Meglepne bárkit is, ha azt mondanám ismét Arataval és a Hana nevű kislánnyal álmodtam? Ezúttal egy parkban voltunk és kergetőztünk. Mindnyájan nevettünk és boldogok voltunk. Úgy döntöttem ezt vele is megosztom, hátha ő segíthet rájönni, miért álmodom ugyanazt majdnem minden éjszaka. Reggel fél órával korábban keltem fel, hogy megcsinálhassam magunknak a reggelit. A szüleim már nem voltak otthon, szerintem az sem tűnt fel nekik, hogy Arata nálunk aludt. Ha tudták volna tuti nem engedik meg, hogy iskola időben bárki is átjárkáljon. Pedig már elmondtam nekik párszor, hogy már nem vagyok középiskolás, tudom mi a dolgom, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne szabadidőm. Miközben a reggelit készítettem, Arata karjai gyengéden átölelték a derekamat.

- A-chan, miért nem alszol még?

- Szerettem volna, de nem találtalak. Azt hittem késében vagyunk.

- Előbbre állítottam az ébresztőt, hogy legyen időnk reggelizni. Csak nem azt hitted, hogy anélkül fogunk elmenni itthonról? Tényleg ha már az alvásnál tartunk, mondanom kell valamit. 

- És micsodát? Ugye nem azt akarod mondani, hogy még sem élvezted a tegnapot?

- Baka! Persze, hogy jó volt a tegnap. Valami másról van most szó. Tudod, néhány napja folyton ugyanazt álmodom. Te meg én egy Hana nevű kislánnyal vagyunk és nagyon jól érezzük magunkat. Szerinted ez jelenthet valamit? Hiszen biztos nem véletlenül álmodom mindig ugyanazt! - látszott, hogy Arata nagyon zavarba jött. Mintha ő tudná miért álmodom mindig ugyanazt.

- Biztosan csak ezt szeretnéd álmodni, ezért jelenik meg mindig ugyanaz! - hebegte és olyan vörös lett, mint a paradicsom.

- Ez nem így van. Amikor először álmodtam, még nem tudtam a nevét sem, hogy néz ki. A második alkalommal tudtam meg, hogy Hana a neve és csak később láttam az arcát. A-chan, te tudod miért álmodom ezt, igaz? És ne akarj nekem hazudni, mert látom az arcodon, hogy tudsz valamit!

- Hagyjuk már ezt jó? Nem akarok ezen veszekedni veled! Hiszen már megmondtam, hogy nem mondhatok semmit, nem? Miért nem próbálsz meg bízni bennem? - mégis hogyan tehetném, mikor ő maga ismerte el, hogy valamit nem mond el. Így elég nehéz lenne bármikor is megbízni benne. Inkább úgy tettem, mintha nem figyelnék rá és befejeztem a reggelit, majd letettem elé két szelet palacsintát. Leültem vele szembe és elkezdtem reggelizni. Aztán hirtelen a kezét rásimította az enyémre. - Meddig fogsz még haragudni? - nézett rám kiskutya szemekkel, mire elnevettem magam.

- Te aztán tényleg hihetetlen vagy! Mindent bevetsz a cél érdekében, mi?

- Nem csak, pont úgy néztél rám, mint akkor mikor külön voltunk. Csak nem akarom, hogy többet így nézz rám mert azt hiszem nem igyekszem eléggé, hogy a kapcsolatunk megint a régi a legyen! - elkomorodott, nekem pedig egy gombóc nőtt a torkomba. Felálltam és leguggoltam elé.

- Figyelj, nem kell próbálkoznod, mert mert már megbocsátottam neked, de ezt már elmondtam!

- De...

- Semmi de! Azért bocsátottam meg neked, mert szeretlek és nem akarok külön lenni tőled! Szeretném ha ezt végre észben tartanád A-chan. Te és én együtt vagyunk és együtt is maradunk!

- Igen, ezt tudom. Elvégre nem véletlenül álmodtad azt amit, vagy nem? - a szemébe néztem és egyből választ kaptam a kérdésemre. Nem mondta ki szavakkal, de a tekintetével jelezte, hogy amit álmodtam az meg fog történni, igaz nem mostanában.

- Köszönöm A-chan - suttogtam és magamhoz öleltem. Úgy tűnik hatott a kis beszédem, legalábbis az előbbi őszinteségből ezt szűrtem le. Miután megreggeliztünk és átöltöztünk, indultunk is az iskolába. Egyáltalán nem lepődtünk meg, mikor reggel mindenki ott tolongott a faliújság előtt. Úgy tűnik ezektől a jóslatoktól nem szabadulunk egykönnyen. 

