A tanteremből kiérve az ebédlő fele veszem az irányt, ahol felhajtok két pohárral az asztalra kikészített, hűvös vízből. Közben gépiesen végigmérem a körülöttem ténfergőket. Felettébb unalmas társaság, akárcsak a fentiek, akik -gondolom- miután elhagytam a termet gyűlést tartottak, hogy eldöntsék megsértődjenek-e.
Mindegyik, kivéve egyet. Mr. Butlert, hogy úgy nevezzem, ahogyan a tanár.
Észrevettem, hogy ő inkább viccesnek, mintsem sértőnek találta a megszólalásom. Habár ő nem tűnik olyan karótnyeltnek, mint a többiek sőt, tipikusan az a pasi akit kétszer is megnéz az ember lánya mégis, az egész lényéből áradó cinizmus elég ahhoz, hogy minden bizalmam megvonjam tőle. Veszélyes alak, semmi szükségem rá. Nekem most a szökésre kell koncentrálnom.

Következő reggel fél órás késéssel érkezek a csarnokban, ahol rajtam kívül már egy lélek sem tartózkodik. Mivel az épületben néma csend uralkodik, ráérősen kilépek az udvarra, ahol rövid séta után már meg is hallom az elveszett társaságot. A virágágyások mellett térdelnek, éppen az apró gazokat tépik ki a növények mellől.
Ügyet sem vetnek rám, mikor megállok a közelükben, mintha csak egy légy szállt volna le. Én sem töröm magam, az érdeklődés legkisebb jele nélkül nézem őket, ahogyan fekete kezekkel turkálnak a gyomok között.
Egyszerre egy alacsony, pocakos ember pattan elém. Meglehetősen rusnya képe van, melynek zömét a piros orr és a szürke, tömött bajusz teszi ki. Közel ülő, fakó szemei haragosan villannak felém.
Akkor hát ő az a Gordon.
-Tudja maga, mennyi az idő?-reccsen rám.
Beszéd közben nem is látom a száját, kizárólag a bajusz mozog, mintha csak az szólna hozzám.
-Korán.-nézek el a válla felett az éppen csak világosodó égboltra-Hétvégéhez képest nagyon korán van.
Rámmered.
-Korán!? Ha még az lenne! Sokkal inkább későn! Bizonyára tájékoztatták, hogy hét órakor kell gyűlekezni a csarnokban. Ehhez képest -éles oldalpillantást vet karórájára-Már majdnem nyolc óra van!
-Mondom én, hogy korán.-bólintok.
-Hol volt eddig?-faggat erélyesen.
-Aludtam.-közlöm kereken.
-Intézményünkben a pontosság a diákoktól és tanároktól ugyanúgy elvárt.-jelenti be hivatalosan, majd az arca -azon része, ami kilátszik- megvetően sötétedik el-Maga információim szerint ezt nem először sértette meg.
-Akkor most miért van úgy megdöbbenve ezmiatt?-kíváncsiskodom.
Dús, bozontos szemöldöke felett ráncba szalad a homloka. Arra számítok, hogy pillanatokon belül tajtékzani fog, de úgy tűnik végül sikerül visszafognia dühét. Csak ennyit mond kimérten:
-Hozzon metszőollót a raktárból. Szükségük lesz rá ezután.
Az épület sarka felé int.
-Azonnal.-vigyorodom el.
Sarkon fordulok, de közben a szemem sarkából még észreveszem, ahogy a fejét csóválja.
-Még az azonnal is kevés ennyi késés után.-veti utánam.