—8 hónappal később—

-Hope, gyere már! – kiáltott nekem a bejárati ajtóban álló Jungkook, mire én gyorsan lefutottam a lépcsőn, kezemben a telefonommal és egy kisüveges ásványvízzel.
-Itt vagyok, nyugi – mentem el mellette, és kiléptem a dorm ajtaján.

-Annyira nincs kedvem fotózásra menni – nyafogta Jimin, miközben elindultunk kifelé a kapun, hogy odakint várjuk meg a kisbuszt, amivel a fotózás helyszínére szállítottak minket.
-Csak vigyorogni kell, neked az megy, nem értem, mi bajod van – szólalt meg Nam, mondatát Jiminnek címezve.
-Korán kellett kelni – morogta Chim.
-Hagyjuk már, te és Hope még tovább is aludtatok, mint mi – morgott Jungkook is.
-Jó, na – mondta nyafogva Jimin. – De akkor is fáradt vagyok.
-Majd elmúlik – vonta meg a vállát 'kedvesen' Jin, mire a fiatalabb összehúzott szemekkel, de mosolyogva nézett rá, amolyan „ezt még megbánod" stílusban.

Amióta a dormba költöztünk, az elvártnál sokkal kevesebb időm volt együtt lenni Jiminnel. Azt hittem, egészen egyszerű lesz majd kettesben maradnunk, de igazából a legtöbb romantikus pillanatunk vagy esetleges szeretkezéseink során csupán a zárható ajtók védtek minket. Így tudtunk néha egy-egy gyertyafényes-rózsaszirmos fürdést, összebújva filmezést, átszeretkezett éjszakát és hasonló romantikus dolgokat teljesíteni.

Az eltelt idő alatt emellett leérettségiztünk, Jungkookon kívül mindannyian. Egész jól sikerültek az érettségik, annak ellenére, hogy nagyon fárasztó volt folyamatosan dolgozni az iskola mellett. Mondanom sem kell, hogy ebben az évben örültünk életünkben a legjobban, hogy vége a tanévnek.

Június lévén Jungkooknak még mindig iskolában kellett volna lennie, de kikérték az utolsó két tanítási hétről, ugyanis elkezdődött az első turnéidőszakunk. Ami számunkra felfoghatatlan volt, mégis elérkezett.

Több százezer ember követett már minket Instagrammon, Youtube-on pedig több millió követőnk volt, emellett V Live-on sem követtek minket kevesen, közel 1 millió volt a számuk. Ebben pedig az a durva, hogy akkor még egy éve sem váltunk ismertté a Butterfly-al. Hihetetlen gyorsan alakulnak a dolgok a bandával kapcsolatban.

A kisbusz megérkezett, és elvitt minket egy régi épülethez, ahol a fotózás volt.
-Ez a hely egy kicsit para – szólalt meg halkan Jimin.
-A demogorgon nem csap le fényes nappal rád, úgy, hogy ilyen sokan itt vagyunk, nyugi. Lényeg, hogy ne kószálj el egyedül – pillantottam a mellettem állóra, mire ő felnevetett.

Az épület már be volt rendezve a fotózásra. Mindenhol emberek mászkáltak, több kamera is volt mindenfelé, és az egész épületben fotós kellékek voltak elszórva.

-Rendben, akkor abba a szobába menjen először Jimin és Hoseok, az emeletre Namjoon, Jin és Yoongi, abba a szobába pedig Jungkook és Taehyung. Majd utána mindenki cserélődik, lényeg, hogy mindenkit lefotózzanak mindenhol, és mindenkinek legyenek másokkal közös képei is. Ennyi – magyarázta Jiwon, mi pedig szétszéledtünk a beosztások szerint.

Beléptünk a szobába, ahova minket osztottak be. Egy régi, szétment ágy állt a szoba egyik sarkában, a másik oldalon pedig egy szintén régi szekrény. Az egész szobának tipikusan olyan elhagyatott ház feelingje volt.

