A szobában sötét volt, szinte néma csend. A békés nyugalmat csak gombok kattanása és elfojtott szusszantások zavarták meg. A minimális fény a kis kütyüből származott, ami most egy fiatal kezében játszotta le az animációkat, miközben a használója komoly arccal tette egyik ujját ide-oda, minél gyorsabban és pontosabban, hogy ellenfele előtt pontot szerezzen. Nem vérre menő küzdelem volt, csupán szórakozás, mégsem akart veszíteni.
Nem számolta a perceket a Nintendo előtt ülő fiú, csak akkor állt meg, mikor a képernyőjén felvillant a zöld, pixeles "Winner" felirat. Ekkor már pittyent is egyet a játék chat-ablaka. Megnyitotta a beszélgetőfelületet, ahol már jó pár üzenet várta őt.

                                23:48

GenshoChan:
Ez nem igazság!
Megint te nyertél!
Néha kezdek azon gondolkodni, hogy csalsz..
Kozma:
Most csak szerencsém volt
Ügyesen játszol

GenshoChan:
Köszi <3

Kozma:
Mégegy kör?

GenshoChan:
Nem is tudom.. nagyon jó veled játszani, ne értsd félre, de holnap programom lesz, és korán kell kelnem. Így is sokáig fent voltunk

Kozma:
Értem. Akkor jó éjszakát!

GenshoChan:
Neked is :33

A felhasználónév melletti elhalványuló zöld pötty jelezte a fiúnak, hogy beszélgetőpartnere kilépett a játékból. Kicsit csalódott volt, ugyanis így csak singleplayer módban játszhatott. Nagyon kevés online ember volt, és még kevesebb akikkel az előbbi játékoshoz hasonlóan ilyen jól kijött volna. Bár még csak aznap este ismerkedtek meg egy sikeres küldetés keretében, mindkettőjük felfigyelt a másikra. Végül Gensho volt, aki először bejelölte barátjának a fiút, aki el is fogadta, majd beszédbe elegyedtek. Mint kiderült, közel egy szinten voltak, a karakterüket is hasonló módon fejlesztették, egy bizonyos "élet-védelem" taktikával, ami csupán annyiból állt, hogy sebzés helyett az életre és a védelemre mentek rá, mellékágként pedig a támadási- és haladási sebességre. Ennek mindketten megörültek, és végül egy csapatban folytatták a küldetéseket. Egészen addig, amíg ezt megunták, és végül a fiú felajánlott egy 1v1 meccset, amit Gensho el is fogadott. Az egyből kettő, négy, nyolc, majd végül húsz lett. Kenma a harmincadik után már nem számolta, de talán az ötvenedik körül járhattak, mikor a lány - GenshoChan - elment. A fiú az állást se tudta, ő csak az élményre ment, és meglepődött magán, mikor elmosolyodott a másik néha elbénázott támadásain.
Ezeken a meccseken belül szinte mindent kipróbáltak az egyszerű párbajtól kezdve egészen az Inferno szintig, ahol tényleg komolyan kellett játszaniuk, ha nem akartak az első pillanatban Game Overt.
Kenma élvezte ezeket a köröket, és akarta, hogy a lány visszajöjjön. De Gensho elment aludni, holnap programja lesz, mondta magának a fiú, és közben egymás után nyitogatta és zárogatta a menüsorokat, tétlenül nézve a képernyőt. Időről-időre rápillantott a lány inaktív profiljára, a szürke pöttyöt nézve a kép jobbalsó sarkában, és azthitte a szeme csak becsapja, mikor azt zöldnek látta.
De mikor hallotta a csippanást, és látta a piros felkiáltójelet felvillani a levél-ikon mellett, megnyitotta azt, és pislognia kellett párat, hogy feldolgozza az üzenetet amit lát.

                                 00:02

GenshoChan:
Nem tudok aludni.. •~•
Még fejben is ezzel játszok
De úgy vagyok vele, akkor már inkább jövök a valóságban

Kozma:
Nem kellene aludnod?

GenshoChan:
Annyira nem fontos
Csak egy szimpla nagycsaládos összejövetel
Igazából csak nem akarok beledőlni majd a tányéromba az álmosságtól
De őszintén, nem igazán érdekel
Ez csak az ősöknek izgalmas, ők majd mindent megbeszélnek, nekem csak cukin kell mosolyogjak ^^

Kozma:
Gyakran vannak ilyen.. összejövetelek?

GenshoChan:
Nem, viszonylag ritkán
Ezért is fontosak, és "kihagyhatatlanok"
Régen mindig próbáltam őket megkérni, hogy sulinapra tegyék, hogy aznap ne legyek ott

Kozma:
Nem szeretted az iskoládat?

GenshoChan:
Nem, nem igazán :'(
De az egy hosszú történet
Most játszunk!

Kozma:
Azzal folytatjuk amivel abbahagytuk?

