetést egy kérdéssel, azonban telefonja megrezzent a kezében. Valaki írt neki. A lány gyorsan megnézte, és mikor meglátta ki az, nagyon gyorsan küldött rövid üzenetet Kenmának, aztán meg se nézve hogy a fiú mit reagál - vagyhogy egyáltalán megnézi - belépett a másik beszélgetésbe. A barátnője volt az.

Aug. 30. 12:32

~ Yuna-chan ~ : Szia Nezumi
Nagyon rég beszéltünk °^°
~ Nezumi-chan ~ : Igen, tudom.
Sajnálom

~ Yuna-chan ~ : Ugyan, ez nem a te hibád
Nezumi

~ Nezumi-chan ~ : Igen?

~ Yuna-chan ~ : Tudod, meséltem neked még év végén, hogy végre újra jó lett a kapcsolat anya és apa között

~ Nezumi-chan ~ : Emlékszem
És nagyon örülök ^^

~ Yuna-chan ~ : Igen, ez.. valóban jó volt

~ Nezumi-chan ~ : "volt"?
Ugye nem?!

~ Yuna-chan ~ : De, sajnos. Ma megint veszekedtek. Apa ma azzal fenyegetőzött, hogy beadja a válópert.

~ Nezumi-chan ~ : Jézusom!
Yuna, miért nem írtál hamarabb?

~ Yuna-chan ~ : Én szerettem volna, de elvették a telefonom, mondván, hogy függök tőle.
Szinte egész nyáron veszekedtek, és ha csak megláttak, a mérgüket rajtam töltötték ki. Mindenért belémkötöttek és folyamatosan azt mondták, hogy hiba volt elkényeztetni...

~ Nezumi-chan ~ : Én... én sajnálom

~ Yuna-chan ~ : Mégis mit?

~ Nezumi-chan ~ : Írhattam volna
Vagy legalább odamehettem volna
De nem csináltam semmit

~ Yuna-chan ~ : Figyelj, neked sem zökkenőmentes az életed
És, akkor sem lett volna jobb ha átjössz. És ezt nem miattad mondom!

~ Nezumi-chan ~ : Miért?

~ Yuna-chan ~ : Lehet, hogy téged is megbántottak volna. Vagy engem tiltottak volna el tőled. Olyan állapotban voltak, hogy kinéztem volna belőlük

~ Nezumi-chan ~ : Ennyire rossz volt a helyzet?

~ Yuna-chan ~ : És még annál is sokkal rosszabb
Ma tudnánk találkozni?

~ Nezumi-chan ~ : Persze! A parkban jó lesz?

~ Yuna-chan ~ : Bárhol jó.. csak hadd mehessek el végre a házból

~ Nezumi-chan ~ : Most elkezdek készülődni, két perc és ottvagyok

~ Yuna-chan ~ : Rendben, én is mindjárt indulok
És Nezumi
Köszönöm!

