Attól a naptól kezdve, hogy tudomást szereztél Bakugou régi énjérõl és barátod is részletesen beszámolt neked arról, hogy õ hogyan élte meg a múltban történt szituációkat, a kapcsolatotok az eddigieknél is sokkal szorosabbá vált, hiszen ezeknek az információknak a birtokában egy olyan fajta bizalmi kötelék alakult ki kettõtök között, mint még ezelõtt soha, és aminek hála már Katsuki vállait sem nyomta tovább a titkolózás terhe, ugyanis azzal, hogy végre ki tudta magából adni a lelkét mérgezõ érzéseit, amik már hosszú idõ óta megkeserítették az életét, õ maga is sokkal felszabadultabbá és boldogabbá vált, aminek természetesen te magad is nagyon örültél, mivel ez is pozitívan hatott a kapcsolatotokra és úgy unblock a mindennapjaitokra egyaránt.
Történt azonban az egyik hétvégén, hogy amikor délután átmentél szerelmed lakásába, mégpedig azért, mert már napokkal ezelõtt megbeszéltétek, hogy azt a hétvégét kettesben fogjátok eltölteni, Katsukit elég furcsa állapotban pillantottad meg, amikor ajtót nyitott neked. A haja a szokásosnál is kócosabban és rendezetlenebbül állt, az arcocskái olyan forrók voltak, mintha lázas lenne, a szemei pedig egy kissé fel voltak dagadva és úgy néztek ki, mintha csak az érkezésed elõtt néhány perccel hagyta volna abba a sírást. Te persze amint megpillantottad azt, hogy milyen állapotban van, azon nyomban faggatni kezdted õt arról, hogy mégis mi történt vele, hiszen hatalmas aggodalom és nyugtalanság uralkodott el a szíveden, amiért látnod kellett, hogy a fiú, akit mindennél jobban szeretsz, akinek a boldogságáért bármit hajlandó lennél megtenni, ilyen állapotban fogadott téged, azonban ahelyett, hogy Katsuki megpróbálta volna valahogyan elmagyarázni neked azt, hogy mi a helyzet vele, csupán a tekintetedet kerülve beinvitált téged a lakásba és zsebre dugott kezekkel, összehúzott felsõtesttel elindul az emeletre, egyenesen a szobája irányába, te pedig rögtön azután, hogy lehúztad magadról a cipõidet és a kabátodat, a nyomába is eredtél, azonban mikor felértél és a szobájának ajtaja elõtt megállva megpillantottad, hogy a helyiségben milyen hatalmas rendetlenség van, kezdtél egyre értetlenebbül állni a dolgokhoz. Katsuki ez idõ alatt csupán annyit tett, hogy egy erõtlen mozdulattal lodobta magát az ágyára, arcát pedig tenyerei közé temetve próbált meg lehiggadni, te pedig kissé elnyílt ajkakkal, teljesen ledöbbenve mérted fel a szoba borzasztó állapotát, ami konkrétan úgy nézett ki, mintha egy tornádó pusztított volna itt. A szõke hajú fiú könyvei, ruhái és különféle személyes tárgyai összevissza hajigálva, a földön hevertek, a világos színű falakon néhol teljesen le volt jõve a tapéta, de ami a legszembetűnõbb volt, az a helyiség egyik sarkában lévõ egész alakos tükör volt, aminek a közepén egy hatalmas ütésnyom díszelgett, a kisebb-nagyobb szilánkdarabok mindegyike pedig az elõtte fekvõ szõnyegre voltak lehullva. Ebben a pillanatban vált egyértelművé számodra az, hogy ezért a hatalmas káoszért, ami a közvetlen környezetetekben uralkodott, egyedül Katsuki volt a felelõs, arról azonban egyelõre fogalmad sem volt, hogy mégis mi késztethette arra, hogy ekkora felfordulást csináljon. Rögtön azt követõen, hogy sikerült egy kicsit magadhoz térned és tudatosítanod magadban azt, hogy a barátoddal valami nagyon nem oké,óvatos mozdulatokkal felé sétáltál, majd az ágyon helyet foglalva gyengéden megérintetted fedetlen vállát, ezzel arra sarkallva, hogy kezdjen el beszélni, Katsuki azonban egy darabig csak a térdein megtámaszkodva, arcát a tenyerei közé temetve ücsörgött anélkül, hogy egy szót is szólt volna hozzád, néhány másodperccel késõbb azonban azt érezted, hogy a válla és vele együtt az egész teste rászkódni kezd, ezzel egyidõben pedig megütötte a füleidet egy furcsa, szipogó hang, amibõl rögtön egyértelművé vált számodra az a tény, hogy szerelmed zokogni kezdett. Hihetetlenül lesokkolt és egyben megijesztett az, hogy ilyen állapotban kellett látnod azt az embert, akit a legjobban szerettél ezen a világon és úgy érezted, majd megszakad a szíved érte, hiszen tudtad, hogy Bakugou egy nagyon erõs ember, aki nem igazán szokta kimutatni a valós érzelmeit, az viszont, hogy most mégis megtette, azt jelentette számodra, hogy a tűréshatára végéhez ért és valami komoly dolog bánthatja a lelkét, hiszen nagyon csekély számban fordult elõ eddig az, hogy barátod sírni kezdett valami miatt, ezért hát nem tétováztál egy pillanatig sem, azon nyomban magadhoz ölelted Katsukit és