Ugyanabban a parkban vagyok, ahogy minden álmomban. Természetesen Arata és a Hana nevű kislány is velem vannak. A kislány kezében néhány szál virág van, azzal szalad felém. Én felveszem a földről és egy puszit nyomok az arcára.

- Mama nézd, ezt neked szettem! - nyújtja felém a virágokat, én pedig gyengéden megsimogatom az arcát. Aztán hirtelen minden elsötétül. Fékcsikorgást hallok, majd felébredek. Fogalmam sincs miféle álom lehetett ez. Abban az egyben voltam csak biztos, hogy az a Hana nevű kislány tényleg a miénk.
Öltözés és szépítkezés után lementem a konyhába reggelizni. Ott azonban egy igazán kellemes meglepetés fogadott.

- A-chan? Te meg mit keresel itt?

- Csak szerettem volna bocsánatot kérni a tegnapi miatt! - a kezében volt egy csokor rózsa, amit a kezembe nyomott.

- Te tényleg hihetetlen vagy! De azért köszönöm, nagyon szépek! - elmosolyodtam és vízbe tettem a virágokat. Tény, hogy Arata nagyon jó abban ha le kell kenyerezni másokat.

- Tatewaki-kun, nem reggelizel velünk? - kérdezte anyám, én viszont megráztam a fejem.

- Nem lehet. Sietnünk kell, különben elkésünk! - elkaptam Arata csuklóját és kirángattam őt a lakásból.

- Tényleg ennyire kell sietned?

- Nem, csak szeretnék mondani neked valamit. Már megint álmodtam!

- A lányunkról, ugye? - kérdezte, mire összehúztam a szemöldökömet. Tehát akkor nem volt hülyeség amit álmodtam. - Ugy értem, hogy....

- Ne aggódj, megígértem hogy nem kérdezlek tőled erről, szóval nem kell válaszolnod! Egyébként igen. De ez az álom most nem volt olyan tökéletes. Egy ideig még minden jó volt, aztán hirtelen minden elsötétült és csak fékcsikorgást hallottam, aztán felébredtem. Borzasztóan féltem A-chan!

- Tudom, de hidd el ilyen nem történhet meg, oké? Minden rendben lesz! - megsimogatta a karomat, majd sétáltunk tovább az iskolába. Reméltem is, hogy igaza lesz és tényleg nem lenne semmi gond. Mikor megérkeztünk, láttuk hogy a többiek ott beszélgetnek az iskola előtt. Ez furcsa volt, nagyon ritka volt az olyan alkalom, hogy az osztályunk kint várakozott.

- Mi folyik itt? - kérdeztem, a srácok pedig igyekeztek elfojtani a nevetést.

- Ebinaval kicsit megvicceltük Kaorut! - ecsetelte Ryuji, majd az ujjával a telefonjára lévő hirdetésre bökött, amin nagy betűkkel ez állt: "TAKEUCHI KAORU PÁRKAPCSOLATI SZAKÉRTŐ!" A neve mellett pedig ott szerepelt a telefonszáma. Oké, ez tényleg elég vicces.

- Tegnap este tuti sok kéretlen hívása volt! - vigyorgott Ebina is. Szegény Kaoru. Bár elég viccesnek találtam a dolgot, azért nagyon sajnáltam is. Végül a vicc tárgya is megjelent és kicsit sem volt boldog.

- Haha, nagyon viccesek vagytok srácok! - pufogott, belőlünk pedig előtört a nevetés. Tény, hogy ez egy igazán vicces szituáció volt. Kár, hogy Kaoru ezt nem értékelte.

- Kaoru megérdemelte, elvégre ma úgyis meg fog bántani valakit! - szólt közbe Arata, mire mind felé fordultunk. Szóval ő tisztában van vele, mikor mi fog történni?

- Tat-chan, te tudod az események sorrendjét? Ha igen, akkor miért nem mondod el nekünk?

