Amint felpillantok, egy hatalmas előcsarnok tárul elém. A magas mennyezetet vaskos boltívek hordják, néhol egy-egy oszloppal megtoldva. A festett ólomüveg ablakokon át beszökik a fény, márványos csillogásba vonva a teret.
Szinte beleszédülök, mikor ránézek ezekre a túlméretezett alakokra.
Beatrice megáll egy pillanatra és némán figyel. Nem vagyok benne biztos, beszélt-e hozzám eddig. Ha beszélt is, nem zavartatja magát, pár pillanat múlva egyenesen a jobb oldali, széles lépcsősorhoz lép és elindul felfelé. Szó nélkül követem.
-Elkísérlek a szobádig!-jelenti ki, miközben száz és száz lépcsőn haladunk felfelé.
Ő meglepően könnyedén, szinte szökdel a fokokon, míg nekem egy idő után nehezemre esik a helyes légzés.
Pár keserves perc után végre egy folyosóra érünk, aminek két oldalán ajtók sorakoznak. A belmagasság itt is az egeket veri.
-Ez a második emelet, a hálók részlege. A keleti és északi szárny a lányok köre, nyugati és déli a fiúké.-magyarázza, miközben kecses léptekkel halad végig a folyosón.
Nemeztalpú félcipőjében némán suhan, míg az én bakancsom csak úgy csattog a padlón.
Egy ideig számolom az ajtókat, de a harmadik tucat után elveszítem a fonalat. Az igazgatónő végül megáll az egyik előtt, amelyen szemmagasságban a hetvenötös szám díszeleg.
-Nos, ez lenne az!-fordul szembe velem-Tudom, hogy még meglehetősen idegen számodra ez a hely, ezért adok neked egy kis időt, hogy ismerkedhess vele. Hamarosan ideküldöm a diáktanácsunk egyik tagját, hogy körbevezessen, valamint válaszoljon az időközben felmerülő kérdéseidre.
Némán bólintok.
Remek, társaságot is kapok.
Beatrice pár pillanatig az arcomat vizsgálja, majd óvatos mosollyal kikerül és távozik.
Végignézem, ahogy eltűnik a folyosó végén és csak akkor nyitok be.
Egy apró szobát pillantok meg. A helyiség minden fala hófehér és mind csupasz, sehol egy kép vagy polc. Bútor is alig van benne, csak a legszükségesebbek, egy sötét tölgyfa ágy, ugyanilyen szekrény és asztal az ablak alatt. Az ágyon fehér takaró és párna. Dísz, csecsebecse sehol.
Sivár.
Ez az első gondolatom.
Sivár és üres.
Becsukom az ajtót, ami halk kattanással záródik be mögöttem, aztán ledobom a táskám az ágyra és ráérősen kinyitom a szekrényt, amiben tényleg ott a fehér blúz és a fekete szoknya. Majdnem elnevetem magam. Mikor is volt rajtam utoljára szoknya? Oviban?
A szekrény tartalma továbbá egy fehér póló és egy fekete nadrág. Gondolom a szabadidő ruházat.
Nem veszem át a göncöket, inkább maradok fekete pólóban, sötét farmerban és bakancsban. Ugyan észreveszem a roppant elegáns lapostalpú vászoncipőt a sarokban, de nem vagyok hajlandó lecserélni a saját, normális ruháimat. Ha ezmiatt kilógok, még örülni is fogok neki.
Ekkor kopognak az ajtón, de mielőtt kiszólhatnék, már ki is nyílik és egy velem egymagas, karcsú, egyenes szőke hajú csaj lép be.
Tekintetem szürke szemekkel találkozik, amelyek szigorú vonású arcból néznek vissza rám. Az egyik szoborszerű, sovány szemöldök megmozdul, mikor végignéz rajtam. Rajta persze az a nyavalyás egyenruha van.
-Szerbusz. Victoria Scott vagyok!-szólal meg brit akcentussal, majd felém nyújtja manikűrözött kezét.
Egyáltalán nincs ínyemre, hogy elfogadjam a kézfogását. Pár pillantig vár, de mikor rájön, hogy nem mozdulok, leengedi magányos kezét. A tekintetében félreértelmezhetetlenül csillan meg a nemtetszés.
-Beatrice igazgatónő küldött, hogy mutassam be neked az iskolánkat.-magyarázza.
-Aha.
-Megvárlak az ajtó előtt, míg átöltözöl.-biccent, majd a kilincsér nyúl.
Mielőtt kilépne a szobából, hanyagul utána szólok.
-Nem szükséges. Nem fogok átöltözni.
Erre egyszerre megáll és visszafordul. Az arckifejezése mulatságos látvány. Némán figyelem, ahogy legyűri a döbbenetét és halovány mosolyt erőltet magára.
-Bizonyára tudod, hogy az épület területén kötelező az egyenruha.-egyelőre még nyugodt a hangja, ügyesen rendezi idegeit.
-Mintha hallottam volna már.-tettetem, hogy erősen gondolkodok.
-Akkor...?
-Akkor indulhatunk is.-döntöm félre a fejem-Tudjuk le minnél előbb a kötelező köröket. Gondolom neked sincs hozzá sok kedved, ahogy nekem se.
-Rendben...-még egy pillanatig mered rám, majd sarkon fordulva elhagyja a helyiséget. Csúfondáros vigyorral követem.
Ez a csaj nem tudja mire vállakozott.