Egy fiatal nő tárja fel a hatalmas mahagóni ajtót és a pillantása hamar megtalál engem az ablaknak támaszkodva.
-Bella Norton!-szól egyszerre hűvös és bejelentő hangon.
Sóhajtva ellököm magam a kerettől és a következő pillanatban már a befüggönyözött iroda küszöbén állok. A kis tér a folyosó világossága után kissé homályosnak tűnik.
-Gyere beljebb!-hangzik a homály mélyéről-Köszönöm Miss Taylor, elmehet.
Megvárom, míg becsukodik mögöttem az ajtó, és csak akkor indulok el, mikor meghallom a zár kattanását. A lábaim szinte maguktól teszik meg az utat az asztalig, őszinte természetességel mozogva a rozoga padlón.
-Fogadjunk kitaláltam mit akar.-kezdem epésen, mikor leülök az asztal előtt álló, recsegő székre.
-Szervusz, Bella.-sóhajt fel a velem szemben elhelyezkedő, ötvenes éveiben járó férfi, aki igazgatónak csúfolja magát.-Örülök, hogy befáradtál.
-Ezt maga sem hiszi el.-emelem égnek a szemeim.
Az öreg homlokán ismerősen mélyülnek el a ráncok. Bár mondhatnám, hogy először látom, de az az igazság, hogy gyakrabban járok ebbe a függönyöktől homályos szaunába, mint az osztályterembe. Egyáltalán nem idegen a jelenet, ahogy itt ülök és az első sorból nézem végig, ahogyan az erősen kopaszodó hajába túr, amibe lefogadom, hogy miattam szaporodtak meg az ősz hajszálak.
-Nézd, Bella, több alkalommal is kitüntetted már magad diáktársaid közül, de a mostani tetted túltesz mindegyiken...
-Ja, gondolom ezért vagyok itt.-vágok közbe, mert semmi kedvem végighallgatni a szónoklatot. Nincs szerencsém.
-...Én elnéző voltam, ameddig lehetett.-folytatja, teljesen figyelmen kívül hagyva a megjegyzésem-De meg kell mondanom, őszintén tanácstalan vagyok mihez kezdjek veled. Bármekkora bűntetést szabok ki rád, nem javulsz, sőt, egyre aggasztóbb méreteket öltenek a cselekedeteid. Először tiszteletlen vagy a diáktársaiddal, majd tanáraiddal, aztán nem jelensz meg a tanórákon, ha meg is érkezel rongálod az épületet, hogy a jegyeidet már ne is említsem...
Miközben beszél, azzal foglalom el magam, hogy azt az arany hajszálat csavargatom, amelynek vége elveszik az órám szíjának fém szemei között. Ez a szál, mielőtt csapdába esett nálam, ahhoz a szőke lobonchoz tartozott, aminek gazdája odakint ül és valószínüleg még mindig erősen zihál.
Látszik a csajon, hogy nem gyakran kerül összetűzésbe. Ezt már akkor tudtam, mikor rám meredt, miután meglöktem. Hogy őszinte legyek, kicsit ki is ábrándított, hiszen láthatóan szópárbajra számított, én azonban a tettek híve vagyok. Elvégre, a szó elszáll, de egy jó seb megmarad. Nekem pedig időm és alkalmam is volt gyakorolni, hogy kell ilyen sebeket szabni a másik bőrébe.
-...most pedig összeverekedsz Mr. Archer lányával.
-Az a szuka kezdte!-csattanok fel, mire elhúzza a száját.
Vagy a harmadik alkalommal adta fel, hogy kijavítson vagy rám szóljon az "illetlen" beszédért.
Amúgy mellékesen megjegyezném, hogy nem "összeverekedtem", hanem megvertem, a csajt, de van egy olyan sejtésem, hogy a pasi nem díjjazná ezt az infót.
-Szeretném végre lezárni az itteni ámokfutásodat, de mivel nem számíthatok az együttműködésedre, így az a legcélravezetőbb, ha elhagyod az intézményt.-fejezi be a szóáradatot.
Eltelik pár pillanat, mire felfogom, mit mondott.
-Kirúg!?
-Úgy gondolom így is türelmesebb voltam, mint az indokolt lett volna.-kulcsolta össze vaskos ujjait az asztalon.
-Na ne már! Az a liba beszólt a bátyámnak!-védekezem, de már tudom, hogy felesleges minden ellenkezés.
-Őszinte részvétem a bátyád miatt, de a gyász nem mentség a viselkedésedre.
-Ne szórakozzunk...
-A szüleidet már értesítettem, édesapád perceken belül megérkezik, hogy aláírja a szükséges papírokat.-áll fel, majd megigazítja magán minden bizonnyal méretre szabott öltönyét.
Az ember azt hinné, ennyi alkalom után már nem lep meg, ha egy igazgatónál betelik egy pohár. Hát nem ugyanígy ért véget a pályafutásom minden eddigi sulimban?