- Nem, egyáltalán nem tudom a sorrendet, csak gondolom, hogy ez fog történni! Inkább menjünk be, mert lassan kezdődnek az órák! - eléggé zavarban volt, de nem volt mit tenni. Mind bementünk a termünkbe. Mikor Arata észrevette Yuut, csak egy dühös pillantást vetett rá, de szerencsére nem kezdett el balhézni újra. A srácok a többieknek is elmondták a Kaorus dolgot, amin az érintett ismét megsértődött.
Szerencsére ma csak könnyebb óráink voltak. Igazából már mindenki a délután várta. Úgy döntöttünk összeülünk és kicsit szórakozunk együtt, az úgyis nagy ritkaság nálunk. Mikor ilyesmi mégis előfordul, általában Ryujiék alaksorában bandázunk. Ilyenkor átbeszéljük a kínosabb dolgokat amiket az iskolában képtelenség lenne, illetve egészségtelen kajákat eszünk és felelsz vagy merszt játszunk. Ma délutánra is ezt terveztük. Igaz, hogy még csak hét eleje van, de nem árt néha kiereszteni a fáradt gőzt.
Miután véget értek az órák fel is kerekedtünk. Ryuji meghívta Yuut is, aminek Arata nem örült. De mindenki lehurrogta őt, szóval kénytelen volt elfogadni a dolgot. Viszont egész idő alatt maga mellett tartott, hogy még véletlenül se kerüljek közel hozzá. Mikor megérkeztünk Ryujiékhez, helyet foglaltunk az alaksorban. Miközben Kaoru pizzát rendelt, mi elhatároztuk, hogy felelsz vagy merszt fogunk játszani. Ha Yuu nem lett volna, valószínűleg mást választunk, de így legalább volt esélyünk kifaggatni őt. Minden nagyon jól ment, pizzát ettünk és nagyon jól éreztük magunkat. Ám ez csak addig tartott, amíg el nem értünk Kaoru-hoz, aki azt a kérdést kapta, hogy szerinte ki a legszebb lány az iskolában.

- A legszebb lány? Egyértelműen Mako-chan, csak nézzetek rá! - a barátnőm elég rendesen elpirult, látszott, hogy jól esett neki. - De a viselkedése elég utálatos! - ezt talán nem kellett volna mondania. Makoto arcáról lehervadt a mosoly és összehúzta a szemöldökét.

- Mit mondtál? - a keze ökölbe szorult, én pedig attól féltem még a végén behúz neki egyet. Mindenki néma csöndben volt, nehogy rosszabbak legyenek a dolgok.

- Ne haragudj, de nem akartam hazudni neked! Elég utálatos vagy másokkal és ez nagyon nem tetszik. De emiatt nem kell rosszul érezned magad, jó? Sok srác van aki biztosan értékelni fog téged! - ettől viszont Makoto csak még idegesebb lett. Bár nem üvöltötte le Kaoru fejét, az arcára minden kiült.

- Mako-chan, mérges vagy, igaz? - kérdezte tőle Ryuji.

- Még szép, hogy az vagyok! Te talán nem lennél az, ha valaki ilyeneket mond neked?

- Akkor bevált a jóslat, Tat-chan jól mondta, hogy ma fog megtörténni! - csattant fel, mi pedig ismételten Arata felé néztünk. Azt vártuk, hogy majd megmagyarázz vagy valami, de ő inkább csak csendben maradt. Szóval még mindig nem hajlandó beszélni róla? De vajon meddig akarja ezt még húzni?

- A-chan, kérlek mondj már valamit! Ne hagyd, hogy örökké rettegjünk ettől az egésztől!

- Higgyétek el, hogy ha tehetném elmondanék nektek mindent, de nem tehetem mert azzal titeket sodornálak bajba. Legyen elég annyi, hogy tudom mikor mi fog történni, de a jóslatokat nem én írom. Kérlek bízzatok bennem! Tudom, hogy nehéz de higgyétek el, ezzel nem akarok semmi rosszat nektek. - ez eléggé lelombozta a napot. Na nem Aratat utáltuk, hanem az egész helyzetet. Utáltuk és nem értettük mi lehet az a dolog, amitől meg kellene védenie minket. Végül még beszélgettünk egy kicsit, mielőtt szétszéledtünk. Engem szokásosan Arata kísért haza.

- A-chan, ugye majd egyszer megtudjuk miért vannak ezek a jóslatok? Nem szeretnék sokáig attól félni, hogy ez az egész félrecsúszik és végül tényleg bajunk esik.

- Ne aggódj, megígérem, hogy minden rendben lesz! - egy puszit nyomott a homlokomra, ezzel igyekezett megnyugtatni. Nem mondom, hogy ez sikerült, de egy időre talán el tudja feledtetni velem a rémálmokat.