Bakugou a karjánál fogva rángatta Dekut
magával,míg nem egy szoba ajtajához nem érnek. Amint azon beléptek,Bakugou kutakodni kezdett.
Deku végig próbált rájönni mi is ezzel a célja,megszólalni azonban nem mert.
Egyszer csak egy dobozt vett elő. Ezután Deku elé állva kinyitotta azt. Megragadta az előtte lévő fiú karját,aki a kezét a nyakához szorította,majd arrébb tolta.

-Kacchan...Igazán nem szükséges...Jól vagyok.
Mondta Deku,miközben tekintetét le vetette.

-Bakugou: Már megint szarságokat beszélsz! Még,hogy jól vagy....Ne szórakozz!
Majd a dobozból előhúzott egy fertőtlenítő sprayt,amit a fiú nyakára fújt,ezután egy tapaszt vett elő,amivel elfedte a sebet.

-K-köszönöm.
Nyögte ki Deku,mire a fiú ekkor egy dühös tekintetet vetett rá.

-Bakugou: Ne köszönd már meg! Ez mind az én hibám!

-Deku: Sajnálom!
-Bakugou: Ne kérj bocsánatot!
-Deku: Sajnálom!

-Bakugou: Ah,most mihez kezdjek veled!
Mondta,majd magához húzva a fiút,szorosan átöleli.

-Deku: Kacchan...Én csak...Segíteni akarok...Szóval kérlek,bármi bánt most téged,azt mind elmondhatod nekem...én meghallgatlak!

Ekkor Bakugou egy nagyot markol Deku hátán.
-Tudom!
Majd ezután újból megragadja a karját,és vonszolja maga után.

-Mi? Kacchan...Most hova viszel?
Kérdezte,kíváncsin Deku.
-Bakugou: Beszélni akartál nem? Szóval,most egy olyan helyre viszlek,ahol beszélhetünk!

Mondta,majd kivezette őt az udvarra,ahol gyönyörű látvány fogadta. A fű itt zöldebb volt,mint máshol. A levegőbe repülő világító,Szentjános bogarak,és a teli hold gyönyörű fénye,egyszerűen szemet kápráztató volt.Teljesen elveszett a gondolata,miközben a tájat figyelte. Ekkor Bakugou lassan elengedi a karját,majd előre lépkedett,le a fűre.
Dekunak kikerekedett a szeme a látványtól. A gyönyörű táj közepén ott állt az a személy,aki a világot jelenti neki. Elállt a lélegzete,mikor a hold fénye megvilágította arcát.

-Egész este csak ott fogsz állni, vagy még ma közelebb jössz?
Kérdezte Bakugou lágy hangon,mire a fiú visszatért,gondolataiból a jelenbe,majd közelebb ment,és pontosan elé állt.

-Kacchan,én-
-Te ne mondj semmit!
Szólalt volna meg elsőnek Deku,azonban Bakugou szavába vágott.Mire a fiú megtorpan.Ezután egy nagy levegőt vett,majd lassan kiengedte.

-Bakugou: Az igazság az...hogy tényleg nem akartam veled beszélni! Nem akartalak ezzel terhelni,azok után ami veled történt. Hagyni akartam,hogy boldog legyél,és ne miattam kelljen aggódnod. Azonban,ezzel csak az ellenkezőjét értem el. Azt hittem így minden rendben lesz,de elég nehezen kezeltem a témát. Meg akartalak óvni.Erre mit tettem? Ártottam neked! Én...aki...mindig óvtalak,és féltettelek mindenkitől! Francba...(Szorította ökölbe kezeit).

-Deku: Nem csináltál semmi ro-
-Mondtam,hogy ne beszélj!
Vágott szavaiba Bakugou.

-Bakugou: Ne haragudj,csak én...Bassza meg!
Majd hírtelen leguggolt,karjait a combjára helyezte.

Deku erre a mozdulatára,azonnal reagált. Leereszkedett hozzá,majd magához húzva,átölelte. A fiú feje a mellkasához simult.

-Itt vagyok! Nem vagy egyedül! Hallod Kacchan? Szóval ne egyedül cipeld a terhet!
Mondta neki Deku,miközben szemei lassan megteltek könnyekkel.

Erre Bakugou,fogait összekoccintva,vette el a fiú mellkasáról a fejét,majd magához húzta,kezeivel szorosan a hátába kapaszkodott.
-Annyira kibaszottul szeretlek!
Mondta,majd olyan szorosan ölelte,alig kapott levegőt.