a megnyugtató szavaiddal próbáltad meg csitítgatni õt, ami alatt egyik kezeddel a hátát simogattad, a másikkal pedig a tarkójánál keresztül tartottad õt és idõnként megcirógattad bõrét. A várttal ellentétben szerelmed nem próbált meg eltaszítani magától, hanem ehelyett körbefonta erõs karjait derekad körül és arcát nyakhajlatodba fúrva az eddigieknél is erõteljesebb sírásba kezdett, amit meghallva egyszerűen képtelen voltál megállni, hogy az íriszeid ne könnyezzenek be, ugyanis soha ezelõtt nem volt még példa arra, hogy barátod ilyen keservesen és kétségbeesetten sírjon, ez pedig hatalmas fájdalmat okozott a szívednek, ami téged is egyre inkább késztetett arra, hogy vele együtt sírj, de jól tudtad, hogy ez a pillanat most nem rólad és az empátiádról szól, hanem arról, hogy Bakugou mellett legyél, hogy mihamarabb megvígasztald és kiderítsd, hogy mi állhat a magába zuhanása hátterében.
Soha ezelõtt nem láttad még õt ennyire sebezhetõnek és védtelennek, hiszen egészen idáig mindig õ volt az, aki védelmet és biztonságot nyújtott neked minden egyes alkalommal, amikor úgy érezte, hogy szükséged van a támogatására, a bíztató, inspiráló szavaira és a segítséget nyújtó, erõs kezére, ami felhúz téged a padlóról, most azonban rajtad volt a sor, hogy erõs, áttörhetetlen és megingathatatlan bástyaként emelkedj fölé és emlékeztesd õt arra, hogy hozzá hasonlóan rád is bármilyen körülmények között lehet számítani, hiszen legyen szó bármilyen jellegű problémáról vagy nehézségrõl, amivel szembe kell néznie, te soha de soha nem fogod õt magára hagyni.
Kis idõ elteltével, miután úgy tűnt, hogy a szõke hajú fiú zokogása kezd alább hagyni és szépen lassan megnyugszik, óvatosan eltoltad õt magadtól a vállainál keresztül, hogy láthasd arcát, majd gyengéden közrefogtad puha, a sírástól teljesen nedvessé vált arcát és hüvelykujjaiddal letörölted a szemei sarkában felgyülemlett könnyeit, ezt követõen pedig türelmesen vártad, hogy Bakugou végre elmesélje neked azt, hogy mégis mi lehetett az a dolog, ami ekkora gyötrelmet okozott a lelkének, és szerencsére nem is kellett sokáig várnod, hiszen miután Katsuki sírása teljesen elapadt és végre hüppögések és megszakítások nélkül is képes volt beszélni, egy mély lélegzetet véve, lehatott fejjel bele is kezdett mondandójába, ami lényegében arról szólt, hogy van egy Midoriyáról szóló visszatérõ álma, amiben pontosan ugyanazokat a szituációkat és párbeszédeket látja újra és újra, amik a múltban történtek, ez pedig azért váltotta ki belõle ezt a reakciót, mert már számtalanszor megbánt minden egyes rossz dolgot, amit a fiúval szemben követett el, ennek ellenére mégsem tudja maga mögött hagyni és örökre elfelejteni azt a gonosz, lenézõ, nagyképű és durva embert, aki régebben volt, ami akárhányszor csak az eszébe jut, hatalmas mértékű düh és lelkiismeretfurdalás keríti a hatalmába, amitõl a szíve azonnal sajogni kezd és úgy érzi, mintha fuldokolna. Beszélt arról, hogy a mai napig hibásnak érzi magát és a mai napig sem tudott megbocsánati magának, és bevallotta, hogy ha lenne lehetõsége arra, hogy visszamenjen az idõben, akkor biztosan másképp csinálna mindent. Te magad is tisztában voltál azzal, hogy Katsukit mennyire nyomasztja ez a dolog, hiszen Midoriyán kívül te voltál az egyetlen, aki elmondhatta magáról azt, hogy jól ismeri a fiút és mindig tudja, hogy mit érez, illetve mire gondol, azt azonban egy percig sem hitted volna, hogy Bakugou ilyen szinten ostorozza magát és ekkora fájdalmat okoz neki ez az egész, fõleg úgy, hogy a kis brokkoli soha, még csak egy pillanatig sem éreztette vele azt, hogy haragszik rá vagy esetleg gyűlöli õt mindazért a szemétségért, amit vele szenben követett el, sõt, a legutóbbi beszélgetésetekkor, amikor Katsuki múltjáról faggattad Midoriyát, közvetlenül az õ szájából halhattad azt, hogy õ mindig is felnézett a szõke hajúra, tisztelte, inspirálta, és arra ösztönözte õt, hogy ledöntse a saját korlátait és csak azért is bebizonyítsa az egész világnak, hogy még õ is képes lehet valóra váltani a legnagyobb álmait és még belõle is lehet olyan hatalmas, félelmet, megtorpanást és feladást nem ismerõ hõs, mint Katsukiból, ezt azonban szerelmed valamilyen oknál fogva soha sem volt képes megérteni és elfogadni, hanem ehelyett abban a tudatban élte le az egész eddigi életét, miszerint Midoriya csupán lenézi õt, ami arra késztette, hogy bántsa a zöld hajút és a fejébe verje azt, hogy soha sem fogja neki megadni azt az örömöt, hogy fölé kerekedjen.