GenshoChan:
Is
Meg sok mással is
Végül is, egész este ráérek ^^
...
Uh, bocsi, ez félreérthető volt  (/○/~/○/)

Kozma:
Semmi nem történt

Ezután kiválasztották melyik játékkal folytassák, és egészen reggelig le se tették a kis kütyüket. Amikor ráeszméltek, hogy kint már világos van, elköszöntek egymástól, ugyanis a lánynak készülődnie kellett. Öltözködés közben eszébe jutott valami. Így, úgy ahogy volt, egy félig még a nyakán lógó pólóval, félpár zoknival a lábán, és a kezében lévő nadrággal ugrált vissza az ágyához, ahol az apró szerkezetét hagyta. Gyorsan dobott egy üzenetet Kenmára.

                                  7:39
GenshoChan:
Figyelj, arra gondoltam, hogy.. van msn-ed?

Kozma:
Van

GenshoChan:
Szuper, akkor be tudnál jelölni? Mert jó lenne telefonon is beszélgetni..

Kozma:
Rendben
Mi a neved?

GenshoChan:
Ugyanaz, mint itt, a profilom is
Majd visszajelöllek csak mennem kell
Ha lesz időm visszaírok, helloo <33

Kozma:
Rendben
Szia

A zöld pötty ezúttal mindkettőjüknél szürke lett, ahogy kiléptek a játékból.
A lány - Nezumi - sietve fejezte be ruháinak az igazgatását. Sóhajtva tűzte a hajába a nagyszüleitől kapott hajdíszt, majd belenézett a tükörbe, és végigpillantott magán. Utálta ezeket a találkozókat, mivel ilyenkor hasonló öltözetet kellett magára vennie, mint ünnepekkor. Elegánsan kellett kinéznie, pedig a helyszínen az égvilágon semmit se szokott mondani, kivéve azokat a ritka alkalmakat, mikor őt is megkérdik erről-arról. Dehát kit érdekel az a pár elenyésző szó, amit ő mondd? Ha kérdeznek tőle, az is csak az illem, neki pedig kedvesen és udvariasan kell válaszolnia. Mert az az ottani etikett. Nem emelheti meg a hangját semmiért, nem feleselhet senkinek, és kihúzott háttal kell ülnie, mint egy kisasszonynak. Nem grimaszolhat, mindent meg kell köszönnie, és a találkozás elején és végén meghajolnia, mert ott ez a rend.
Nagyszülei szinte betegesen középkoriak voltak, és elvárták tőle a tökéletes érdemjegyeket. Szerencsére Nezumi szülei nem ilyen mentalitással álltak hozzá az iskolához, mivel tudták hogy rámenne minden ideje a példás jegyekre. Így meg voltak elégedve a négyesekkel is, cserébe maradt játékideje is. Bár ha ezen múlt volna, még este is bőven nyomkodta volna a Nintendot.
- Kész vagy kicsim? - nyitott be anyukája, mire a fiatalabb bólintott. - Szuper, mi is. Induljunk. - hagyta el a szobáját, ahogy Nezumi is, miután összeszedte pár fontosabb dolgát. Ezek közé tartozott egy csomag zsebkendő, a telefonja, és persze a lakáskulcs is. Mindhármat egy kézitáskába süllyesztette, majd szintén lement, követve anyja példáját. A nappaliban a szülei már szintén a saját, erre az alkalomra való ruhájukban álltak és csendben beszéltek. Nezumi felhúzta a cipőjét, és elindultak az autó felé, ki a kertbe.
Az út feléig átismételte mit fog mondani ha a jegyeiről kérdezik. A szülei azt kérték a játékmániáját ne nagyon emlegesse előttük, mire csak bólintott.
Ezután unatkozni kezdett, ugyanis a anyja és apja felnőtt dolgokról beszéltek, úgymint, hogy a világ gazdasága milyen irányba tart, a hőmérsékletváltozás mennyire lesz hatással Japánra, meg persze hogy kinek milyen munkatársa van, és mennyire jól dolgozik, vagy mennyire jó a kapcsolatuk velük. Csupa számára unalmas téma.
A lány elővette a telefonját, majd sietve megnyitotta a chatprogramot, ahol már egy piros jelzés mutatta, hogy valaki bejelölte őt. Rákattintott, és nem nagy meglepetésére volt ott egy profil, természetesen névvel együtt, így nem volt nehéz rájönnie ki az.

                                  7:43

Kozume Kenma: Szia
                           
                                  8:36

GenshoChan: Sziaa ^^

A lány látta, ahogy a másik olvasta az üzenetét, majd megjelent a három időnként felpattanó pöttyöcske, ami azt jelezte hogy valamit ír. Nezumi várakozott, de nem történt semmi. Ekkor kilépett az alkalmazásból, és maga mellé tette a telefont. Még a végén rosszul lesz.
Kicsivel később viszont mégis működésbe hozta mobilját. Kíváncsi volt Kenma válaszára. Megnézte történt-e valami, de csalódottan látta, hogy sajnos semmi. Amit furcsállt, hogy a három szürke kör, még mindig ott ugrált. Egyik szemöldökét felhúzta, majd írni kezdett.

