Macarthur tanárúrnak már-már feltűnően erőltetett akcentusa van, de hogy pontosan milyen is akar lenni, arra még nem jöttem rá. Valahol félúton van a skót és a groteszk között.
Nem is sokáig figyelek rá, a gondolataim visszakanyarodnak a szünetben történtekre.

Viszonylag hamar megtaláltam a termet és azonnal el is foglaltam a leghátsó padok közül az egyik szabadot. Egy ideig az ablakon bámultam kifelé, ügyet sem vetve a körülöttem nyüzsgő diákokra, de aztán kihallottam pár hangosabb szót, ami arra késztetett, hogy odaforduljak. Amikor erre páran elcsendesedtek, mintegy megerősítése volt a gyanúmnak, hogy a "nem megfelelő" és a "szándékosan csinálta" kifejezések rám vonatkoznak.
-Valami gond van?-vontam fel a szemöldököm, mire a legtöbben vagy elkapták a fejüket vagy hirtelen nagyon érdekesnek találták a csukott füzetüket.
Az egyik lány viszont állta a pillantásom. Még ki is húzta magát, mielőtt megszólalt volna.
-A viseleted. Amit felvettél, az testnevelés órára és az udvarra való.-közölte.
A fagyos bólintásomnak vagy húsz tekintet volt a tanuja.
-És ez titeket azért zavar, mert...?-kérdeztem.
-Mert nem ez a megengedett ruházat tanórákon.-az amúgy is kicsi szem még apróbbra húzta magát a széles arcban, mikor gazdája rám hunyorgott-Csak gondoltam szólok.
-Hm. Hát ha ez az eredménye, akkor legközelebb inkább ne gondolkodj.-mosolyogtam rá nyájasan.
Erre aztán olyan csend támadt, amilyet még nem produkált ez a karótnyelt börtön. És lám, a kicsi szem úgy kitágult, hogy már szinte normális méretű lett. Bamba nézéséből egyértelműen látszott, hogy jelenleg aggasztóan erőlteti parányi agysejtjeit.
Ekkor valaki felhorkant mellettem.
Odakaptam a pillantásom, hogy felmérjem, mégis ki találta szórakoztatónak a megjegyzésem, azonban a nyelvemre tóduló, további haragos szavakat hirtelen megfékezte a legkékebb szempár, amivel valaha találkoztam.
Akaratlanul is kihúztam magam, mert szinte ösztönösen ráéreztem, hogy más, mint a többiek vagy akiket eddig ismertem. Volt valami kihívó, valami merész benne.
Még ülve, a rozoga széken hanyagul elterpeszkedve is látszott, hogy magas, vállas, izmos pasi. A való életben még nem is láttam ilyen széles vállú, erős embert, csak a filmekben. Ilyen közelről, mint a szomszéd padsor, soha.
Rövid, egyenes fekete haja volt, sötét szemöldöke, egyenes orra és finom metszésű szája.
Felmértem határozott vonalainak minden egyes centijét mégsem tudtam elvonatkoztatni vakmerő, tengerszínű szemeitől.
Közelről sem volt olyan döbbent, mint a többiek, sőt, mintha mulatott volna rajtam.

-Baromság.-a közeli mély hang hatására összerezzenek és egy pillanat alatt kiszakadok mélázásomból.
Sűrűn pislogva emelem fel a fejem és pillantok végig a termen. Mindenki, beleértve a tanárt is, meglepve mered egyetlen irányba. Mellém.
Mielőtt odafordulnék, már tudom, ki szólalt meg.
-Parancsol, Mr. Butler?-kérdi a tanár, feljebb tolva szemüvegét telt orrán.
-Azt mondtam, baromság.-ismételte meg, egy fokkal sem halkabban-A déli katonáknak csak a háború lebegett a szemük előtt és nagy hazafiúi lelkesedésükben arra nem is gondoltak, hogy a jenkik könnyedén elzárják őket a világtól. Bár jobban belegondolva, a felelőtlenség találóbb szó erre.
Aha, valami csatáról van szó. Gyorsan belelesek a füzetembe, amibe mindössze az óra címét firkantottam le: Az amerikai polgárháború.
-Lenne szíves kifejteni, miért jutott erre a megállapításra?-tudakolja az öregúr, összeráncolt szemöldökkel.
-Hogyne.-gúnyos udvariasság cseng hangjában-Mivel a déliek tökéletesen megelégedtek az otthonukkal, nem utaztak sehova, így nem is ismerték a világot. Fogalmuk nem volt arról, hogy akikkel olyan nagyon igyekeznek háborúzni, az északiakkal, azoknak gyáraik, műhelyeik, bányáik voltak, szemben az ő gyapotföldjeikkel, rabszolgáikkal és nagyképűségükkel. Nem csoda, hogy leverték őket.
A teremben levők többen felszisszennek vagy haragos arccal merednek rá, ő viszont olyan higgadtan folytatja, mintha nem látott vagy hallott volna semmit ebből.
-Az volt a nagy bajuk, hogy nem tudták és nem is akarták felmérni, mivel állnak szemben.-ekkor elfordítja arcát és tekintete ismét összeakad az enyémmel. Én azonban nem hátrálok meg, dacosan nézek vele farkasszemet.
A teremben levő csend méltó versenytársa annak, amit én értem el szünetben.