Pyxis hajnali egykor ébredt fel.

Magnusszal álmodott, Magnusszal és Charlie-val. Nem volt egy jó párosítás. Álmában Magnus pihepuha kanapéján csókolóztak a boszorkánymesterrel, és világosan emlékezett rá, hogy alsóneműje fölött csupán Magnus kedvenc, búzavirágkék selyemingét viselte. Mielőtt Magnus kibonthatta volna abból a csodálatos ingből, megérkezett Charlie, menő bőrszerkóban, aztán az álom elillant és Pyxis szemei kipattantak.

Most ott állt a folyosón, a Charlie-val közös lakásuk előtt, kapkodta a levegőt és vadul szorongatta a kis erszényt.

A fájdalom éles pengékkel hasogatta a szívét, pedig alig másfél napot töltött távol a párjától. Szinte bűntudatot érzett, amiért Magnus kavicsát tartja az ujjai közt. Magnust soha nem hiányolta ennyire, amikor Romániában raboskodott.

Ellökte magát a faltól. Charlie arca puha volt, amikor megcsókolta. A vörös tincseket egész biztosan nem fésülte ki – hiszen nem volt vele az igazi Pyxis Black, aki rászólt volna.

Elindult a folyosón, és arra gondolt, hogy a húga ott fekszik élete szerelme mellett, ráadásul egy igencsak rövid pizsamában. A fogát csikorgatta. Sagitta én vagyok, emlékeztette magát. Charlie Pyxis oldalán fekszik, nem Sagittáén.

Hogy a fenébe lehet az ember féltékeny saját magára?

Pyxis úgy érezte, kezd megbolondulni.

Amikor visszatért a Szobába, végül nem használta a kavicsot, csak forgatta és nézegette. Csillogó azúrkék volt, a holdfény megtört rajta és ezüstös villanással elvakította a szemét. Magnustól kapta, hogy bármikor megtalálhassák egymást. Csak erősen a boszorkánymesterre kell gondolnia, és ott lesz, ahol ő.

– Minden rendben, Pyxie? – hallotta Corvus álmos motyogását. A testvére megérintette a hátát, összerezzent az apró tenyértől.

– Minden. – Zsebre vágta a kavicsot és hátradőlt; Corvus a vállának támasztotta a homlokát, ahogy mindig szokta.

– Oké. És hogy tudd... minden rendben is lesz.

Pyxis megsimogatta Corvus fejét és nem válaszolt.