                                 8:58

GenshoChan: Történt valami?
                        Valamiért azt mutatja nekem, hogy vagy fél órája írsz valamit.

Ami még érdekessebbé tette a helyzetet, hogy a fiú azonnal látta az üzenetet, de választ nem kapott. A lány már megkockáztatta hogy viccből felhívja, de végül elengedte ezt a lehetőséget. Kikapcsolta és elrakta az eletromos szerkezetet. Annál is inkább, ugyanis az autó leállt, a szülők pedig hátrapillantottak lányukra.
- Megérkeztünk szívem - szólalt meg az anyuka, majd mindhárman kiszálltak. Nezumi sóhajtva pillantott körbe a környéken. Már tudta mi merre van, jópárszor volt itt, mégis, nem túl sok jó emlék kötődött hozzá. Már előre érezte, hogy ez a pár óra napoknak, sőt, heteknek tűnik majd.

                                *   *   *

A szobát reggeli fény ragyogta be az ablakon át, a napsugarak gyönyörű csíkokon át világítottak meg a helység különböző pontjait, így az ágyán alvó fiú békés arcát is. Ő volt
Kenma, Nezuminak játszótársa.
A festetthajú álmában morrant egyet a szemeit erősen irritáló világosságra, majd az ablakától elfordulva helyezkedett el. Egyik kezében a még bekapcsolt telefonja hevert, amin a félig megírt üzenet árválkodott. A fiú gépelés közben bealudt, mobilja pedig nem kapcsolt ki, ahogy azt beállította, még sokkal korábban.
Nemsokára azonban ébredezni kezdett, főként a házuk melletti fán fészkelő, hatalmas ricsajt csapó madárcsoportra. Először realizálta, hogy  most nem aludt késő estig, aztán felült, és ekkor vette csak észre a bekapcsolt telefont. Mivel nem emlékezett, mit is akart ezzel pontosan, visszaolvasta a beszélgetést - beleértve az újakat is - majd sóhajtott egyet. Kitörölte az addigi félbehagyott kérdést, és helyette újabb szavakat pötyögött le.

                                  9:42

Kozume Kenma: Nem történt semmi
                           Csak véletlen elaludtam

Ezután hátradőlt és próbálta felidézni mit is akart kérdezni még kora reggel. Ekkor viszont válasza érkezett.

GenshoChan: Semmi baj
                       Már kezdtem nagyon unatkozni
                       Hogyhogy bealudtál?

Kozume Kenma: Mindig elalszok reggel ha az egész éjszakát átjátszom

GenshoChan: Ez aranyos

Kozume Kenma: Micsoda?

GenshoChan: Hát, hogy elalszol ilyen esetekben

Kozume Kenma: Ezen mi aranyos?

GenshoChan: Nemtudom.. csak valamiért annak találom
                       Tudom már!
                       Egyszer ha alszol, belopódzok a szobádba és lefotózlak!

Kozume Kenma: Furcsa dolgaid vannak

GenshoChan: Tudom, mondták már
                        Ahhj, nagyon nem akarok itt lenni!

Kozume Kenma: Tudnánk játszani?

GenshoChan: Megkérdezem a szüleim engedik-e

Kenma lustán bámulta a telefonját. Szeretett volna játszani a lánnyal, de persze ha nem engedték neki, el kellett fogadnia. Fejben végigpörgette a lehetséges választásokat a játékok terén, majd mikor észrevette hogy Nezumi eközben visszaírt, gyorsan olvasta az üzenetet

                                 9:45

GenshoChan: Nem, sajnos nem engedték :(

Kozume Kenma: Miért nem?

GenshoChan: Azt mondták amíg itt vagyok, ne játszak semmivel, mert az tiszteletlenség. Én erre azt válaszoltam, hogy nagyon unatkozok, de nem hatotta meg őket :c

Kozume Kenma: Mikor érsz haza?

GenshoChan: Kb. 13-14 órakor

Kozume Kenma: Akkor ráérnél?

GenshoChan: Igen
                       Ahogy emlékszem, semmi teendőm nem lesz

Kozume Kenma: Az jó

GenshoChan a következőre állította a becenevedet: 《Kenma》
GenshoChan a következőre állította a becenevét: 《Nezumi》

《Nezumi》: Neked van valami dolgod mára?

《Kenma》: Nincs
       
《Nezumi》: Ahh, szerencsés!
                       Nekem majdnem minden napra kitalálnak valami programot az ősök, azzal az indokkal, hogy "jaj, ne maradj sokat a szobádban, mindig csak játszol, juj az káros"

《Kenma》: Ismerős

《Nezumi》: Meg még a barátom is folyton ezzel zaklat
                       Aranyos, meg minden, csak néha kicsit túlzásba viszi az aggódást..

《Kenma》: Van barátod?

《Nezumi》: Igen, van
                       De nem állnak túl jól a dolgaink, mert... mindegy, ezt most hagyjuk
                       Neked van?

《Kenma》: Barátnőm?

《Nezumi》: Aham

《Kenma》: Van

《Nezumi》: Oh, woah
                       Jól kijöttök?

