- Kicsim, siess ne késs el az első nap! - nevetgélt anya zavartan, ám ez nem
az a " sok sikert kívánok "  nevetés volt. Ez egy afféle " siss már, elkések a cégtől "  nevetésnek hangzott. Mogyoróbarna, már - már fekete íriszeimet kétszer átfordítottam a szemtengelyem körül, majd a táskámat felvettem a hátamra. Lassan dugtam ki a fejemet a fekete Jeepből.
- Legyen jó a napod. - vetette hanyagul anya oda nekem.
- Neked is. - motyogtam, az autó poros nyomát szugerálva. Megigazítottam a drapp-színű, kötött pulóverem, a kopott-kék farmeremet a derekamig húztam, és a keblembe szorongatott vízes papírzsepivel letöröltem a fekete conversem orráról a kiszálást követően keletkezett kis sárpacát. Hosszú, barna hajamat egy egyszerű mozdulattal kisöpörtem a szememből, hogy ne akadályozza a látásomat. Az iskola egy átlagos, négyzet alakú, téglából kirakott, fehér épület volt, itt-ott rajta egy-egy fakeret szegélyezte a poros ablakok alatt lévő ereszeket.  Nem túlzok, ha azt mondom az iskola előtt rengeteg diák ücsörgött. Mindenki a nyári élményét mesélte a barátainak vagy azt, hogy milyen pasik vannak a suliban. Kár, hogy kimaradtam az úgymond gólyatáborból, bár itt New Yorkban nem tudom milyen lehetett... Tekintetemet az iskola bejáratától, jobb felőli második padra szegeztem. Óriási tömeg volt ott, és
hat fiút úgy vettek körül, mint a római színház felépítése. Ők voltak belül  a színészek, a többiek meg a közönség. A hat fiú hevesen gesztikulálva meséltek valamit, időközben felnevettek.

Megráztam a fejem, majd elegánsan, egymás után pakoltam előre a lábaimat. " Páran " megbámultak, azzal  a csodálkozó tekintettel amit utálok. Szerencsémre válik az az öt tánc ( balett, tánc, párostáncok, egy olyansmi mint a rúdtánc, modern tánc illetve a Dance- Musical Tánc iskolában  is táncolok. ), amit űzök. A lépcsőn szószerint felpattogtam, majd lassan kinyítottam a bordó piros,  vasajtót. Az aula sem nézett ki másként, mint más iskolákban. Sima fehér falak, padok, növényzet, portál és pár tetem ajtó.  A padló kis mozaikokból áltt. Odatipegtem a portáshoz, majd szóra nyítottam a meggypiros ajkaimat.
- Öhm.. - motyogtam, mire a kissé dagadt, szőkehajú portásnő felém pislogott.
- Te vagy Benjamin  Adam? - kérdezte, majd valamit bepöttyögött a kocka formájú, régi, fehér számítógépen. Az egyik szemöldökömet felhúztam, majd zavartan elnevettem magam.
- Nem, én Capris Hads vagyok. - túrtam a hajamba, majd a személyimet odanyújtottam.
- Kilnec/B osztály! - tettem hozzá.
- Értem. - pillantott fel a gépből, majd valamit kitölteni kezdett.
- Áh! Itt is vagyok ! - hörgött fel valami a hátam mögül. Hangja férfias volt, de mégis úgy csengett, mint a tavaszi, csörgedező forrás. - Benjamin. - lehelte oda a portásnak.
Egy izmos mellkas csapódott a hátamnak, mire feleszméltem a naptár bámulásából.
Egy körülbelül száckilencven centiméter magas fiú állt mellettem . Barna haja kószán omlott szürke szemeibe, márkáns arca széle borostásra volt borotválva. Dús, vörösrózsa színű ajkán egy kacér mosoly virít. Az orra tökéletesen ívelt, mint a szemöldöke. Kék, laza pólót viselt, és a jobb karja telis-tele vol tetoválással. Fekete farmerja kimutatta a húsos izomzatát. Elkaptam a tekintetem és a portást bámultam. Hirtelen az óriási karját megéreztem a derekamon. Zavartan pislogtam felé, s az arcom azonnal égni kezdett. Ő csak egy mosolyt villantott rám. Zavartan bámultam a padlót.
Nem vagy te gyenge, verd le a kezét! Ne engedj a csábításnak!
Suttogtam magamnak. Ám a bevállalos énem teljesen máshogy gondolkozott.
Ez csekély eséj ne engedd el!
Mondogatta. Ám az angyali énem győzött.
Levettem a kezét a derekamról. Mégjobban elmosolyodott, majd megint visszatette. Megforgattam a szememet.
Akaratos baromarc!
- Tessék kisasszony, menjen a kétszáztizenhetes teremhet, az az osztálya. - nyújtotta oda nekem a személyim és a belépőkártyámat. Elszakadtam a fiútól. Vagyis Benjamintól, majd elindultam a rozoga, csempével kirakott lépcső felé. Felmásztam a lépcsőn, majd balra fordultam. Még egy lépcső. Aztán sikeresen az osztály ajtajához értem. Fehér ajtaja volt, rajta egy névsor. Nagy levegőt vettem, majd benyítottam az osztályba...

Köszönöm, hogy elolvastad. Minden visszajellzés számít! Ja és hagyj nyomot magad után!
Puszi!
* hamarosan izgalmas részek is jönnek *
~ Eddig kedvelitek Benjamint? ~