Mit is akartam ?

Ez a kérdés kúszott végig gondolataim felületén, miközben magamat bámulva fésültem a hajamat a tükörben.

Hallottam ahogy Matt és Evan a reggelijük felett beszélgetnek, bár teljesen nem jutott el a tudatomig valójában miről is folyt a társalgás.

Meghittnek tűnt az egész. Olyan nyugodtnak. Bárcsak így maradhatna minden, sóhajtottam.

Észre sem vettem, hogy Evan karjai teljesen átöleltek. Az sem teljesen jutott el a tudatomig vajon mikor is került ilyen hangtalanul mögém. Szinte lefagytam és alig mertem levegőt venni, hogy még véletlenségből se zavarjam meg ezt a boldognak tűnő pillanatot.

A tükörből néztem vissza rá, miközben ő állát fejem búbján pihentetve mosolygott.

- Mr. Radiátor elhagyta a terepet. - jelentette ki. A tegnap esti aggódás és a tömérdek mennyiségű gyomorgörcs után annyira jól esett, hogy normàlisnak tűnt ez a reggel.

Felnevettem.

- Hogy lehetsz ilyen ? - böktem oldalba a könyökömmel, ő pedig már nem mosolygott tovább. Nem értettem először, hogy hogyan is kéne reagálnom, vagy hogy miért is fagyott le az arcáról a mosoly olyan hirtelen. Aztán észbe kaptam.

Szemeim kitágultak.

- Evan ?!

Lassan fújta ki száján a levegőt, miközben még mindíg engem szugerált a tükörben. Nem bírtam vissza nézni rá.

Ismertem ezt a nézést.

- Héé! - nyúltam vissza megint, de könyökömnél megragadva húzta fel mindkét karomat a levegőbe.

Annyira szorított, hogy a fésü nagy csattanással esett ki a kezemből, és párat pattanva landolt a szoba másik felénél.

Nem vette le rólam a szemét.

- Magyaràzattal tartozol. - suttogta a fülemhez hajolva. Nem tudtam, hogy attól e rázott ki a hideg, hogy esetleg megtudta a tervünket Mattel, vagy attól, hogy még mindíg nem eresztett a tekintete.

Megráztam a fejem.

Nem akartam válaszolni.

Ujjai lassan eleresztették a könyökömet, de nem mertem mozdulni.

Közelebb hajolt a fülemhez.

- Legyél jó kislány Hercegnő. Ugye az leszel?

Bólogattam.

- Mennyire jó is lett volna benned ébredni. - suttogta. Olyan közel volt, hogy lehelete párát vetett a fülcimpámra.

Egy apró nyögés hagyta el a számat a gondolatra.

Mégis hogy a fenébe érte ezt el ? Annyi aggódás, annyi stressz és félelem, annyi minden negatív utàn a fejembe nem tudtam verni, hogy mégis hogyan is tudta ezt elérni.

Hogyan tudott rám hatással lenni akkor is, mikor pontosan az ellenkezőjét parancsoltam az agyam minden egyes szegletének.

Hosszú ujjai végig simítottak frissen fésült hajamon, majd félresimítva azt a nyakamból, szája apró mosolyra húzódott.

- Állj fel ! - suttogta, de mégis annyi erő volt a hangjában, hogy még ha akartam volna se tudtam volna neki ellenálni.
De nem akartam.

Azt akartam, hogy valami szakítson ki ebből az elbaszott valóságból. És nagyon jól tudtam, hogy Evan Beck képes volt rá.

Lassan emelkedtem fel a székből. Szemeimet a padlóra szegezve .

Mély levegőt véve vártam, hogy vajon mit is fog csinálni ez után, de csak annyit láttam, hogy az ajtóhoz sétál. Már azon voltam, hogy utána nyúljak. Hiszen csak most kaptam vissza, csak mostanra nyugodtam le annyira a tegnap este történtek után, hogy szívverésem normálisnak tünjön, Ő pedig máris menni akar ? Máris itt akar hagyni, hogy újra egyedül legyek a gondolataimmal, pont akkor amikor azt akartam a legkevésbé?

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor a kulcsot elfordította a zárban és újra felém nézett.

- Mintha fellélegeztél volna.- állapította meg. - Pedig tudthatnád, hogy jobban jártál volna, ha most kisétálok azon az ajtón.

Megráztam a fejem. 

Lassan megállt előttem.

