Pyxis Black rettentő elégedett volt a reggellel. Mint mindig, most is korán kelt, átmozgatta éjjel elgémberedett tagjait, megmosta az arcát, felöltözött, lefőzte magának a nap első kávéját, az asztalnál ülve megitta, közben olvasott, aztán visszament az ágyhoz és a benne fekvő férfihoz.

Charlie Weasley felhorkantott álmában, amikor Pxyis megigazgatta a pólóját, hogy ne lógjon ki a dereka és ne fázzon meg. Felvette a földről a takarót és ráterítette. A vörös hajú férfi átfordult a másik oldalára, és amikor Pyxis leült mellé, a fejét az ölébe hajtotta, a nő lábát és hasát használva párnának. Pyxis az ágy háttámlájának dőlt és egyik karját átvetette Charlie vállán, abban a kezében tartotta a könyvét, a másikkal kedvese haját csavargatta.

Végzett egy fejezettel, és szeretetteljesen megpiszkálta Charlie fülét. Mellette úgy érezte, haza talált – az egymástól külön töltött évek rávilágítottak, merre is húz valójában a szíve. Amikor Charlie-val volt, soha nem érezte úgy, hogy máshol lenne a helye.

Charlie a szeretetteljes fül- és hajpiszkálásra sem ébredt föl, csak motyogott valamit álmában. Pyxis aggódva figyelte, hogy elnyílik a férfi szája, de kék tunikáján szerencsére még nem látszott nyálfolt. Remélte, hogy ez így is marad. Imádta Charlie-t, de a Magnustól kapott blúzát is.

Mielőtt új fejezetbe kezdhetett volna, kinyílt a szobájuk ajtaja, és Corvus csörtetett be rajta, sétapálcástul-kabátostul. Pyxis öccse kócos volt, és nagyon, de nagyon dühösnek látszott. Kérdés nélkül levágta magát a kis szoba kis asztalához, és lefejelte azt.

– Van whiskyd? – kérdezte a fától tompa hangon. Pyxis lelökdöste magáról Charlie-t, homlokon csókolta, majd a testvéréhez fordult.

– Nagyon izgalmas volt a könyv – tájékoztatta, de Corvus csak morgott.

– Az én életemnél biztos nem izgalmasabb.

– Nem akarom, hogy alkoholista legyél – mondta Pyxis, de azért elővette a szekrényből a Lángnyelv whiskys üveget, meg két poharat, és töltött mindkettőjüknek egy-egy adagot. – Az alkohol csúnya dolgokat tesz az emberrel.

Corvus végre felemelte a fejét az asztalról.

– Nem vagyok ötéves, Pyxie – dörmögte, és egy hajtásra kiitta a pohara tartalmát. Körülnézett, és nagyokat pislogott. – Takaros kis lakás.

Pyxis büszkén húzta ki magát kortyolgatás közben. Dumbledore adott nekik egy aprócska lakást a tanárok szobái közelében – volt benne egy ágy, egy asztal meg egy pult, illetve tartozott hozzá egy kis fürdőszoba.

– Köszönjük. Na de, csillagom, mi űzött ide hajnalok hajnalán?

Corvus célzatosan üres poharára meredt. Pyxis sóhajtva töltötte újra.

– Johanna.

– Megint veszekedtetek? – kérdezte gyengéden Pyxis, és megérintette öccse karját.

– Nagyon szeretem őt, elhiszed, ugye? Ő miért nem hiszi el?

– Talán mert tavaly is azért mentetek szét majdnem, mert folyton hazudtál neki, illetve mert a fél életed eltitkoltad előle.

Corvus megint morgott.

– De ez most nem róla szól. És nem is ellene. Te is tudod, hogy szeretlek, pedig neked sem mondom el ezt. És nem is faggatózol, nem akadsz ki, nem kezdsz el dobálózni...

– Persze, de csak azért nem, mert tudom, hogy mennyire egyszerű az élete egy Blacknek. Mindannyian tele vagyunk titkokkal. – Pyxis megvonta a vállát. – Azura is titkol valamit nyár óta. Én meg még mindig nem mondtam el Charlie-nak, hogy Magnus apa szeretője volt.

Corvus elhúzta a száját, és hátradőlve a férfira nézett.

– Lehet, hogy még egy darabig nem is kéne.

– Majd az első gyerek után – vigyorodott el Pyxis, majd komolyabban folytatta. – Beszélned kellene vele. Mondd el neki, hogy ő a legfontosabb számodra a világon, és hogyha tehetnéd, elmondanád. De veszélybe sodornád vele, ha beszélnél, ezért...