- Engedjetek oda! - löktük arrébb az alsósokat, hogy szemügyre vehessük az eheti kiírást

Az új diák hóditásba kezd
Arata kifordul magából
Hiyama-sensei jó nyomon jár
Kaoru magára haragít valakit
Ryujit megbüntetik

A második jóslat eléggé megrémített. Fogalmam sem volt, mégis mit jelenthet Arata kifordulása önmagából, de ahogyan a többieket elnéztem, ők sem.

- Kétlem, hogy Arata a kelleténél is jobban ki tudna fordulni magából! - jegyezte meg Makoto, mire az említetf felmordult. Miután mindenki igyekezett az emlékezetébe vésni a látottakat, bementünk az iskolába. Ahogy a terem felé igyekeztünk, azon kattogott az agyam, mitől fordulhat ki Arata magából. Nos, erre pillanatokon belül megkaptam a választ, mikor szembe találtuk magunkat Yuu-val.

- Jó reggelt Haru-chan! Képzeld, ugyanabba az osztályba fogunk járni! - na már csak ez hiányzott. Nem akarom, hogy a volt és a jelenlegi barátom egy légtérben legyen.

- Te rohadék! - rontott neki Arata és behúzott neki egy jókorát. - Az egész a te hibád, minden miattad van! - üvöltötte, miközben ismét behúzott neki egyet. A többiek igyekeztek lerángatni Yuu-ról, Arata viszont fújtatott a dühtől és nem volt könnyű lerángatni őt róla.

- A-chan, mi a franc ütött beléd? - ráztam meg kissé, hátha úgy észhez tér.

- Ez a kis rohadék miatt van az egész! Az egész jóslatosdi az ő hibája! - kiabálta, mire mind egyszerre fordultunk felé.

- Tehát akkor ő írta a jóslatokat? - mutatott Yuu felé Ryuji, mire a srác csak zavartan megrázta a fejét.

- Fogalmam sincs miről beszéltek, de ez a srác totál őrült!

- Ne játszd az ártatlant! Ha te nem lennél, ez az egész meg se történt volna!

- A-chan, miért nem mondod el mit tett Yuu? Talán ő írja ezeket vagy mi?

- Felejtsétek el! - azzal kirántotta a karját a kezeim közül és bement a terembe. Mind szájtátva figyeltük őt. Oké, azt tudtam, hogy Arata tud hevesen is viselkedni, de még sosem láttam ilyen dühösnek. Szegény Yuu eléggé össze volt zavarodva, amit meg tudok érteni.

- Egyébként ő meg kicsoda? - kérdezte tőlem Ebina, mire újra rágcsálni kezdtem az alsó ajkamat. Ez van mikor zavarba hoznak.

- Matsura Yuu vagyok, az új osztálytársatok és Haru-chan volt barátja!

- A kije? - kérdezték a többiek mind egyszerre én pedig majdnem elsüllyedtem. Talán nem ártott volna ezt még a múlthéten elmesélnem nekik, hogy ne érje őket meglepetés.

- Mimdegy, csak menjünk be! - végül én is bementem a terembe és leültem Arata mellé. Ő közelebb húzta a székemet magához és továbbra is gyűlölettel teli tekintettel nézett Yuu irányába. Mikor becsengettek, Hiyama-sensei mar a teremben is volt. Szerencsére már jobban van, legalábbis ő ezt állította.

- Tanárnő, annyira örülök, hogy itt van! - lelkendezett Ryuji, de a tanárnő nem már nem volt ennyire lelkes.

- Saki, nem vagyok jó kedvemben, szóval leszel szíves ezt abbahagyni! Nos, ha esetleg még nem értesültetek volna róla, kaptatok egy új osztálytársat, remélem nem lesznek problémák! - ám mikor meglátta, hogy Yuu szájának széle be van lilulva, megdörzsölte a halántékát. - Veled meg mi a csoda történt?

- Tanárnő, én...

- Én voltam! - vágott közbe Arata. Egy újabb nem várt dolog tőle, főleg hogy mindezt úgy közölte, mintha természetes lenne. Szerintem egyáltalán nem bánta meg amit tett. Még a tanárnő is meglepődött, gondolom tőle várta a legkevésbé, hogy verekedésbe keveredjen.

- Mégis miért ütötted meg?

- Meg voltak rá az okaim!

