Igazam van. Miután a nép kiörülte magát, újból szóra nyitja a száját.
-Ami pedig az elkövető személyét illeti...
A légkör pillanatok alatt újra megtelik feszültséggel és az előbbinél már többen néznek rám, de ha ez fel is tűnik az igazgatónőnek, szó nélkül veszi tudomásul.
-Vannak sejtéseink arról, hogy ki tehette, azonban ennek ellenére nincs szándékunkban nyomozást indítani.
Hitetlen horkantások, elégedetlen morgások fogadják ezt a kijelentést. Magam is felvonom a szemöldököm. Nincsenek következmények?
Ez vicces.
Látva a kezdődő lázadást Teréz Anya gyorsan folytatja:
-Vegyétek figyelembe, hogy ez nyílvánvalóan egy dühös gyerek cselekedete volt. Kezeljük hát ennek megfelelően.-itt egy kis szünetet tart, majd valamivel hangosabban folytatja-Amit tett, annak egyetlen célja a figyelemfelkeltés volt. Ne adjuk meg neki ezt az örömet.
Fordulj fel!
Összeszorítom a számat, mielőtt ezt hangosan is kimondanám.
A közelemben ülők összenéznek és némán, csupán a szemeikkel szavaznak. Nyílvánvalóan ellenem.
Forduljatok fel!
Közönyös arcom nem tükrözi a bennem fellobbanó, pulzáló gyűlölelet, amit-e hely iránt érzek és amely lassam szétárad bennem, míg másra sem tudok gondolni, csak arra, hogy mihamarabb lelépjek innen.

Megint éjszaka vacsorázok, egyedül. Nincs kedvem a társasághoz. Nincs kedvem az emberekhez. Pláne nem az itteniekhez.
Ez a suli és a józan ész. Egymást kölcsönösen kizáró tényezők.
Hamar végzek az evéssel, mert tavaszhoz képest baromi hideg van, főleg a hűtők mellett, pizsamában.
Most anélkül vonulok vissza a szobába, hogy megállnék rongálni. Noha nagy a kísértés, hogy helyrehozzam a hibámat. Ugyanis ha sikerült megmenti a tablókat, akkor félmunkát végeztem. Pedig igazán alapos szoktam lenni, ha dolgok elrontásáról van szó.
Elnevetem magam, mire olyan groteszk hang tör fel a torkomból, ami minden, csak nem vidám. A hang visszaverődik a márvány falakról és még azután is ott ismétlődik a sötét tömegek között, hogy én már rég elhagytam azokat.