Deku azonban jelen pillanatban,ezzel nem törődve ölelte vissza.
-Én is! Én is szeretlek! Nagyon szeretlek!
Mondta,szemeiből közben könnyek folytak.

Ezek után Bakugou elmesélt mindent,mindent amit All Might-tol hallott,ami eddig nyomasztotta. Deku eközben végig csendben,de meglepődve hallgatta őt.

-Deku: Most már minden rendben!
-Bakugou: Már,hogy lenne rendben? Hiszen az a féreg az unokatestvérem,ő,aki bántott téged! Ezek után mit kéne tennem?
-Deku: Lehet ennek semmi értelme de...Éreztem rajta valamit mikor a közelében voltam. Félelem keltő,mégis úgy éreztem meg tudok bízni benne. Most már értem miért.

Ekkor Deku eltolta magától Bakugou-t,majd egy széles mosollyal rámosolygott.
-Mert ti ketten rokonok vagytok! És hiszem,hogy te is meg tudsz neki bocsátani!

Bakugou szemeit nagyra nyitva nézett az előtte lévő fiúra. Majd oldalra pillantott.
-Te hülye vagy?
Vágta rá.

-Deku: Mi? Miért mondod ezt? Én teljesen komolyan-

Ekkor szavát befagyasztotta,egy meleg,puha ajak ami az övéhez ért. Amitől teljesen elgyengült,ellazította testét,majd Bakugou nyakába karolva csókolta vissza. Amire ő a derekába kapaszkodva húzta magához. Hosszú csók volt,az eddigi leghosszabb csók amit egymástól kaptak. Nyelveik folyamatosan egymáshoz értek,Bakugou majd hogy nem felfalta őt. De végül elváltak egymástól.

-Kacchan?
Értetlenkedett Deku.

-Bakugou: Menjünk vissza!
-Deku: R-rendben!

Majd mindketten elindultak vissza a szobájukhoz.Helyet foglaltak egymás mellett,majd hátra vetődtek. Deku hírtelen hátat fordított.
-Jó éjt Kacchan!

Mondta zaklatott hangon,mire Bakugou értetlenül nézett.
Egyszer csak érezte,hogy Bakugou hátulról átöleli őt,ezután szorosan,magához húzva,hozzá simul.

-K-Kacchan?
Kérdezte remegve.

-Semmi baj,most már jól vagyok! Nem foglak bántani.Csak szeretnék így maradni egy kicsit.
Mondta majd kezeit össze kulcsolta Dekué-val. Másik kezével átölelte.

Deku erre egy szót sem szólt.Megkönnyebbülve érezte,hogy biztonságban van. Elmosolyodott,majd lassan elnyomta az álom.

-Nézzétek srácok!
-Hm?
-Ezek ketten meg mit művelnek?
-Együtt alszanak?
-Igen! Nem látod?
-De miért?
-Honnan tudjam? Nem értem.
-De nem csak ők. Nézzétek Kirishimát.
-Mi?

Bakugou hallotta a többieket akik körülöttük motyogtak. Azonban mikor feleszmélt álmából,olyan sebességgel ült fel,mint még soha. Majd körülnézett,mindenki őket nézte. Erre a mozdulatra Deku is lassan kinyitotta szemeit,majd megdörzsölve azt,lassan felült.

-Deku: Hm? Mi történt? Reggel van?
Kérdezte kómásan.

-Srácok ti mit csináltok együtt,így össze melegedve?
Kérdezte Sero.

-Iida: Bakugou,Midoriya,ez fura. Mit műveltetek ti együtt?

Bakugou ekkor fel eszmélt.Tegnap véletlenül elaludt,miközben szorosan Dekuval egymáshoz simultak.

Ekkor Todoroki lépett oda unott képet vágva.
-Bakugou,te-

Mondta volna mire Bakugou hírtelen odébb löki,a még eszméletlen Dekut,aki persze erre azonnal magához tért.

-Mi a faszt keres ez itt? Nem csináltam semmit! Biztos álmában mászott rám!
Kiabálta Bakugou.

-Tokoyami: Bakugou! Te hagytad el a helyedet nem Midoriya! És te voltál az aki rajta csüngött az előbb!

-Bakugou: Huh? Vissza mersz szólni? Felrobbantalak!!!!!

