Április eleje volt, az új tanév első napja. Lassan, komótosan ballagtam az iskola felé. Mikor még együtt voltunk, Arataval együtt jártam iskolába. De azok az idők már elmúltak, én pedig sok év után először, egymagam léptem át az iskola küszöbét.  Az intézmény előtt nagyobb csoport álldogált, kíváncsian kémlelték az ott elhelyezett faliújságot. 

- Mégis mi a fene folyik itt? - kérdeztem magamban. Még soha nem érdekelt senkit sem ennyire ez a nyamvadt tábla. Mindig csak dögunalmas információkat osztottak meg rajta. Bár nagyon furcsálltam ezt az egészet, mégis kellemes kíváncsiság járta át a testemet.

- Haru-chan, ezt látnod kell! - kapta el kezemet az egyik barátnőm, Nao. Egyenesen a táblához rángatott, miközben igyekeztük átverekedni magunkat a tömegen. Az ott állók mind elmélyülten olvasták a kiírást.

HETI ELŐREJELZÉS!
Hiyama-senseit kisebb baleset éri
e
Egy új diák bonyodalmakat okoz a többieknek
Kaoru végre szerelmet vall szíve hölgyének
Ryuji újabb trükkje halálra rémíti az egyik tanárt
Haruka ad még egy esélyt Aratanak

Hitetlenkedve olvastam az utolsó sort. Teljességgel lehetetlennek tartottam, hogy megbocsátok neki. Nyáron rajtakaptam őt egy idegen lánnyal csókolózni, amivel darabokra törte a szívemet. Azt se ő, se más nem tudta megmondani, ki volt az a lány, de teljesen felesleges volt. Igaz, azóta Arata már százszor, ha nem ezerszer kérte, hogy adjak neki még egy esélyt. Tudtam és láttam is rajta, hogy még mindig engem szeret, de még most is nagyon félek újra megpróbálni vele. Hisz ha egyszer megtette, mi a garancia arra, hogy később nem teszi majd meg ismét? Nem szerettem volna kockáztatni.

- Akkor Hiyama-sensei meg fog halni? - kérdezte ijedten Ryuji, mire kapott pár tockost a fejére. Tény, hogy felesleges ilyen hülyeségeket beszélnie.

- Te idióta, a tanárnőnek nincs semmi baja! Különben is, mégis ki az a hülye, aki ezt beveszi? - mérgelődött Iroha. Ő volt az iskola legokosabb tanulója, és bár más osztályba járt, a baráti körünk szerves részét képezte.

- Hát, ha engem kérdeztek, szerintem Haru-chan meg fog bocsátani Tatewaki-senpainak, hiszen még mindig nagyon szereti! - szólt közbe Nao, mire megráztam a fejemet. Kétlem, hogy ez bármikor is megtörténne. Mintha csak hívták volna, meg is jelent az említett.

- Haru-chan, beszélhetnénk kettesben? - Nagyon meglepett a látványa. Korábban hosszú és szőke volt a haja, most viszont igen rövidre vágatta  és át is festette feketére. Sejtettem, hogy mi áll ennek a drasztikus változásnak a hátterében, de nem akartam, hogy igazam legyen. Az már túl sok lenne.

- Akkor menjünk az udvarra, jó? - Láttam az arcán, mennyire megdöbbent, mintha nem hinné el, amit mondtam. Igazából megtehettem volna azt, hogy visszautasítom a kérését, de mégis mi értelme lett volna? Hisz azzal nemcsak  az ő szívét törném össze, hanem a sajátomét is. Kár lenne letagadnom, hogy mennyire szeretem őt, elvégre az arcomra van írva, mennyire vágyom rá. Végül az iskola udvarára mentünk, ahol csak mi ketten voltunk. Leültünk az egyik padra, és egymás felé fordultunk.

- Köszönöm, hogy ezúttal nem utasítottál vissza! - A kezeit tördelte és nagyon zavartnak tűnt.

- Mi történt a hajaddal? - vettem a kezembe az egyik tincsét, és végigsimítottam rajta a kezem.

- El akarom kerülni, hogy megint olyan legyek, mint akkor! Szóval eldöntöttem, hogy külsőleg és belsőleg is elvágok minden szálat, ami a régi énemhez köthető.

- Mégis mit mondhatnék erre?

- Nem kell, hogy bármit is mondj. Csak szólni akartam, hogy meg fogok változni, és miattad majd más ember leszek, mert nem akarom még egyszer ugyanazt a hibát elkövetni! - Felállt a padról, és még egyszer rám nézett. Nem akartam, hogy elmenjen. Azt akartam, hogy maradjon velem és soha ne engedjen el.

- A-chan! - kiáltottam utána, mire visszafordult. A sóhajából ítélve egy hatalmas szikla gördülhetett most le róla és nemcsak róla, hanem rólam is. Arata visszasietett hozzám, majd szorosan a karjaiba zárt. Nem mondtam többet, csak úgy csimpaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta.

- Akkor ez most azt jelenti...

- Csak soha többet ne engedj el, jó? – motyogtam, és megeredtek a könnyeim. Erre Arata elengedett, és mélyen a szemembe nézett.

- Ígérem, hogy mostantól csak a te boldogságodat fogom szem előtt tartani. Még egyszer nem fogsz csalódni bennem! - A homlokát nekidöntötte az enyémnek, én pedig végre újra boldognak éreztem magam.