Oldalra tekintettem.
Hogy lehetnek egy srácnak ilyen hosszú szempillái? Ezen a kérdésen őrlődtem már egy jó fél órája.
Se Matt se pedig Evan nem volt még ébren, de hiába aludtam annyit, amennyit, a szemeim kipattantak a szobát bejáró napsugarak fényétől.

Fáradt voltam. De nem tudtam már visszaaludni.

Közelebb bújtam hozzá. Úgy ébredtem fel, hogy karjai teljesen átöleltek, de azután sem kelt fel, miután szembefordultam vele.

Elmosolyodott. Csak egy apró mosoly volt, de mégis annyira jól esett ebben az elbaszott szituációban. Ujjbegyemmel szájához értem. Lassan simítottam végig az ajkain, de semmi reakciót nem tudtam kiváltani belőle. Fejemet visszahajtottam a karjára, majd nagyot sóhajtva behunytam a szemeimet.

Mozgolódást hallottam magam mögül.

Matt felébredt. Szemeit dörzsölgetve tolta fel magát, aztán szemei ránk tévedtek.

Szarkasztikusan vonogatta szemöldökeit, aztán felkönyökölt az ágyra. Óvatosan felé fordultam.

- Mi a helyzet a romantika utcában ? - kérdezte, aztán saját kérdésén el kezdett kuncogni.

Felé nyúltam, mire kitágult szemekkel figyelt.

- Jobban vagy ? - kèrdeztem halkan arcán végig simítva.

- Úgy érzem magam, mint akit bedobtak egy gyors mosásra aztán kiteregettek a sivatagban.

Alig tudtam a nevetésemet visszafogni.
Örültem a ténynek, hogy engem elkerült mindenféle másnaposság, és bár hasamban éreztem, hogy valami nincs rendben, mégis inkább azt választottam, hogy nem törődök vele túlságosan. Nem akartam már semmin sem aggódni.

A hangulatom olyan volt mint a hullámvasút egy autópálya közepén.

Mindenki látta, hogy ott van. Mindenki tudta, hogy nem fog megmozdulni, és mégis mindenki inkább kikerülte. Pont úgy ahogy a nővèrek a kórházban kikerülték az összes fájó témát. Tudtam, hogy nem rosszból tették, értettem, hogy meg akarták várni míg én beszélek mindenről, de mégis megkérdezhették volna, hogy akarok e róla beszélni.
Még mindig nem tettem túl a dolgokon magamat.

Aztán voltak azok az emberek, akik meglátták azt a hullámvasutat és úgy döntöttek, talán tarthat valamerre. Talán lehetett célja, mielőtt megakadt az úttest közepén. Talán nem direkt maradt ott. Ezek voltak azok az emberek, akik jóindulatból megtolták hátulról. 

Mint például Matt és Mark.

Aztán voltak azok, akik kérdés nélkül ragadták meg a legelső kocsit, és húzták maguk után. Meg sem kérdezve merre tartott. Csak mentek a saját útjukon, mindenfelé, és húzták maguk után. Minden kérdés nélkül.

Ez volt Evan.

Tudta, hogy min megyek keresztül. És mégsem akart úgy kezelni, mint akinek problémái vannak. És nem akarta csak ignorálni. Csak kézen fogott és vonszolt maga után a boldogságba. Olyan helyekre, amiről eddigi életem során nem is tudtam. És nem kézzel fogható helyekre gondolok.
Hanem azokra a helyekre, amelyekre legrosszabb napjaidon visszahúzdsz. Amikre szivesen visszaemlékszel, ha nincs jobb dolgod. Emlékekre.

Emlékekre, amik megnyugtattak, vagy felidegesitettek.
Szentimentálisnak éreztem magam.

Megcsóváltam a fejem. Matt aggódóan nézett rám.

- Tudom, hogy boldog reggeleiden inkább gondolnál fehércsokis málnás muffinokra és egy jó kávéra, de sajnos össze kell egy pillanatra törnöm az álmaidat.

Átrázott a félelem.
Hogy is tudtam megfeledkezni a tegnap történtekről.

Evanre pillantottam magam mellett, aki békésen szuszogott, karjaival még mindíg a derekamat átölelve.

