Délutánig a tervem semmit sem halad előre. Fogalmam sincs, hol keressem Robint, hiszen eddig sem én találtam meg őt, hanem ő engem.
Tanácstalanul állok a lépcső alján. A legtöbb diák a szobájában van vagy az udvarra siet, de a csarnok is népes. Abból kiindulva, hogy Robinnal majdnem mindig kettesben találkoztunk, egy olyan helyre megyek, ahol alig tartózkodik valaki. A könyvtárba.
Céltalanul sétállgatni kezdek a polcok között, közben szórakozottan piszkálom a könyvek gerincét. Pár eredménytelen perc után a gondolataim, mintha csak megunnának egy viszonylag ismeretlen pasi körül forogni, másfelé terelődnek.
A könyvekről eszembe jut James és az öregasszony, aki nagymamának csúfolja magát. Utálta a bátyámat. Nem mintha ennek bármi okát adta volna a testvérem. Még a születésére sem ment el, mert inkább horgászni ment egy barátjával. Jó pár hónapos volt már, mire egyáltalán méltóztatta megnézni. Ahogyan James idősödött, úgy lett egyre rosszabb a viszonyuk. A vénasszony időközben méginkább megkeseredett, még kötekedőbb, kritikusabb lett. Sokszor szidta Jamest, persze leginkább a háta mögött. Bármit tett, abba belekötött. Amikor ő nem volt a szobájában, a hárpia bement oda, körülnézett, majd ment árulkodni anyának, amikor valamit nem talált helyénvalónak.
Miután James nem volt többé, küldött nekem egy ócska könyvet. Gondolom ezzel az "ajándékkal" könnyített a lelkén, ha már a gyászban nem volt képes osztozni velünk. Persze ezt sem személyesen adta, hanem egyszercsak ott volt az asztalomon, egy levél, egy szó nélkül. James szeretett olvasni. Én nem. Jamesnek sosem vett könyvet.
Másnap az ajtaja előtt várta egy csomag, benne a könyv széttépett maradványaival. A címet egyben hagytam, hogy pontosan tudja, mit kapott, de azon azon a pár centis soron kívül egyetlen másik sem volt már beazonosítható. Még a borító darabkái alapján sem tudott volna ráismerni. Ezután többé nem jelentkezett. Nem is bántam. Mocskosul haragszom rá, a mai napig. Ez nem is fog enyhülni soha. Még most is, messze tőle, egy idegen könyvtárban állva is elkap a kényszer, hogy széttépjek egy könyvet.
A normális, egészséges idegrendszerű és lelkű emberek nem is sejtik milyen, mikor az indulatok irányítanak. A düh és a józan gondolkodás nem fér meg egymás mellett.