- Nem ? - kérdezte azzal a jól ismert arrogáns félmosolyával. Utáltam érte, de mégis annyira jól esett, mert ismertem. Mert ez a mosoly változatlan volt. És mindíg tudtam, hogy mit jelent.

Mégegyszer megráztam a fejem, mire szájába harapott.

Annyira szexi volt.

Esélyem sem volt ellenkezni, mikor  derekamnál fogva magához húzott. Éreztem őt.

Éreztem, hogy egyáltalán nem hagyta hidegen a jelenlétem, hogy mennyire kemény volt, és ez mindennél jobban beindìtott. Mert tudtam, hogy akar és ez minden mást kivert a fejemből. Jamiet, a vörös hajú lányt, minden aggódást és egyebet. Úgy éreztem csak mi ketten voltunk . Nem csak a szobában, hanem az egész világon, és nem is kivánhattam volna mást. El akartam felejteni a világ összes baját. A karjaiba akartam bújni és azt akartam, hogy ne hagyjon elmenekülni, hogy szorosan fogjon, és a fülembe suttogja, hogy nem mehetek sehova, és hogy innen már nincs menekvés. Innen már csak Ő és én vagyok.

Ajkait a nyakamra tapasztotta, engem pedig jóleső bizsergés rázott át. Nem akartam hangokat kiadni, de az agyam nem értett velem egyet.

Meghallva apró nyögésemet, erősebben szorított meg.

- Imádom. - suttogta reszelős hangján.

Felnéztem rá, elsötétedett szemei engem pásztáztak. Úgy éreztem teljesen levetkőztetett tekintetével. Elöntötte az arcomat a forróság. Valószínű volt, hogy egyforma szinekben pompáztam egy paradicsommal, mert szája sarka felfelé görbült, aztán ujjait a derekamon végigfutatta, és szemeiből újra eltűnt a játékosság, hogy újra helyet adjon valami másnak.

Államat ujjaival támasztotta meg, hogy még véletlenül se nézhessek máshová.

- Nem akarod megkèrdezni, hogy mit is imádok ennyire ?

- Talán a reggeli napfényt, és hogy olyan simán záródnak a kollegiumi ajtók ? - kuncogtam, de őt valahogy nem hatotta meg.

Lassan, piszkosul lassan hajolt közelebb, és úgy kezdett el beszélni.

Lehelete jólesően csiklandozta a számat.

- Imádom, hogy alig kell hozzád érjek és máris ilyen hangokat adsz ki.
Imádom, hogy hozzád se kell érjek és tudom mennyire tetszik a gondolat, hogy a karjaimba vegyelek és úgy basszalak meg.
Imádom, hogy tudom hogy ahogy engem hallgatsz elképzelsz mindent, és egyre nedvesebb leszel.
És imádom, hogy a farkam csak úgy beléd fog csúszni mert készen állsz rám mint mindíg.
És imádom, hogy tudod, hogy olyan jó lesz, hogy ...

És annyira rohadtul igaza volt . Annyira tudta hogy hogyan is működök. Annyira de annyira, hogy utáltam érte, de mégis imádtam.

Nem várt válaszra .

Annyit vettem észre, hogy ujjai a derekamról lefelé csúsztak a combom mentén. Aztán fenekembe markolva húzott még szorosabban magához. Hozzá nyomtam a csípőmet. Fel akartam nyögni, de vissza fogtam magam.

Ajkaimba harapva vártam, hogy mit fog csinálni, de nem mozdult.

Tekintete égetett. Úgy nézett rám, mint akit fel tudna falni a szemeivel.

- Mit szeretnél? - kérdezte karcos hangon - Mit csináljak veled ?

Elmosolyodtam.

Lábujjhegyre állva nyomtam számat az ajkaira, lassan nyalva végig rajtuk.

Felnyögött.

- Megőrjítesz. - suttogta, majd óvatosan fújta ki a levegőt.

Ujjait a polóm alá vezette, majd hasamra tapasztotta őket.

- Kiváncsi vagy mennyire indítottalak be ?

Felvontam a szemöldököm.

- Hogy mennyire is kívánsz ? - folytatta ujjait lassan vezetve lefelé.

Utánoztam. Kezemet a boxerjába tettem. Lassan simítva végig mindenhol. Érezve mennyire is volt kemény ujjaim alatt.

Egy apró sóhaj után újra rám emelte tekintetét.

- Szét akarlak szedni...