- Rendben, te meg én szünetben beszélünk, most viszont kezdjük el az órát! - az óra rendben lezajlott, én viszont képtelen voltam koncentrálni. Nagyon mérges voltam Aratara, amiért ilyet csinált, mert ő egyáltalán nem ilyen, legalábbis régen nem volt az. Óra után Hiyama-senseiel együtt elment, mi többiek pedig átmentünk egy másik terembe, ugyanis jogi ismeretek következtek. Mivel legnagyobb szerencsémre Yuuki-senseit eltanácsolták, így nyugodtan vártam az óra kezdetét. Reméltem, hogy Arata meg jön órakezdésre, de sajnos nem így lett. Ebina viszont odaült mellém, hogy ne legyek egyedül. Ito-sensei tartotta az órát, aminek én örültem, a többiek már kevésbé. Főleg Ebina nem, ma ugyanis neki kellett felelnie. Néhány jogszabályt kellett volna felsorolnia, de azt hiszem még a kérdést sem igazán értette. Még szerencse, hogy én ott voltam és segítettem neki, így puskázással ugyan, de sikerült lefelenie az anyagból.

- Kössz, hogy megmentettél! - huppant le mellém megkönnyebbült arccal.

- Ugyan, nincs mit. Ebina-kun, te tudod mitől gurult be így A-chan?

- Gőzöm sincs, de én mondom valami tényleg nem stimmel vele!

- Igen, ezt én is tudom. Elmondok neked valamit, de ez maradjon köztünk. - bólintott, én pedig folytattam. - Szóval tegnap este, mikor nálunk aludt, megkérdeztem tőle mégis mi az ami ennyire nyomasztja őt. Erre azt mondta, hogy nem árulhatja el, mert azzal veszélybe sodorna minket!

- Mégis miféle veszélybe?

- Azt nem tudom, de ha ez így van akkor soha nem fogjuk tudni kiszedni belőle az igazat.

- Bízd csak ide, majd én kitalálok valamit! - itt be is fejeződött a beszélgetés, mert Ebina ezek után már csak az ötletelésre figyelt.
Szünetben a srácok Ebinát cukkolták, amiért szerintük "stréber" lett, mert az idei évet egy ötössel nyitotta. Ő persze nem magyarázta el, hogy pontosan hogyan is szerezte azt az ötöst, de mindegy. Szerencsére Arata is megjelent végre, ám azt hogy végül mire jutottak Hiyama-senseiel, nem sikerült kiszednem belőle. Csak annyit árult el, hogy egy szóbeli figyelmeztetéssel megúszta. Na nem mintha beértem volna ennyi információval, de nem akartam még jobban felhúzni az agyát.

- Félsz tőlem? - nézett mélyen a szemembe, mire megráztam a fejem.

- Miért, kellene? Talán engem is meg akarsz ütni?

- Nem, csak azt gondtam félni fogsz tőlem! De örülök, hogy nem így van.

- Nyugi, nem foglak többet kérdezgetni. Ha nem bízol bennem, az a te gondod nem az enyém!

- Már megmondtam neked, hogy mi a helyzet ne kérd, hogy megismételjem. Reméltem, hogy megérted, nem tehetlek ki titeket veszélynek, ennyi az egész!

- Nekem mindegy, legyen ahogy akarod! - azzal felálltam a helyemről és inkább a lányokkal beszélgettem tovább. Még mindig mérges voltam rá, egyszerűen nem tudnék olyan okot mondani, ami elég nyomós lenne arra, amit tett. Hiszen nem is ismerte, mégis úgy rontott rá, mintha Yuu valami rossz ember lenne.
Az órák többi része már nem volt olyan fontos. Csak dolgozat, beadandó és még több beadandó. Komolyan, a tanároknak szórakozás ennyi tanulnivalót feladni egy napra? Nem is értem, hogy gondolhatják ezt komolyan. Délután elindultak a szakkörök, én pedig átvonultam Kaoruval és Makotoval a suliújsághoz, ugyanis tavaly óta mi vagyunk a szerkesztői. Szeretem csinálni, igazán hasznos időtöltés. Kaoru felvetette, hogy kitárgyalhatnák az újságban a jóslatokat, mi azonban nem voltunk vevők rá. Még csak az kéne, hogy mások is ezen csámcsogjanak.
Miután befejeztük a vázlatokat, indulnunk kellett haza. Arata ott várt engem az iskola bejáratánál. Nem mondom, hogy nem örültem neki, de igyekeztem leplezni.

- Meddig fogsz még haragudni? Felsóhajtott és elvette tőlem a táskámat.

- Ameddig el nem mondod, miért ütötted meg őt? Ha nem vagy hajlandó elmondani, akkor én meg nem vagyok hajlandó beszélgetni veled.

- Jól van, hallani akarod? Neki is köze van ahhoz, amit nem mondhatok el nektek. Tulajdonképpen ő robbantotta ki ezt az egészet! Ennél többet nem mondok, elégedj meg ennyivel!

- De hiszen csak most ismerted meg őt, honnan tudod ezt ilyen biztosra?

- Tudom, és kész! Most inkább menjünk haza! - megfogta a kezemet és hazakísért. Búcsú előtt sikerült kierőszakolnia belőlem egy csókot, majd ő is elment haza.