*Hoseok szemszöge*

-Elméletileg sushit fogunk enni, de Jin valamiért elég ideges – léptem be a Jiminnel közös szobánkba, miután meglestem, mit fogunk enni.
-És ez a kettő hogyan függ össze? – nézett rám értetlenül a barátom.
-Nem függ össze, csak elmondtam, hogy mit nyomoztam ki a konyhában – vontam meg a vállam.
-Mosolyogj már, kérlek! – biggyesztette le alsó ajkát Jimin.
-De nem megy, Chim – erősködtem. – Most nem vagyok olyan kedvemben. – Ahogy ezt kimondtam, a barátom felém nyúlt és lerántott az ölébe.
-Mosolyogj! Ha nem mosolyogsz, szomorú leszek – nézett rám könyörgő tekintettel, de én csak elfordítottam a fejem.
-Chim, ne csináld! Tae vagy Jungkook bármikor beléphetnek – juttattam eszébe.
-Addig csinálom, amíg nem mosolyogsz – mosolyodott el kihívóan. Lehunytam a szemeim és sóhajtva megráztam a fejem, halvány mosollyal az arcomon. – Na~, ez így nem volt buli – biggyesztette le alsó ajkát újra. – Azt hittem, nehezebb feladatom lesz.
-Örülj, hogy elérted a célod és rávettél a mosolygásra – néztem szemeibe, még mindig kissé mosolyogva. – Másra már nem veszel rá.
-Oh, tényleg? – húzta össze résnyire szemeit, letörölhetetlen, pimasz mosollyal az arcán.

Most szokásunktól eltérően ő kezdeményezett. Először megcsókolt. Bár azt mondtam, nem vesz rá másra a mosolygáson kívül, természetesen nem tudtam ellenállni és visszacsókoltam, miközben ujjaimaimat tarkójánál vezettem rózsaszín tincsei közé. Ezután szépen lassan végigcsókolta állvonalam, lefelé haladva, egészen kulcscsontomig. Jóleső sóhajok hagyták el ajkaimat, és visszafojtottam egy nyögést, mikor pici ujjaival lágyan végigsimított oldalamon.
-Tetszik? – mosolygott rám, olyan közelről, hogy orrunk összeért.
-Nagyon – suttogtam ajkaira, de újabb csókra már nem volt időnk, ugyanis lépteket hallottam, amint valaki közeledik. Gyorsan felálltam Jimin öléből, ő pedig törökülésben csúszott feljebb az ágyon, hogy ne legyen fura, amiért az ágy szélén ül.

Jin nyitott be, ami azért megnyugató volt, annak ellenére, hogy időben meghalottuk közeledését. Ugyanis ki tudja, mennyire látszik rajtunk bármi is így utólag, közvetlenül azután, hogy ilyen hirtelen kizökkentettek minket a romantikázásból.
-Srácok, gyertek le enni! – szólt be Jin, az ajtón bedugva fejét. Azonnal el is indultunk lefelé a konyhába.
-Uuu, sushii – ült le boldogan Jimin az asztalhoz, én pedig közvetlenül mellette foglaltam helyet, és kezembe vettem a pálcikákat.
-Jinnie hyung~ - szólalt meg Tae, a sushikat kémlelve. – Miért van elszakadva az alga?
-Namjoont hibáztasd! – vágta rá a legidősebb, mire az említett kiakadva nézett rá.
-Nem az én hibám! Ideges voltál, én pedig megpróbáltalak megnyugtatni – szólalt meg felháborodva Nam.
-Megnyugtatni? – nevetett fel erőltetetten Jin. – Csak a sushimat tetted tönkre.
-Tehetek én róla, hogy téged megölelni sem lehet? – kérdezett vissza még mindig idegesen Nam.
-Nem az, hogy nem lehet megölelni, de...
-Srácok, nyugodjatok már le! – szólt közbe Jungkook. Zseniális, a maknae értelmesebb, mint a hyung és a leader... – Még csak ma költöztünk be, és ti már marjátok egymást.
-Akkor mondd meg neki, hogy ne ölelgessen! – nézett Jungkookra Jin, miközben Namjoon felé bökött. Mi, többiek mindeközben teljes lelki nyugalommal ettük a sushit... Amit Jin elméletileg elrontott, mert... Nam megölelte. Legalábbis a beszélgetésből ezt tudtam kivenni.
-Miért mondanám meg? Szobatársak vagytok, teljesen normális, ha megölelitek egymást. Én is megöleltem ma Taehyungot és biztos vagyok benne, hogy Hoseok és Jimin is megölelték már egymást. – A fiatalabb mondatára egyszerre nyeltünk félre és kezdtünk el köhögni mind a hárman. Mármint Taehyung, Jimin és én. – Mert nem? – nézett rám és Jiminre Jungkook.
-De, persze – bólintottam, majd ittam egy korty vizet, hogy csillapodjon a köhögésem. Óvatosan összenéztünk Jiminnel és a szánk sarkában kissé elmosolyodtunk, úgy, hogy a többieknek ne tűnjön fel. Csupán egy másodperc erejéig. Persze... Megöleltük egymást. Aha, csak egy ölelés volt, semmi több.
-De... Namjoon és én nem szoktunk ölelkezni – ellenkezett továbbra is Jin.
-Ahj, Jin, nyugodj már le! – lett ideges Jungkook is. – Fogadd el és szokd meg, hogy sok ölelést fogsz kapni ebben a házban. Egy ölelés sokszor rengeteget jelent. – Az idősebb lesütötte tekintetét és látni véltem szemében egy-két könnyet. Nem sírt, egyszerűen csak látszott rajta, mennyire kellemetlenül érzi magát abban a szituációban.
-Engem... még a szüleim sem szoktak megölelni. Nekem ez fura – mondta halkan, mire mindannyiunk kezében megállt a pálcika, Jungkook pedig szintén teljesen lefagyva nézett Jinre.
-Komolyan mondod? – kérdezte halkan a maknae. Jin csak bólintott és felnézett rá.
-Meg kell szoknom, hogy ti mások vagytok, mint a szüleim, oké? Idővel menni fog, csak... egyáltalán nem számítottam erre, főleg Namjoontól – mondta, ultolsó mondata közben pedig ismét lesütötte tekintetét, de még így is látható volt, hogy elpirul.

Miket fogunk még mi megtudni egymásról, miközben együtt élünk? Ez még csak az első nap, de Jint máris jobban ismerjük, nem is kicsivel.

Összenéztünk Jiminnel, és éreztem, hogy az ő pillantása is ugyanazt sugallja, amit én akarok neki üzenni: Előbb vagy utóbb biztosan kiderül a kapcsolatunk.

Úristen... a következő rész már hónapokkal későbbről fog szólni... De durva, hogy már itt tartok 😣

65 fejezetes az egész, tehát már nem sok van belőle :c

2020.10.18. 12:22