Odalépett hozzám egy fiatal nő, kezében egy pólóval.
-Ezt vedd át! – utasított, és a kezembe nyomta a fehér pólót, majd Jiminnek is adott egy ugyanolyat. Néhány másodpercig mindketten a pólót néztük és felkészültünk a helyzetre.
Oké, szóval akkor most itt kell mindenki előtt vetkőzőshowt tartanunk... Remek.

Gyorsan lekaptam magamról a felsőm és átvettem a fehér pólóra. Ekkor értettem meg, hogy miért is volt erre szükség. A póló szakadt volt, elnyúlt nyakkal, helyenként koszosan. Teljesen illett a fotózás hangulatához.

Leültem az ágyra és falnak vetett háttal néztem az ablakon kifelé, ahogy a fotós kérte, így a fény az arcomra sütött.

Néhány egyéni kép után (oda kellett sétálnom a szekrényhez, az ablakhoz meg hasonlók), odahívták Jimint is, hogy kettőnkről csináljanak képeket. Tanácstalanul álltunk egymás mellett és vártuk az instrukciókat.

-Üljetek le egymás mellé az ágyra, falnak vetve a hátatokat! – utasított minket a fotós.
Ahogy leültünk, teljesen olyan feelingje volt, mint ahogy mindig ültünk, mikor régen Jimin átjött hozzánk, még mikor a szüleinknél laktunk. Ezen egy pillanat erejéig halványan elmosolyodtam. – Rendben. Jimin, karold át Hoseok vállát és csak nézzetek a kamerába, hasonlóan, mint ahogy eddig tettétek. – Nos, ez Jiminnek könnyen ment, ugyanis ez azt jelentette, kedvetlenül nézzünk a kamerába, neki pedig továbbra sem volt semmi kedve a fotózáshoz.

A következő képen Jiminnek az ágynak döntött háttal kellett a földön ülnie és egy tégladarabot kellett a kezében fognia, miközben azt nézi, nekem pedig ugyanott kellett maradnom, mint az előző képen, annyi különbséggel, hogy nekem is egy tégladarabot kellett néznem. Izgalmas...

Kicsit megmozdultam az ágyon, annak fémrugói pedig hatalmasat reccsentek. Ijedten néztem fel a tégla figyeléséből, Jimin pedig vigyorogva nézett fel rám.
-Na, mi az? Olyan nehéz vagy, hogy összetörik alattad az ágy? – kérdezte. Ha az ágy nem bírná el a súlyom, már te is összetörtél volna alattam, életem...

A kép után még egy utolsó közös készült, majd Jimin egyéni képei következtek, én pedig mehettem tovább a többi helyszínre. Ahogy viszont léptem volna ki az ajtó...helyén, még visszafordultam, ugyanis pont akkor reccsent meg az ágy.
-És még én vagyok a nehéz – vigyorogtam Jiminre, majd kimentem a szobából.

...

-Sok sikert a holnapi koncerthez, srácok! – mosolygott ránk az egyik fotós, mikor fél tizenegy körül végeztünk a fotózással.
-Köszönjük szépen! – mosolygott vissza rá Jimin, ezzel mindannyiunk nevében megköszönve a jókívánságot.

Nos, igen. A holnapi koncert...
A koncert említésére összerándult a gyomrom.
Az első koncertünk ennyi ember előtt egy nagy arénában...

Hatalmasat nyeltem a másnapra gondolva, és onnantól kezdve folyamatosan ezen görcsöltem, egészen addig, míg el nem érkezett a pillanat: az első koncertünk pillanata.

Hiiiiiiiiii!
Éssss elérkeztünk ehhez a részhez is :')
Hamarosan igazán izgalmasra fordulnak a dolgok :3 (oké, igazából annyira nem lesz nagy szám, csak lesz egy kis dráma)

Mikor még nyáron megírtam ezt a részt, úgy éreztem, értelmetlen és béna, de most így visszaolvasva szerintem egész jó és belefér ilyen kitöltőrésznek. Nem akartam rögtön belevágni a lecsóba a koncerttel, kellett egy kis bevezető X3

2020.10.18. 21:56