Corvus profin játszotta el a beteget.

Mielőtt Woodhoz ment volna a könyvtárba, felrohant a Szobába, ahol se szó, se beszéd lenyúlt egy üvegcsét a kabátjából: a kis főzet nem több, mint öt órán át tartó megfázást okozott az elfogyasztójának. Lényegében még senkin nem próbálta ki, de ismerve saját tehetségét, nem aggódott túlzottan.

Tíz percen belül tüsszögni és köhögni kezdett, a takony szinte folyóként ömlött az orrából.

– Eehhh – nyöszörögte Woodnak, amikor a könyvtárban találkoztak. – Sajnálom, be nem me'etnénk fel Ma'ame Pomf'ey-ho'? – kérdezte a szempilláit rebesgetve. – Azt 'iszem, lá'as vagyog.

Wood ijedten tapogatta a homlokát.

– Bizony, forró a fejed. Miért nem vettél föl valami melegebbet délután? Vagy a bálon fáztál volna meg? Ó, drágám!

Wood délután ötig maradt vele a gyengélkedőn, ahol Madame Pomfrey mindenféle orvosságot itatott vele, aztán szedelődzködni kezdett.

– Nos, az éjszakát a fiúkkal töltöm.

– Ugye nem csajozni mentek? – kérdezte aggodalmasan Corvus. Wood elnevette magát.

– Én aztán biztos nem!

Kamugép, gondolta automatikusan Corvus. Habár amikor utoljára együtt töltötték az éjszakájukat, még egyiküknek sem volt komolyabb kapcsolata, szóval valószínűleg a srácok most nem a lányokat fogják hajkurászni.

Leesett állal tudatosult benne, hogy ez neki is szól. Mármint neki, mint Corvusnak. Muszáj lesz még Oliver előtt felérnie Pyxishez, hogy lemondassa vele a programot...!

Minden aurortehetségét felhasználva lopakodott föl a kastélyban a Szükség Szobájához, és sikerült épp egy negyedpillanattal azelőtt beesnie, hogy Oliver vagy Ackley bekopogott volna.

– Pyx, ha jönne Wood vagy Lewis, mondd azt, hogy fáradt vagy, és az estét Saggie-val akarod tölteni! – hadarta a rezzenéstelen arccal bámuló nővérének, majd amikor lépteket hallott a folyosóról, lendületet vett, és bevetette magát az ágy mögé.

– Szabad! – szólt ki Pyxis, amikor a fiúk kopogtak az ajtón.

– Corvus! – köszönt rá Oliver. – Akkor jössz Roxmortsba? Madam Rosmerta már vár bennünket!

Corvus látta, hogy Pyxis igazgatja a haját.

– Sajnos, srácok, nem mehetek. Muszáj valamit elintéznem a főnökömnek, különben repülhetek a képzésről.

– De karácsony van, Black! – ellenkezett Ackley Lewis. Corvus örült, hogy nem ő van a nővére testében, mert ha ez lett volna a helyzet, ő bizony állba vágta volna a srácot. Miután a minap látta őt és Ericát a bálon smárolni, nem találkozott vele, pedig szerette volna helyretenni. Annak idején kötöttek egy egyezséget, hogy Ericával többet nem kezdenek ki, egyikük sem a bandából, és ezt a szent egyezséget Ackley bizony felrúgta. Nem értette, Wood miért nem rúgta még ki a bandából.

– Karácsonykor is kirúgják az embert az aurorok – közölte Pyxis ijesztően hideg hangon. – Nos, ha megbocsátotok... Jó szórakozást, fiúk, később még látjuk egymást!

Oliver és Ackley nagy nehezen otthagyták a barátjukat. Corvus nagyot tüsszentett, és előmászott.

– Kretén Lewis – morogta, és megdörgölte az orrát. Pyxis felvonta a szemöldökét.

– Ezt majd később meséld el. És a Barrettnek szóló jelentést pedig kérlek, írd meg. Nem akarom, hogy kitegyenek.

– Ó, a jelentés! – csapott a homlokára Corvus. – Adj egy tollat meg pergament!

A szájába harapva, az asztalon dobolva várta, hogy jöjjön az ihlet.

– Nem fogod elmondani, miről van szó, ugye? – kérdezte Pyxis, aki az asztal túloldalán ült és bájitaltan könyveket lapozgatott.

– Nem mondhatom, mert ígéretet tettem – rázta a fejét Corvus. Mélyet lélegzett – ami nehezen ment bedugult orrával –, és leírta az elmúlt napok fontosabb történései közül azokat, amikre Barrett kíváncsi lehetett. Sok ilyet nem tudott összeszedni, de azért nagyon igyekezett.

– Segítesz? – kérte Pyxis, miután összehajtotta a jelentését.

– Persze – bólintott Corvus, és átvette a felé nyújtott könyveket. Elvitette Pyxisszel a papírt a kért helyre, és gyertyafénynél olvasni kezdett. A szavak összefolytak előtte, nem tudta kibogozni az értelmüket. Pyxis, amikor visszatért, elfoglalta a fotelt, így Corvus a kényelmetlen asztalnál maradt. Elnézte a saját testét, kócos haját, bőrkabátját, sápadt bőrét. Elnézett mellette a tükörbe, Sagittát tanulmányozta. A lány egy kicsivel sötétebb bőrét, sötétszőke haját, aranyfényű szemét. Egyedül az orruk íve stimmelt. Hirtelen elöntötte a bűntudat, amikor arra gondolt, mi csúszott ki majdnem a száján az előző napi veszekedésük során.

Megrázta a fejét, elfújta a gyertyát és az ágyhoz botorkált.

– Szeretlek titeket, egytől egyig – suttogta a sötétbe. Magára húzta a takarót és lerúgta a zokniját. Nem számított válaszra, de Pyxis felkelt, és befeküdt mellé.

– Én is, mindannyiótokat – súgta. Magához vonta Corvust, és a fülébe mormolt: – Borzasztó szerencsés vagyok veletek.

Corvus kipislogta a szemébe gyűlő könnyeket, és a nővéréhez bújt.

Őszintén szerencsésnek gondolta magát, hogy egy ilyen szörnyen nehéz problémát ilyen jó emberekkel kell megoldania.

Hálás volt, amiért a pokoli szülőket kiváltották a zseniális testvérei. Sóhajtott. Végül is, nem akarhat minden jót magának – vagy ez, vagy az.