~ Nezumi-chan ~ : Ez csak természetes ^^

Ezután Nezumi gyorsan kipattant az ágyból, és a napos időjárást figyelembe véve egy fehér vékony nadrágot és egy világoskék rövidujjút választott. Majd egy oldaltáskába dobta telefonját és még néhány fontosabb dolgát, majd lerohant a cipőjéhez. Ezután már indult volna, de apukája megállította. Nezumi türelmetlenül nézett a férfire, és mielőtt megszólalhatott volna, gyorsan hadarni kezdett.
- Szia apa, figyelj, tudom hogy mi volt tegnap, de most el kell engedned, ez nagyon sürgős! - mondta egy szuszra, mire a másik összevonta szemöldökét.
- Mi olyan "sürgős"? - kérdezte enyhe éllel a hangjában. Nezumi halkan sóhajtott, és próbált a leggyorsabb, és egyben a legtömörebb lenni.
- A barátnőmnek Yunának nagyon sokat veszekednek a szülei, nem is tudott írni, mert elvették a telefonját, és most kért egy találkozót, és nem tudom mennyire rossz állapotban lehet most, ezért ott kell legyek mellette, főként, hogy egész nyár alatt egy üzenetet se dobtam rá, oda sem mentem a házukhoz, ezért ez a minimum! - a végére már sokkal emeltebb hangerőn beszélt nem szándékosan, viszont egyre inkább sietni akart. Apukája magában dolgozta fel az információkat, majd félreállt.
- Siess! Ha hazaérsz, majd megbeszéljük. - mondta lányának, aki egy hálás mosollyal kirohant az ajtón, majd miután elhagyta a kertkaput is - amit sietve be is zárt - úgy kezdett futni, mintha az élete lett volna a tét.
Az anyuka odalépett férje mellé, aki ekkor zárta be az ajtót.
- Miért engedted el? Tegnap este még olyan szemtelen volt. Ma reggel pedig a kedvében járt? - kérdezte a nő enyhe szemrehányással.
- Tudom milyen fontos a barátnője. És azt is, hogy ő mennyire rossz állapotban volt, mikor én és a feleségem sokat veszekedtünk. Most Yunánál is ez van. És szeretném hogyha az a kislány nem szenvedné meg annyira mint Nezumi. Nezumi.. - itt egy apró kézmozdulatot tett, mint aki erősen szégyelné magát - nagyon a szívére vette a veszekedések nagy részét. És sokszor rá is haragudtunk, teljesen indokolatlanul. Neki akkor még nem volt senkije, akinek elmondhatta volna. És senki sem tudott neki segíteni. Borzasztó ember voltam. - hajtotta le a fejét, mint a rossz kisgyerek. Az anyuka, végighallgatva a beszédet, a férfi mellé lépett és végigsimított a vállától, egészen a kézfejéig, ahol összefonta ujjaikat.
- Nem lesz semmi baj. Most a lányunk a legfontosabb. - pillantott a másikra jelentőségteljesen, az apuka pedig bólintott.

