Ha tehettem volna, legszívesebben az egész napot Arata karjaiban töltöttem volna. Elmondani sem tudom milyen jó érzés volt újra átölelni őt, érezni a gyengédségét és a csókjait. Bárcsak valahogy megállíthattam volna ezt a pillanatot, hogy ő és én nyugodtan kettesben maradhattunk volna. Már mindketten a padon ültünk, én pedig az arcomat a mellkasába temettem és igyekeztem kizárni a világot magunk körül.

- Haru-chan, mennünk kell, mindjárt becsengetnek! - kissé megemelte az államat és nyomott egy csókot a számra.

- Nem akarok! Félek ha most elmegyünk, kiderül hogy ez az egész meg se történt.

- Emiatt kár aggódnod. Hisz megmondtam neked, nem? A boldogságod számomra minden másnál előbbre való! Nem fogom hagyni, hogy bárki közénk álljon erre megesküszöm! - a fülem mögé tűrt egy hajtincset és az ajkával simogatni kezdte az enyémet. Olyan gyengéd volt, amilyen még soha. Korábban mindig vadul csókolt, mintha rohanna valahová, most viszont minden lelassult és a vadságot gyengédség vette át. Azt hiszem ez volt az amit a leginkább hiányoltam korábban. Persze tudtam, hogy szeret és ezt éreztette is velem, de sosem bánt velem olyan óvatosan és gyengéden mint most. Szerettem volna azt hinni, hogy ez most már örökké így fog maradni. - Most már menjünk jó? - bólintottam, ő pedig összekulcsolta a kezünket és úgy mentünk vissza. Kicsit meglepett, hogy a barátaink ugyanott toporogtak és feltehetőleg minket vártak.

- Na? - nézett ránk idegesen Arata legjobb barátja Ebina. Ő és Ebina amolyan Sherlock és Wattson voltak. Soha nem szakadtak egymás mellől, plusz mindketten érdeklődtek a rejtélyes esetekért, amiben ez az iskola igencsak bővelkedett. Több pletyka is keringett már arról, hogy az iskola korábban egy gyár volt, ahol halálra dolgoztatták az embereket, meg hasonlók.

- Adott még egy esélyt! - Arata halványan elmosolyodott és kicsit megemelte a kezünket, hogy a többiek is láthassák. Ryuji kivételével mindenki megkönnyebbült, ő azonban csak még rémültebb lett.

- Szóval tényleg megtörtént! Akkor ezek szerint ezek is meg fognak történni, mi? - mutatott az előrejelzésekre, mire Iroha egy jókorát csapott a fejére.

- Te hülye, hisz ezt mindenki tudta! Haru-chan és Tatewaki-senpai nagyon szeretik egymást, szóval mindenki számára nyílvánvaló volt, hogy mi lesz a végkimenetele a beszélgetésnek! - komolyan ennyire kiismerhetőek lennénk? Bár jobban belegondolva, talán igazuk volt. Ők mindig mondogatták, hogy úgysem leszünk sokáig külön, elvégre mi ketten összetartozunk.

- Nem mehetnénk már be? - szóltam közbe, mert már nagyon nyomasztott a helyzet.

- Baj van? - nézett a szemembe Arata, mire megráztam a fejem.

- Semmi baj, csak el fogunk késni! - végül mindannyian bementünk az iskolába és el is kezdődött az első óra. Képtelen voltam odafigyelni arra amit a tanár mondott. Egész végig az járt a fejemben, amit Ryuji mondott. Mi van ha a többi előrejelzés is be fog következni? A félelmem nem volt alaptalan. Hisz végül mégis kibékültem Arata-val, ahogy az a cetlin is állt. 
Miután az óra befejeződött, végre beszélhettem Makoto-val a legjobb barátnőmmel. Már kicsi korunk óta ismerjük egymást és mindent elmondhatunk a másiknak. Makoto az a tipikus modell alkat: Magas, vékony, a világosbarna haja úgy a háta közepéig ér és mindig divatosan öltözködik. Ezzel szemben, nekem sötétbarna és vállig érő hajam van, nem vagyok kifejezetten magas és nem foglalkoztat a divat sem. Mondhatjuk úgy is, hogy külsőleg egymás ellentétei vagyunk.

- Haru-chan, gratulálok! Hallottam kibékültetek Arata-val! Nagyon jól döntöttél, végülis ő egy nagyon jó srác!

- Honnan tudtad meg? Hisz csak nem rég történt.

- Tudod, hogy itt elég hamar terjednek a hírek. A lényeg, hogy szerintem nem fogod megbánni amit tettél! - elmosolyodott és megsimogatta a karomat. Jó érzés volt Makoto közelében lenni. Bár idősebb voltam nála pár hónappal, mégis inkább a nővéremként tekintettem rá.

- Nem is ettől félek. Mi van ha Ryuji-nek lesz igaza és a többi jelzés is be fog következni? Nagyon félek, hogy ez fog történni!