Deku csak sóhajtott egyet.
-Nem kezeled valami jól a helyzetet Kacchan! (Gondolta magában).

A hangra azonban felkelt Kirishima is.
-Srácok...Hány óra van? Hagyjatok már aludni!

-Iida: Kirishima-Kun! A hasadra süt a nap! Már reggel van! Ideje felkelni!
Hadonászott közben a kezeivel.

-Sero: Jaa! Különben meg ti is mit műveltek ott Denkivel?

Kirishima unottan oda pillantott Denkire. Majd ijedten felugrott az ágyából.

-Kirishima: Áhhhh! Mi a fene? Mit keresek én itt?
Kérdezte,zavarodottan.

Erre Bakugou egy hirtelen mozdulattal,feltápászkodott,majd Kirishima elé áll.
-Ez mind a te hibád! Megöllek!!!

Kirishima nem értett semmit. Körbenézett,majd az órára pillantva nagyra nyíltak szemei.
-Srácok! Már reggel van!

Mondta ki,mire mindenki megnémulva,értetlenül nézett.

-Iida: Ezt próbálom elmondani!
Törte meg a csendet.
-Sero: Most komolyan?

Ekkor Deku egy fájó érzést érzett a nyakán,majd oda kapta kezét.
-Azt hiszem én elmegyek fogat mosni.

Mondta,majd gyorsan ki viharzott. Mert nem akarta,hogy a többiek meglássák a tapaszt a nyakán.
Miután otthagyta a többieket,a folyosón barangolva egy ismerős alak tűnik fel előtte.

-H-Haru?
Kiáltott fel.

Mire a fiú felkapta tekintetét,majd ijedten nézett Deku-ra.

-Haru: Izu-Öhm Midoriya...Jó reggelt! Hogy hogy itt látlak? Vagyis tudom,hogy együtt jöttünk,csak tudod-Ehe-
Ekkor a kezével a fejét kezdte vakargatni.

Azonban Deku végig szomorú tekintettel nézte Harut.
-Tudod.Nem igaz? Kérdezte.

-Haru: Huh? Mit is?
-Deku: Hogy visszakaptam az emlékeimet! Különben miért hívtál volna a vezetéknevemen?

Harunak ekkor eltűnt a hamis molyos az arcáról. Közben dühös tekintettel,oldalra pillantott.
-És akkor mi van? Most hogy tudod milyen ember is vagyok,utálni fogsz! Nem igaz?

-Deku: Ez így nem igaz Haru! Nem azt mondom,hogy helyes az amit velem tettél! Nagyon nem volt szép! Sokat szenvedtem miatta,ahogy Kacchan is! Azonban sokat gondolkodtam,és senki nem születik gonosznak! Az élet teszi őt azzá,amivé majd később válik. Biztos hogy te sem voltál mindig ilyen.Szóval rájöttem valamire. Történhetett veled valami,ami teljesen megváltoztatott. Ezért én...képes vagyok neked megbocsátani! És meghallgatni a történeted,ha valakinek elmondanád. Én meghallgatlak!

Haru szemei kikerekedtek. Nem tudta mit válaszoljon erre,sem hogy mit tegyen. Elöntötte őt a harag,majd a megbánás. Megbánta volna amit vele tett? Ezt nem bírta megemészteni.
-Rendben! Elmondok neked...mindent! A múltamról...
Szólalt meg végül,hangjából áradt a düh.
-Azonban,ne hidd,hogy megbántam amit tettem.

Deku kezeit ökölbe szorítva,teljesen készen állt meghallgatni őt.