Nezumi olyan gyorsan szedte a lábait, amennyire csak tudta. Csak Yuna járt a fejében. Iszonyatosan haragudott magára, hiszen semmi sem akadályozta hogy megnyissa azt a francos alkalmazást és legalább egy "szia"-t küldjön neki. Legalább lett volna valami jele, hogy foglalkozott vele.
Mire feleszmélt, már a parknál járt, így lelassított, majd sétálni kezdett. Erősen szúrt az oldala, fájt a tüdeje is, de ez nem zavarta. Szemeivel a barátnője után kutatott. Nemsokára meg is pillantotta a lányt, aki egy pad mellett guggolt, és a virágokat figyelte. Nezumi elmosolyodott azon, hogy Yuna mennyire természetszerető. Odament Yunához és óvatosan megérintette a vállát, mire a lány odafordította a fejét. Mikor meglátta Nezumit, egy boldog mosoly terült el az arcán, felállt, és átölelték egymást.
- Hiányoztál. - kezdte halkan Yuna, miután elengedte Nezumit. A másik csak bólintott, majd végignézett Yunán. Szőke haja már a derekáig leért, pedig Nezumi emlékezett, hogy év végén alig súrolta a háta közepét, sötétbarna szemei barátságosan csillogtak. Egy ejtett vállú barackszín pólót viselt, egy rövid, fehér nadrággal, lábain egy fehér tornacipővel. Nezumi gyorsan megállapította magában a tényt, hogy Yunának hiába van rossz időszaka, ugyanúgy tündököl, mint mindig.
- Te is nekem, nagyon. Gyere, üljünk le. - bökött a mellettük lévő padra. Miután mindketten helyet foglaltak, Yuna gyorsan megtörte a csendet.
- Figyelj Nezumi, tudom mit akarsz mondani. - nézett a másikra, mikor Nezumi már nyitotta a száját, hogy megszólaljon. - Hogy mennyire sajnálod, hogy nem írtál. De nem kell. Nem haragszom. - mosolyodott el a szőkeség. - Lehet csak rádöntöttem volna az összes problémám.
- Miről beszélsz? Az ilyet nem szabad magadban tartanod! - felelte enyhe felháborodással Nezumi. - Nem beszélve arról, hogy én azért vagyok a barátnőd, hogy ezeket megoszd velem!
- Tudom, de aggódtam, hogy esetleg hisztisnek vagy nyafogósnak gondolnál.. - halkult el Yuna.
- Miért gondolnálak? Yuna, vannak dolgok amiket ki kell adnod magadból! A két dolog nem ugyanaz!
- Persze. - Yuna arcán egy keserű mosoly volt, majd lehajtotta a fejét. - Én ezt már nem bírom.. - suttogta halkan. - Minden egyes nap arra ébredek hogy kiabálnak. Ha egyáltalán felkelek, mert van amikor nem is tudok aludni. Reggelizni már rég nem szoktam, sőt, gyakorta egész nap se eszek, ki se mozdulok a szobámból, nehogy meglássanak. Amikor végre egy kis nyugtom van, olvasok valamit. Arra a kis időre legalább elterelődnek a gondolataim, de amikor veszekedni kezdenek, megint visszajönnek. - Yuna vállai remegni kezdtek, hangja a mondatok közben néha elcsuklott, de mindig nyelt egyet, és folytatta. - Gyakran van, hogy egyikük elmegy hazulról, de akkor amelyikük otthon van, elkezd szekálni. Anyukám folyton azt akarja hogy "csináljak végre valamit", apukám pedig mindig tettetve örül, hogy a szobámban "rohadok". - ezután egy rövid ideig nem mondott semmit, majd újra megszólalt. - Már elgondolkodtam rajta, hogy a nagyszüleimhez megyek, mert itt vannak a közelben, csak négy vagy öt utca. De ők már elég idősek, nem akarok a terhükre lenni. - húzta fel a vállait Yuna szomorkásan.
- Yuna, ez.. - Nezumi nem tudott mit mondani. Borzalmas volt, amit hallania kellett, legszívesebben Yuna szüleihez ment volna és jól lekiabálta volna őket. De ezt nem tehette, így képtelen volt számbavenni a többi lehetőséget. Végül összeszedte a gondolatait. - Erre nem is lehet mit mondani, a sajnálkozáson és az ócsárláson kívül. De gondolom, egyik sem hiányzik.
- Nem, még csak az kellene hogy valaki idejöjjön megsajnálni.. a segítség most sokkal jobban esik.