《Kenma》: Igen

《Nezumi》: Annak örülök ^^
                       Ahj már...
                       Bocsi Kenma, mennem kell..
                       A nagyszüleimnek nem tetszik, hogy folyton beszélgetek valakivel..

《Kenma》: Ha van időd, majd írj

《Nezumi》: Mindenképp >-<

Kenma beletörődve a sorsába rakta maga mellé a telefonját. Érdekelte a lány, de valahogyan nem mert kérdezni. Talán az elutasítástól félt? Vagy a ténytől, hogy egy másik lánnyal kezd, közben pedig volt barátnője? Nem, hisz lehettek azon túl barátok. Az nem számít megcsalásnak.
A fiú gondterhelt arccal nézte a plafont, mintha rá lenne írva a válasz. Néha pár dolgot az egyszerűsége ellenére, túlontúl komplikáltnak érzett. Belebonyolódott a saját kérdéseibe és eszmefuttatásaiba, aminek a vége az lett, hogy teljesen összezavarodott. A végén sikerült mindent a helyére tenni, de az azt megelőző időt, borzasztó nehézkesnek érezte.
Ezzel most is így volt.
Gondolataiban folytatott mély elmerülését a mobil zümmögése szakította félbe. Valaki hívta. A barátnője.
______________________________________

                               Amane <3

    |Válasz |                           |Elutasítás |
         ● ---->                                 <----●
  _____________________________________      Kenma elhúzta a zöld pöttyöt a mutatott irányba, majd a füléhez emelte a készüléket
- Szia Kedvesem! - szólalt meg valaki a vonal túloldalán, fülsüketítően hangosan, mire Kenma összerezzent, majd eltartotta magától a telefonját, másik kezével pedig a sértett füléhez nyúlt, mintha azon egy sérüles keletkezett volna az iszonytató hangtól.
- Szia Amane - köszönt bele ő is a hívásba, majd ismét megszólalt - Miért hívtál?
- Mi az, hogy miért hívtalak? - a nő sértett hangon válaszolt.
- Nem úgy értettem. - javította ki magát Kenma - Csak még kilenc óra van, és- nem tudta bejezni mondatát a másiktól.
- Úristen, már kilenc óra van?! - Kenma lemondóan sóhajtott, majd magában nyugtázta, hogy ez a kérdése valószínűleg örökké válaszolatlan marad.
- Igen. - a fiú magában hozzátette, hogy ennyi erővel meg is nézhette volna azt a fránya időt, de ezt persze nem merte volna hangosan is elmondani, Amane ugyanis már ennyitől kiakadt volna.
- Na mindegy, nem is annyira érdekes, csak meglepődtem - kuncogott a nő, majd vidáman folytatta - Szóval arra gondoltam, hogy ma elmehetnénk valahova. - Amane sokáig nem kapott választ, ezért ismét hangosabban szólt bele a telefonba - Itt vagy? - Kenma ismét egy fokkal torzultabb arccal tartotta el magától a telefont. De többet nem kockáztatott, inkább kihangosította a lányt, és úgy beszélgetett. Az ő füle nem fog többet szenvedni, ezt eldöntötte.
- Igen, itt vagyok. Csak gondolkodtam - válaszolt halkan, hátha a lány észreveszi magát, de sajnos nem így történt.
- De ma muszáj jönnöd! Kaptam egy barátnőmtől a hírt, hogy a városban ma megnyílt egy új VIDÁMPARK! - kiáltotta bele teljes erővel az utolsó szót a hívásba. Kenma most hálát adott magának, hogy az előbb nem a hallószervét érte az újabb sorscsapás. Majd mikor realizálta a kimondottakat, arca egy fájdalmas fintorba futott át. Ő meg a vidámpark. Maximum valami nagyon elcsépelt kabaréjelenetben tudta volna elképzelni.
- Tudod hogy én nem szeretem az ilyesmit - válaszolt vissza, reménykedve hogy megússza a dolgot.
