A sorozatot nézve, ahogy kezdett minden résszel egyre ijesztőbbé válni, Jimin egyre jobban bújt hozzám. Először csak közelebb jött, de utána már lábait is felhúzta és oldalra döntötte, így térdei az ölemben foglaltak helyet. Egyszer aztán az egyik jelenetnél összerezzent és arcát vállamba fúrta. Elmondhatatlanul aranyos volt.
-Ne félj már –néztem rá nevetve.
-Mondtam, hogy nagyon félős vagyok – nyafogott. Ekkor ajtócsapódást hallottam kintről, Jimin pedig újra összerezzent és felkapta fejét a vállamról.
-Mi volt ez? – suttogta rémülten, mire én az
órára néztem.
-Csak hazaért apa.

Állításom be is igazolódott, apám néhány perc múlva már a nappali ajtajában állt és mosolyogva nézett ránk, miközben Jimin kifújva az addig bent tartott levegőt, visszadőlt a vállamra.
-Sziasztok! – köszönt nekünk boldogan apa, majd a tv-re nézett. – Mit néztek?
-Stranger Thingset – válaszoltam.
-Nem az én ötletem volt – tette fel a kezeit védekezőn Jimin. – Én tiltakoztam, de nem elég, hogy rávett a sushira, még erre is.
-De amint látom, ízlett a sushi – nézett apa mosolyogva az asztalon heverő üres dobozkákra.
-Hát az igen. De a sorozat túl ijesztő~ – nyafogta Chim, mire apa felnevetett, én pedig mosolyogva kissé közelebb húztam magamhoz Jimint, és apró csókot adtam a hajába.

-És a kiadónál mi volt? – kérdezett minket apa, én pedig leállítottam a filmet, hogy tudjunk nyugodtan beszélgetni.
-Aláírtuk a szerződést - mondtam mosolyogva.
-Na, örülök – csillantak fel a szemei. – És ennek nincs semmi következménye vagy szabályok...?
-Annyi, hogy hamarosan be kell költöznünk egy luxus dormba – válaszoltam. Apa szemei elkerekedtek. Nos, igen. Én is hasonlóan éreztem ezzel kapcsolatban.
-Meg van egy másik szabály is, de a bociszemeinknek hála, az ránk nem vonatkozik – vigyorodott el Jimin. Erre apa összeráncolt szemöldökkel és összehúzott szemekkel nézett ránk.
-Milyen szabály? – kérdezte végül.
-A kiadónál dolgozó előadóknak nem lehetne párkapcsolata – válaszoltam.
-De a menedzser nagyon kedves és megértő, szóval azt mondta, lebeszéli a kiadó vezetőjével – tette hozzá a mellettem ülő. Apa amolyan „Ahaaa, éértem már" stílusban bólintott, majd Jiminre nézett.
-Meddig maradsz itt? – kérdezte tőle.
-Már nem sokáig, holnap suli – biggyesztette le alsó ajkát a fiú.
-És hétvégén nincs kedved átjönni esetleg? – kérdezte apa, de Jimin megrázta a fejét és elmosolyodott.
-A szüleim elutaznak, figyelnem kell a házra. – Apa erre csak szomorúan bólintott. Már szinte jobban szereti Jimint, mint engem...

-Na, hagylak titeket, nézzétek tovább a filmet. Ha éhesek vagytok, szóljatok! – mondta, és kiment a nappaliból.

Tovább indítottam a részt, Jimin pedig újra szorosan hozzám bújt. Megértettem kicsit, mivel a nappaliban direkt lehúztam a redőnyöket, hogy sötét legyen, így csak a tv világított és kintről szűrődött be a fény, az előszobából, viszont nem tudtam vele együttérezni. Hogy lehet valaki ennyire félős?

...

A rész végével kikapcsoltam a tv-t és elindultunk felfelé a szobámba.

Leültünk egymással szemben az ágyra és csekkoltuk a telefonjainkat, ugyanis már amióta hazaértünk, rájuk sem néztünk.

-Egyébként... - kezdte Jimin, mire felnéztem a telefonomból – jövőhéten megyek fodrászhoz hajat festetni. Ha gondolod, jöhetsz te is.
-Benne vagyok – csillant fel a szemem. – Viszont a rózsaszínben elég bizonytalan vagyok. Túl feltűnő.
-Majd kérdezd meg ott, a fodrász úgyis tudja, hogy mi illik hozzád. Vagy bízd rá, hogy milyen színt választ!
-Hmm... Ez nem rossz ötlet. Legalább izgalmas - mosolyogtam.

Egy darabig csak egymást méregettük, majd Jimin kissé közelebb csúszott és megcsókolt. Ez a cselekedet az idő telésével már olyannyira természetes lett számunkra, mint másoknak az ölelés, a köszönés, vagy a meghajlás. Érdekes érzés szerelmesnek lenni, hogy őszinte legyek.

Jimin elhúzódott tőlem és kinyitotta szemeit, majd kissé zavartan elmosolyodott.
-Annyira jó ez az érzés - szólalt meg halkan.
-A szerelem vagy a csókolózás? - vigyorodtam el, mire ő csak még szélesebben kezdett mosolyogni.
-Mindkettő - mondta, majd ismét megcsókoltuk egymást.

