Belegondolva, hogy mi is történt az elmúlt időben, nem is tudom, mit mondhatnék.
Evanre pillantottam. Ujjaim még mindig a haján pihentek.
- Hogy bírtad ki eddig seggfej ? - suttogtam magam elé, majd mégegyszer végigsimítva szöke tincsein, felkeltem a kanapéról.
Bordáim még mindíg hasogattak. De úgy éreztem, a fejem mégjobban. Nagy levegőt vettem és próbáltam leküzdeni a fájdalmat.

Az ablakhoz sétáltam. A cigis doboz ott hevert a párkányon, még majdnem tele volt, szóval nem aludhattam sokáig. Utána nyúltam. Nem is tudom mikor gyújtottam rá utoljára.

Örültem, hogy visszatértek az emlékeim. Attól függetlenül, hogy az az érzés járt át, hogy valami hiányzik.  Csak nem tudtam micsoda. Megráztam a fejem. Feleslegesnek éreztem az ezen való agyalást, de mégis úgy éreztem, hogy valami nincs rendben.
Oldalamhoz kaptam, mikor emlékeim közé úszott a fájdalom.

- Ennél rosszabb már úgysem lehet nem ?- kuncogtam halkan attól tartva, hogy Evan esetleg felébred majd.

Lassan fújtam ki a bent ragadt levegőt fogaim közt. A fejem még mindíg hasogatott, de már nem volt olyan vészes. Nem is tudom, hogyan aludtam el. Nem emlékszem rá.

Kihajoltam az ablakon és hagytam, hogy az esti szellő arcomba fújjon.

Mennyivel többet lehet innen látni, mint az én szobámból... Szerencsés seggfej.

Szemeim az előttem fekvő utcát bámulták. Az utca csendes volt. Mintha kihalt volna az élet itt. Nyugodt volt minden.

Vajon innen meddig tudnék ellátni.
Próbáltam jobban kihajolni az ablakon, hogy többet lássak.

Nem is tudom, eddig mit néztem, hogy nem vettem észre. Az ablak alatt egy vörös hajú lány állt. Kezében hosszú cigaretta égett.
Akkor mégsem volt olyan nyugodt az utca.

- Remélem nem hamuztam rád! - mondtam halkan. Nem is neki, hanem inkább magamnak.

Ujjaimmal hajamba fésülve néztem vissza rá és élénk vörös hajára, azon gondolkodva, hogy talán nekem se ártana, ha valamit változtatnék magamon.

Hirtelen toltam el magam az ablakból, mikor a lány teljesen felém fordulva mosolygott fel rám. Megijesztett a hirtelen szemkontaktus.

Éreztem, hogy a talaj csúszik ki a lábaim alól és nem volt előttem semmi amibe bele tudtam volna kapaszkodni. Szememet összeszorítva vártam a szúró fájdalmat, ami tudtam, hogy vár rám, ha újra a bordáimra esek.

- Aucss! - hallottam a mély és jólesően reszelős hangot magam mögül, ahogy Evan mellkasának ütköztem.

- Valahogy te mindig ott vagy ha meg kell menteni. - néztem fel rá a vállaim fölül, mire ajkai féloldalas mosolyra görbültek. Szemei álmosnak tűntek.

Hosszú ujjai a hasamon fonódtak egybe, így tartott közel magához, hogy még véletlenül se essek el megint.
Figyelt rá, hogy ne érjen hozzá a bordáimhoz.

Mikor lettél egy úriember, aki törődik azzal kinek mi fáj? - nevettem magamban.

Jólesően nyomtam hátamat a mellkasához, mire ő nagyot sóhajtott.

- Mitől ijedtél meg ennyire ?- kérdezte, miközben eleresztett.
Csalódottan léptem az ablakhoz.
Nem is tudom miért éreztem így. De nem akartam, hogy elengedjen.