- De légyszii! A barátnőm már jegyeket is szerzett nekünk! - hallatszódott a lány kérlelő hangja. Kenma képzeletben lefejelte a falat.
- De... én ma pihenni akartam - a fiú fáradt és kétségbeesett hangja úgy tűnt meghatja barátnőjét. De nem így lett.
- Ahj, tudod mennyire utálom amikor így be vagy gubózva! Egész nap csak azokat a hülye kütyüket nyomod! És most mondtam, hogy már vannak jegyek! Azt akarod, hogy kárba menjenek?
- Nem, csak.. - a fiú elhallgatatott. Szomorúan nézett maga elé. Tudta, hogy általában milyen véleménnyel vannak róla ha egész nap csak a játékait nyomkodja, de ő szerette így tölteni egy napját. Először az ágyon fetrengett egy keveset, utána a földön, közben kicsit hengergőzött jobbra-balra, hogy meglegyen a napi testmozgás, majd visszaküzdötte magát az ágyra, mindezt egy meccs lejátszása közben. Néha lement enni és inni valamit, aztán visszasompolygott a szobájába és folytatta amit elkezdett. Vagyis a fetrengést, hengergőzést, és a folyamatos játékot. Az pedig, hogy a barátnője mindezt két mondatban elintézte, kissé fájt a szívének. Nem értette miért kell őt ilyenekre rávenni, mikor első ránézésre se tűnt egy ilyen tipikus nagymenő "partiarcnak". Legalábbis remélte. Ekkor felvillant benne a remény. - Úgy nem lehetne, hogy helyettem az egyik barátnőddel mész el? Én nem tudnám annyira élvezni. - ez volt az utolsó ötlete. Remélte hogy ez működni fog.
- Most tényleg? A barátnőimmel jössz, Kozume Kenma?! Nem elmondtam hogy VELED szeretnék menni?! - a fiú összeugrott a hirtelen hangváltásra. Nem tudta hova tenni Amane hisztijét. Feltette magának a kérdést, hogy vajon megjött-e neki, azért viselkedik így, de végül elvetette a lehetőséget.
- Tudom, viszont-
- És megint, megint! Fogadjunk, hogy ismét a videojátékaiddal akarsz jönni! Mert az neked fontosabb, minthogy a barátnőddel legyél végre egy kicsit! Elegem van ebből! - a lány hisztérikusan magas hangtónusa majdnem kikergette a józan ítélőképességéből Kenmát.
- Nem erről van szó, kérlek értsd meg!
- Mit? Mit értsek meg ezen? Azt, hogy beskatulyázva akarod leélni az életed egy halom nintendo-játék kupac közepén?
- Nem. Csak annyit, hogy nem vagyok társasági ember. De ezt te is tudod. - próbálta jó irányba terelni a beszélgetést, de ezzel csak olajat öntött a tűzre.
- Igen?! Hát ha ennyire nem vagy társasági, akkor viszlát! - ezzel a fiúra csapta a telefont. Kenma kissé megdermedve meredt maga elé. Ilyen kifakadása még nem nagyon volt a kapcsolatuk alatt, ami most már viszonylag alakulóban volt a maga 2-3 hetével. Lassan maga mellé ejtette a telefont, és végigjátszotta magában ismét a párbeszédet. Ő rontott volna? Hogy nem mondott igent a meghívásra? Dehát, ha egyszerűen nem akart menni, meg kellett volna értenie a lánynak. Meg eleve az, hogy őt vidámparkba hívják. Amane ismerte őt, Kenma agya nehezen tudta befogadni a tényt, hogy a lány elképzelései szerint, neki ott kellett volna legyen egy vidámparkban. Magában lejátszotta ismét a szót. Vidámparkban. Nem, egyszerűen a gondolat is taszította. De akkor Amane lenne a hibás?
Végül akárhogy törte a fejét, nem akarta barátnőjét hibásnak beállítani, így végül arra jutott, hogy valószínűleg ő szúrta el valahogy.
Mindenesetre, a veszekedés elég mély nyomot hagyott benne, így az elkövetkezendő órákban csak tengődött ide-oda a szobájában, de semmihez se volt kedve.
A letargiából egy ismét zümmögő hang rángatta ki. Nezumi üzent neki.