- Ugyan már, az a dinnye csak felesleges feszültséget generál! Hidd el nincs miért aggódnod! Csak légy boldog Arata-val és a többit meg bízd rá. Tudom, hogy vigyázzni fog rád és nem hagyja, hogy aggódj! - abban nem is kételkedtem. Arata mindig is ilyen volt, úgy óvott engem, mintha minimum valami méregdrága ékszer vagy drágakő lennék. Persze az ő helyzetében ez teljesen érthető volt. Végül elérkezett az egyetlen óra ami az osztályfőnökünkkel, Hiyama-senseiel volt, ez pedig a történelem volt. Bárki megkérdezheti miért tanulunk az egyetemen is történelmet, de a válasz igazán egyszerű: Mivel ez a tantárgy szorosan kapcsolódik a választott szakunkhoz, vagyis a Közpolitikához. Kicsit talán furcsa lehet, de az osztályunkban majdnem mindenki rendőr vagy jogász szeretne lenni. Talán én vagyok az egyetlen, aki még nem tudott dönteni. Nagyon irigylem ezért a többieket, hisz nekik már van fogalmuk arról mihez kezdenek majd a diploma után. De inkább térjünk vissza az órához, ugyanis nem mondhatom, hogy eseménytelen volt. Mihelyst Hiyama-sensei belépett a terembe, Ryujit újra elkapta a félelem.

- Tanárnő, kérem nagyon vigyázzon magára! - bukott ki belőle, amin a tanárunk igencsak megrökönyödött.

- Hogy mondod, Saki?

- Csak bármi megtörténhet, szóval legyen óvatos! Nem szeretnénk elveszíteni magát! - sejtettem, hogy leesett neki a dolog, mert idegesen a homlokára csapott.

- Na idefigyeljetek! Melegen ajánlom, hogy verjétek ki a fejetekből azt az átkozott fecnit, megértettétek? Nem szeretnék felesleges feszültséget, sem azt, hogy emiatt bárki is féljen idejönni. Érthető voltam? - mindenki bólintott, kivéve persze Ryujit. - Saki?

- Igen, elnézést! - Nos, kétlem hogy ez bármennyire is megnyugtatta volna őt, de sebaj.

- Rendben, akkor kezdjük végre el az órát! - senki sem mert már megszólalni. Néma csend kísérte végig az órát. Csak az óra végeztével tudtunk kicsit fellélegezni. Már alig vártam, hogy hazamehessek és elfelejtsem ezt a mai napot. Szerencsére hamar elment az idő és végül Arata-val együtt mentem haza. Ő is ott lakik a környéken, közel hozzánk. Mikor hazaértem, láttam, hogy a bátyám Sho ott ül a konyha asztalnál és épp egy magazint lapozgat.

- Megjöttem! - motyogtam, amit a bátyám meg is hallott.

- Üdv itthon!

- Mit keresel itt? Nem Sato-channal kéne lenned? - a bátyám felesége Satoko kisbabát vár, ezért vett ki szabadságot, hogy gondoskodhasson róla. Sho abban az iskolában tanár, ahová járunk.

- Húgi, itt lakunk a szomszédban, mégis miért olyan nagy baj ha néha átjövök megnézni hogyan mennek a dolgok?

- De hisz anyáék nincsenek is itthon!

- Ők nem, de te igen. Ahelyett, hogy itt vitatkozunk, inkább meséld el mi bajod? Nagyon letört vagy!

- Tudod, ma reggel valaki kifüggesztett néhány előrejelzést a hétre vonatkozóan és úgy tűnik igaz amit leírtak oda.

- Miért, történt valami?

- Nos, kibékültem Arata-val, ahogyan az az előrejelzésen állt!

- Nahát, tényleg? Nagyon örülök neki! Tatewaki nagyon rendes srác, boldog vagyok hogy nem volt végleges a szakításotok!

- Mako-chan is pontosan ugyanezt mondta. Hihetetlen mennyire boldogok vagytok tőle.

- Azért mert szeretünk téged! És ismerd el, hogy mellette mindig is nagyon boldog voltál.

- Nos, ez igaz. De Arata nagyon megváltozott. Rövidre vágatta a haját és átfestette feketére. Meg aztán, annyira máshogy bánik velem. Sokkal gyengédebb, mint korábban volt!

- És te emiatt aggódsz? - bólintottam. - Kár ezen idegeskedned. Biztosan csak azért tette, mert ő is megkomolyodott. Hisz mikor szakítottatok még nem volt elég érett, vagy nem ezt mondtad nekem?

- De igen. Csak nem akarok megint csalódni benne!

- Nem fogsz, majd meglátod. Tényleg, nem vagy éhes? - megráztam a fejem, majd miután elköszöntem a bátyámtól, felmentem a szobámba. Mivel már elég késő volt, így átöltöztem és befeküdtem az ágyba. Már majdnem aludtam, mikor megcsörrent a mobilom. Meglepetésemre Arata volt az.

- A-chan? Történt valami?

- Csak meg akartam köszönni, hogy adtál nekem még egy esélyt. Hidd el nem fogsz bennem csalódni!

- Milyen kis buta vagy! Ezt nem nekem kell megköszönnöd, hanem magadnak. Egyébként is nagyon szeretlek téged, A-chan szóval maradj mindig mellettem, jó?

- Ezt még kérned sem kell. Örökké melletted leszek Haru-chan!