Háromnegyed óra múlva már higgadtabban, de elkedvetlenedve hagyom el a könyvtárat, miután Robin nem jelentkezett. Most már ötletem sincs, merre keressem vagy merre menjek, hogy esetleg ő találjon meg engem.
A problémámat végül egy szerencsés véletlen oldja meg, ugyanis meglátom őt a csarnokban, ahogyan éppen elhagyja a sulit, két másik sráccal együtt. Azonnal visszatér a harci kedvem és pillanatnyi habozás után, ami annak a meglepetésnek köszönhető, hogy először látom vele egykorúakkal beszélni, követem őket.
Odakint elhaladnak az árkádok alatt, majd megállnak az oszlopsor végén, majdnem az épület sarkánál. Olyan közel megyek hozzájuk, amennyire csak a láthatatlanság engedi, majd behúzódom az egyik oszlop mögé és onnan figyelem őket.
Észreveszem, hogy Robin kissé távolabb áll meg a másikaktól, de feléjük fordul és részt vesz a beszélgetésben. A témák, amiket felhoznak, nem különösebben érdekelnek, nem is nagyon hallom őket. Egyre csak Robint nézem. Beszélni ugyan nem tudok vele, ami az eredeti tervem volt még reggel, de hallgatom és figyelem, hogyan viselkedik társaságban.
Hamarosan csatlakozik hozzájuk egy negyedik pasi, majd kis idő múlva még egy további. Így öten hosszan elbeszélgetnek, anélkül, hogy egy pillantást is vetnének a körülöttük történő eseményekre, látszólag teljesen belemerülnek az eszmecseréjükbe.

A látottak alapján estére körülbelül összeáll a jellemzésem Robinról. Az, hogy szeret gúnyolódni, csak megerősítést nyert a mai napon. Mikor mások panaszait hallotta, lenéző fény csillant tengerszínű szemében, mintha csak kisgyerekekkel lenne dolga. Bárki, aki képes józan gondolkodásra, rájöhetett, hogy megveti őket. Másképp is gondolkodik, mint ők. Az az érzésem, többet tud bármiről, mint a többiek, mégis hallgat. Ha pedig végre megszólal, és éppen nem egy epés, de elmés megjegyzést tesz, akkor a kijelentése megcáfolhatatlan. A szavainak súlya van, a beszéde erélyes és világos, többek között azért, mert nem pislog, nem néz félre, miközben beszél és ha azt mondja igen, akkor az igen és ha azt, hogy nem, akkor az nem. Rájöttem, akkor is figyel, ha nem mutatja. Nincs a körülötte állóknak egy mozdulata sem, amiről ne tudna.
Mindezt megkoronázza a ragyogó, eleven férfiasság. Van valami lélegzetelállító öles testének mozgásában, ami már puszta megjelenésével felvillanyozottá teszi a légkört és van valami arcátlanság a szemében, ami még inkább érdeklődés tárgyává teszi.
Egyik kérdésemre tehát mondhatni választ kaptam, de az továbbra is rejtély előttem, hogy ez a jóképű, higgadt, szarkasztikus pasi miért érezte úgy, hogy segítenie kell rajtam.