                                 11:21

《Nezumi》: Na, végre vége lett ennek az egésznek
                       Már nagyon szeretnék veled játszani :3
                       Um... egyébként, nem zavarok?

《Kenma》: Nem

《Nezumi》: Megnyugodtam ^^
                       Féltem, hogy épp valaminek az elrontója vagyok

《Kenma》: Már otthon vagy?

《Nezumi》: Még sajnos nem, de már közeledünk
                       Olyan 5-10 perc lehet

《Kenma》: Rendben

Ezután a fiú magában kezdte számolni a perceket, de a másodiknál abbahagyta, ugyanis az agya máson járt, és folyton ugrált a számok között. Végül elfeküdt az ágyán és csak pislogott ki a fejéből. Elfintorodott amikor rágondolt, hogy ez kívülről hogy nézhetne ki. Ő pislog a plafonra, a lehető legunotabb arcával, kishíján a plafon is pislog vissza rá.
Akaratlanul is Nezumira gondolt. Vele egykorú lehetett? Valószínűleg. Annak örült volna. Próbált maga elé képzelni egy lányt, aki akár Nezumi is lehetett volna. De annyira nagy nem volt a képzelőereje, hogy minden létező haj- és szemszín kombinációjának szüleményét maga előtt lássa. Ki tudja, lehet még festi is a haját, az mégjobban bonyolítaná a helyzetet. Vagy csak szimplán kérje meg tőle, hogy fotózza le magát? Nem, az furcsán hangzana tőle. Akkor várnia kellenne amíg a lány nem küld egy indokolatlan szelfit? Akár. Ő türelmes, megvárja. De vajon a hangja milyen lehet? Tipikusan magasabb az átlagnál, vagy kicsivel mélyebb? Milyen lehet a hanghordozása? Folytonos unottság, vagy csak egyszerű vidám? A rengeteg hangulatjel alapján Kenma arra következtetett, hogy valószínűleg az utóbbi, de nem tudta volna biztosra. Az is elképzelhető, hogy csak chaten keresztül ilyen barátságos. Sokszor járt így az emberekkel, de ebben a lányban nem akart csalódni. A szokottnál hamarabb kezdett érdeklődni iránta, félt, hogy ezzel esetleg csak ő van így. Mégis, azzal nyugtatta magát, hogy ha már ennyire részletesen beszámol, hogy mikor merre, és hova fog vagy fognak menni, valamilyen szinten csak izgalmas a számára.
Ekkor eszébe jutott a telefonja, amire gyorsan rá is pillantott, és látta, hogy pár perccel ezelőtt kapott üzenetet Nezumitól.

