Matt összezavarodott képpel húzogatta a ruhám ujját.
- Te is azt látod, amit én látok ?
Ledöbbenten figyeltük a történéseket.
- Mi. A. Fasz. - leheltem a szavakat, mert konkrétan köpni nyelni nem tudtam.
- Gondolod, hogy volt valami abban a sörben amit az előbb ittam ? -nézett rám, én pedig kitágult szemekkel csóváltam meg a fejem.
- Szerinted le kéne ülnünk ?
Bólintottam.

- Ha nem tér vissza a látásom 5 másodperc mulva, muszáj leszek felkeresni Dr.House-t, mert az is biztos, hogy valami nagyon nem okés.

Megszeppent fejjel ültünk le az egyik üres kanapéra, miközben körülöttünk, majdnem meztelen csajok vonaglottak, és düböngött a zene. Valaki épp belehányt az egyik lány egészen mélyen kivágott dekoltázsába, a másik irányban pedig egy újabb verekedés tört ki, de mi valahogy nem tudtuk a szemünket elszakítani attól a párostól, akik egymásba kapaszkodva húzták le a rövideket. Egyiket a másik után, miközben biztos  valami kurva viccesen nevetgéltek, mert nagyon de nagyon úgy tűnt, hogy egy percre se akarják egymást békén hagyni.

Egyik percről a másikra mind a ketten megesküdtünk volna, hogy rózsaszín szivecskék lebegtek a fejük felett, mint azokban a gagyi romantikus filmekben , de ennek a szituációnak, nem így kellett volna alakulnia, vagy egyáltalán léteznie se kellett volna.

Vannak azok a pillanatok, amikor az embernek eláll a szava egyes dolgoktól. Így éreztünk magunkat.

- Ezek mikor lettek ilyen jóba ? - hajolt közelebb hozzám Matt, miközben még mindíg szemmel láthatóan a 120. csodálkozás rohamát  próbálta túlélni.

- A wc-re mentünk csak el. - mormogtam alig hallhatóan.
- Szerintem egy új dimenzióba kerültünk.

- Ne haragudj! -szólt oda az előttünk elhaladó srácnak Matt . -Milyen évet írunk ?

A srác összehúzva a szemöldökét, csak megcsóválta a fejét, majd egy  nagy lépéssel ott hagyott minket.

- Szerinted kitört egy két perces világháború míg bent voltunk ?

- Még az sem magyarázná el ezt ..- vakarta fülét Matt.

Még jó öt percig bámultuk őket, aztán éreztem, hogy a kanapé mellettem besüpped. Nem néztem oda elsőre.

- Helló ! - hallatszott az ismerős hang a jobb oldalamról.

- Chris ! - mosolyogtam fel rá kínosan. Hiába ültünk egymás mellett, még így is magasabb volt nálam. Nem voltam biztos benne, hogy hogyan is kéne reagálnom arra, hogy ideköszönt hozzánk.

Eszembe se akartam hogy jusson az a lehetőség, hogy ha esetleg nagyobbat mosolyognék, az valami újfajta reményt keltsen benne.
Fejemet rázva újra felnéztem rá.

- Nem szoktatok ilyen csöndesek lenni!-  Apró gödröcskéi megjelentek, miközben nevetett.

Apám. A kínos szitunkat leszámítva még mindíg cuki volt.

Matt a furcsa párosra mutatott.
- Az évszázad legnagyobb sokkját éljük most éppen meg.

Chris persze túl sok mindent nem tudhatott a szituációról, de azért egy apró mosollyal próbálta nyugtázni a helyzetet, hogy abban a percben éppen kibaszott agyhalottak voltunk.

- Érdekes. - vonta meg a vállát, aztán ő is a duó felé tekintett megint.

Láttam, ahogy megkérdőjeleződik benne mindennek a létezése, pont ugyan úgy, ahogy velünk is megtörtént fél órával ezelőtt.

Nagy pislogások után végül felénk nyújtott egy- egy pohár sört, ami eddig kezében pihent.

- Remélem nem lesznek rémálmaim. - motyogott, aztán csendesen ott hagyott minket pár perc mulva .

- Mióta került bele Mark Evan Beck legjobb haveri zónájába? Én ha éveket is szenvednék, se tudnék kimászni a kiskori szerelmem által felállított friend zone-ból , ezek meg megisznak egy rövidet és BFF ?