Mikor még gyerek voltam,olyan akartam lenni mint a szüleim. Akik mindent félretéve,az életüket kockáztatták másokért. Menőnek tartottam őket. De egy napon,nem tudtak legyőzni egy gonosztevőt. Haláluk után sem adtam fel az álmom. Azonban körülöttem minden megváltozott miután előjött a képességem. A barátaim kerülni kezdtek. A suliban mindenki tartott tőlem. Egy idő után elkezdtek zaklatni. Azt mondták,nem barátkoznak olyannal,aki turkálhat a fejükben. Én ezt eltűrve folytattam a sulit. Egy nap azonban valaki kedves volt velem,szólt hozzám,végül barátok lettünk,olyan boldog voltam. Azután sokat beszélgettünk,majd egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Ezután történt minden! Minden ami teljesen megváltoztatta az életem. A barátom,a zaklatóim célpontjává vált,miattam. Miattam bántották őt is. Egy napon azonban elegem lett belőlük! Használtam a képességem,azon aki mindenért felelős volt. A vezérükön,ha nevezhetjük annak. Akkor használtam először a képességem arra,hogy kitöröljem valakinek az emlékeit. Azt mondtam neki,hogy legyen nyomorék,és felejtsen el mindent,ami épp abban a hülye fejében volt. Ezután így is történt. A srác azóta is kórházban van. Azután senki nem mert velem szembe szállni. Rohadj jó érzés fogott el,amint megtapasztaltam a bosszút,többre vágytam! Onnantól én lettem a zaklató! Az az egy barátom is elhagyott,ki iratkozott a suliból. Biztos hogy miattam tette! Hiszen mindenki félt tőlem!!!! 

Deku csendben hallgatta végig a történetét,össze szorult mellkasára helyezte kezét,majd beleszorított pólójába.
-Nem tudtam,hogy ilyeneken kellett keresztül menned!
Mondta fejét lehajtva!
-De-

-Haru: Remélem nem fogsz nekem arról papolni,hogy megváltozhatok,mint az idióta tanáraid!   

Ekkor megindult Deku felé,aki hátrálni kezdett.

-Deku: Várj! Mindenki meg tud változni!
Emeli fel közben kezeit maga elé.
-Te is Haru! Aizawa sensei és All Might bízik benned! Én is bízom abban,amiben ők! Ezért-

-Haru:Ezért?
-Deku: Ezért azt kérem gondolkodj el ezen!

Ekkor Deku érezte háta mögött a falat.Kezével nekitámaszkodva,félelemmel az arcán nézett fel a már előtte lévő fiúra. Mire Haru egyik karját felette,a falnak csapja.

-Ezt szeretem én látni,a félelmet az arcodon!
Mondta,miközben kezével megragadta a nyakán lévő tapaszt. Ezután erőteljesen lerántja róla.

-Áh!!!
Kiáltott fel Deku.

-Ezt ő tette?
Kérdezte Haru.

-Deku: Ez...Semmiség!
-Haru: Persze,hogy az! Egy hősnek ez a seb meg se kottyan!
-Bár attól még elég mély,és baromira be van gyulladva körülötte. Valószínűleg marhára fáj! Bár ezt nem fogja elárulni.
Gondolta magában. Majd eltávolodott Deku-tol.

-Ch!
Csentintett nyelvével,majd egy szó nélkül hátat fordított,és tovább állt.

Deku nem mert utána szólni,megvárta még eltűnt előle,ezután összerogyott,majd levegőért kapkodott.
-Kacchan! Ez..lehet,hogy nem fog menni!

Ezután,Haru a fürdőbe vette az irányt,mikor benyitott,látta hogy Bakugou állt ott,neki háttal,félmeztelen.

-Bakugou: Na végre,hogy ide értél! Mi tartott ennyi ideig! Talán eltévedtél? Így megvárakoztatni engem,ezért hatalmas büntetésben részesülsz!
Mondta,majd oda fordult,miután kinyílt az ajtó.

Azonban nem az volt ott akit várt! Teljesen ledermedt. Mind ketten le sokkoltak! Néma csendben álltak,egymást nézve fura tekintettel.

-Te mi a faszt keresel itt?
Törte meg Bakugou a csendet.

-Haru: Talán valaki mást vártál?
Provokálta őt egy gúnyos mosollyal.

-Bakugou: Ne pofázz vissza!!! Különben is,miért kell veled mindig a fürdőben összefutnom!!!!

-Haru: Előszőr te zaklattál engem,mikor én csak a dolgomat végeztem!! Idióta!! Különben is, ugyan annyi jogom van a fürdőbe lépni,mint mindenki másnak!

-Bakugou: Pont leszarom a jogaidat,meg téged i-

Ekkor szeme megragadt valamin...Tekintete Haru kezében lévő tapaszra irányult. Ezután szemei kikerekedett. Majd egy lassú,gyilkos tekintettel nézett vissza a fiúra.

-Bakugou: Azt hol szeretted?

Haru megemelte a fejét,majd leesett neki,hogy mi iránt érdeklődik.
-Oh..Jaa hogy ezt? Emelte fel a kezét,amiben a tapasz volt.
-Képzeld,nem fogod elhinni kivel találkoztam az előbb...