                                 11:33

《Nezumi》: Helloooo!
                       Végre szabadság!
                       Megyünk játszani?

                                 11:36

《Kenma》: Igen
                      Mivel szeretnél?

《Nezumi》: Um... nemtudom.. igazából akivel eddig játszottam, sose tette fel ezt a kérdést, ezért kicsit tanácstalan vagyok.

《Kenma》: Nekem teljesen mindegy
                      Bármit választhatsz

A lány megörült ennek a mondatnak, majd párperces kínlódás után lepötyögte amit akart.
Ezután hosszú órákon keresztül játszottak, egészen addig amíg Kenmának szóltak, hogy idejött a barátnője. A fiú meglepődve írt a lánynak, hogy valamit el kell intéznie, de mindjárt jön. Nezumi egy gyors okét dobott, a pudingfiú pedig lement, egyelőre csak sejtette miért lehet itt Amane.    
Mikor a barátnője meglátta őt, hirtelen rengeteg érzelem mutatkozott az arcán. Megbánás, fájdalom, szenvedés, szomorúság, szégyen. Kenma nem tudta hova tenni ezen érzelmeknek sorozatát, így inkább csak a lány elé lépett és bátortalanul megölelte, afféle köszönésképp. Ezután Amane levette a kabátját és a cipőjét, majd felmentek Kenma szobájába.
- Fent leszünk. - nézett anyjára a macskaszemű, majd a lány után ment. Mikor Kenma felért, Amane már az ágyán ült, és fekete haját birizgálta. A fiú odaült mellé, mire a zöldszemű lány felsóhajtott, majd belekezdett mondanivalójába.
- Figyelj Kenma.. valamit mondanom kell. - a lány szomorú hangja ijedtséget keltett a festetthajúban. Egyelőre csak semlegesen nézett barátnőjére, majd valami kíváncsisághoz hasonló arcot próbált mutatni. Amane, ha lehet, mégjobban oldalra fordította a fejét. Talán a szégyentől, arca ugyanis vörös volt mint a rózsa, tenyere izzadni kezdett, ökölbe szorította zsebében, erősen megmarkolva a ruha anyagát. Lehet mégse kellene ezt elmondani. De már nem volt lehetőség visszatáncolni. Kifújtva az addig benntartott levegőt, és ismét belekezdett.
- Én igazából - hangja megremegett, majd hátrasimította az egyik arcába lógó tincset. Ujjaival piszkálni kezdte ruhája szélét, majd ismét a zsebébe vezette vissza. - Tudod, mondtam neked, hogy megnyílt az a vidámpark..
- Igen - felelte halkan Kenma. Nem tudta mire akar kilyukadni Amane, de ha a lány ennyire zavart volt, félt a folytatástól. De azért egy tétova bólintást megengedett magának, ezzel egyféle bíztatást nyújtva a lánynak.
- És te nem akartál jönni, én pedig nagyon dühös lettem, emiatt pedig- itt elakadt, fejét lehajtotta, majd nemsokára visszanézett a fiúra. Kenma összeráncolta a szemöldökét, egyszerűen nem bírta elképzelni mit csinálhatott. Felmerült benne hirtelen egy lehetőség, de nem gondolta, hogy a barátnője ilyet tenne. Megrázta a fejét, hogy ezeket a gondolatokat elfelejtse, majd ismét Amanéra nézett. A lány nagy levegőt vett, majd hadarni kezdett egy szuszra.- Szóval én.. én, mivel nagyon dühös voltam rád, gonosz dolgokat vágtam a fejedhez, de én azt igazán nem akartam! És van egy barátom, akinek tetszek, és régóta udvarol nekem, de én elutasítottam mindig! De akkor úgy voltam vele, hogy elmegyek vele bosszúból arra a fránya szórakozóhelyre! Emiatt ő azthitte, hogy mi már nem járunk! Elkérte a telefonszámom, amit oda is adtam neki, de mindezt csak azért mert felhúztam magam, egyáltalán nem gondoltam komolyan! - Kenma lemerevedve nézett kétségbeesett barátnőjére. Nem akarta elhinni, hogy ilyesmi előfordulhat vele. Meg akart szólalni, de nem jött meg a hangja. Majd egyszerűen csak lehajtotta a fejét, mire Amane majdnem elsírta magát.
- Amane, én.. én ezt el se szeretném hinni. Ez tényleg megtörtént? - pillantott fel Kenma reménykedve, hátha ez egy nagyon rossz vicc, amivel egy fogadás miatt tréfálták meg. Barátnője lassan megrázta a fejét, szeméből könnyek csordultak ki.
- Kérlek Kenma bocsáss meg nekem! Én csak nagyon felhúztam magam! Én tényleg nem akartam! - kezdett zokogásba, a fiú pedig levegőt venni is elfelejtett. Egyedül akart átgondolni mindent, de egyszerűen nem volt lelki ereje elküldeni Amanét ilyen állapotban.
- Mit mondtál annak a fiúnak? - kérdezte Kenma megviselt hangon. A lány egy pillanatra megállt, majd letörölte a könnyeit.
- Azt, hogy megadom neki a számom, hogy tudjon hívni ha szeretne még velem ilyen programokat - halkan beleszipogott a szavakba, a sírástól kivörösödött arcáról megint elmaszatolta a könnyek nedves csíkjait. - De én azt már tényleg bánom! Kérlek Kenma!
- Annyit árulj el, hogy mikor mindezt megtetted, mit éreztél? - nézett fel Kenma egyenesen Amane szemébe. A lány nyelt egyet, miközben a sárga íriszekbe pillantott. Őszintének kellett lennie. Egyszerűnek hangzott, mégis, mintha most ez volna a legnehezebb feladat.
- Én.. én elégedettséget éreztem először, de aztán- Amane hangja elcsuklott, majd gyorsan összeszedte magát, és folytatta. - aztán rájöttem, hogy mekkora ostobaság és szégyen amit tettem, ezért rögtön idesiettem, hogy elmondjam mit csináltam - sütötte le smaragd szemeit a lány, mint egy rossz kisgyerek akit megbüntettek. - Azt a telefonszámot már ki is töröltem.. ha akarod, meg is nézheted - nyújtotta a fiú felé a telefonját, de az csak visszatolta a feketehajúhoz.
- Nem szeretném. Megbízok benned. - mintha megsérült volna, úgy sírt fel a lány, kishíján leborult az ágyra, de valamennyire még tartotta magát. Görnyedt háttal zokogott, tenyereibe temette arcát, gondosan kifésült fekete tincsei oldalról függönyként rejtegették porcelánfehér bőrét.
- Nem értem. Hogy mondhatsz ilyet? - hallatszódott a lány fojtott hangja ujjai közül. Pár pillanattal később ismét megszólalt. - Azután amit tettem, azt mondod hogy bízol bennem!
- Amane. - a fiú a szokásosnál is halkabban beszélt, de annál komolyabban. - Figyelj rám, kérlek! - erre a lány lassan felemelte a fejét, és miután kezével megtörölte nedves arcát, visszafojtott lélegzettel figyelte a másikat. Nagyon félt attól, amit hallani fog, de ezt nem tette szóvá. - Megbocsátok neked, és továbbra is bízok benned. Kérlek, több hasonló eset ne történjen. Szeretném ha együtt maradnánk, és az ahhoz hasonló fiúk eltűnjenek a mi életünkből. A kapcsolatunk érdekében. Rendben? - Amane arcára kiült egy apró mosoly, és bólintott. A nyugtalanság és félelem helyét az öröm és a boldogság vette át. Átölelték egymást, de Kenma telefonja rezegni kezdett. A fiú megnézte, és látta, hogy Nezumi ismét írt neki.