Összeszorult szívvel szakítottam el tekintetemet tőle, majd Mattre néztem, aki ujjainkat összefonva így akart lelket önteni belém.

- New Yorkra gondolsz ? - kérdeztem alig hallhatóan, és mintha a szobában még nehezebbé vált volna a levegő.

Matt nem szólalt meg. De a súlyos csend jelezte, hogy mind a kettőnket ugyan az a gondolat terhelte.

Mind a ketten úgy éreztük, hogy ennél már nincs tovább számunkra.

Újra Evanre pillantottam.

- Mit fogsz csinálni ? - tette fel Matt a kérdést, ami elől legszivesebben elfutottam volna.

- Nem keverheted bele. - suttogta.

Én pedig felé fordultam. Észre se vettem, hogy könnyeim eleredtek. Csak akkor jutott el a tudatomig, mikor Matt óvatosan arcomhoz nyúlt, és pulcsijának ujjával letörölte azokat.

- Tudom. - mondtam halkan.

Éreztem Evan kezét mozogni. Hirtelen mintha jéggé fagyott volna a vér az ereimben.

Nem akartam még ezt az egészet. Még nem akartam eldönteni és semmiképp sem akartam még neki elmondani, akárhogyan is döntök.

- Hmmm. - nyújtózkodott egy nagyot, aztán álmos fejjel, és egy félmosollyal nézett fel rám. Ujjai arcomhoz közelítettek. Nem akartam, hogy felfedezze, hogy sírtam, de nem akartam elhúzódnu az érintése elöl sem, így mikor ujjai az arcomhoz értek, fejemet belehajtottam a kezébe.

Meglepődve mosolyodott el, aztán arcáról lefagyott a mosoly, mikor meglátta, hogy Matt még mindíg a kezemet szorongatta.

Felvont szemöldökkel húzott közel magához. Mintha csak figyelmeztetni akarná Mattet arra, hogy tartsa meg a távolságot attól, ami az övé.

Az övé lettem volna  ? Nem tudom. De azt tudtam, hogy minden reggel fel tudtam volna kelni igy.

Vajon hogy zajlott volna a reggelem, ha minden ami eddig történt, semmivé vált volna, és csak úgy keltem volna fel mint Audrey akit nem raboltak el és tartottak rabságban, akinek nem repedtek meg a bordái és nem lőtték meg a legjobb barátját.

Evan karjai átöleltek. Egyedül voltunk a szobában. Előző este egy hatalmas veszekedés után idáig jutottunk el. És hogy miről is veszekedtünk ? Hogy mégis miért választottam Mattet helyette. Mert hogy elmentem vele kávézni délután, ahelyett hogy együtt néztük volna át a vizsgaanyagokat.

Együtt voltunk. Úgy értem együtt együtt. És bár elég érdekesen indult el a kapcsolatunk, Mark megjelenése rávezette Evant arra, hogy randira hívjon és az első randin meg is csókoljon. Azóta, mintha kicserélték volna. Romantikus volt, szeretett, és mindent megadott, amire bármikor is szükségem lett volna. Csodálatos volt. Pont úgy, ahogy a szex vele.
Matt mostanság újra Mark öccsével randizgatott, Mark pedig csak olyan volt mint Mark.
Evan óvatosan átölelt. Mosolyogva fordultam felé. Már nem aludtam régóta ilyen jól.

- Baby.- nézett le rám. Ujjai végighaladtak a hajamon, majd megálltak a vállamnál. Magához húzva édes csókot nyomott a számra, aztán elégedetten dőlt hátra. ~

Így is lehetett volna. Így is ébredhettem volna. Matt megtalálhatta volna élete szerelmét minden baj és aggódás nélkül, és le sem kellett volna tagadnia, hogy boldog volt.

Marknak sem kellett volna értem aggódnia. És Evan...

Evannek sem kellett volna ebben a mindennél kényelmetlen légkörben felébrednie. Talán ha nem lett volna velem akkor teljesen becsavarodtam volna, de tudtam az, hogy napjait mellettem tölti, előbb utóbb rá fogja ébreszteni, hogy mennyire jobb lenne az élete nélkülem. 

Rámosolyogtam, mire Ő is vissza rám.

Annyira nem érdemeltem meg. .