Maximálisan együtt tudtál érezni Bakugouval, és most, hogy már tisztában voltál a szíve legrejtettebb érzéseivel, az indokaival, a gondolataival, meg is tudtad õt érteni, ez pedig azért jelentett olyan sokat a számodra, mert tisztában voltál azzal a ténnyel, hogy rajtad és Midoriyán kívül a szõke hajú eddig még senkit sem mert olyan közel engedni magához, mint titeket, és rajtatok kívül soha senkinek nem mutatta meg a gyengébb oldalát, amely tele van kételyekkel, megbánással és összetörtséggel, ez pedig azt bizonyította, hogy ti ketten vagytok az egyedüliek, akikben Katsuki képes teljes mértékig megbízni, aminek a gondolata csak méginkább megerõsítette a fiú iránti szeretetedet és kötõdésedet. Nem szerettél volna hatalmas, világmegváltó beszédet tartani elõtte, hiszen már számtalanszor elmondtad neki, hogy mennyire csodálod és szereted õt, ezen pedig nem fog tudni változtatni senki és semmi, fõleg nem néhány, a régmúltból származó meggondolatlan, gyerekes cselekedet, hiszen számodra csakis az számított, hogy Bakugou most a jelenben milyen ember, így néhány perc elteltével, miután mondandója végéhez ért, mindössze annyit tettél, hogy megpaskoltad combjaidat, ezzel arra célozva, hogy feküdjön a hátára és hajtsa a fejét az öledbe, Katsuki pedig kissé értetlenül állva kérésedhez, de engedelmeskedett neked, te pedig egybõl el is kezdted piszkálgatni és csavargatni puha hajtincseit, amit õ lehunyt szemekkel tűrt. Mikor úgy tűnt, hogy sikerült egy kicsit ellazulnia és belefeledkeznie a saját gondolataiba, úgy döntöttél, hogy te is megosztol magadról egy olyan dolgot, amire nem igazán vagy büszke, és amihez teljesen másképpen állnál hozzá most, mint néhány évvel a megismerkedésetek elõtt, ez pedig az emberekben és a barátaidnak hitt személyekben való bizalmadról szólt.
Nem szívesen emlékeztél vissza rá, de általánosban borzasztóan naív voltál, egyszerűen mindenkinek meg akartál felelni és emiatt rengeteg olyan embert engedtél közel magadhoz, akiket nagyon nem kellett volna és akik pusztán csak azért barátkoztak veled, mert feltett szándékuk volt az, hogy hasznot húzhassanak belõled minden értelemben, szóval ha visszamehetnél az idõben és esélyed nyílna megváltoztatni bármit, ami a múltban történt, akkor sokkal jobban megválogatnád azokat a személyeket, akiknek bizalmat szavazol és ezen kívül biztosan nem lennél annyira kedves, közvetlen és barátságos mindenkivel szemben csak azért, mert félsz attól, hogy vajon mit gondolnak rólad mások, hanem ehelyett teljes mértékig magad mögött hagynád a megfelelési kényszeredet és nagy ívben leszarnád azt a törekvésedet, hogy mindenkinek megfelelj, mert ez teljességgel lehetetlen, ugyanis bármilyen eszközökkel is próbálkozol, mindig lesz olyan, akinek nem leszel szimpatikus valami miatt, ezzel azonban semmi baj nincs egészen addig, amíg az ember a helyén tudja kezelni ezeket a dolgokat és egyszerűen csak elkerüli azt a nem szívlelt valakit.