                                   17:01

《Nezumi》: Heyoo~
                       Megvagy még?

A macskaszemű a választ kezdte írni, mire Amane is odahajolt, hogy megnézze.
- Ő kicsoda? - kérdezte vidáman.
- Egy barátom. Vele szoktam játszani. - felelte Kenma, miközben elküldte az üzenetet.

《Kenma》: Igen. Mindjárt jövök.

《Nezumi》: Oké C^•^C

-Jófej barátod van. - mondta tűnődve a lány.
- Igen. - ezután Kenma kipillantott az ablakon, ahonnan látni lehetett a lassacskán sötétedő eget. - Maradnál még, vagy hazakísérjelek? - nézett Amanére a fiú.
- Kísérj haza! - vágta rá a csillogó szemű lány. Az eset után annyi időt akart tölteni Kenmával, amennyit csak lehetett, nagyrészt azért, hogy biztosítsa a fiút a nem múló szerelméről és szeretetéről.
- Rendben. - Kenma ezután felhúzott egy melegítőt, majd a lánnyal együtt, persze csak a cipőjük felvétele után, elhagyták a házat. Amane nem lakott túl messze, ez a séta most mégis óráknak tűnt a fiú számára. Egyszerre több dolgon is agyalt a történtekkel kapcsolatban, de abban biztos volt, hogy Kuroohoz fog fordulni. Barátjának ugyanis már számtalan kapcsolata volt, bár tény, azok legtöbbje csak futó volt, mégis ezen rövid idők alatt is jobban ismerte meg őket, mint az általános barátnők egy hét alatt egymást.
Másrészről, a feketehajúra mindig támaszkodhatott, és bármennyire is csípkelődött vele, tudott komoly lenni ha arról volt szó. Mindemellett, gyerekkori barátok voltak, így szinte bármilyen helyzetben tudott megfelelő tanácsokat adni, hisz' ismerte őt. És itt nem ezekre a "légy önmagad" típusokra kell gondolni, hanem inkább olyanokra, amik tényleg hasznosak voltak, vagy kihúzták egy-két nehéz helyzetből.
Csendben haladtak egymás mellett, Amane néha rápillantott a fiú arcára, valószínűleg a gondolatait próbálta kitalálni. Lehajtotta a fejét, majd halkan megszólalt.
- Ha arról gondolkodsz amit csináltam.. én tényleg sajnálom - a lány vékony hangja kirángatta Kenmát az elméletei közül. Egy pillanatig meglepődve nézett a zöldszeműre, magában gyorsan feldolgozta a hallottakat. Aztán csak megrázta a fejét.
- Nem, igazából azon törtem magam, hogy ma még átmehetnék-e Kuroohoz. - nézett fel a sötétkékes égre.
- Oh, csak ennyi? Megnyugodtam. - tette mellkasára az egyik kezét a lány, majd jelképesen sóhajtott egyet, mint akinek most szállt el az összes gondja.
- Azthiszem, megérkeztünk. - mormolta halkan Kenma, miközben a lány házát méregette. Még egyszer sem járt bent, Amane azon kifogásai miatt, miszerint bent óriási a rendetlenség, a fiút viszont annyira nem izgatta a szobája. Ráhagyta, mikor nyitja meg a lehetőséget.
A feketehajú a nadrágzsebében kezdett kotorni, majd végül előhúzta kulcsát, és a fiú felé fordult. Kenma egy pillanatig elidőzött Amane holdfényben megvilágított arcán. A lánynak már igen nőies vonásai voltak, vékony arcocskája volt, modelleknek szánt világos bőrszínnel. Zöld szemei várakozóan csillogtak, a ritka árnyalatot csak mégjobban kiemelte éjfekete tincsei, amik közül most csak kettő lógott előre. Kenma igazán szerencsésnek nevezhette magát a lánnyal, és annak is gondolta magát, habár a mai nappal, ezt már nem állította olyan szilárd bizonyossággal mint előtte.
Végül csak párat lépett a lány felé és átölelte. Amane gyorsan kapott utána, szorosan kapaszkodott belé, mintha ő volna az egyetlen támasztéka.
Mikor Kenma már kezdett zavart lenni a hosszú testi kontaktustól, finoman kilépett Amane ölelő karjai közül, és csak jó éjszakát elmotyogva fordult vissza, hogy elinduljon haza. A lány boldogan ismételte a mondatát, majd Kenma hallotta, ahogy először a kulccsal babrál, majd kinyitja a kertjük kapuját, becsukja, ismét a fémek csörgése, aztán a lépések egyre távolodnak. Kieresztett magából egy fáradt sóhajt, legszívesebben itt is elaludt volna, akár egy szépen összerendezett levélkupacon is. Végül mégis az ágya mellett döntött, és fáradtan vánszorgott haza. A Kurooval való találkozás már meg se fordult a fejében. Hogyisne, még a végén elkopna a lába a rengeteg sétában. Akkor aztán még alacsonyabb lenne! Pedig még így is magasabb volt a Karasuno mandarinjánál. Örült volna ha ez így is marad.
Mikor szó szerint beesett az ajtón, a kilincset elkapva mentette meg magát a padlójuk felmosásától. Miközben vette le a cipőit, képzeletben már a puha takaróján feküdt kiterült tengericsillagként, vagy csak hempergett, élvezve az anyag kényelmét. A szobájába érve egyenesen megcélozta egy képzeletbeli célkereszttel az ágyát, kishíján ugrással vetette oda magát. Ekkor egy fájdalmas tényként futott be az agyába a gondolat: elfelejtett lezuhanyozni. Magának adva egy kellemes öt percet, pihent a párnához gömbölyödve - akár egy elégedett macska - de egyre inkább azt vette észre magán, hogy legszívesebben játszana. Hirtelen magától az alvás gondolatától is messze került, ezért arra jutott, hogy a megjött energiát felhasználja, hogy el tudjon jutni a fürdőszobába.
A zuhanykabinban megint rátört az álmosság, olyannyira, hogy mikor egy óvatlan pillanatban nem figyelt, a karját hanyagul mozgatva arcon találta magát a vízsugárral. Prüszkölt a szájába és orrába kerülő víz miatt, majd mikor a szeméből is kitörölte a gyilkos fegyvert, szomorúan vette észre, hogy a haja is tiszta víz lett. Végül csak rászánta magát a hajmosásra, pár perc múlva pedig, mondhatni felfrissülve lépett ki a csempés helységből. Az első pár ruhát amit a kezével megtalált a szekrényben, felvette, majd tényleg bevetette magát az ágyba. Ezután gyorsan álomba merült, és reggelig el sem moccant a helyéről.