-Négyszemközt kell beszélnem veled!
Robin felvont szemöldökkel fordul felém.
-Itt?-int körbe, az első emeleti folyosón-Itt legfeljebb akkor lehetnénk négyszemközt, amikor éjjel van és mindenki alszik.
Nem törődve ezzel közelebb lépek hozzá.
-Tudni akarom, miért segítettél nekem!-húzom ki magam.
Ő erre csak elmosolyodik. A mosolya azt üzeni: "Ne kérdezd, akkor nem hazudok." Én azoban nem adom fel ilyen könnyen.
-Jogom van tudni!
-Jogod van tudni akarni.
Mély levegőt veszek.
-Tudod, néha dönthet úgy az ember, hogy nem lesz bunkó.
-Vicces, hogy ezt éppen te mondod, aki már az első naptól kezdve, hogy ide került, mást sem tesz, csak igyekszik mindenkit elmarni maga mellől.
Nem válaszolok, mert akkor el kellene ismernem, hogy igaza van. Mindenkit megvetettem. Ez tény. Robinra sem villantottam megnyerő mosolyt, mikor először találkoztuk.
Akaratlanul is felidézem a jelenetet. Mindegyik elhangzott mondatára tisztán emlékszem, az egyik mégis nagyobb hatással van rám a többinél.
Összeráncolom a szemöldököm, ahogy utólag megértem akkori szavai értelmét.
-Amikor törin azt mondtad, nem tudom, mivel állok szemben... az figyelmeztetés volt.-állapítom meg halkan.
Igen, kimondva még inkább igaznak tűnik. Sőt, valószínűleg már akkor is megértettem a szavai mögöttes tartalmát, csak éppen a magam kedve szerint értelmeztem. Azaz hidegen hagyott.
Robin a szemembe nézve bólint.
-Akkor még fogalmad sem lehetett róla, hogyan mennek itt a dolgok. Az itteni diákok haragtartók. Ha egyszer megutálnak valakit, utána már nagyon nehéz kiengesztelni őket.
-Tapasztalat?-húzom fanyar mosolyra a számat.
-Én sosem akartam kiengesztelni őket.-ingatja a fejét-De téged gyilkossággal vádolnak, nem ártana legalább úgy tenned, mintha visszavettél volna. Ahelyett, hogy gyáván szökni próbálsz.
Felmordulok és gyorsan végignézek a mellettünk elhaladókon. Mikor úgy tűnik, senki sem hallott semmit, bosszúsan vissza fordulok hozzá.
-Nem tudnál halkabban beszélni erről?
-Aha, tehát az nem baj, hogy tudok róla, csak az, hogy szóba is hozom.
Ennek minden szava gúny!
Behunyom a szemem, hogy tízig számoljak, mielőtt még inkább felhívnám magamra a figyelmet azzal, hogy nyílvánosan  megfojtom.
-Ha továbbra is együtt mutatkozunk, beszélni fognak rólam.-szakít ki a gondolataim közül.
Az arcára pillantok, amiről pontosan leolvasom, hogy szokásához híven most is csak csúfolódik, hiszen a legkisebb mértékben sem érdekli mások véleménye.
Ettől függetlenül nem hagyhatom ezt a kijelentését szó nélkül.
-Már most is beszélnek, ne próbáld rám hárítani a felelősséget.-szegem fel az állam.
Elvigyorodik. Naná, hogy tisztában van a többiekre tett hatásával. Hiszen éppen a kétes híre miatt olyan népszerű a lányok körében. Bárhova megy, izgatott női suttogás és pasik kéretlen, bíráló szavai követik.
Az utóbbiból nekem is éppen elég kijut, nem csak a pasik részéről. Kihívások, szándékos sértések, rideg tekintetek... mostanában ezek teszik ki a napjaim nagy részét. Felsóhajtok.
-Mi lesz, ha sosem derül ki, hogy ki az igazi gyilkos?-suttogom-Akkor rólam nemcsak beszélni fognak, de egy életre el is ítélnek. Tévesen!
Kék szemei percekig kutatják az arcomat, majd hirtelen megállnak az ajkamnál. Lesütöm a szemem, mielőtt egyáltalán belegondolnék, mit csinálok.
-Nem gondolok erre. Te se tedd.-hallom a választ a fejem felett.
Ránézek, de már csak távolodó hátát látom. Azzal a nyugalommal távozik, ami a beszélgetés alatt egy pillanatra sem hagyta el.