Bár a te történeted meg sem közelítette a Bakugouét, mégis fontosnak érezted elmesélni ezt neki, hiszen nagyon sokáig ez a viselkedés határozta meg a mindennapjaidat, ami borzasztóan megkeserítette az életedet, borzasztóan sok fejfájást, felesleges idegeskedést és frusztráltságot okozott a számodra, mostanra azonban szerencsére sikerült teljes mértékben megszabadulnod a régi énedtõl és ennek köszönhetõen sokkal de sokkal boldogabb, kiegyensúlyozottabb, bátrabb, határozottabb, elégedettebb, felszabadultabb és megfontoltabb vagy, mint ezelõtt bármikor, mert megtanultad azt, hogy amit mások gondolnak vagy beszélnek rólad, az nem rád tartozik és nem a te problémád, hanem egyedül az övéké.
Ezzel a történettel mindössze annyi volt a célod, hogy segíts megérteni szerelmednek azt, hogy minden ember követ el hibákat, de nem szabad egész életünkben magunkkal cipelni ezeket, mintha csak egy nehéz puttony lenne, ahogyan azt sem hagyhatjuk, hogy a múltunk kihatással legyen a jövõnkre, mert akkor soha sem leszünk boldogok. Meg kell bocsátanunk magunknak, és egyfajta tanulságként felfogni azt, ami régebben történt, mert ezáltal nem fogjuk meghozni mégegyszer ugyanazokat a rossz döntéseket és nem fogunk egyfolytában azon rágódni, hogy már megint mit szúrtunk el vagy hogy hogyan lehettek volna jobb kimenetelei a dolgoknak.
Az elkövetkezendõ egy órát takarítással és rendrakással töltöttétek, és bár elsõ pillantásra úgy tűnt, hogy egy nagyon hosszadalmas procedúra elé néztek, ennek ellenére a vártnál sokkal hamarabb sikerült végeznetek mindennel, ami után gyorsan el is mentetek lezuhanyozni, illetve átöltözni egy kényelmesebb ruhába, majd Katsuki ágyán fekve próbáltatok meg egy kicsit pihengetni, azonban mielõtt még álomba szenderülhettél volna a kimerültségtõl, hirtelen arra lettél figyelmes, hogy a melletted fekvõ fiú szembe fordul veled és óvatosan közelebb von magához úgy, hogy egyik kezével a derekadnál keresztül karol át téged, a másikkal pedig arcodat kezdi el simogatni. Tisztán érezted, ahogyan bõröd felforrósodik szerelmed gyengéd érintése hatására és tisztában voltál azzal, hogy számára is teljesen egyértelmű az, hogy mennyire zavarban érzed magad a hirtelen jött kedves gesztusa miatt, azonban mielõtt még bármit is mondhattál vagy tehettél volna, Bakugou közelebb hajolt arcodhoz és egy gyengéd, de annál szenvedélyesebb és szeretetteljesebb csókban részesített téged, ami bár nem volt hosszabb néhány másodpercnél, ennek ellenére mégis úgy érezted magad, mintha egy röpke pillanatra a menyországba kerültél volna. Miután Katsuki elvált ajkaidtól, homlokát a tiédnek támasztva mormolt neked egy halk, de annál nagyobb jelentéssel bíró köszönömöt, aminek hallatán a szíved az eddigieknél is hevesebben kezdett el lüktetni a végtelen mértékű boldogságtól, ez az érzés pedig abban a pillanatban érte el a tetõpontot nálad, amikor a veled szemben fekvõ fiú megragadta hozzá közelebb esõ kezedet és a mellkasa közepére helyezte azt, pontosan a szíve helyéreahol érezted, hogy pontosan ugyanolyan hevességgel és intenzitással dobogott, mint a tiéd, ezzel egyértelművé téve azt a tényt, miszerint rá is ugyanolyan nagy hatással van a közelséged, mint rád az övé, ez pedig egyszerre okozott neked megnyugvást és elképesztõ mértékű meghatottságot. Egy halovány mosollyal az arcodon bújtál hozzá közelebb és fúrtad arcodat mellkasába, õ pedig állát fejtetõdön megtámasztva hunyta le szemeit, miközben az eddigieknél is szorosabban ölelte magához hozzá képest apró és törékeny testedet, ami erõs, biztonságot nyújtó karjai között szinte már-már elveszni látszott. Mélyen beszívtad kellemes, megnyugtató illatát, amit annyira de annyira szerettél benne és ami minden helyzetben képes volt teljesen kikapcsolni az agyadat, illetve emlékeztetni téged arra, hogy bármi is történjék, Katsuki mindig melletted lesz és meg fog védeni minden rossz dologtól, ami a boldogságodat veszélyeztetni, majd lehunytad pilláidat és pár perc elteltével át is léptél az álmok világába.