Bakugou ekkor gondolkodás nélkül neki ugrott,egyik kezével a falnak nyomta.
-Mit csináltál vele?

-Haru: Már megint ez?? Nem bántottam ha ez érdekel. Csak megnéztem közelebbről magamnak azt a sebet ami ez alatt volt.
-Te tetted,igaz?

Bakugou összébb húzta szemeit,és egy szót sem szolt,csak morgott a fiúra.

-Haru: Ezt igennek veszem! Háh!
Nevetett fel.

-Bakugou: Mi a faszt nevetsz?
-Haru: Bocsi,bocsi...csak tudod, Óva inted mindenkitől,mégis aki a végén mindig bántja őt az te vagy!!!

Nem tudott megszólalni,tudta,hogy Harunak igaza van...Ezért elengedte őt,majd egy lépést tett hátra,fejét oldalra csapva.

-Haru: Midoriya nem mondja ki! De láttam azt a sebet...elképesztő,hogy mennyi tűrőképessége van.Valószínű,hogy szenved a fájdalomtól.

-Bakugou: Mi?
Kérdezte ijedten.

-Haru: Fogalmam sincs miért tetted ezt vele,de ez már sok...amit én tettem az teljesen más eset, ha én lennék vele,soha nem ártanék neki!
A ti kapcsolatotok már az elejétől fogva,halott. Egy mérgező kapcsolat,amiben egyikőtök sem lehet,soha boldog! Én azonban boldoggá tehetném őt! Mondj le róla,az ő érdekében!!!
Ezután egy önelégült mosoly hagyta el a száját.

-Bakugou: Tévedsz! Mindenben! 
-Haru: Huh?
-Bakugou: A mi kapcsolatunk annyira mély,hogy egy olyan idióta mint te,soha nem fogja ezt megérteni. Hallott? Ugyan!!! Hiszen én általa jobb emberré válok,és próbálok mindent megérteni. Ami pedig őt illeti...az a hülye soha nem adja fel!! Azt mondta,bízni fog benned...akkora idióta...de én,mégis hiszek benne! 
Mondta,szemei erős őszinteséget sugározva.

-Ezzel ártani fogsz neki,hát nem érted?
Emelte fel Haru a hangját.

-Bakugou: Nem tudom megígérni,hogy vissza tudom e fogni magam,hogy legközelebb ne ártsak neki! De az biztos,hogy mostantól mindent megosztok vele! Ha kell,a szenvedést,és fájdalmat is! Mert rájöttem valamire! Ha nem beszélek neki a problémáimról,azzal többet ártok,mint hittem!!

Haru erre elkapja tekintetét,fogait összekoccintva.

-Bakugou: Nem bízom benned! Még mindig utállak!
-Haru: Huh!! Ez az érzés kölcsönös!!
-Bakugou: Azonban,valami már egy ideje rohadtul zavar! Először akkor vettem észre mikor,a suliba Dekut kerestem. Téged is aggasztott,hogy akkor sehol sem találtam,nem igaz?
-Haru: Te meg miről beszélsz?
-Bakugou: Most pedig,ideges vagy,amiért nem tudtál meggyőzni,hogy mondjak le róla!! Mert félsz,hogy ártok majd neki! Ezzel pedig elárultad magad!!! Te...tényleg beleszerettél!!!

Abban a pillanatban Haru neki ugrott Bakugou-nak,aki karjánál megragadva állította meg. Közelebb húzta magához,majd mélyen a szemébe nézett.

-Bakugou: Szóval igaz! Elmondtam már mi a szitu!!! Az érzéseid eláshatod a föld alá! Mert hogy,nem engedem át őt senkinek!!! Rohadtul beleszerettem! És ez soha nem fog megváltozni!!! Ha valami oknál fogva,mégis úgy döntene,hogy elhagy....Akkor sem engedném el! Mert én ilyen önző vagyok.
Mosolygott el a végén.

Következő rész tartalmából!
Deku,és Bakugou kapcsolata erősebb,mint valaha!!! Haru ezt látva egyre idegesebb...Ezért el akarja szakítani őket egymástól,azonban rájön,hogy nem tud ártani Dekunak. Így,más szempontból közelíti meg a helyzetet. Van egy terve,ami ha nem válik be,végleg feladja az egészet.