- Yuna, szerintem is menj a nagyszüleidhez! - szólalt meg hirtelen.
- Tessék? - Yuna kissé furcsálva nézett barátnőjére. - Dehát...- Nezumi nem hagyta végigmondani:
- Figyelj, lassan tizennyolc leszel, szorgalmas vagy és alkalmas a házimunkákra. Ez inkább segítség nekik, mintsem teher. - Yuna elgondolkodva nézett fel az égre.
- Van benne valami.. - motyogta halkan. Nezumi miután meglátta a lehetőséget ebben, igyekezett bátorítani a barátnőjét.
- A nagyszüleid nagyon szeretnek téged, biztos segítenének! Nekik fontos az unokájuk. Vigyázni fognak rád, és megvédenek ha a szüleid bevadulnának. Igaz, lehet a házimunka nagy részét neked kéne megcsinálni, de cserébe végre egy rendes környezetben élhetsz, ahol támogatnak és nem kiutasítanak. - Nezumi nem tudta ez mennyire lesz hatással Yunára, akiről a barnahajú jól tudta, hogy a legtöbb veszekedés ellenére szereti a szüleit, ugyanakkor neki is tudnia kellett, hogy ez egy tarthatatlan állapot.
- De ezt, hogy rendezzük le a szüleimmel? - Yuna kérdése egy kicsit megütköztette Nezumit.
- Uhm.. hát. Leginkább sehogy. Ilyen jogi izékben nem vagyok otthon. - legyintett párat a kezével a barnahajú. - De nemhiszem, hogyha felhoznád ezt otthon témának, kicsattannának a boldogságtól. Szerintem úgy kéne, hogy összepakolsz és átmész a nagyszüleidhez.
- Akkor kéne amikor egyikük sincs otthon. Tudnál segíteni? Akkor nem kellene többet fordulnom. - kérte Yuna.
- Természetesen! - vágta rá Nezumi, mintha ez magától értetődő volna.
- Köszönöm! Ez most.. sokat segít. - Nezumi ebben a pillanatban valahogy ragyogóbbnak találta Yuna mosolyát. Talán, mert nem egy szomorkás, keserű mosoly volt. Talán, mert végre őszintén és boldogan mosolyoghatott, tudva azt, hogy nemsokára kiszabadulhat az őt megfojtó és mérgező családi környezetéből, és egy élhetőbbe kerülhet.
- Tudom, te bolond. - ölelte át Nezumi a szőkét ismét.
- Lássuk csak. - gondolkodott el Yuna. Úgy tűnt ez a beszélgetés és a remény lehetősége visszahozta a jókedvét. Egy pillanatig még izgatottnak is látszott. - Talán holnap nem lesznek otthon. Mindig egy keddi napon sokkal tovább dolgoznak, vagy elmennek valahova. Valami ilyesmi. - húzta össze szemöldökeit Yuna, miközben próbált visszaemlékezni.
- Akkor holnap sietnünk kell. - bólintott Nezumi.
- Igen, és akkor gyorsan megbeszélem a nagyszüleimmel a dolgot. - biccentett Yuna is.
- Ez szuper! - csapta össze tenyereit a barnahajú. - És akkor mára csak annyi kéne, hogy nem feltűnően a kisebb dolgaid elpakold, hogy holnap gyorsabban tudjunk haladni. - magyarázta Nezumi, amit a szőkeség hevesen bólogatva nyugtázott.
- Remélem nem bukunk le.. - motyogta Yuna, mire Nezumi megsimogatta a hátát.
- Nem fogunk, nyugi. Megoldjuk ügyesen és utána végre pihenhetsz kicsit. - a két barátnő egymásra mosolygott, majd felálltak a padról.
- Akkor holnap mikorra menjek? - kérdezte a barnahajú.
- Hmm.. hát, olyan dél körül. Mire az egész procedúrának vége, már bőven délután lesz, de a szüleim csak estére érnek haza. - magyarázta Yuna, miközben elég elgondolkodó fejet vágott, majd megrázta a fejét. - Nagyon izgulok, már kezd előjönni a gyomorgörcsöm, ami ilyenkor szokott lenni. - mosolygott kínosan Yuna.
- Ne stresszelj rá, ha hazaérsz, csinálj valamit ami kikapcsol. Hallgass zenét, rajzolj, fess, tornázz, ilyesmik. - számolta Nezumi az ujjain a lehetőségeket.
- Meglesz. - bólintott a szőkeség, majd Nezumihoz lépett és megölelte. - Akkor majd holnap. - távolodott el barátnőjétől, és integetve indult el a háza felé.
- Rendben, szia! - intett a barnahajú is, aki megfordult, és hazáig sétált.