Ekkor mind a ketten egyszerre szívtuk vissza a levegőt, olyan erővel, hogy az még egy tibeti pap nemlétező haját is megmozgatta volna.

Egymásra néztünk , aztán még egy utolsót pillantottunk a részeg Markot átölelő ittas Evanre, és szélsebességgel hagytuk el a partit.

Matt nem bírta abbahagyni a vihogàst, én pedig csak kuncogva figyeltem, hogy mikor nyugszik le vajon annyira, hogy ki tudjon ejteni 2 értelmes szót egymás után, hogy végre  megtudjam én is, hogy mi a kurva istenen tud igy nevetni.

Arcomon gondolom észrevette a várakozást, mert telefonját felém nyújtva ravasz mosolyt villantott felém.

- Három hétig fogom őket ezzel zsarolni, és ha nem csinálják azt, amit én mondok, akkor mindenhova ki fogom posztolni .
Szerinted ki masszirozná meg a lábamat jobban? Mark vagy Evan ? Mert ha Mark, akkor Evanre hagyom a mosogatást .

Mind a ketten nevetésben törtünk ki.

A hideg szellő mind a kettőnket kijózanított annyira, hogy észre vegyük, hogy valaki figyel bennünket.

Matt száját harapdálva nyújtotta felém a telefonját újra.

A jegyzeteknél volt megnyitva.

" Szerinted egyedül van ? " - olvastam.

Abba az irányba néztem, ahol a személy az előbb állt, de már nem volt ott senki sem.

Mattre néztem.

Aggódott.

De nem mondanám, hogy én túl nyugodt lettem volna.
Nem kezeled túl jól az ilyen helyzeteket, ha már egyszer átélted őket.

Nagy levegőt véve visszaadtam a telefont Matt kezébe.

- Szerintem csak valaki ki jött hányni, vagy csak cigizni .-mosolyogtam rá. - Ne aggódjunk ilyen kis dolgok miatt.

Matt még párszor körbe nézett, aztán homlokát ráncolva rágyújtott.

- Ez is a te hibád.- nevetett rám.
- Már ez is ? - próbáltam hiteles "meglepődtem" fejet vágni, de ő csak összevont szemöldökkel nyújtotta ki rám a nyelvét.
- Borzasztó vagy.
- Most miért ? - csodálkoztam rá.

- Miattad kell aggódjak mindíg.

Hüvös szellő fújt át rajtunk. A hideg kirázott tőle, és éreztem, hogy még a libabőrömnek is libabőrei vannak, de magamban inkább a szélnek tudtam be, minthogy annak az előérzetnek, amit veszély esetén,  ilyenkor az ember át él.

Matt nagyot nyelt, és mintha előző mondatomat mantraként használta volna fel, villám sebességgel ismételgette a szavaimat magában.

Nem hibáztattam, hogy ideges. Jamie nagyon szépen elintézte, hogy mind a kettőnk bele képzeljen mindent , az általánosabbnál általánosabb dolgokba is.

Itt voltunk egymásnak. De pont azért, amiért itt voltunk egymásnak volt még nehezebb. Nem hiszem , hogy túl élném, ha még egyszer azt hinném, hogy Mattnek bármi baja esik.

Minden létező bátorságomat összeszedve álltam fel.

- Nem vicces! - kiabáltam a levegőbe.

Matt összerezzent a hangom hallatán.

De nem volt válasz.

Mindentudó pillantásommal szúrkáltam Mattet, akinek a vállairól mintha tonnák estek volna le.

Én viszont, még mindíg aggódtam. Matt felé nyújtottam a kezem, aztán mikor végül ujjaink egybe fonódtak, nagyot szorítottam rajta. Megindultam vissza az épület felé.

És lehet, hogy ha öszintén összeszámolnám, hogy mennyit ittam ma , akkor se tudnám megmondani de abban a pillanatban, amikor megláttam a vörös hajat, ami elhaladt mellettünk, egy apró kuncogással, èreztem és tudtam, hogy bármiről felesleges lett volna gondolkodnom, mert a részegség, és vele együtt az összes erő a testemből mintha villámsebességgel távozott volna.
Minden fekete lett hirtelen.