Kimutattam az ablakon, mire ő ellépett mellettem és kihajolt az ablakon.

Összevont tekintettel nézett vissza rám.
- Szeretnéd ha megverném ?
Oldalra döntött fejjel figyeltem.
- Miről beszélsz ?

Ekkor már nevetett.
- Arról a szegény tölgyfáról az utca túlsó oldalán, aki olyan csúnyán nézett rád, hogy így megijedtél ?

Elnevettem magam, de aztán énis az ablakhoz léptem.
- Az előbb itt állt egy lány. És olyan hirtelen nézett rám ...

De mire kinéztem az ablakon már  senki sem volt ott.
Fejemet rázva néztem fel rá, Ő pedig csak édesen mosolygott.
- Tényleg ott volt. - böktem meg a vállát, de Evan csak nevetett.

- Matt nem hozhat neked több kávét. Megtiltom. Mostmár halucinálsz is. - nevetett. - Mi lesz a következő? Azt hiszed majd a szekrényem az út Narniába és nem jössz majd ki napokig ?

- Szeretnéd ha eltünnék ? - vágtam vissza, mire teljesen elkomolyodott az arca.

- Nem.  - elfordult tőlem. Pedig tényleg csak viccnek szántam.

Mögé léptem, és lágyan átöleltem hátulról. Éreztem ahogy egy pillanatra mintha megfeszült volna, aztán nem sokkal később elengedte magát, és ujjaival lassan simított végig az őt átölelő kezeimen.

- Még mindìg szeretsz velem vitatkozni ?- kérdeztem halkan, mire szélsebességgel fordult az én irányomba.

Óvatosan néztem fel rá.

Kitágult szemei az arcomat kutatták és ajkai remegtek. Nem tudta eldönteni, hogy meglepődjön, vagy mosolyogjon.

Hirtelen azt éreztem, hogy karjai átölelnek és felemelnek.  Ajkaiba harapva nevetett és úgy forgatott körbe.

Arcán hatalmas megkönnyebbülés látszott.

- Emlékszel rám ? - nézett fel rám. - Emlékszel rám ! - ezuttal már nem kérdezett.

Szorosan magához ölelve mosolygott.

Arcát kezembe fogtam és az idő mintha megállt volna körülöttünk.

- Hol voltál eddig? - kèrdezte halkan.

Elmosolyogtam. Nem volt semmihez sem hasonlítható ez az érzés. Nem az, hogy visszakaptam az emlékeimet, hanem az, hogy Evant ennyire boldoggá tette, hogy így történt.

- Hát tudod...- mosolyogtam rá és homlokomat az övéhez érintettem.- Narniában, meg ilyenek.
Édesen mosolygott fel rám, és elkezdett sétálni a kanapé felé, ahol óvatosan tett le a párnák közé. Nem ült le mellém.

Ott állt előttem és csak nézett rám. Lassan leereszkedett elém. Fejét a lábaimra hajtotta.

- Fel akartam adni... Annyira fájt. - suttogta maga elé, mintha nem is nekem, hanem inkább magának akarta volna ezeket mondani.

Ujjaimmal lassan simítottam végig a haján.

Nagyot sóhajtott és láttam, hogy újra és újra mosolyodik el megint.

- Ne hagyj itt megint. - felnézett rám, és úgy éreztem, hogy összetörik a szivem. Én lettem volna az oka, hogy ilyen lett?

- Sohasem gondoltam volna, hogy valaha is lesz egy gyenge pontom az életben, aminek semmi köze sincs seggekhez.- szája féloldalas mosolyra húzódott.
Hosszú ujjai lassan haladtak végig a combom oldalán, aztán megálltak, mielőtt a fenekemhez értek volna.

A mindentudó idióta, arrogáns seggfej mosolyával bámult rám.

- De útközben rájöttem, hogy veled egy jó segg is jár. Szóval úgy döntöttem megtartalak gyenge pontnak Hercegnő!