Mikor Yuna hazaért, igyekezett nagyon halk lenni, míg a szobájához nem ér. Síri csendben vette le a cipőjét, majd lábujjhegyen osont a menedéket jelentő ajtó elé, amit gyorsan kinyitva besurrant, majd azt nagyon óvatosan vissza is zárta a helyére. Ezután az ágyához lépett, és előredőlve zuhant a kényelmes és puha matracba. Valahogy feltornázta magát a párnájáig, a takarót pedig magára húzta és magában sorra vette azokat a dolgokat, amiket másnap reggel felkelve azonnal el fog pakolni. Mint például a fésűt, fogkefét, két szettnyi ruhát - tehát pólókat, nadrágokat, fehérneműket, zoknikat -, a telefonját, mindezt egy kisebb hátizsákba. Közben próbált fejben egy szöveget is összerakni, amit majd a nagyszüleinek kell elmondania. Bár ezen nem akart sokat agyalni, bízott benne hogy megértőek és kedvesek lesznek vele szemben.
A tervezés végén járt, mikor kintről egy hangos ajtócsapódás hallatszott, majd kiabálások. Yuna a fejét párnája alá rejtette. Utálta a veszekedéseket, de a falak rendkívüli vékonysága miatt képtelen volt szóról-szóra mindegyiket végighallgatni.
- Megmondtam múltkor, hogy ne nyúlj a cuccaimhoz, erre mit látok?! Megint eltűnt egy ruhám! - hangzott a dühös női hang, ami a következő mondatnál már gúnyosan csengett. - Mondd csak, véletlen nem az egyik szeretődnek hordod őket?
- Hogy merészelsz ilyet feltételezni?! Különben is, az én dolgaim is ugyanúgy eltűnnek! Arról vajon ki tehet? - kérdezte tömény undorral a hangjában az apuka. Yuna összébbhúzta magát az ágyában, egészen kicsire, hátha ezzel el tud tűnni ebből a borzalmas házból.
- Te ne kiabálj velem! Én vagyok a nő, tehát tiszteletet érdemlek! Mihaszna! - az anyuka magából kikelve bömbölte át az egész házat, Yuna biztos volt benne, hogy a szomszédok is hallják, csakúgy mint az előzőeket, és nagy valószínűséggel már elegük is van belőle. - Én szenvedtem többet kettőnk közül! Másfél évet csak a terhességgel, a szüléssel pedig még többet! Te ezt fel sem tudod fogni! Csak a szád jár! Közel sem becsülsz meg annyira, mint kéne! - Yuna hallotta ahogy az anyja valamit a földhöz vág, ami hangos csattanással ér földet, majd üveg törése vízhangzott a kialakult csendben. A lány szemei tágra nyíltak. Nagyon remélte, hogy nem egy családi fotó volt az áldozat.
- Téged?! - vágott vissza a férfi gúnytól csöpögő hangon. - Téged mégis ki becsülne meg? Ezt a lelki roncsot? - ekkor hangosan nevetni kezdett. - Egyáltalán annak örülj, hogy annak idején rádnéztem! Akkor is csak a külsőd fogott meg! A belsőd ugyanúgy rohad! - itt, ha lehet, mégjobban röhögött. De nem tudta folytatni, mert a nő beléfojtotta a szavakat.
- Röhögcsélsz, mint egy ötéves! Teljesen szánalmas vagy! Jobban mindkét lányodnál! Ha látnád magad! Egy undorító féreg vagy, nézz már magadra! Nem beszélve a megcsalásodról! Már egyszer eljátszottad ezt! De többször nem dőlök be a mocskos trükkjeidnek! Úgy kiteszlek a házból, hogy csak csattansz, mint ez a kép! - harsogta fennhangon az anya.
Yuna levegőt is elfelejtett venni a hallottak miatt. Az apja megcsalta az anyukáját? Ő erről hogy nem hallott egyetlen árva szót? Még egy apró utalást vagy jelet sem vett észre. Amikor pedig megtudta, hogy van egy testvére, egyenesen megdermedt. De hisz ő születése óta egyedül van. Vagy a testvére már olyan idős volt, hogy elment a családi fészekből? De ez sem volt jó, hisz az anyukája majdnem negyven volt, ő pedig közel tizennyolc. Így ez kimatekozva lehetetlen. Hirtelen eszébe jutott valami:

Mi van, ha attól a másik nőtől van a testvére?