– Elmondtam neki mindezt, Pyxis! – fortyant fel Corvus. A nő összerezzent, és hallotta, hogy az alvó Charlie dünnyögve átfordul a másik oldalára. – De nem érdekli, úgy gondolja, közösen kellene vállalnunk minden lehetséges veszélyt, mert egy csapat vagyunk. De nem érti, hogy képtelen lennék elviselni a tudatot, hogy veszélyben van.

– Ő sem tudja elviselni, hogy te veszélyben vagy.

Corvus sziszegett.

– Pyxis... nem mondhatom el neki.

– Tudom. És nem is akarlak erre biztatni. Próbáljak vele beszélni?

– Ne – rázta a fejét Corvus. – Azzal csak ártanék, ha ráuszítanálak.

Pyxis hátradőlt a székében.

– Biztosítod eléggé a szereted felől?

– Tegnap este... – Corvus az ismét kiürült poharával játszott. – Tegnap éjjel magasabb szintre lépett a kapcsolatunk.

Pyxis mosolygott. Csak Corvus képes így megfogalmazni, hogy ágyba vitte a barátnőjét.

– De jó! Gratulálok!

– De reggel dührohamot kapott – tette hozzá Corvus. Elszontyolodva nyúlt a whiskys üveg után, és ezúttal már abból kortyolt egy nagyot, nem törődve nővére rosszalló pillantásával. – És az éjjel kiment a fürdőbe aludni! Mert képtelen volt velem aludni...

Pyxis megsimogatta öccse kezét.

– Talán csak kínosan érezte magát...

– Hozzám bújva aludt el, és én azt hittem...én azt hittem...azt hittem, minden rendben van köztünk. De aztán reggel...

– Lelépett – bólintott Pyxis. Letette a poharát az asztalra, és az állába támasztotta a tenyerét. Tekintete összekapcsolódott Corvuséval. – Hát, én azt mondom, szögezd le: nem fogja megtudni a titkodat, akármennyit hisztizik is, mert inkább elviselsz egy tomboló barátnőt, mint egy halott barátnőt.

Corvus grimaszolt, és felállt, a széke nyikorogva csúszott hátra.

– Köszönöm a tanácsot. Majd megmondom neki.

A fiú morogva távozott – a whiskys üveggel a kezében –, Pyxis pedig szánakozva nézett utána. Nagyon sajnálta, ami vele történik, és haragudott Johannára, akármennyire is meg tudta érteni a lány baját. Hamar rájött azonban, hogy ez a kis összecsapás nem lehet hosszú életű. Corvus és Johanna gyakran összekaptak, hogy aztán két nap múlva szenvedélyes szerelemmel béküljenek ki. Örök körforgás volt az ő kapcsolatuk.

Hirtelen nyöszörgés hallatszott az ágy irányából.

– Pyxis...

– Igen, kedvesem? – kérdezte rögtön Pyxis. Elmosolyodott, ugyanis sejtette a választ.

– Kávét...! Kérlek...

Pyxis már szökkent is a kávéfőzőhöz, és nem tette szóvá, hogy azt Magnustól kapták. Amikor elkészült, odaült a kedveséhez, aki szenvedve tornázta magát ülőhelyzetbe. Haja kócosan lógott az arcába, barna szeme tompán fénylett. A nő a kezébe adta a forró csészét, és mosolyogva figyelte, ahogy a párja iszik. Charlie Weasley tüneményes volt álmosan.

– Mi a mai program? – kérdezte a férfi rekedtes hangon, és pislogva arcon csókolta Pyxist. Aztán a szájára nyomta az övét, letette a kávéscsészét az éjjeliszekrényre, és átkarolta a nőt. Pyxis átölelte Charlie nyakát, és viszonozta a csókjait.

– Eredetileg nem ez lenne – jegyezte meg. – A könyvtárba megyünk könyvet rendezni.

Charlie fáradtan felnyögött.

– Azt nem lehet. Ahhoz túl álmos vagyok.

Pyxis nevetett, és megcsiklandozta a férfi oldalát.

– Nekem viszont muszáj mennem.

Megpróbált kimászni az ágyból, de Charlie visszafogta a csuklójánál fogva.

– Viszont nem muszáj sietned – mondta. Megcsókolta Pyxis vállát, mire a nő beadta a derekát.

– Na jó, azt tényleg nem muszáj.