...

Még egy órán át beszélgettünk, amikor észrevettük, hogy besötétedett.

-Basszus, haza kéne mennem – nézett ki az ablakon Jimin, látva a sötétséget. Felkeltünk az ágyamról és elindultunk lefelé.

-Mr. Jung, én most hazamegyek – lépett be a konyhába Jimin.
-Rendben. Majd gyere el máskor is – mosolygott rá apám kedvesen.
-Higgye el, annyiszor fog velem találkozni, hogy hamarosan teljesen meg fog engem unni - nevetett Jimin, mire mi is felnevettünk.

Jimin felvette a kabátját és a cipőit, majd kifelé indult az ajtón.
Természetesen alapból kikísértem volna a házunk elé, de mivel megtorpant, én is megtorpantam és kérdőn néztem rá.
-Valami baj van? – kérdeztem, ő pedig felém fordult. Pírba borult arccal nézte a talajt, miközben ujjait tördelte.
-Hát, tudod... Nem akarsz hazakísérni? – kérdezte félénken. Ezen elmosolyodtam. Olyan aranyos.

-Apa, hazakísérem Jimint, mert fél egyedül, mindjárt jövök – kiabáltam be a házba, mire Jimin hatalmasat sózott a vállamra. Visszaszívom... Mégsem annyira aranyos. Olyan, mint aki egy démon és egy angyal kereszteződéséből született. Kis édes, de olykor előbújik belőle a démoni lélek. Soha nem tudni, mi váltja ezt ki belőle, így állandó félelemben kell leélnem az életem...

Hallottam apa nevetését, majd becsuktam az ajtót és fájdalmas arccal nyúltam a vállamhoz.
-Ezért ne mondj ilyeneket – fonta össze a karját maga előtt és felhúzta picike orrát. Mosolyogva csóváltam meg a fejem és csókoltam homlokon, mire ő azonnal ellágyult és kipirult arccal nézte a talajt ismét.

Elindultunk az úton, Jimin viszont elég sokszor nézett a háta mögé.
-Jiminie, nyugi – mondtam, miközben kezemet belecsúsztattam az ő kezébe és ujjaimat összefontam övéivel. – Amikor jön a demogorgon, mindig villognak a lámpák, majd elmegy a világítás. – Na meg egyébként sem létezik...
Ezzel, bár javítani akartam, csak rontottam a helyzeten, ugyanis abban a pillanatban az egyik lámpa pár házzal előttünk villogni kezdett. Jimin megtorpant és ijedten nézett a lámpa irányába. Éreztem, hogy keze sokkal jobban rászorít az én kezemre.
-Nyugodj már meg! – nevettem fel. Igen, talán mégsem volt jó ötlet Jiminnel ilyet nézni. - Életem~! - mondtam neki, miközben szembe álltam vele. Erre ő sokkal lágyabban, immár inkább meglepetten nézett rám.
-Az életednek hívtál - mondta csillogó szemekkel, miközben egy mosoly jelent meg arcán. Ezen én is kénytelen voltam elmosolyodni. - Azt hiszem, szívrohamot fogok kapni - jegyezte meg, mire én kissé elnevettem magam, miközben egyik kezem szívére helyeztem. Tényleg nagyon hevesen vert neki.
-Tetszik ha így hívlak? - kérdeztem tőle, mire ő gyorsan bólogatni kezdett. - Oké - suttogtam, majd magamhoz öleltem őt. Szokás szerint annyira kis törékenynek tűnt.

-A lámpa mellett viszont el kell mennünk, ha valaha haza akarsz érni - szólaltam meg mosolyogva ismét, miközben elengedtem őt, ő pedig kelletlenül nyafogni kezdett. Mint akinek megvan, esküszöm...

Elhaladtunk a bizonyos lámpa mellett, miközben Jimin folyamatosan a tekintetét kapkodta mindenfelé. Meglepő módon viszont a Demogorgon nem ugrott elő sehonnan. Ki gondolta volna?

Nemsokára a házuk elé értünk, ahol egymással szembe fordultunk, és míg ő tarkómhoz helyezte kezeit, én derekához tettem sajátjaimat.
-Akkor holnap a suliban találkozunk – néztem a fiúra.
-Reggel jössz ide a házunk elé megint? – kérdezte.
-Persze – bólintottam és a szájához hajoltam. Egy hosszabb csókban részesítettem, amit ő automatikusan viszonzott.
-Örülök, hogy sikerült Jiwonnal lebeszélni a dolgokat – mosolyodott el, mikor elváltak ajkaink egymástól.
-Én is – mosolyogtam rá, majd mégegy rövidebb csókot hintettem ajkaira, mielőtt hazaindultam volna.

Mikor ezt a részt írtam, azon gondolkoztam, hogy nem Stranger Thingset kellett volna nézniük, mert az nem is ijesztő. Viszont most egy-két hete elkezdtem nézni anyával, és azóta nem mer kimenni éjszaka az udvarra, tehát végülis... :')

Funfact: Online kémia órám van, de most volt kedvem írni 😂

2020.09.25. 09:46